A ​magyarság sorsdöntő államalapításai 0 csillagozás

Badiny Jós Ferenc: A magyarság sorsdöntő államalapításai

A ​MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETÉNEK KIS TÜKRE I-II.
Megismerhetjük ebből a műből, a Szittyaországból elindult magyar törzsek történetét… az Árpád-ház kihalásáig. A könyv a magyar történelem igazságát tükrözi. Jövőnk legfontosabb tételét tárgyalja: A HUN-MAGYAR azonosságot, mely a hunok európai történetével kezdődik, Jézus születése utáni időben való Kárpát-medencei birtokolásunkra és létezésünkre vonatkozólag, a magyar nép Kárpát-medencei birtokolási jogának bizonyításában.

Tárgyalja a hun-avar azonossági vonatkozásokat és a hun-avar-magyar népi, faji, nemzeti és vallási folytonosságot – I. István koráig.

SORSDÖNTŐ ÁLLAMALAPÍTÁS
Megdöbbentő tényfeltárással találkozhatunk ebben a műben, mely szerint:
„Az évszázados Habsburg erőszak, és a csaknem félszázados marxista terror után a Magyar Népnek az a legfontosabb, hogy Szent Koronánknak a megbecsülése és a Szent Korona Tanának alkotmányos államhatalomként való elismerése törvénnyé lett. A „történelmi… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Angyali Menedék, Budapest, 2018
752 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155647796

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Obrusánszky Borbála: Hunok, hungárok, magyarok
László Gyula: „Emlékezzünk régiekről …”
Rásonyi László: Hidak a Dunán
Bóna István – Cseh János – Nagy Margit – Tomka Péter – Tóth Ágnes: Hunok – gepidák – langobardok
Bakay Kornél: Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Obrusánszky Borbála: Szkíta-magyar múltunk ragyogása
Jean-Pierre Montcassen: Attila, Isten ostora
Kiszely István: A magyarság őstörténete I-II.
Thury József: A magyarok eredete, őshazája és vándorlása
Várnagy Enikő: Mi magyarok, magyariak