Liliput ​Hollywood 15 csillagozás

A kendőzetlen igazság
Bakó Csaba – Kertész Tímea: Liliput Hollywood

Sikerek, kudarcok, sztorik a múltból és a jelenből. Három zenész
és egy pszichológus együtt, egymással szemben. A Tankcsapda új korszaka, több mint 600, képekkel gazdagon illusztrált oldalon.
Ebben a könyvben egyrészt őszintén szó van a múltról, másrészt a három zenész megnyílt egy olyan szakembernek, aki falakat és tabukat döntögetett. Egy pszichológus, akinek beszélnek magukról, egymásról, a környezetükről. Kortünet ez a könyv – a Tankcsapda szemüvegén keresztül – a zeneiparról, és bizonyíték arra, hogy egymásról is lehet őszinte véleményt alkotni. Ami itt elhangzik, az a kendőzetlen igazság Sidiről, Lukácsról és Fejesről.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150048352

Kedvencelte 3

Most olvassa 5

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Cukormalac P>!
Bakó Csaba – Kertész Tímea: Liliput Hollywood

Mielőtt nagyon is belemennék ennek a könyvnek, bár sokkal inkább magának a zenekarnak az értékelésébe (mert hogy bele fogok), gyorsan lefutom a kötelező köröket: a tavaly megjelent kötet egy három évtizedes munkásságot a háta mögött tudó zenekarhoz méltó kiadvány. (Azonban több ponton is támadható, mert könnyen meglehet hogy nem az ősrajongók, de az olyan anti-csapdások is kézbe veszik, mint jómagam.) Méretes, elegáns kivitelű, kellően színvonalas, fényes betétlapokon rengeteg fotóval – köztük igen csak sok privát képpel –, közben (egyébként sajnos) mellőzve mindennemű hang- és képhordozó felsorolását (ez most támadási pont, hogy csak egyet említsek), nem rendszerezve a jelentősebb számokat (pl. hány koncertet nyomtak, miben voltak elsők és/vagy kiemelkedőek), amik azért még a legsittesebb rajongói kézikönyvekben is ott vannak függelékként. Viszont a kontrollszerkesztő (bizonyos helyesírási anomáliáknál jól jött volna) hiányát leszámítva egy teljesen korrekt, összeszedett, világosan – bár sokszor túl aprólékosan is – tagolt, jól felépített kiadvány ez. Bakó Csaba kiválóan szedte össze a három rohadék rockcsempész gondolatait, a Kertész Tímeával folytatott ún. feltáró beszélgetések pedig nem akasztják meg a hármas egységeket, sokkal inkább elmélyítik a zenekar tagjairól alkotott képeket. Érdekesség, hogy nagyon is a jelenlegi felállás kerül a célkeresztbe, viszont Lukács és Fejes a korábbi időket is tökéletesen árnyalják, más kérdés, hogy a sztoriban előszeretettel ekézett, bizonyos másik feleket is érdemes lett volna meghallgatni. De nem, ez a könyv nem a – szerintük – pocsék áruk fóruma. (Erre jár a négy csillag, mert egyébként tényleg jó cucc, alapos, korrekt meg minden. Ha az emberi részt kéne értékelni, már lennének bajok. Illetve vannak is.) Mondom mindezt tényleg úgy, hogy egyáltalán nem vagyok rajongó, sőt még nagyon hallgatójuk sem – és eddig volt a jó rész.

Biztos járnak még páran hasonló cipőben, de hát én tényleg soha nem voltam fan és ezt nem azért mondom, mert divat lett utálni a Tankcsapdát, nem. Becsülettel végigültem, -hallgattam az összes albumukat, élő koncertfelvételekkel, kislemezekkel együtt, mindent, ami fellelhető legális úton. (Mert ha valamit, hát ’csapdát biztos nem állok neki torrentezni.) De az a piszkos nagy helyzet, hogy már nem nekem zenélnek, Lukács sem a frontemberem, ha választani kéne, akkor inkább Kowalsky. (Azonosulás tekintetében mindenképpen, noha az érettségi után arccal egyenest vágtam bele az életbe, és akkor tényleg mindig péntek volt, de ez mellékszál.) A tizenkét-tizenhárom éves énem még talán elfogadta volna ezt a zenei és szövegvilágot, ahogy pár volt általános iskolai osztálytárs is tette egyébként abban a hiszemben, hogy a Mennyország Tourist a legkeményebb dal, amit addigi életükben hallottak. Csípőből nem egy tucat olyat tudnék felsorolni zenekar-szinten, ami simán a háttérbe szorítja ezt a slágert, de hagyjuk… Szóval, hosszú-hosszú idő után végre hozzám is eljutott ez az anti-könyv: mert hogy benne van minden – főleg Fejes Tamásnak köszönhetően –, amitől még a hardcore rajongók is kiábrándulnak.

Sokszor hangzik el a kötetben, hogy ez vagy az biztosan kiveri egyeseknél a biztosítékot. Ezt csak azért mondom, mert pontosan ezt teszem, legalábbis próbálom tenni úgy, hogy egyáltalán nem szándékolt, csak hát a tízmillió fociszakértő, mentor, meg tudom is én mi országában nem lehet mindenki Tankcsapda-rajongó is. A könyv felé például úgy közelítettem, hogy mindennek ellenére maga a sztori érdekel és hát kik tudnák azt hitelesebben elmesélni, ha nem a zenekartagok? Hozzám került, az első pár fejezetet gyorsan le is nyomtam, de félre tettem azzal, hogy egyelőre elég, majd ha megjön az a bekattanás, hogy égető szükségét érezzem, előveszem újból. Aztán tegnap hazajött párom (szintén nem kimondott kedvelője a bandának) és miután megtörtént annak kellő mértékű kiörömködése, hogy egy hét elteltével újra látjuk egymást, megjött az a bizonyos bekattanás és egész éjjel (Rock ’n’ Roll All Night – copyright by Kiss zenekar) felváltva olvastuk-elemeztük a kötetet. Meg Lukácsékat, meg a komplett diszkográfiát, valamint az egész Tankcsapda-jelenséget. A magam részéről az első két anyagukat (Baj van! és Punk & Roll) tudom, ha nem is maradéktalanul, de szeretni, onnantól viszont nem nekem szólnak a dalok (bár a Connektor lemez, na az valami, el kell ismernem, hiába fekete bárány-kategória) már nem tudom érezni-élni a Fekszem a földön-, a Gyűrd össze a lepedőt- meg a Három grácia-érzést, hiába volt időszak, amikor mindig péntek volt, nem csak pénteken. A Kémeri-Buzsik-Cseresznye-pénz vonalat biztos nem fogom feszegetni, bár alaposan belejátszik a képbe az is, különben nem tartanának ott, hogy mára Magyarország egyik vezető zenekara tudtak maradni. Az, hogy a kétezres évekbeli munkásságból engem csak a „fekete” album (Mindenki vár valamit) tudott berántani hosszabb távon, nem az ő hibájuk, ennyire formálódnak-változnak az ingerküszöbök. Befogadhatóvá kell tenni egy tizenkét éves számára is a ’csapdát, bár gyerekzenekar még nem lettek, azért a Szevasz öcsém egy olyan mélypont – az új lemezen egyébként tök elfogadható többi dal, főleg a könyv címéül is szolgáló mellett –, amihez hasonló a Nem kell semmi part 2. (Nincsen semmi) mellett mondjuk a Sállállállá volt az elmúlt néhány (sok) évben. Akik egy Térdre borulnak a gyengéket meg tudnak csinálni, ne ilyenekkel akarják kiszúrni a szemet fület.

Ez volt a zenés felár, röviden összefoglalva. (Pedig megérne egy misét újból elmondanom mindazt, ami éjjel-hajnalban kijött belőlem.) Az emberi részt annyiban érinteném, hogy:

Sidi remek fazon. Nekem azért szimpatikus, mert egy tök őszinte, megjátszás-mentes hapsi, akin érződik, hogy imádja és szenvedéllyel csinálja azt, amit csinál. (Máshogy szerintem nem is lehet.) Emellett egy jópofa, laza benyomást keltő fickó, remek zenész, a csapat úgymond anyuka-figurája. (Számomra a leginkább kedvelhető a sorban.)

Lukács a család kisgyereke. Az infantilis, örökké pörgő, soha nem nyugvó pacák, aki néha igen csak rá tud feszülni a frontember-szerepkörre, a kapitányságra. Bizonyos p-betűs italok (pár pohár sör, pár pohár bor…) mellett szívesen beszélgetnék vele mindenről, ami csak szóba kerül, de valószínűleg nem jönnék lázba, ha előttem állna sorban a postán.

– Direkt Fejes Tamást hagytam utoljára. Tudom, hogy sokaknak ő „az a rosszmájú kis dobos p*cs ott hátul” (mondhatnék ennél cifrábbakat is), de elismerem, hogy jó szakemberként tudatosan építi a zenekart a háttérben, miközben aktívan részt vesz nem csak a pénzügyi és hasonló részekben, hanem a zeneszerzésben is. Viszont ha tehetné, simán felvenné második keresztnévnek az Atyaúristent, mert rendre azt próbálja a lapokon keresztül leadni, hogy szinte csak a spanyolviaszt nem ő rakta le. Meg az a folyamatos lekicsinylő hozzáállás, miszerint az emberek hülyék (könyörgöm, nekik zenéltek!), meg hogy mindenben mi vagyunk az elsők és a legjobbak, a többiek még utánunk sem jöhetnek, max ha megveszik ránk a belépőt. Hogy ezt és azt is mi találtuk ki, holott legfeljebb csak meglökték az eszmét. Ennyi. (A nőket illetően viszont legalább egyet értünk, úgyhogy kap egy piros pontot.)

Nehéz egy ekkora gondolatcunami után lezárást írni, úgyhogy legyen elég ennyi: attól függetlenül, hogy valóban nem rajongóként közelítettem a Tankcsapda-sztori felé, a belefektetett időt – még ha egy egész éjjel is ráment – azért megérte.

>!
528 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150048352
Juhász_Peti>!
Bakó Csaba – Kertész Tímea: Liliput Hollywood

Kicsit Amerika – kiveséztük a legújabb TéCsé könyvet

Alig néhány napja jelent meg az idén 30 éves debreceni trió legújabb könyve, a Liliput Hollywood, ami az ötödik ilyen zenekaros kiadvány. Sok vagy kevés, azt döntse el mindenki, más hazai patinás múltú bandáknak olykor egy sincs. A harminc évből gyorsan kiszámolható, hogy a zenekar 1989-ben alakult, rá három, majd öt évre jelent meg egy-egy vékonyka Tankcsapda névvel bíró „booklet” ami igazából a tartalmi helyett inkább promó értékkel bírt, mára már kuriózum, főleg a piros. Tizenöt éves jubileumukra megjelent a frappáns névre keresztelt Tankönyv-ük is, ami a marketing mellett egy interjúkötet volt az eddigre jelentősen megváltozott, megerősödött együttesről. A kötet bővült-bővült az előzőekhez képest információ terén, de csak csepegtetett. 2012-ben Sidi érkeztével lezártak egy komoly korszakot, ennek örömére lett egy jó vastag színes képeskönyv, ami a banda utóbbi 12 évét dolgozza fel képekben. Ez lenne a negyedik. Ennek súlyát is inkább az exkluzív fotónyomatok adják tartalmilag.

A hazai legnagyobb mainstream mára az undergroundból abszolút meghatározó brand lett, egy európai viszonylatban is egyedülálló marketing, sajtó, koncertszervezés, logisztika háttér csapattal, de igazi, zenekaros könyv még nem született róluk. Információ terén a médiában szorosan összezártak kifelé a belső ügyeket illetően mostanáig. A most kiadott Liliput Hollywood bő félezer oldalas, A/5 puhafedeles kötet néhány színes fotóval, megtöri az „omerta” (hallgatás) törvényét, a Rockmafia kiteregeti a zeneipari mellékterméket, a szennyest, de nem dobálja a szart,miközben végig megy a zenekar különböző korszakain.

A kék borító rém egyszerű, rajta a „P” logóval, a cím első blikkre blődlinek tűnik, de aki valamilyen szinten képben van a zeneipar sajátosságaival, annak valószínűleg sejtet valamit. Aki meg túl van az elolvasáson, az minden bizonnyal ráérez majd a címre, hogy mit is akart előre sugallni, közölni. Egyszóval utóbbiba nem tudok belekötni, igen találó lett, a borító kevésbé. Maga a könyv egy igen rendhagyó riportkönyv, melyet a sajtósuk, Bakó Csaba vetett papírra személyes tapasztalatai alapján egy pszichológus hölgy, Kertész Tímea segítségével annak feltáró beszélgetéseiből. Tímea leült mindhárom zenésszel többször kötetlenül beszélgetni – Sidi-Lukács-Fejes sorrendben, és megpróbálta feltérképezni a jellemeket, személyiségeket. Nem volt tabu téma. A kérdések okán szép lassan mindenki feloldódik, megnyílik és beszél arról ki-ki hogyan éli meg a másik hülyeségét, milyenek az emberi-baráti-üzleti viszonyok a bandán belül koncert alatt, előtt-után, a hétköznapokban, kinek mi is az a rock’n’roll. Közben rendesen akasztják a három hóhért , és terítékre kerülnek az igazi jellemek, frusztrációk, mert lehull az álarc, akinél van! Ne egy unalmas kérdezz-felelek párbeszédre számítson ám senki, mert kitűnő kronológiával, zseniálisan épül fel maga a könyv. Abszolút olvasmányos stílusban azt érzi az olvasó, hogy ő is ott ül Fej, Lukács vagy Sidi mellett, és baráti sztorizáson szép lassan részese lesz a rakenroll történetnek. Az ötszáz oldal végére kiderülnek a szerepek, ki kicsoda, és mit tesz a zenekarért, melyik tag kit és miért utált, kik a példaképek, mi volt a tagcserék igazi hátterében, hogyan működik ez az”Eladták magukat” szponzoráció, miben úttörő a banda (miben nem? ☺ ), mennyit keres Laci, hogy születik egy-egy dal, a Rockmafiában ki is a Don Corleone, vagy ha úgy tetszik az „apuka”, ki a „csaj” és a „csodagyerek”aki felgyújtaná a házat egyedül. Magyarán hogyan-mitől működik ilyen sikeres szinten maga a Tankcsapda, mint brand.

Bakó és Tímea is kitűnő munkát végzett, mert az olykor nyers, de végig őszinte, egyáltalán nem mesterkélt mondatokból igen lebilincselő stílusban most olyan mélységekben láthat bele a három rockikon, ezáltal a zenekar életébe is az olvasó, hogy meglepődve jön rá, Ők is csak egyszerű halandó,igenis szerethető emberek, de egyáltalán nem átlagosak. Lehet Őket kedvelni, utálni, de elvitatni Tőlük azt, hogy hazánk legnagyobb, legprofibb, ezáltal legsikeresebb „csapata” dőreség, vagy csak szimplán irigység lenne. A könyv különben meglepő módon igen baráti áron (4000Ft) kapható a szponzor MOL kutakon. Mert ugye kedves olvasó, eladták magukat… Feltétlenül ajánlom az elolvasását, mert már érettségi tételben is szerepeltek! Egyszerűen megkerülhetetlenek. Gratula.

-Juhász Peti-

Robberator >!
Bakó Csaba – Kertész Tímea: Liliput Hollywood

Rendkívül ötletes zenekarkönyvként a Liliput Hollywood. Ahelyett, hogy kapnánk egy lineáris Tankcsapda történetet, a három bandatag maga szemszögéből beszéli el előzményeit, bandába kerülését, a nagy eseményeket, illetve magát a magyar rocksztárlétet. Rajongóként ez az egyik legvonzóbb vonása a könyvnek, hogy minden fejezet olyan, mint leülni az egyik idoloddal, és hallgatni őt mesélni. A különböző korszakok így elevenednek meg más-más tag elbeszélésében. Nekem Fejes Tomi fejezetei jöttek be a végén a legjobban. A zenekar gazdasági élete, stratégiája, amivel a köztudatba építették, illetve ott tartják magukat, nagyon érdekes. Illetve az ő történetét ismertem a legkevésbé korábbról.
A fejezetek végén vannak a feltáró beszélgetések pszichológusnővel, amik kihívják az adott személy kényelmes elbeszélését, feltesznek érdekes kérdéseket. No meg kapunk rengeteg, fantasztikus színes képet a zenekar fontos pillanatairól, kapcsolatairól.
Minden fenti okból 100%-osan Tankcsapda fan kezébe való a könyv, de aki ebbe a kategóriába tartozik, annak ezt nem is kell mondani.
Viszont ugyanezen okok miatt nem adnám csak úgy akárki kezébe, hogy „Olvasd már el, milyen jó könyv!”. Vannak zenekari/életrajzi könyvek, amik önmagukban is értékes írások, függetlenül alanyának munkásságától. Itt nem mondanám feltétlen, hogy ez a helyzet. Az eredettörténet, illetve a nagy események mindenki számára érdekesek lehetnek, de a sztorizgatás, vagy az (olykor önismétlő) vélemény-nyilvánítás, életvitel leírása már nem feltétlen.


Népszerű idézetek

Juhász_Peti>!

Az a kérdés,hogy meg tudunk-e úgy öregedni,mint a Rolling Stones,és meghalni úgy,mint Lemmy – Fejes Tomi

462. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Göbölyös N. László: Az ajtókon innen és túl
Presser Gábor: Presser könyve
Al Jourgensen – Jon Wiederhorn: Ministry
Lévai Balázs: Lovasi
Jon Wiederhorn – Scott Ian: A gitáros faszi az Anthraxből
Max Cavalera – Joel McIver: My Bloody Roots – A Sepulturától a Soulfly-ig és azon túl
Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Andrew Earles – Charles Cross – Gillian G. Gaar – Bob Gendron – Todd Martens – Mark Yarm: Kurt Cobain és a Nirvana
Fencsik Tamás – Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül
Molnár György – Tóth Péter: Omega a gitár mögül