Hidak ​egymáshoz 38 csillagozás

Empátia, kommunikáció, konfliktuskezelés
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

„A ​béke nem a konfliktus hiánya, hanem a konfliktus kezelésének képessége” – írta Dan Millman, a „Békés harcos útja” című könyv világhírű szerzője. Ez a kötet éppen erről szól: miként kezeljük életünk kikerülhetetlen konfliktusait, hogy azok ne robbantsák szét kapcsolatainkat, hanem épülhessünk, erősödhessünk általuk – külön-külön és együtt is?
Minden egyes konfliktus lehetőség arra, hogy átmenetileg vagy akár végleg eltávolodjunk egymástól – ám fejlett empátiás készséggel és megfelelő kommunikációval egészen más eredményre is juthatunk. Ráadásul így nemcsak a kapcsolat, de a vitás helyzet kimenetele is jóval kedvezőbb lehet. Érdemes megtanulni ennek a mikéntjét, mert e képesség sokszorosan meghálálja az elsajátítására fordított erőfeszítéseket.
A Nyitott Akadémia-sorozat új kötetében gyakorlatias kommunikációs és konfliktuskezelési technikákat, inspiráló gondolatokat és szívmelengető történeteket egyaránt találhat az olvasó. A szerzők olyan hiteles személyiségek,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nyitott Akadémia

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2011
182 oldal · ISBN: 9789638902658

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 32


Kiemelt értékelések

>!
Trudiz 
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Sok-sok igaz, szép gondolatot kap az olvasó, melyeket az előttem „szólók” már idéztek. Saját példákon keresztül, nagy tanítókat idézve kapunk okos ötleteket, s megtudhatjuk, hogy az erőszakmentes kommunikáció egyenlő a zsiráfnyelvvel. :)

>!
Chöpp 
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Kellett nagyon. Elolvastam. Értékel(t)em. A higgadtság és az érzelmek kimondása gyakorlási listára véve. Böjte Csaba nagyon megragadott.

>!
Szédültnapraforgó
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Bishop Beáta és Rambala Éva neve ismeretlen volt számomra. De tetszett a könyv nagyon. Az egy csillag levonása, csak azért, mert Bagdy Emőke nekem túl szakmaian magyarázott.
Nagyon fontos gondolatokkal gazdagodtam, elgondolkodtatott egyes szituációkkal kapcsolatban. Lehet, hogy ki kéne nyomtatni és kitűzni a hűtőre (vagy szekrényre) hogy sose felejtsem el, ami fontos!
Szerintem a legnehezebb dolog ezen szabályok betartása (Bishop Beáta előadásából):
„…mindenféle konfliktusból lehetőleg kapcsoljuk ki, amennyire tudjuk, az indulatokat és az érzéseket.”
„…óvakodjunk a sziklaszilárd, megrögzött véleményektől, mert az a rugalmasságot teljesen kizárja.”
„összecsapó, ellentétes álláspont között ugyanis mindig van személyes érdek.”

Fontos még kiemelni: „…a harag ragályos. Az indulat ragályos.”

Rambala Évánál tetszett, hogy két híres szakembert idéz:
Marshall B. Rosenberg – ő fejlesztette ki az erőszakmentes kommunikáció módszerét – tanácsa: „Nem tökéletes, hanem egyre kevésbé hülye szeretnék lenni.”
Jan Oberg svéd professzor ezt úgy fogalmazta meg: „Nem tökéletes szeretnék lenni, csak folyamatosan fejlődni.”

Amit még megosztanék: „Persze, csoda bármikor történhet, de azért az életünk minőségét mégiscsak az határozza meg, hogyan éljük a szürke hétköznapokat. Minél tartalmasabbak ezek a hétköznapok, annál elégedettebben távozunk majd egyszer erről a földről.”

Böjte Csaba előadása lenyűgözött, mert igaz, hogy nevét már sokszor hallottam, de nem olvastam tőle semmit. Ezek után előreveszem a várólistámon. Szerintem példaértékű, amit tesz. Nagyon megérintettek a szavai:
„…egy-egy veszekedés, gyűlölködés, civakodás, harag olyan, mint egy nagy bőrönd – cipelnek kell, folyik a víz rólad, de az a méla undor, ami benned van a másik iránt, rengeteg pozitív élménytől foszt meg téged.”
„A kudarcok, sebek odáig tudnak juttatni valakit, hogy begubózik, s ilyenkor könnyen elutasítóvá válhat, talán gonosszá is. Tövisek nőnek rajta.”
„A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy már nem bizakodunk semmiben, hanem félünk a holnaptól, és ez megbénít bennünket.”

>!
Emmus
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Ajándék ez a könyv, és az is, hogy Magyarországon vannak olyan lelkes pszichológusok akik úgymond emberi nyelvre lefordították a pszichológiát és megosztották, megosztják velünk, köszönet érte.
Ebből a könyvből megtudhatjuk, hogy mennyire fontos a szó mint kapcsolat teremtő eszköz. Sokszor nem is gondolunk rá, beszélünk, hiszen tudunk beszélni. De hogyan? Milyen minőségben? Ha jól kommunikálunk jobbak lesznek a kapcsolataink, ha jobbak a kapcsolataink boldogabbak vagyunk. Erre az alapelvre épül a könyv és megtanít jól és hatékonyan kommunikálni.
Sok sikert mindenkinek és kellemes olvasást.

>!
Annamarie P
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Az empátia, a kommunikáció és a konfliktuskezelés három nagyon fontos dolog az életünkben, különösen az utóbbi kettő keltette fel a figyelmemet. Ahogy már megszoktuk a Nyitott Akadémia sorozatánál, különféle megközelítéssel állnak a szerzők a témához. Beata Bishop, Rambala Éva és Böjte Csaba gondolatati között találtam olyanokat, amik számomra segítenek a jövőben az összeütközések kezelésében, de Prof. Bagdy Emőke tudományos értekezése nem villanyozott fel. Sajnos majd a könyv felét teszi ki az ő írása, és ez erős nyomot hagy az összesítésben. Teljesen korrekt dolgokat mond, csak a három írás után szárazon tudományosra sikeredett. Természetesen kell a tudás is, hogy megértsük miért reagálunk úgy, ahogy, hogyan működünk biológiailag alapjáraton. Csaba testvér a maga nagy szívével beszél hozzánk, mindent Jézus szemszögéből néz és sugároz, és a szeretet természetesen minden konfliktusban nyerni fog.
Ahogy írtam a másik két szerzőnél is találtam hasznosítható gondolatokat, de úgy érzem, hogy lenne még mit mondani ebben a témában.
Nagyon tetszett a könyv címe: Hidak egymáshoz.

>!
H_Andi
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Nem a legjobb Nyitott Akadámiás könyv, amit olvastam, nem véletlen, hogy hosszú időre félre is tettem. A három pont Böjte Csabáért jár, egyébként még ennyit sem adnék. Az ő írása magával ragadott, olvasmányos, érdekes volt. Szeretem az olyan előadásokat, amelyeket az életből merített példákkal életszerűsítenek. Nem ilyen volt sajnos Bagdy Emőke írása, pedig tőle sokat vártam, sajnos csalódnom kellett, nagyon száraz volt számomra, szenvedés volt olvasni. Bishop Beátánál kifejezetten bosszantott, hogy állandóan azzal jött, hogy mennyire más az élet, mennyire mások az emberek a „nagy” nyugaton, mert ő ugye már kint él ezer éve, szóval ő aztán tudja, hogy mennyire nem jól csináljuk kis hazánkban a dolgokat. Rambala Évánál meg a túlzott „haverkodás” zavart, nem szeretem ezt a stílust. :p

>!
mohapapa I
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Ezeket a kis cihológiai-kötetetcskéket mindig olyan nagy várakozssal veszem kézbe, azért, hogy nem sokkal később csalódással tegyem le őket; persze nem is tudom, mit várok tőlük igazán: ilyen terjedelemben nem lehet kifejteni igazán semmit.

Nem volt ez másként ezzel a kötettel sem. DE: Böjte Csaba előadása nagyon megfogott! Szülőként (mert mi másért is vettem volna kezembe ezt a kötetet, ha nem éppen az egyik, többedik kölkömmel vívott csaták miatt?) olyan érzésem volt, hogy ötlettelen, ezköztelen és türelmetlen vagyok, tanulnom kell Böjte Csabától!

S Rambala Éva előadása pedig megadta azt az „aha”.élményt, hogy egyes magánéleti következtetéseimben nem vagyok teljesen eszement és elrugaszkodott, s bizonyos dolgokat jl következtetgetek. Megerősítésnek tehát jó volt.

>!
Andaxin P
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Minden író hozzátett egy kicsit ahhoz, hogy más szemszögből lássunk konfliktust és megoldást is, de számomra a végén Bagdy Emőke mondott olyat (amit be is idéztem), amiért érdemes volt elolvasni.

>!
Zábráczky_Olivér
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Négy szerző, négy érzelmi és értelmi szint. Nagyon nagy különbség van az írások színvonala között.

3 hozzászólás
>!
Miti_Jónás
Bagdy Emőke – Bishop Beáta – Böjte Csaba – Rambala Éva: Hidak egymáshoz

Böjte Csaba és Bagdy Emőke miatt vettem a kezembe. De végül úgy éreztem, hogy Böjte Csaba miatt volt érdemes elolvasni. A többiek nem okoztak maradandó élményt.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

A többiek cselekedeteit nem tudom irányítani, de szabadon dönthetek afelől, hogyan fogadom a világ történéseit.

Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon 53.o. · Rambala Éva

18 hozzászólás
>!
Chöpp 

Mesterem, Marshall B. Rosenberg tanácsát igyekszem követni: „Nem tökéletes, hanem egyre kevésbé hülye szeretnék lenni.” Ezzel a hozzáállással naponta tudok ünnepelni.

Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon 45-46.o. · Rambala Éva

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

… a jó kislányság és a jó kisfiúság egyetlen jutalma a depresszió.

Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon 51.o. · Rambala Éva

4 hozzászólás
>!
Chöpp 

Nem tökéletes szeretnék lenni, csak folyamatosan fejlődni.
(Jan Oberg)

Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon 46.o. · Rambala Éva

>!
Chöpp 

Persze, csoda bármikor történhet, de azért az életünk minőségét mégiscsak az határozza meg, hogyan éljük a „szürke” hétköznapokat. Minél tartalmasabbak ezek a hétköznapok, annál elégedettebben távozunk majd egyszer erről a földről.

60. oldal - Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon · Rambala Éva

6 hozzászólás
>!
Chöpp 

A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja. És ez így van velünk, felnőttekkel is.

92. oldaloldal - Böjte Csaba: Konfliktuskezelés hittel és szeretettel · Böjte Csaba

>!
Chöpp 

(…) azzal, ha másokat megütsz, igazából egy kicsit magadat is megütöd, mert mindannyian összetartozunk.

97. oldal - Böjte Csaba: Konfliktuskezelés hittel és szeretettel · Böjte Csaba

5 hozzászólás
>!
adeimantos

Nagyon ritkán találkozom olyan emberrel, aki képes elmondani, hogy aktuálisan mi él a szívében, és ne a múltról, a jövőről, vagy valami rajta kívül álló dologról beszéljen, mint például időjárás, politika, közös ismerősök, tévéműsor, foci… Pedig meggyőződésem szerint az első lépés az empátián alapuló kapcsolat kialakítása és fenntartása felé az, hogy képes vagyok szavakkal is elmondani, hogy az adott pillanatban mi él a szívemben.

64. oldal

>!
Chöpp 

ha elismerjük és félretesszük az anyagi, politikai és hatalmi motívumokat, minden konfliktus mélyén az önismeret hiánya lapul meg. Nem ismerjük a saját Árnyékunkat.

beata Bishop: Ölés helyett ölelés 26.o. · Rambala Éva

4 hozzászólás
>!
Chöpp 

Mit szólsz ahhoz a gondolathoz, hogy amikor erre a földre születtünk, ajándékba kaptunk egy életet? Ebből a szempontból mindegy, hogy a szüleinktől vagy Istentől. Az első számú felelősségünk, hogy erről a ránk bízott életről a legjobb tudásunk szerint gondoskodjunk.
Ha te mindet meg szeretnél tenni a családodért, mi lenne, ha megpróbálnál példát mutatni a gyermekeidnek, hogyan érdemes élni? Harmonikusan, jól gondoskodni önmagadról és a szeretteidről. Veszítenél ezzel valamit? Talán már sokszor próbáltad is, és arra jutottál, hogy iszonyú nehéz megvalósítani? Egyetértek. Szerintem is. De ez még nem ok arra, hogy meg se próbáljam.

59. oldal - Rambala Éva: Ami a szívemen, a számon · Rambala Éva

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gary Chapman: Egymásra hangolva
Empátia
Thomas Gordon – Noel Burch: Emberi kapcsolatok
Buda Béla: Empátia
Csóka Ildikó (szerk.): Gyógyszerészi kommunikáció
Kevin Leman: Szexre hangolva
Roman Krznaric: Az empátia ereje
R. J. Palacio: Csodácska
Molnár Ágnes: Márti-mesék
Harcsás Judit: Pokoljárók