Jappán 172 csillagozás

Retró útikalandkönyv
Badár Sándor – Horváth János: Jappán Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Badár Sándor és Horváth János – ma két ünnepelt filmcsillag – valamikor réges-régen, 1987-ben, egy különös ötlettől vezérelve elindultak Szentesről Moszkva érintésével Tokióba… Vállalkozásuk érthetetlen módon sikerült! A földgolyó azóta akkorát változott, hogy kalandjaik ma már időutazásnak is beillenek.
Könyvük hangoskönyvnek is beillik, elsősorban az olvasás során feltörő hangos kacagás okán… Másrészt azért, mert a sok-sok eleven történetben elmerülve szinte halljuk Badár és Horváth félreismerhetetlen orgánumát.

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Jaffa, Budapest, 2007
202 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639604285
>!
Jaffa, Budapest, 2005
156 oldal · ISBN: 9639604143

Enciklopédia 9

Helyszínek népszerűség szerint

Fudzsi


Kedvencelte 22

Most olvassa 4

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

A lányomtól kaptam kölcsön ezt a könyvet azzal, hogy nagyon szórakoztató. Ő már akkor csodálkozott, hogy nem ismerem a két szerzőt. Jó, valami azért rémlett a nevükről (pláne Badáréról), mintha hallottam volna tőle már ezt-azt a kabaréban. De mivel nem vagyok nagy rajongója a stand-up-nak és a hasonló modernkori kabarézásnak (leragadtam Hofinál :) – ő jöhet bármikor…), nem tudtam, mit is fogok olvasni.
Váratlan volt, hogy nagyon élveztem ezt az őrült, retró útleírást. :) Engem még az se zavart, hogy nem volt mindig világos, mikor ki beszélt (úgyse ismerem őket). Elég őrült két figura lehettek, csoda, hogy el is, vissza is jutottak. Ami nem tetszett, az a teljesen természetesnek leírt lopkodás volt, hát ez nekem nem fér bele a világnézetembe. Biztos egyesek számára nagyon vicces, hogyan sétált ki valaki mindenféle árucikkekkel (méretben jancsiszögtől szörfdeszkáig) egy-egy boltból, de engem ez inkább zavar, mint szórakoztat.
A japán utazásuk idején fiatal voltam, és emlékszem az akkori viszonyokra, tényleg nagy durranás volt, amit kitaláltak. Kicsit még sajnálkoztam is magamon, hogy akkoriban csak az átlagemberek életét éltem, ahelyett, hogy mindenféle őrült álmomat megvalósítottam volna. Elmehettem volna Szibériába, mondjuk. :) Bár oda akkoriban még nehezebben jutottam volna el, mint Badárék Japánba.

Chöpp P>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Nagyon sokszor nagyon hangosan kacagtam. Eszembe jutott az adott résznél, amit rádióban hallgattam pakolás közben, hogy majdnem a lábamra ejtettem az íróasztalt a röhögéstől. Most egyes részek közben annak is örültem, hogy nincs a kezemben semmi nehéz. :)

Ákos_Tóth IP>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Badár Sándor részemről a megunhatatlan kategóriába tartozik – a sztorijait klinikailag igazolt tesztek szerint órákkal azután is élvezettel tudom hallgatni, hogy már régen beléjük kellett volna unnom, színészként pedig olyan őrült karaktert tud hozni, mint kevesen a hazai filmes világban (talán még Mucsi Zoltánt említeném vele egy lapon, már csak azért is, mert mindkettőjüket szívesen látnám drámai szerepekben is). No meg aztán Badár Sándor világjáró is a maga flúgos módján, úgyhogy nagy izgalommal repültem rá a Japán kirándulásról szóló könyvre.

Igazából egy percig sem vártam Comedy Central-kompatibilis kiszámított humort – sőt, Badártól pont egy olyan avantgárd-közeli könyvélményt reméltem, ami végül is ebben a kötetben van. Két fickó sztorizgat egymás szavába vágva, nagyon laza rendszerben, tele ismétlésekkel, félrebeszélésekkel, és úgy mellékesen néha még a sörös dobozok ciccenése is szinte kihallatszik a sorok közül. Mintha csak Badárék teraszán hallgatnánk a történetet, amiből nyilván sok elszólást ismerünk már a fellépésekről, de így egyben, sajtó alá rendezve mégiscsak más az egész. Azt nem mondom, hogy kulturáltabb, de maradandóbb élmény. Főleg úgy, hogy a könyv közel harmada a Szovjetunió átszeléséről szól, ami kimondottan passzolt nálam, illetve bizonyos kínos kalandoknál sírásig kellett röhögnöm, hiába voltak szintén ismerősek korábbról.*

Persze azért vannak momentumok, amik nem nyerték el kimondottan a tetszésemet – a káromkodásoknál például erősen kilógott a lóláb, a b*szdmegelésre például nincs szükség annyiszor, ahányszor felbukkan a könyvben, és hát az sem piskóta, hogy a két főhős kezéhez egy idő után minden kacat hozzátapad, amit ők elég természetesnek vesznek. Éppen ezeknél a pontoknál egyébként elgondolkodtam, van-e képzelet szülte színesítő elem a leírtakban, de gyorsan elült a gyanú – jól van ez így, ahogy van. Biztosan elő fogom még venni a jövőben!

*a könyv ebből kifolyólag nem alkalmas tömegközlekedésen, munkahelyen, vagy könyvtárban történő olvasásra!

Almost_Zed>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Ez marha jó volt! Amikor belekezdtem, majdnem zavaró volt a kissé fésületlen, páros interjú-szerű stílus, de aztán lehengereltek. Vidéki, flúgos magyar fiatalok, egy szocialista országból Japánba mennek. Ez már önmagában garancia a börleszk történésekhez, de amikor csak lehet, ők – meg a körülmények – még rá is tesznek egy-egy lapáttal. Ezt az ámokfutást simán el tudnám képzelni egy filmen. Nekem a történet legmegrázóbb jelenete, amikor könnyemet hullatva rázkódtam a röhögéstől, az volt, amikor az odaúton a hajón hánykódtak mindenféle értelemben.
Régen nevettem ilyen jót egy könyvön :)

8 hozzászólás
KBCsilla P>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Még két ilyen bolondot, te jó isten!
De akkor, abban a világban csak így lehetett megvalósítani az álmukat. Bolondul, meggondolatlanul belevágva, ha már az elejtett szó véletlenül belesodorta őket ebbe a nagy utazásba.
Az csak a teljesen nem normális lényükből fakad, hogy minden mindig sikerült, még ha nem is elsőre, és nem is a legjobban. (lásd, Pick szalámi esete a hátizsák aljáról)
Az a világ, amiben mi akkor felnőttünk, még nem ez a világ volt. Ma már ezt nem lehetne megtenni, nyilván mások a politikai, gazdasági, mindenféle helyzetek. Meg mások talán a fiatalok is . Biztosan.
Na jó, nem filozofálgatok tovább az élet megváltozott akármilyén.
A könyv úgy ahogy van, egy élmény. Persze annak, aki szereti a hozzá hasonlóan nem teljesen százas embereket, akik tudnak nevetni a saját nyomorukon, akik még látják az élet apró szépségeit, örömeit. (újra jöhet a Pick szalámi…)

littlelinda>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Még szerencse, hogy ezt a Jappános sztorit már hallottam Badártól rendes, stand upos verzióban, mert ha előbb olvastam volna, tuti, hogy félbehagyom. Rengeteg mellébeszélés van a történetben, ráadásul az egész egy párbeszéd folyam, hol a Badár, hol a Jani beszél, de sosem tudjuk biztosra, mikor ki. Rendesen előadva sokkal viccesebb, hiszen láthatjuk, ahogy Badár magyaráz meg arcokat vág, és maga a sztori is sokkal gyorsabban halad, még ha közben kitérőket is tesz. Az oldalakon keresztül fejtegetett hányás rohamok pl szerintem nem hiányoztak volna a könyvből. Azt is megértem, hogy 1987-ben mennyire sokkoló lehetett Japánba menni (mondjuk a 21. századi Japánban is simán kultúrsokkot kap az ember), de néhány dolog úgy el van túlozva, hogy az már nem vicces. A humoristák maradjanak inkább az élő fellépéseknél és ne írjanak könyvet; hallgatni sokkal jobb az ilyen történeteket, mint olvasni.

2 hozzászólás
sztimi53>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Valamikor a kilencvenes évek elején láttam a Roncsfilmet meg az Európa kempinget és imádtam Badár Sándort, mert nagyonhüje! Utóbbiban Horváth János is feltűnik (szintén nagyonhüje!). Ezt a könyvet azért kezdtem el olvasni, mert rossz kedvem volt. Gondoltam hangulítónak jó lesz. Az lett. Olyan ez a könyv, mintha az ember beülne e közé a két bolond ember közé, és végighallgatná a kalandozásukat Japánban. Ez a könyv az, ami: szórakozás. Két ifjú magyar története, akik karatézás közben kitalálták, hogy a nagy cocialista Magyarországról átruccannak Japánba, mert mér ne. Persze a Szovjetunión át kalandosan. Ha később eszembe fog jutni ez a könyv, mosolyogni fogok.

20 hozzászólás
borga>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

"Lopni, megyünk lopni,
a Pityinger meg a Váradi,
és lopni, megyünk lopni,
senki nem szól ránk."
Na, hát a vége ilyen lett. Pedig az elején még határozottan szórakoztató volt, csetlések, botlások, ön- és közveszélyes ifjúkori lazaság (amit azóta sem nőttek ki), a szocivége finomságainak színterén. Azon szétröhögtem magam. Persze egy csomó mindenről, ami igazán érdekelt volna, nem beszéltek, úgysem érdekelne senkit felkiáltással. Amikor meg egy mesternél bentlakó tanítványok voltak! Meg olyan helyekre bekeveredtek, ahová fehér nem.
Helyette eldicsekedtek, hogy milyen a szentesi faszagyerek-sztájl. Hogy lehet végigcsövezni egy kontinenst vagy kettőt. Az elejét nagyon bírtam, a végén ezen fanyalogtam (Badár mekkora egy önző dög már!), úgyhogy egy szolid középcsillag.
A könyv elbeszélő jellege viszont élménybeszámoló-szerű volt, bár néha nem tudtam, ki kicsoda, de aztán a komám és cimborám hivatkozás segített valamelyest a beazonosításnál.

2 hozzászólás
amanda888 P>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Istenem, ez egy őrült forgatag volt! kb. 2 oldalig tudtam követni, hogy éppen ki beszél, ki mesél, aztán feladtam, mert kb. bekiabálós módszer alapján íródott a könyv. Az egész hangulata egy egész estés, borozgatós, sztorizgatós baráti beszélgetést idézett, tele képtelenebbnél képtelenebb történésekkel. Az biztos, hogy 1987-ben végigvinni egy ilyen utazást, az tényleg egy csoda volt. Na, de hogy! Az volt egy másik csoda. Voltak részek, ahol folyt a könnyem, úgy nevettem. (Tényleg nem ajánlott tömegközlekedési eszközön olvasni…) Kedvencem a Félix Dzserzsinszkij megtett hajóút, odafele, meg visszafele is. Tudnék még tőlük egy ilyen őrült utazásról olvasni…

otaksa>!
Badár Sándor – Horváth János: Jappán

Rég szórakoztam ilyen jól könyvön. Nem lehet nem rötyögni ezen a két idiótán.
1987-ben, végigutaznak a nagy Szovjetúnión (Inturiszt Hotelek során), egész Japánig, hogy aztán egy hónapot ott töltsenek. Az egész könyv gyakorlatilag két ember mesélése, akik folyton egymás szavába vágnak, és befejezik a másik gondolatait, boldog az az ember, akinek ilyen barát jut…
Kedvenc részem: naná, a tájfunos hajóút a Japán-tengeren…
Idő: 1987, hely: Budapest, Moszkva, Habarovszk, Nahodka, Japán, majd ugyanez vissza.

>!
Jaffa, Budapest, 2007
202 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639604285
2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Dark>!

– Iszonyatos tiszta volt minden…
– Minden tiszta volt, isteni volt.
– … és rengeteg japán volt,…
– Igen… teljesen véletlenül…
– … japánok Japánban… ez hihetetlen…

Dark>!

– Szép lassan begurultunk a nem annyira óriási, de meglévő repülőtérre…
– Repülőtéri épület elé, ahol egy színarany Lenin-szobor…
– Öt méter magas színarany Lenin-szobor, mely jobb kezét előre mutatván, mutatóujját kinyújtván…
– Közli, hogy arra még nem jártunk.

ciluvagyok>!

…a reggel a felkelő nap megpillantott egy magyar fiatalembert, aki megpróbál felkúszni egy zászlórúdra és onnan megszerezni egy…
-…reklámzászlót.
– Soha nem derült k, hogy mit reklámoz a zászló. Mindenesetre nagyon szép volt, és magamévá akartam tenni. Az életem kockáztatásával fölmásztam majdnem tíz méter magasra, és letörtem. Utólag nem vagyok büszke rá, de akkor nagyon büszke voltam, hogy ezt úgy meg tudtam tenni, hogy közben nem érkezett rendőr, nem szólt be senki az utcán, és mivel szabad országban éltünk, nyugodtan megtehettem, mert tíz perc múlva kitűztek helyette egy másikat. A selyemzászlót begyűrtem a cókmókjaim közé, ugyanúgy, mint a Honda szpojlert. Itthon létező embernek nem volt még Honda motorja sem, de én úgy gondoltam, hogy a Jávára ezt még nagyon szépen rá tudom építeni, ha hazajövök. Valahogy a hátizsákra erősítettem rá. Ezt egyébként nem kellett lopni, egy motorbolt melletti kukába bele volt penderítve. Volt rajta egy kis karcolás.

sztimi53>!

– A barátom az étkezést azzal kezdte, hogy a vonatozás után, az anyukájának a felszólítására két szem Daedalont bekapott. Mondta neki az anyukája, ha véletlenül mégis csak elkezd himbálózni az a hajó, akkor a rend kedvéért két szem Daedalon. Itthon is úgy volt, mikor osztálykirándulásra elment, két szem Daedalont belediktált, hogy amikor rájön…
– Biztos, ami biztos.
– Én magam úgy döntöttem, hogy én nem étkezem ezt a fajtát, nem űrhajósnak képeztem magam, és a Petrányi barátom sem élt ezzel a lehetőséggel, de a Jancsi komám a biztonság kedvéért fölfalta a két szem Daedalont, és utána fölfaltunk mindent, ami létezett az étlapon meg az asztalon, sőt, még nagyon finom desszert is volt, nem is tudom…

Chosen>!

– Nekem is volt hálózsákom, román, ami szerintem emberhajjal volt kitömve. Borzalmasan szúrós, valami rettenetes román piacon vásárolt hálózsák volt. Abban az időben azt lehetett kapni.

AsesinaReina>!

És amikor már mindent kihánytunk, és tényleg ez a sír utáni néma csend honolt a szobában, körülbelül három-négy perce már, vartyogva megszólalat a rádió hangszórója, hogy legyünk szívesek, „Csotto matte kudaszaj” és oroszul ugyanez, legyünk szívesek elfoglalni a helyünket az étteremben, mert következik a vacsora.
– Kész, újabb hányáshullám.
– A vacsora szóra abban a percben ismét okádtunk…

79. oldal

szevaszka>!

– A torii a sintó vallás egyik fontos kelléke. Szó szerinti fordításban kakasülőt is jelenthet; egy szent kapu. A Fudzsira felmenő és a krátert megnéző turisták és zarándokok, hogy a kamiknak, az isteneknek mind-mind kedvezzenek, a fából készült torii repedéseibe pénzérméket helyeznek el. Sok száz vagy sok-sok ezer pénzérme helyezkedett el ebben a toriiban. Na most, itt nagy dilemmában voltunk. Fent, az istenek lakhelyén az isteneknek szánt áldozati ajándékot nagyon-nagyon-nagyon nem illik háborgatni. De. Ha az ember nagyon éhes, és nagyon kevés…
– És gondol a jövőjére…
– … pénze van, akkor mindenképpen érdemes ezt a kamikkal megbeszélni, hogy ők hogy is gondolják. Úgyhogy nekiálltunk a komámmal és elkezdtünk tárgyalni a kamikkal. Különböző ajánlatokat tettünk, és gondoltuk, néhány jenecske nem fogja a földhöz vágni a Fudzsi isteneit. Biztos, ami biztos, előre szégyelltük magunkat.

Kapcsolódó szócikkek: Fudzsi
Andaxin>!

Még nehezítette a körülményeket az a tény, hogy keresztezte az utunk egy autóútépítés. Pár órával később, amikor ugyanazon az úton mentünk visszafelé, mert rossz irányba indultunk el, akkor mondta a komám, hogy erre még nem jártunk. Mondtam, én tuti biztosra veszem, hogy erre már jártunk. Azt mondja, erre még nem jártunk, ezt az autóutat nem kereszteztük még. Mondom, hogy hát nem kereszteztük, de valamiért nagyon ismerősek a fák.
És nem tudtuk mire vélni, és akkor láttuk meg az útépítő sor végét. Ugyanis úgy építenek ott autóutat, hogy elöl megy az élgépsor, ami megtisztítja a fáktól, gyökerektől és kövezettől, meg ilyenektől a talajt, utána megy egy marógép, ami kimarja az út szélességét…
– Lealapozza.
– Utána jön egy alapozógép, ami lealapozza, megy egy tömörítőgép, ami betömöríti, aztán még egy újabb gép, ami teljes szélességében leaszfaltozza az utat, és mögötte megy egy festékszórógép, ami azonnal festi. Így egy nap négy és fél kilométert halad előre az útépítés.
– Úttáblák, meg fák, bokrok, madarak…
– Úttáblák és egyéb…
– Mindent elhelyeznek.
– És már autósok is vannak rajta. Valóban az történt, hogy amikor mentünk el, akkor még nem volt ott az út, és amikor jöttünk vissza pár óra múlva, akkor már ott volt.

173-174. oldal

1 hozzászólás
Dark>!

– Az a lényeg, én megállapítottam, hogy ott a ruszkiknál nem úgy működik az a csörgő, hogy valaki valamilyen fémtárgyat visz át, hanem ránézéses alapon. Pszichológiailag választják ki, szerintem ott hátul, a lábtaposóval megnyom valaki egy gombot, csörög egyet, és már viszik is motozni. Mert motozni, azt nagyon szeretnek.
– Túl pici, túl alacsony, csörgessük, ccccsssssss.
– Túl pici, túl sunyi tekintete van neki, csörgessük. Bbbrrrr, én mindig csörögtem…
– Én nem csörögtem.
– Ő nem csörgött. Magas is volt, lehet, hogy esetleg tud verekedni is, nem, ő nem csörgött. Én csörögtem, mert engem meg lehetett találni. Sőt, én igényeltem is.

Chosen>!

Ez egy tizenhétezer kilométeres út, aki már ennél messzebb utazik, az csak közelebb utazhat.


Hasonló könyvek címkék alapján

Bill Bryson: Jegyzetek egy nagy országról
Lénárt „Léna” Ferenc: Pedálblues
Bill Bryson: Jegyzetek egy kis szigetről
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Rejtő Jenő (P. Howard): Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam
Gerald Durrell: A bafuti kopók
Gerald Durrell: A susogó táj
Gerald Durrell: Fogjál nekem kolóbuszt!
Gerald Durrell: A részeg erdő
Nigel Barley: Az antropológia nem extrém sport