Belső ​utakon 38 csillagozás

A Nyitott Akadémia válogatott előadásai önismeretről, sorsról és szabadságról
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Ki ​vagyok én valójában? Milyen tényezők alakítják viselkedésemet és sorsomat? Miért keveredem újra meg újra hasonló helyzetekbe? Hogyan ismerhetném és érthetném meg jobban önmagam? Meddig terjed a szabadságom, mi áll rajtam, s mi az, amire már nincs befolyásom? Miként változtathatok magamon és a körülményeimen?

Ki ne tenné fel ezeket a kérdéseket élete során számtalan alkalommal? Néha úgy érezzük, „halljuk” belülről a választ, máskor elbizonytalanodunk ebben, olykor pedig nincs más, csak süket csönd a szívben.

A Nyitott Akadémia sorozat keretében hazánk legnevesebb gondolkodói, lélektani szakemberei is sokszor igyekeztek körüljárni ezeket az izgalmas témákat. E gyűjteményes kötetben az elmúlt kilenc esztendő gazdag terméséből adunk közre tizenegy válogatott előadást.

Az egyes fejezetek szerzői különböző ösvényeken indulnak el, saját egyéniségükön átszűrve, más és más nézőpontokból közelítik meg sors, önismeret és szabad akarat kérdéseit, de lehet, hogy… (tovább)

A művek szerzői: Bagdy Emőke, Csernus Imre, Czeizel Endre, Daubner Béla, Feldmár András, Kádár Annamária, Kígyós Éva, Pál Ferenc, Popper Péter, Ranschburg Jenő, Szendi Gábor

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2011
314 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789638941930

Enciklopédia 45

Szereplők népszerűség szerint

Latinovits Zoltán · Georg Wilhelm Friedrich Hegel · Kondor Béla · pesszimista


Kedvencelte 8

Most olvassa 13

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 77

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Szendi Gábor kristálytiszta logikájába, gondolatvilágába és rokon lelkébe beleszerettem. Hogy mi lesz a "kapcsolatunk eredménye, még nem tudom, de próbálok Tőle minél több írást megszerezni.
Tetszett a vegyes vágott! Bár egy gyenge volt, egy másik túl tudományos, a harmadik kétséges tanulságokat levonó, de a többi írás értékes, izgalmas, továbbgondolkodásra ösztönző és határozottan segítséget nyújtottak lelki és szellemi fejlődésemhez.

12 hozzászólás
Képopera P>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Öt csillagot kell adjak rá, mivel még életemben nem volt olyan, hogy egy könyv elemi mélységből két pillanat alatt feltörve könnyeket hoz ki, méghozzá a felismerés és elengedés könnyeit. Azét, amivel megértek egy hosszú és mai napig fennálló, de most már leküzdhető szorongást, amit egy tanárom éveken keresztül táplált belém, és amelyről akkor is tudtam, hogy nem győzhet le. Szóval, aki küzd a belsejében, valamilyen oknál fogva, kezdje el olvasni. Óvatosan, és mindig csak annyit, amennyit érez, annál ne többet. És csak akkor, ha a keze önkéntelenül a könyv után nyúl. A mondandó csak így tudja megtalálni időben az olvasóját. Tartalmas írások vannak benne, és szerintem összképet nyújt, értékelem a szerkesztést is egyúttal. Szóval lehetne négy és fél csillag is, mert van egy írás, amit nem teljesen értek, hogy jön a témához, de azt sem bántam elolvasni. Szendi Gábornak pedig külön köszönöm.

Manawydan>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Tetszett, amennyire tetszhet egy ilyen gyűjtemény. Mindenki elmondta a maga gondolatait pszichéről, személyiségfejlesztésről, sorsról. Sok gondolat engem is át- és meggondolásra késztetett. A veleje valamennyi előadásnak, hogy merjünk szembenézni a sorsunkkal, önmagunkkal, törekedjünk a pozitív gondolatok megfogalmazására, megélésére. Tudom, hogy nehéz a mai világban, sok rossz (de jó is) hatás ér bennünket, de valóban örülnünk kell azoknak az embereknek és dolgoknak, amik hozzánk tesznek, minket gazdagítanak.

Nikii_Nyikus>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Nagyon nyögvenyelősen sikerült elolvasnom, pedig érdekesnek tűnt. Igazából én alapvetően sokat foglalkozom a pszichológiával, sok könyvet, cikket olvasok a témában, néha előadásokat is nézek ezzel kapcsolatban. Éppen emiatt volt nekem ilyen „meh…” ez a könyv. Olyan semmilyen, 90%-át már tudtam annak, amit leírtak, de ez nem von le a könyv értékéből. Aki most ismerkedik ezzel a tudománnyal, annak egy nagyon jó elindító olvasmány lehet, mert nem annyira tudományos, mégis változatos (különösen tetszik, hogy több hozzáértőt szólaltattak meg és a végén volt az írókról egy rövid ismertető) és érthető. Lehúzni nem fogom azért, mert nekem nem adott újat, de aki már jártas a témában valamennyire, annak kevés lesz.

H_Andi>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Több érdekes írást olvastam a könyvben, a legjobban Popper Péter (örök kedvenc), Czeizel Endre, Ranschburg Jenő és Szendi Gábor előadása tetszett.

Ydna>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

A könyv második fele viszi a 3 csillag 80%-át…
Sok már olvasott gondolattal találkoztam benne (főleg olyanokkal, amik már elsőre is megragadtak bennem), persze ez nem az ő hibájuk, és nem is a magamé, illetve az enyém, de nem hiba.

maneki_neko>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Azt gondoltam, habzsolni fogom a fejezeteket, ezzel szemben elég gyakran unatkoztam… Viszont olvastam egy-két olyan gondolatot, amit egy életre az eszembe vések, például Pál Ferenc és Szendi Gábor tollából.

Edit_Bíró>!
Bagdy Emőke – Csernus Imre – Czeizel Endre – Daubner Béla – Feldmár András – Kádár Annamária – Kígyós Éva – Pál Ferenc – Popper Péter – Ranschburg Jenő – Szendi Gábor: Belső utakon

Tartalmas és gondolatébresztő írások gyűjteménye, örömmel olvastam az általam korábban már ismert szerzőktől és újabb szerzőktől is.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

Pilinszky János egyszer azt mondta egy lélektanász körben, hogy „tudjátok, az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.”

200. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Pilinszky János
Chöpp >!

Ha nekünk ahhoz, hogy az életet élvezni tudjuk, állandóan élvezetekre van szükségünk, ez azt jelenti, hogy valójában nem tudjuk élvezni az életet.
{…}
Az élet élvezete bizonyosan nem az élvezeteken múlik, hanem a személyiségen. Ha tudom élvezni az életet, nagyon kevés is elég. Ha nem, a sok is kevés.

Pál Ferenc: Sorsunk dimenziói (206.o.) · Pál Ferenc

1 hozzászólás
Chöpp >!

Ady Endrének két nagy „átka” volt: a vérbaj és az iszákosság. Tőle tudjuk, hogy vérbaját 1902 nyarán szerezte, hiszen ezt megírta a Mihályi Rozália csókjában.
{…}
Ady Endre másik nagy átka, ahogy ő is nevezte, a „havibaja” volt. A Nyugat folyóirattal kötött szerződése értelmében ugyanis minden hónap másodikára verset kellett írnia.

Dr. Czeizel Endre: Sorsunk és a gének (53, 54.o.) · Czeizel Endre

Kapcsolódó szócikkek: 1902 · Ady Endre
2 hozzászólás
Chöpp >!

A másik emberhez az út saját magunkon át vezet.

Szendi Gábor: Kudarcok, csalódások, traumák (302.o.) · Szendi Gábor

Chöpp >!

Minél inkább felejteni akarunk, annál kevésbé felejtünk, hiszen az mozgat minket, amit tagadni akarunk. Aki nem mer beszélni a múltról, az nem túlvan a múlton, hanem megbénítja a múlt.

Szendi Gábor: Kudarcok, csalódások, traumák (301.o.) · Szendi Gábor

1 hozzászólás
Ydna>!

„Az is kezdete már a jófajta eredetiségnek, hogy az ember nem akar más lenni, mint aki.”

149. oldal

Ydna>!

Ezért nincsen reménytelen helyzet, csak reményvesztett ember van.

199. oldal

Kapcsolódó szócikkek: reménytelenség
Chöpp >!

Az optimista a sikertelenséget előrevivő tapasztalatnak tekinti, amely megmutatja, hogy „nem így kell csinálni”. A pesszimista a sikertelenséget intő kudarcnak tekinti, és levonja a következtetést: „nem lehet csinálni”.

Szendi Gábor: Kudarcok, csalódások, traumák (277.o.) · Szendi Gábor

Chöpp >!

Kénytelen voltam felvállalni önmagam, mivel már mindenki más foglalt volt…

Dr. Kádár Annamária: Mese a napfény ízéről (149.o.) · Kádár Annamária


Hasonló könyvek címkék alapján

A lélek dolgai
Bagdy Emőke – Kalo Jenő – Popper Péter – Ranschburg Jenő: A család
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Csernus Imre: A fájdalom arcai
Szondy Máté: Olvadás
Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig
Farkas Lívia: Ennél zöldebb nem lesz!
Bagdy Emőke: Utak önmagunkhoz
Hevesi Krisztina: Szex
Bácskai Júlia – Fischer Eszter – Mohás Lívia – Vekerdy Tamás: Elszakadás a szülői háztól