A ​Duna evangéliuma 1 csillagozás

A magyar szakrális őstörténet feltárása
Bakos Attila: A Duna evangéliuma

Megfoghatatlan ​ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk. Ehelyett a szabadságát vesztett megmaradt Magyarországnak a stabilitás illúzióját és a közelgő minden halandóra kiterjedt jólét ábrándját kínálgatja az álarcos modern világ, amely valójában a létért való alattomos küzdelem helye. Mi magyarok nem vagyunk tudatosak e háborúról, s mint afféle kényelmetlen Krisztus melletti tanuk, csöndben kihalunk e bolygóról.

Az anyagi testbe börtönzött emberi lény stratégiailag legfontosabb szerve az elme. Ezt tudják az isteni mesterek, és a világ felkapaszkodott démonikus urai, történelmi, politikai, gazdasági szemfényvesztői egyaránt. Ádáz küzdelem folyik az emberi tudat birtoklásáért. Sikeres illúziókeltő az emberi elmék ura, vagyis az egész teremtett földi világ birtokosa és élvezője. Az idők végi trónbitorló, a csaló „világkirály". Ennek az „istennek-lenni", hatalmi törekvésnek technológiája, logisztikája van, ami könyörtelenül megragadja,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Danvantara, Budapest, 2010
528 oldal · ISBN: 9789639858121
>!
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639436186

Most olvassa 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Esetünkben 1849 után, az empirikus, akadémikus tudomány támadása, magyar nemzeti mítoszainkra gyakorolt hatása a magyarság egyensúly vesztéséhez vezetett. (…) Más velünk leplezetten, vagy nyíltan ellenséges fajok az új generációk tudatformálását soha el nem hanyagolják. Ezért nem csillapult, a nekünk valójában történelmi hálával tartozó románok, szlovákok, szerbek és zsidók magyar gyűlölete. Ezek a fajok külső és belső hódításaik fenntarthatóságának reményében folyamatosan táplálják a magyarok elleni gyűlölet és megvetés tüzét. (…) Az érzékeny, sorsán töprengő magyar szorong, mert csak fokozódó bűntudatával számíthat civilizált fajnak a láthatóan barbár, teljesen krisztustalanított Nyugat-Európában. A materialista nihil neveli ki a modern milliomos labancokat, akiknek intelligens árulása tartja fönn a munkásoktól igen messze álló baloldalt.

21-22. oldal

Bakos Attila: A Duna evangéliuma A magyar szakrális őstörténet feltárása

18 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ráadásul fog rajtunk az ezeréves átok, mert telve vagyunk önárulásokkal, szakadatlan kuruc-labanc (2002. április 7-én választási csalást követően megkezdődött Magyarországon a liberális nagytőkéssé átvedlett kommunisták megtévesztő, az izraeli politikai marketing modern eszközeivel operáló nemzetellenes újgeneráció hatalmi restaurációja) belháborúkkal. Csak összehasonlító példaként írom ide, hogy az Úr Jézus Krisztust 30. április 7-én feszítették keresztre , az üzenet (valójában burkolt hadüzenet a magyarság, Jézus nemzete ellen) azt hiszem, nyilvánvaló.

525. oldal

Bakos Attila: A Duna evangéliuma A magyar szakrális őstörténet feltárása

21 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gönczi Tamás: Pilisi titkok, pálos barátok
Cey-Bert Róbert Gyula: Hun-magyar ősvallás
Szilvay Gyula: A besenyők története
Pap Gábor: „Nézz egy kicsit a fejembe”
Gál Elemér: Héthavas
Türk Attila: Kik vagyunk mi magyarok?
Oláh Imre: A Nimrud hagyomány
Magyar Adorján: Az ősműveltség
Fodor István: A magyarság születése
Badiny Jós Ferenc: Ősmagyar hagyományaink