Római ​tál 2 csillagozás

Bajtala István – Marczinek László – Pető Mária: Római tál

A római tál nem más, mint a háziasszonyok által egyszerű használata folytán igen kedvelt „römertopf". Nevét onnan kapta, hogy „már a régi rómaiak is használták.” S mivel visszakanyarodtunk a régi időkbe, a szerzők bemutatják a római kori konyhaberendezést vendégfogadókat a hazánk területén található leletanyag és korabeli forrásművek alapján recepteket is közölnek, sőt római orvos írók véleményét a helyes táplálkozásról. A manapság közforgalomban levő római tál a gasztronómiának úgyszólván önálló fejezeté-nyitotta meg. A könyv további részei ezzel a módszerrel, illetve a római tál kezelésmódjával ismertetik meg az olvasót. A rengeteg recept között a húspótló ételeket tartalmazók számíthatnak különös érdeklődésre.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szakácskönyv Mezőgazdasági

>!
Mezőgazdasági, Budapest, 1987
112 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632324528

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

csengeri_zsofia >!
Bajtala István – Marczinek László – Pető Mária: Római tál

Elsősorban azért vettem elő ezt a könyvet, hogy a frissen beszerzett tálamhoz legyen valami kis háttérinfóm, hogy mit, hogy érdemes csinálni benne, van-e valami különleges dolog, amire figyelni kell.
Végülis megtudtam mindent off, hozzá kaptam az elején egy kis történelemleckét is.
Sok recepten nagyon érződik a 80-as évek konyhai „divatja”, de azért még így is bőven volt olyan, amit fel is jegyeztem magamnak későbbi kipróbálásra.
Egyelőre így tényleges próba nélkül azt mondanám, hogy jó a könyv, aztán majd kisül a végére, hogy tényleg igazam volt-e.


Hasonló könyvek címkék alapján

Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
Bernáth József: Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren
Borbás Marcsi: Édes békeidők
Tóthné Libor Mária: Limara Péksége
Beh Mariann: A kert konyhája
Ambrus Éva: Anya, kérek még!
Váncsa István: Váncsa István szakácskönyve
Janits-Szabó Virág: Örömfőzés
Horváth Ilona: Szakácskönyv
Steiner Kristóf – Nimrod Dagan: Határtalan házikonyha