Közép-európai ​kalandok 78% 38 csillagozás

Nem is gondoltam, amikor kezembe vettem a könyvet, hogy ennyi kincset rejt: egy jópofa, vicces könyv és kész. Aztán óóó azok a nyolcvanas évek, és máris nosztalgia hullámmal legyintett meg: filmek, zenék, Trabant és Barkas, néhány nekem még nagyon is életszagú dolog. Imádtam a cseh kalandozásaikat, és simán ki is nézem belőlük az összes hülyeséget. És nem értem, ennyi szerencsétlenkedéssel, hogy jutottak ők el egyáltalán egy szánhúzó versenyre?:)) De persze ez is kiderül a könyvből. Szórakoztató, mókás, nem kell több. Talán csak annyi, hogy élőben halld a sztorikat!

Ezek nem normálisak komolyan mondom,:-)) éjjel kezdtem neki de felkeltettem a férjemet annyit röhögtem (szó szerint) rajta hangosan.Azt hitte megbolondultam…

Kész…kiolvastam az összes Badár-könyvet! :)
Amiben ez a rész kiemelkedik szerintem – az a borító!! Ennél tipikusabb (kelet) „közép-európai” hangulatot nem igen lehetett volna jobban összehozni: kocsmai sörözésről fotó elől-hátul, Ikarusz busz, Dacia, MÁV-vonatok… :) Ebben a kiadványban visszajött a belső fotós jó hagyomány az 1. kötetből (egyébként a befejező Határtalanul c. könyv is uilyen), azaz 13 db színes fotó található benne. Formátumra teljesen uaz mint a korábbi két könyvnél, vagyis az egész könyv egy nagy párbeszéd…annyi különbséggel, hogy a 4 könyvet elolvasva talán itt található a legtöbb nagyobb lélegzetű történet.
Nekem a 4 könyv közül nem ez a kedvencem (sorrend: Jappán / Ámerika / Határtalanul / KEK), de akinek tetszettek az előzmény könyvek, annak ajánlom ezt is!

Bár a Jappán-t nem múlta felült, azért még mindig elég nehezen fogadták a panelban, hogy én pont ezt olvasom. Rengeteget nevettem rajta, nagyon jó történek voltak benne, na meg szeretjük a kutyákat (meg a macskákat)

Óriási sztorik, óriási kalandok. Ez a kötet lett a kedvencem. Az olimpiát is megcsinálták :D Élőben is szívesen elhallgatnám őket, szem nem maradna szárazon a röhögéstől. :D

Nagyon vicces és kalandos ez a történet, mivel ahol Badár Sándor megfordul és mesél akkor abban mindig van humor.
Nekem nagyon tetszett.

Badár Sándor bohóckodásaitól sosem dobtam hátast a Fábry-nál, de pár hete a Comedy Centralon elcsíptem egy fellépését, és azon kaptam magamat hogy visítva röhögök a TV előtt, így már egy ideje motoszkált bennem a gondolat hogy egy útleírását el kéne már olvasnom. Mivel momentán csak a Közép-Európai Kalandok c. könyve volt kartávolságban, így nem volt túl sok választási lehetőségem. Fogalmam sincs hogy a Jappán jobb-e, vagy az Ámerika ennél (amiket szintén Horváth Jánossal írt közösen), de én ezen vinnyogva röhögtem, remélem a korábbi kötetek is hasonló hatással lesznek rám. Azért ez nem túl sűrű nálam, még ha viccesnek is találok valamit, egy könyvben, max csak mosolyogva hümmögök rajta, de itt néha le kellett tennem a könyvet hogy a könnyeimet kitörölgessem a szememből. A könyv 4-5 fejezetből áll, Badárék egymás szájába adják a szót, sztorizgatnak, mi pedig élvezhetjük kalandjaikat, hogyan kezdtek el kutyaszánhajtással foglalkozni (a témáról Horváth János még tankönyvet is írt), miképpen próbáltak sajtot csempészni, Badár síelési sikereiről, és hogyan csajoznak az olasz tengerparton hőseink. A legtöbb történet inkább szolgál tanulságokkal, mint sikerekkel, de bármekkora dráma is van, mindig hihetetlen humorérzékkel tálalják szenvedéseiket. Bohém életmódjukra filozófiát lehetne építeni. Amúgy a könyv nem csak „pompás” útikönyv, de remek korrajz. A történetek teljesen hihetetlenek, de igazából nem számít mennyire vannak kiszínezve, ha az ember megnézi a képeiket, minden szavukat elhiszi. Badár malamutos képe meg extra cuki.

A könyvet olvasva egyetlen dolog jutott eszembe. Kb. 4-5 évvel ezelőtt találkoztam Badár Sándorral a metrón, és amíg együtt utaztunk, végig arra gondoltam, hogy "mekkora király ez a Badár, a nép egyszerű gyermeke, hiszen „sztár”, mégis itt metrózik velem". Aztán módosítottam magam, mert a sztár kifejezést egy valódi színész esetében degradálónak éreztem. Így lett művész a Badár. De az is elég negatív felhangú, nem? Életművész, színművésznő az ókori Rómában, ami nem épp örökös tagság volt az operában… Már rég leszállt, mire rájöttem, hogy tulajdonképpen a Badár csak a Badár, vagyis a Lecsó. A Kontroll-ból. Ez a könyv a Badár könyve. Azé a Badáré, aki ott ült velem a metrón, majd leszállt a Klinikáknál. Nem a színészé, nem is a humoristáé, hanem a nép egyszerű gyermekéé, aki ott ügyeskedett, ahol tudott, és úgy, ahogy tudott. Azé a Badáré, aki fenn akart maradni, na nem a köztudatban, hanem a felszínen.
A könyv is ilyen, felszínen maradós. Nincs benne semmi extra, csak az életérzés, a tudat, hogy ilyenek voltak ők egykor. Különösebben nem vicces, bár nyilván annak szánták, inkább szatírába oltott korrajz. Ez a könyv a Badár maga.
A borító pedig csillagos ötös!

Pont egy csillaggal ér kevesebbet, mint a Jappán, és ennek az az oka, hogy túlságosan csapongó volt a történetmesélés, gyakran váltottak egyik történetből a másikba, és nem volt egy központi „erő”, ami összetartotta volna az egészet. De ettől eltekintve jól szórakoztam.