Jappán 87% 192 csillagozás

– Iszonyatos tiszta volt minden…
– Minden tiszta volt, isteni volt.
– … és rengeteg japán volt,…
– Igen… teljesen véletlenül…
– … japánok Japánban… ez hihetetlen…

– Szép lassan begurultunk a nem annyira óriási, de meglévő repülőtérre…
– Repülőtéri épület elé, ahol egy színarany Lenin-szobor…
– Öt méter magas színarany Lenin-szobor, mely jobb kezét előre mutatván, mutatóujját kinyújtván…
– Közli, hogy arra még nem jártunk.

…a reggel a felkelő nap megpillantott egy magyar fiatalembert, aki megpróbál felkúszni egy zászlórúdra és onnan megszerezni egy…
-…reklámzászlót.
– Soha nem derült k, hogy mit reklámoz a zászló. Mindenesetre nagyon szép volt, és magamévá akartam tenni. Az életem kockáztatásával fölmásztam majdnem tíz méter magasra, és letörtem. Utólag nem vagyok büszke rá, de akkor nagyon büszke voltam, hogy ezt úgy meg tudtam tenni, hogy közben nem érkezett rendőr, nem szólt be senki az utcán, és mivel szabad országban éltünk, nyugodtan megtehettem, mert tíz perc múlva kitűztek helyette egy másikat. A selyemzászlót begyűrtem a cókmókjaim közé, ugyanúgy, mint a Honda szpojlert. Itthon létező embernek nem volt még Honda motorja sem, de én úgy gondoltam, hogy a Jávára ezt még nagyon szépen rá tudom építeni, ha hazajövök. Valahogy a hátizsákra erősítettem rá. Ezt egyébként nem kellett lopni, egy motorbolt melletti kukába bele volt penderítve. Volt rajta egy kis karcolás.

– A barátom az étkezést azzal kezdte, hogy a vonatozás után, az anyukájának a felszólítására két szem Daedalont bekapott. Mondta neki az anyukája, ha véletlenül mégis csak elkezd himbálózni az a hajó, akkor a rend kedvéért két szem Daedalon. Itthon is úgy volt, mikor osztálykirándulásra elment, két szem Daedalont belediktált, hogy amikor rájön…
– Biztos, ami biztos.
– Én magam úgy döntöttem, hogy én nem étkezem ezt a fajtát, nem űrhajósnak képeztem magam, és a Petrányi barátom sem élt ezzel a lehetőséggel, de a Jancsi komám a biztonság kedvéért fölfalta a két szem Daedalont, és utána fölfaltunk mindent, ami létezett az étlapon meg az asztalon, sőt, még nagyon finom desszert is volt, nem is tudom…

– Nekem is volt hálózsákom, román, ami szerintem emberhajjal volt kitömve. Borzalmasan szúrós, valami rettenetes román piacon vásárolt hálózsák volt. Abban az időben azt lehetett kapni.

És amikor már mindent kihánytunk, és tényleg ez a sír utáni néma csend honolt a szobában, körülbelül három-négy perce már, vartyogva megszólalat a rádió hangszórója, hogy legyünk szívesek, „Csotto matte kudaszaj” és oroszul ugyanez, legyünk szívesek elfoglalni a helyünket az étteremben, mert következik a vacsora.
– Kész, újabb hányáshullám.
– A vacsora szóra abban a percben ismét okádtunk…

79. oldal

– A torii a sintó vallás egyik fontos kelléke. Szó szerinti fordításban kakasülőt is jelenthet; egy szent kapu. A Fudzsira felmenő és a krátert megnéző turisták és zarándokok, hogy a kamiknak, az isteneknek mind-mind kedvezzenek, a fából készült torii repedéseibe pénzérméket helyeznek el. Sok száz vagy sok-sok ezer pénzérme helyezkedett el ebben a toriiban. Na most, itt nagy dilemmában voltunk. Fent, az istenek lakhelyén az isteneknek szánt áldozati ajándékot nagyon-nagyon-nagyon nem illik háborgatni. De. Ha az ember nagyon éhes, és nagyon kevés…
– És gondol a jövőjére…
– … pénze van, akkor mindenképpen érdemes ezt a kamikkal megbeszélni, hogy ők hogy is gondolják. Úgyhogy nekiálltunk a komámmal és elkezdtünk tárgyalni a kamikkal. Különböző ajánlatokat tettünk, és gondoltuk, néhány jenecske nem fogja a földhöz vágni a Fudzsi isteneit. Biztos, ami biztos, előre szégyelltük magunkat.

Még nehezítette a körülményeket az a tény, hogy keresztezte az utunk egy autóútépítés. Pár órával később, amikor ugyanazon az úton mentünk visszafelé, mert rossz irányba indultunk el, akkor mondta a komám, hogy erre még nem jártunk. Mondtam, én tuti biztosra veszem, hogy erre már jártunk. Azt mondja, erre még nem jártunk, ezt az autóutat nem kereszteztük még. Mondom, hogy hát nem kereszteztük, de valamiért nagyon ismerősek a fák.
És nem tudtuk mire vélni, és akkor láttuk meg az útépítő sor végét. Ugyanis úgy építenek ott autóutat, hogy elöl megy az élgépsor, ami megtisztítja a fáktól, gyökerektől és kövezettől, meg ilyenektől a talajt, utána megy egy marógép, ami kimarja az út szélességét…
– Lealapozza.
– Utána jön egy alapozógép, ami lealapozza, megy egy tömörítőgép, ami betömöríti, aztán még egy újabb gép, ami teljes szélességében leaszfaltozza az utat, és mögötte megy egy festékszórógép, ami azonnal festi. Így egy nap négy és fél kilométert halad előre az útépítés.
– Úttáblák, meg fák, bokrok, madarak…
– Úttáblák és egyéb…
– Mindent elhelyeznek.
– És már autósok is vannak rajta. Valóban az történt, hogy amikor mentünk el, akkor még nem volt ott az út, és amikor jöttünk vissza pár óra múlva, akkor már ott volt.

173-174. oldal

– Ugyanis akkor kellett rájönni, ha már a képregényről is beszéltünk, hogy az a manga, és annak mi később ismertük meg a számunkra ismeretlen moziverzióját, az animét, ami Japánban egyrészt komoly történelmi hagyományokra vezethető vissza, kétrészt pedig az utolsó kukástól egészen a nagyhatalmú jakuza vezérig mindenki mangát olvas.

88-89. oldal

[…] benyitottam a szobába, és hát a barátom meg a komám azok fáradtan ültek az ágyon, és fogdosták a fejüket, meg a halántékukat, és mondom,hogy mi van veletek? Rosszul vagyunk. Mondom, mitől? Hát a kajától. Mondom, ó, azért, mert ti nem bírjátok ezt. Engem vasgyomornak hívnak. És odavágtam a hasamra, hogy lássák, hogy vasgyomor vagyok, igen, csak elfelejtettem, hogy ebben a pillanatban negyven métert lifteztünk lefelé a hajó orrával, mint az állat, és azzal, hogy megütöttem a gyomromat, a benne lévő összes kaja azonnal felszínre kívánkozott. Szörnyű méretű hányás tört ki belőlem, az Etnának nem volt olyan óriási kitörése,mint nekem. A kajüt háromszög alakú kis kabinocska volt, és a szögletes sarkában helyezkedett el az ötven centiméteres ajtajú, egyharmad négyzetméter nagyságú kis lyukacska, amit ha föltépett az ember, akkor vagy vécére ült, vagy tusolt. Ezt el kellett dönteni előtte, ugyanaz volt a két helyiség. Ha az ember lehajtotta az ülőkét, akkor tudott egyet tusolni, ha fölhajtotta, akkor tudott egyet vécézni.
Vagy ha nagyon perverz volt, akkor mind a kettőt, de ez nem történhetett meg, mert abban a pillanatban, ahogy megpróbáltam föltépni az ajtót, a komám beelőzött, mint a villamoson, és mindenáron hányni szeretett volna ő is, de a Petrányi is elkezdte a hányást, borzasztó méretű, kánonban történő hányás kezdődött.