Nagypapa ​hűlt helye 45 csillagozás

Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Egy ​zsidó könyvet tart kezében az olvasó. Részben már más kötetben megjelent, részben eddig csak újságban publikált – mondjuk zsidó tárgyú írások – cikkek, tárcák, portrévázlatok sorjáznak itt. Lehet kérdeni, éspedig joggal: Minek? Mire jó ez? Micsoda dolog ez? Felekezet, faj, származás, vagy valami más efféle bajos szempont szerint különböztetni embereket, helyeket, történeteket. Én a zsidóság kérdését másképpen fogom fel. Számomra ez se nem vér, se nem hitvallás, de még csak nem is kultúra kérdése. Hanem sorsé. A zsidó sors az, ami valakit zsidóvá tesz. Egyszerűbben: zsidó az, akit mások lezsidóznak. Hogy csak egy példát mondjak: Aki 1944-ben lezsidózottat bújtatott, az életveszedelemnek tette ki magát. Vagyis vállalta a zsidó sorsot. Zsidóvá lett. Aki zsidózottnak volt férje, felesége, aki zsidót mert tisztelni, szeretni – szintúgy. És azok a németek, akiket a magukat demokratikusnak nevező hatóságok és hatalmak űztek el századok óta szeretett otthonukból, éppúgy zsidó sorsot… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2004

Tartalomjegyzék

>!
Göncöl, Budapest, 2014
244 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639183490
>!
Göncöl, Budapest, 2004
244 oldal · ISBN: 9639183490

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

brácsás · fotós · zsidózó


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 35

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Zsuzsi_Marta P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Anyukám nagy kedvence volt az író, minden cikkét és minden könyvét olvasta. Nem sokat törtük fejünket, mit is adhatunk ajándékba ünnepekkor, ami a könyvet illeti, mikor éppen egy új kötet jelent meg Bächertől. Ez a családi hagyomány öröklődött, magam is lelkes olvasója voltam és vagyok a szerzőnek. Ez az összeállítás azonban pár éve várt már polcomon, míg most végre most sor került rá is.
A kötetben összesen 66, hosszabb-rövidebb írását gyűjtötték egy csokorba. Emlékeket, érzéseket idéztek fel bennem, mikor nagyszüleimmel, szüleimmel régi, megsárgult, cakkos szélű, kopott fényképeket vettünk elő a dobozból és meséltek nekem a fotókon szereplőkről, megismerve így személyüket, életüket, sorsukat.
Bächer is ezt teszi itt, megindítóan, szívszorítóan, de sosem túláradóan, vádlóan és ítélkezve. Ugyanakkor véleményét abszolút nem rejti véka alá. Néhol fanyar humorral és a tőle megszokott, rá jellemző iróniával spékelve írta le gondolatait. Mindegyik történet tanulságos, érdekes, informatív, híres dinasztiák rokoni összefüggései rajzolódnak ki, valamint sok, még ma is álló régi épület egykori lakói életébe kapunk bepillantást. Engem leginkább Halász Gáborról, Szerb Antalról, Radnóti Miklósról, Révész Béláról, Fényes Adolfról, Thomas Mannról, Ignotus Pálról írtak érintettek meg, könnyekig meghatódtam Brumi bácsi szomorú sorsán, akárcsak a Sólet , vagy a Vadas című tárcákat olvasva. És nagyon szépen összeköti a múltat a jelennel, mikor felidéz egy focimeccsen gyűjtött elkeserítő jelenséget, tapasztalatot, végül meg egy temetőben tett látogatással zárva a sort.
Remek összeállítás!

>!
Biedermann_Izabella P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Úgy érzem, és ez egy nagyon érdekes érzés, hogy zsidó vagyok. Na most ezt nem úgy kell érteni, hogy anyám zsidó volt (sváb-magyar vegyesházasság adta anyámat ennek a világnak, és se kedve, se lehetősége nem volt, hogy zsidóvá legyen, bár egyszer egy gyermektelen zsidó házaspár meg akarta venni anyámat nagyanyámtól, de nagyanyámban munkált a sváb büszkeség, nem adta a gyereket, inkább valami rokonhoz küldték cselédnek Kisdorogra, hja, a rokon az más), sőt apám se, nem mintha ez számítana, hanem mondjuk, ha Bächer distinkcióját vesszük alapul, 'zsidó, akit lezsidóznak', hát akkor mégiscsak lehetek én zsidó.
Igaz, a vallás maga érdekelt, még héberül is tanultam lelkesen (mára a betűket is alig ismerem meg), lezsidózni már azután zsidóztak le, hogy felnőtt fejjel, saját akaratomból megkeresztelt a somogysámsoni plébános. Persze én a keresztelkedésem alkalmából nem gondoltam hirtelen, hogy a zsidókkal kellene kezdeni valamit, sőt, komolyan úgy gondoltam, testvéreim nekem ők is. Már csak ilyen romantikus lány voltam.
Nem is volt semmi baj, tényleg semmi, míg egy kávézás alkalmával egyik kollégám fel nem figyelt a gyönyörű bögrére, amit Krakkóból hoztunk egyik évben, és meg nem kérdezte, miért iszom én ebből, tán zsidó vagyok? A kérdő szórend ellenére ezt én persze zsidózásnak értelmeztem, nem a szó szoros értelmében, ugyanis a gyerekeink együtt járnak a katolikus kisiskolába, hanem úgy átvitt értelemben, úgy ahogy az ember katolikusként akkor is lehet zsidó, ha a történelem azt akarja.
Egy kicsit elkanyarodtam. Igazából Bächer Iván könyvét akartam ajánlani.
Szép könyv, azért ajánlom, úgy szép, hogy szépen vannak benne az emlékek egymás után sorolva. Méghozzá úgy, hogy sajátja lehet az emlék már az olvasás által, ha zsidó az ember, ha nem. Ha úgy zsidó az ember, ahogy én, ha másképp, ha sehogy sem.
Benne van a huszadik század egész őrülete, és mellé az otthon biztonságos, flódni illatú konyhája. Van benne sok értelmes élet, és még több értelmetlen halál. Van benne kutya is.
Tessék szépen elolvasni, amikor a decemberi hideg és hosszú estéken a kályha mellé szorul a család. Hangosan is lehet, mert okulhat belőle gyerek is. Jó az is, ha van ott valaki, aki megsimogatja az embert időről-időre, különben olvasás után kénytelen alaposan berúgni.
(Egy apró kifogásom volt csak, de azt a szerkesztőnek kellene megírni. )

3 hozzászólás
>!
bagie P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Nagyon tetszett, de nagyon nehéz, tartalmas könyv: elgondolkodtat, elszomorít, (és számomra nagyon sok ismeretbeli hiányosságomra is felhívta a figyelmet).
Bacher Ivánt egy kollégám ajánlotta olvasásra évekkel ezelőtt, de könyveiből beszerezni csak a halála után kezdtem el, és az olvasásukkal sajnálatosan több éves lemaradásban vagyok.
Ezt most nagyon nem bántam meg, bár teljesen más stílusú, mint volt a Rötúr vagy a Ruccanások. Ez a könyv egy kicsit Nyári Krisztián könyveire hasonlít (évekkel megelőzve őt). Híres és kevésbé híres emberek, zsidók élettörténetei vannak a kötetben szép számban. Sorsok, amelyeket a történelem nem tett könnyűvé. Nincs happy end a történetekben, fájnak…és a gondolatok egy része ma is fájón aktuális….
Úgy gondolom, elő fogom még venni ezt a könyvet, és egy-egy történetnek mélyebben is utána fogok olvasni.

>!
Zálog
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Mintegy két tucat portré, ennyi az egész. Arcok a múlt század legsötétebb éveiből – élénk színnel, egy könnyű kezű íróember tollából.
Van itt mindenféle alak: erdélyi szász, cigány, Ady, Bródy, magyarországi író, nemmagyar-de-szegedi, nagymagyar, magyarmagyar. Mindannyian zsidók, a bächeri értelemben.*, és mindannyian viselik a sorsot, ami adatott, de mégis, a szöveg (és ez hatalmas eredmény itt, kérem) csak ritkán szomorú, és sosem komor. Van benne valami enyhe emelkedettség, talán élni akarás, mégismorál, örömmel beoltott nyomor. Valahogy a Bächer a sárban is kiszúrja az aranyrögöt. Ezt kéne eltanulni tőle, ha lehet.
Amúgy nem hosszúak: 4-5oldal nagyjából mindegyik történet. De mégis, mit mondhat ennyi szóban egy ember életéről? Nos, meglepően sokat. Bár kell ehhez az a bizonyos könnyű kéz, az újságíró tapasztalata, meg érzék a megfelelő részletek kiemeléséhez. Az irodalom végeredményben szelekció – és ebben Bächer nagyon jó.

Bírom a Bächert. Nem imádom, nem rajongok. Tisztelem, és gunyorosan kacsintok közben. Bírom tehát.

*Vö. Kertész: http://moly.hu/idezetek/332807

2 hozzászólás
>!
havas
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Amikor olvasni kezdtem, nem akartam letenni. Mert annyira az életről szól, annyira kis- és nagyemberekről és annyira úgy, hogy nem akartam letenni. De súlyos, és le kellett tenni minduntalan. Megálljt parancsolt a szöveg és megálljt a történetek. Tudniillik – akár a nehéz ételeket – ezt is emészteni kell(ett). Nagypapa hűlt helye, de megkockáztatom, a világ, amiről szó esik, annak is az. Miértek és hogyanok.
Az én nagypapámnak is hűlt helye, méginkább nagymamámé, akik sorsa, világa ugyanúgy helyet kaphatna az írások között (ahogy még sokunk felmenői története is, gondolom). Hallani vélem mama hangját, miközben mesél. Élet-halál kérdésről, túlélésről…
A könyv zsidó, elűzött szász, vagonra rakott sváb, erdélyi arisztokrata…anyák, férfiak, gyerekek, nagymamák, nagypapák emlékére készült. Én meg az ő emlékükre olvastam. És már nem is annyira hűlt az a hely így…

>!
cseri P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Elsősorban a múltat, békebeli időket megidéző írásai tetszettek. Az jutott eszembe, hogy akinek Nyáry Krisztián stílusa nem jön be, talán próbálkozhat Bacherrel. Kevésbé (illetve nem is) szenzációhajhász stílus, érdekes történetek, jó hangulatteremtés. De persze a témából adódik, hogy az igaz történetek vége többnyire rossz. Erre fel kell készülni. Jelen és múlt sok írásban összefügg, még ezeket is szerettem, és legkevésbé azokat, amik aktuális jelenségekről szólnak. Noha persze igaza van. Talán épp ezért nem olvastam ezeket szívesen.

>!
latinta SP
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Tátongó űr maradt. Nekem nem csak a nagypapa, hanem a nagypapák, nagymamák, apák, anyák, gyermekek hűlt helye is fáj. És egyre inkább hiányzik innen, ebből a magyarságból Bächer Iván.

>!
Habók P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Sok rövid történet sok – sajnos olykor – elég rövid életről. És szinte mind szomorúan fejeződik be. Viszont mindegyik míves gonddal van megírva. Néha mosolyogtam olvasás közben de gyakrabban voltam szomorú és tehetetlenül dühös. De ezt el kellett olvasni.

>!
Bazil P
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye

Talán egy filmforgatókönyvet kellene összehozni ezekből az írásokból. Aztán legyártani egy, a huszadik század első felében játszódó romantikus-hatásvadász filmet, horror elemekkel megtámogatva, és a főszereplői lennének ezek az alakok a könyvből: hírlapírók, drámaírók, színésznők, gazdag kereskedők, gyárosok, egyszerű polgárok, művészek, orvosok, kávéházi pincérek, hotelportások, – ilyen békebeli figurák; jó kis díszletek között, valami fülbemászó, szomorkás zenével.
Talán Oscarra is nevezni kéne, úgyis az Oscar-díj átadás a legnagyobb zsidó ünnep.
Talán még nyerne is.
Talán még tetszene is ezeknek a mai gyerekeknek, akik megnéznék.
Aztán a végén, a stáblista után kis betűkkel oda kéne írni: Bächer Iván írásaiból, igaz történetek alapján.
A gyerekek ezt már úgyse olvasnák el, addigra már elfogyna a popcorn, meg a kóla, és mennének haza ezek a gyerekek, nyugodtan, vidáman, és talán azt gondolnák magukban: de jó, hogy ilyen dolgok nem történhetnek meg, soha többé!
Talán.


Népszerű idézetek

>!
n P

Én a zsidóság kérdését másképpen fogom fel. Számomra ez se nem vér, se nem hitvallás, de még csak nem is kultúra kérdése. Hanem sorsé. A zsidó sors az, ami valakit zsidóvá tesz. Egyszerűbben: zsidó az, akit mások lezsidóznak.

5. oldal, Egy zsidó könyv

Kapcsolódó szócikkek: zsidók, zsidóság · zsidózó
4 hozzászólás
>!
n P

Amikor Karinthy halálhíre az Abbáziába ért, Reinitz két napon át zokogott. Aztán elhatározta, hogy szakítva szokásával, ez egyszer kimegy a temetésre.
Taxit hívatott. A temető bejáratánál megparancsolta a sofőrnek, hogy vigye a ravatalig. Elkéstek, már a sírnál állt a sokaság. Reinitz kivitette magát oda is. Mikor a családtagok mellé zötyögött végre a kocsi, Béla bácsi lehúzta az ablakot és kiordított:
– Az isten verje meg! Ez a Frici temetése?

24. oldal, Reinitz Béla Abbáziája - Goda Gábor történeteiből

Kapcsolódó szócikkek: Abbázia Kávéház · Karinthy Frigyes
>!
cseri P

(…) én tegnap este néztem a televíziót.
    Nem szokásom ez már. Nincs rajta mit nézni ugyanis. Nem is értem, hogy felnőtt, diplomás emberek mit vekengenek össze rajta. Nem kell nézni. Nem szabad. Nincs.

176. oldal, A Dunánál

Kapcsolódó szócikkek: televízió
1 hozzászólás
>!
n P

Brumi bácsi (Bodó Béla) igyekezett, ne legyen semmi baj. Betűhibája a sajtótörténetbe került, Brumi bácsi meg a börtönbe.
Az 1953. március 6-i szám első oldalán az ügyeletes olvasószerkesztő, vagyis Brumi bácsi talált egy betűhibát, ezért a sort Gerővel, a nyomdásszal átszedette. Ilyenkor azonban könnyen tud keletkezni egy másik hiba. Így történt, hogy a Népszava olvasói a Féltő szeretettel fordul hazánk népe Sztálin elvtárs felé címet viselő közleményből megtudhatták, hogy Sztálin elvtárs súlyos megbetegedéséről az egész magyar nép mélységes megrendeléssel értesült…

98. oldal, Brumi bácsi

3 hozzászólás
>!
psn P

– Mozart? Rosszat? Soha! Soha! Egyetlen hangja sincs, amire a világnak ne lenne szüksége. Ha rosszat írt volna csak egyszer is, az akkor is jó lett volna. A zseni nem időnként zseni. A zseni a klozeton is zseni!

2 hozzászólás
>!
n P

Ma délben tizenkét órakor lesz 125 éve, hogy megszületett Thomas Mann.
Thomas Mannt az ember – ha olvas egyáltalán Thomas Mannt, és ha olvas egyáltalán bármit is, akkor – kétszer olvas az életben.
Egyszer az elején és egyszer a végén.
Egyszer, amikor nekikészül és egyszer, amikor rovancsot csinál.
Egyszer kamaszkorban, mindenek előtte, veselkedve, kérdve, kutatva. És egyszer a végén, fönn a klinikán, a szanatóriumban, a ki tudja hanyas belen. Amikor a fontos dolgokat veszi számba tehát.
Mert Thomas Mann csak a fontos dolgokról írt.

53. oldal, Thomas Mann

8 hozzászólás
>!
Carmilla 

Brüll Adél szép, művelt, okos volt, váradi röviden. Nem fiatal éppen, de ezt kellőn balanszírozta a korrekt hozomány, ami járt vele.

1 hozzászólás
>!
eme P

(…) tudom, hogy minden ölés szavakkal indul, hát én a gyilkos szavakat sem tűröm, nem várom meg, míg szokás szerint tetté nő a szó.

227. oldal

>!
psn P

A kávéház sziget, ahol még élnek a szabadság emlékei. A presszó kis asztalaival, a teljes elhülyülés előjátéka.

>!
latinta SP

    Most azt sem érdemes megjegyezni, hogy például a magyar kultúrának soha akkora vérvesztesége nem volt, mint a legutóbbi világháború idején. És hogy ez a vérveszteség ezerszeresen fájdalmas, mert nem volt szükségszerű, és nem írható egyetlen nagyhatalom számlájára sem.
    Szerb Antalt és Gelléri Andor Endrét, Halász Gábort és Bálint Györgyöt, Sárközi Györgyöt és Radnótit nem a bolsevikok és nem is a német fasiszták ölték meg.
    De most a szót elnyomja a harangok zúgása.
    De legalább muszáj sóhajtani egyet azért az ötvenezer és azért a hatszázezer magyar emberért, akit magyar katonák és csendőrök pusztítottak el, vagy kergettek, vagy szállítottak a biztos halálba.

222-223. oldal, Sóhaj


Hasonló könyvek címkék alapján

Jichak Katzenelson – Halasi Zoltán: Ének a kiirtott zsidó népről / Út az üres éghez
Karinthy Frigyes: A feleségem beszéli
Janikovszky Éva: De szép ez az élet!
Janikovszky Éva: Ájlávjú
Kosztolányi Dezső: Műhelytitkok
Szabó Magda: Nekem a titok kell
Móra Ferenc: Napok, holdak, elmult csillagok
Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról
Kosztolányi Dezső: Hattyú
Gárdonyi Géza: Mai csodák