1957-ben születtem, Budapesten.
A kispesti Wekerle-telepen gyerekeskedtem, iskolába a Belvárosba, az Apáczaiba, illetve az ELTE bölcsészkarára jártam.
1982 és 1990 között középiskolai tanárként, azóta hírlapíróként keresem kenyerem.
Gimnazista korom óta írok, éveken át persze titokban tettem ezt, aztán lassan és fokozatosan elvesztettem minden szégyenérzetemet.
Úgynevezett nagycsaládban, mindenféle nagyanyák, nagyapák, nagynénik, apák, anyák, feleségek között éltem sokáig, mindaddig, míg a felsoroltak meg nem haltak hirtelen és valamennyien.
Rám hagyták bútoraikat, könyveiket, papírjaikat, villamosbérleteiket, szemüvegeiket, pipáikat, leveleiket, naplóikat, receptgyűjteményeiket, embereiket, titkaikat, történeteiket, indulataikat, bánataikat, mozdulataikat, arcukat, hangjukat.
Ebből élek.
Kutya Mandovszky (Gold Jenő 1.) 48 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1999
Enciklopédia 10
Kedvencelte 13
Most olvassa 1
Várólistára tette 24
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
Ez volt a legjobb a mindösszes eddig olvasott család- és öntörténete közül, noha idegesítően modorosan indult. Ám mihelyst átlendült a kezdésen, minden rendbe jött.
Ohó, szóval Sorbonne, mi? Ki kellene javítani a Thury Zsuzsa-szócikket a Wikin. Megtévesztő. Helyette pedig lehetne ajánlani a Kutya Mandovszkyt, mert igen tisztességes konstrukció, amellett nagyon szórakoztató. Szeretem, mert nem kendőz. Legalábbis azt remélem, lévén, hogy amiről nem tudok, azt nem vehetem számításba. Mindenesetre keresetlenül őszinte és – hála ennek a sor(s)füzérnek – kiderül belőle, hogy TZs, amellett, hogy írt egy szekérderéknyi, felettébb kommunista beütésű regényt, nagyon belevaló, élni igazán tudó, és (természetesen) rohadtul önző nő volt. Rohadtul önző, mert az élni tudás másképp nem megvalósítható, csak ha hullahegyeken gázol át az ember. Két férj, noha egyiket sem értettem, mármint a miértjüket nem értettem, millió szerető, már csak az álneveket kell megfejteni. Ez általában könnyű, noha pl. Illyésre nem jöttem rá, köszönöm @Shil értékelésének a felvilágosítást. Egy-egy ilyen, nem sejtett viszony egészen más dimenzióba helyezi két, azaz inkább sok ember kapcsolatát.
No de nem csak Thury Zsuzsát térképezi fel nekünk Gold Jenőnk, hanem az egész családját, úgyhogy a könyv gyakorlatilag a századfordulótól (pardon, a múlt század fordulójától, nem tudom megszokni, hogy ilyen régi vagyok) egészen 1990-ig ível, felsorakoztatva nagyszülőket, nagynénit, nagybácsit, szerelmek hadát és hiányát, háborúkat, a mindent legyőző, családi kártyaszenvedélyt, Gold Jenő saját szüleit, magányt, betegséget, szeretetet, öregséget és a család elképesztő temperamentumát. Gojszi, a nagymama, aki mindig, minden megrázkódtatásra elájul, olyannyira, hogy ez már programszerű, gyakorlatilag fokmérője az eseményeknek. Kétségkívül elbűvölő család, de azt hiszem, én nem szeretnék egy ilyenben élni. A barátjuk viszont szívesen lennék :)).
Nem tudtam kideríteni, hogy Thury Zsuzsa honnan szerezte könyvei korszellemhű eszmeiségét, talán a második férjétől, aki a legnagyobb kommunista író volt és aki szerint nem létezik regény politika nélkül? Mindenesetre ide nekem egy felnőtteknek írt könyvét, de ízibe, mert most, hogy kissé betekinthettem a kulisszák mögé, egyre jobban tetszik, jókat lehetett volna bulizni vele :). Thury Zsuzsa vagány volt.
Gold Jenő pedig jól ír. Képtelen vagyok írni a stílusáról, aki ismeri, az tudja, máris hallja és érzi, hogy milyen az a Gold-stílus, amiért szeretem. Aki pedig nem találkozott még vele, annak nagyszerű alkalom a Kutya Mandovszky (kilétére természetesen fény derül a kötet végén), a családszériáknak ez az első része, de még milyen első része!
A családregény szereplői már régi ismerőseim, nagyon szerettem régen Bächer Iván tárcáit olvasni a Népszabadság hétvégi mellékletében. És a család tagjai az eddig olvasott könyvekben is feltűntek, fő- vagy mellékszereplőkként.
Szerettem ezt az olaszosan őrült nagycsaládot, az összetartásukat és veszekedéseiket, a hisztériázó-sírógörcsös, de igazi vészhelyzetben mindent megoldó nőket, az abszurditásig élhetetlen, valahogy mégis megélő férfiakat. A világ körülöttük nem volt egyszerű. Az életük sem, a haláluk sem. A sors sem, ami jutott nekik.
Sok volt benne a szomorúság. De mégis élveztem a sztorikat, a helyszíneket, budapesti utcákat, tereket, lakcímeket, kávéházakat, párizsi-nagyváradi-kolozsvári-New York-i, svájci háttereket. Külön játék volt megfejteni a szereplőket (egyesek saját nevükön, mások álnéven szerepeltek), és utánanézni mindenféle dolgoknak. Kitűnő ötlet volt a könyv végén a szereplők felsorolása és a kronológia.
Bächer meg úgy tud írni mindenről, életről, halálról, sajátos ferdemosolyú, billenős szórendjével, szomorú bölcsességével! Annyira sajnálom, hogy már csak az eddig megírt könyveit olvashatom.
U.i.: A könyv végén a szereplők felsorolásában Bächer érdekes megoldást választott: a könyv megírásakor még élő szereplők mellé nem csak egy évszámot írt, kötőjellel, ahogy szokás, hanem a születési dátumhoz hozzáadott 100 évet, és azt írta kvázi halálozási dátumnak. Eszerint az ő ideje 2057-ben következett volna el…
Sajnos, a könyvtári könyv egy korábbi olvasója nem értékelte ezt a bächeres humort, és kíméletlenül bekarikázta, megkérdőjelezte az összes jövőbeni halálozási dátumot.
Szegény könyvtári könyvek.
A sorozat első két részét olvastam már régen, és emlékeztem, hogy jó, de valójában jobb annál is, mint ahogy az emlékeimben élt.
Bächer Iván rendkívül szórakoztatóan sztorizgat a családjáról, és ebben az 1900-tól 1989-ig nyúló családtörténetben felvonulnak a magyar irodalmi élet kiemelkedő alakjai Adytól kezdve Márain és Tersánszky Józsi Jenőn át Thúry Zsuzsáig. Persze mindenkit álnévvel illet, de szerencsémre a könyvtárból kölcsönzött példányomban az előttem olvasó az álnevek jó részét összekapcsolta a valós nevekkel (ezúton is hálás köszönet érte!), így könnyű volt a karaktereket valós arcukkal magam elé képzelni.
A mostani olvasás során leginkább Thúry Zsuzsa, aki Bächer nagymamájának testvére volt, személyisége ragadott meg, és kedvem támadt előbányászni a régi pöttyös meg csíkos könyveinket tőle.
A másik dolog pedig, ami most megragadott és szívmelengető volt: a nagycsaládi létezés, amit a Bächer / Gold Jenő család igazán kimaxolt. Ahogy a keddi kártyapartik több mint 50 éven át összekötik a család minden generációját, vagy ahogy egymást, vagy inkább a családot, mint entitást támogatják a történelem különféle viharaiban (zsidók gazdasági ellehetetlenítése, háborúk, a háború utáni kisajátítások, ötvenes évek politikai megpróbáltatásai és persze az örökös kártyaadósságok) fantasztikus biztonsági hálót adhat az életben.
Halálosan jó párbeszédek vannak benne. Amennyi információt tartalmaz, olyannyira gúnyos, fricskázó és sok helyütt groteszk. Nem tudom eldönteni, hogy gúnyrajzról, vagy csak egyedi stílust felvett családtörténet mesélésről van szó, hogy a rengetek tudnivaló és adat ne szárazon adódjon át (szép magyarsággal) a befogadóknak. Nekem mindenképpen élvezetes első regény ez Bächer Ivántól. Azt hiszem, leesett a tantusz. Oly sok, nyelvileg megerőszakolt, szenvedtető szerkezet szerepel benne, jobban mondva ilyenekből épül fel, hogy ez nem lehet véletlen elszórakozgatás. Szánt szándékkal írhatott, direktbe' rossz családtörténetet. Stílusgyakorolt, hogyan lehet túlírt, túlfogalmazott maszlagot gyártani. S éppen ez a zsenialitása: szépirodalmilag 'direktgiccset' alkotott. Őszinte elismerésem. Szerfelett igényes művelet. Hát ez jó volt. Kicsit haragudtam a kutyáért. Aztán beugrott, valahogyan a kutyával történtek elmesélése jellemző az egész regényre magára. Csak úgy, kisujjból történik a mesélés, bárkiről is legyen szó, mintha a világ legtermészetesebb (márpedig az) dolga lenne, érzelmektől függetlenül, kendőzetlenül a születés, az éldegélés, jó kis kártyacsatákkal, a betegeskedés, majd a bemurdelés. Szándékosan használtam kicsit közönségesebb kifejezést, mert nekem ilyen hangulatú az egész könyv. Szenvtelen, meghatódottság nélküli, amikor szélütésről, öngyilkosságról, esti elalvásról van szó, amely a másik létbe vezet át. 'Hopp, hát megtörtént. És akkor? Ez is csak olyan esemény, mint bármi, amiről írni fogok.' Jó kis könyv. Éppen ez a 'legyintek mindenre, elmesélem, ahogyan kijön belőlem' stílus az, amit sokáig fogok magamban hordozni. Annyira speciális hangulat. Keserűbb inkább, mint közömbös, mégis bejött.
Bírom a Bächert. Bächer egy cinikus. Bächer egy dög. (Sic! Engedtessék meg nekem ez a szó, hiszen elég sokszor szerepelt a könyvben is.) Amit ez a bizonyos c.d. Bächer a könyvében fölskiccel, valami elképesztő. Sokak emlékezete. Sokak túlélési stratégiája.
Elképesztő ez a fazon. Mesélhetett volna még tovább is. Kár, hogy ilyen hamar véget ért a történet.
Amikor elkezdtem olvasni, azt hittem, le sem tudom majd tenni. Tetszett a stílusa, a rövid – sokszor villanásnyi – jelenetekben megmutatott korrajz a pontos és életteli figurák kavalkádja; a mindezekből kibontakozó élet és világ. Aztán elég hamar ráuntam. A szórakoztató, kissé szarkasztikus és lényeglátó ábrázolásmód – amiből egy pillanatra sem tudott/akart kilépni a szerző – egy idő után monoton, kiszámítható ismétlődéssé vált. Az ebből fakadó elnagyoltság pedig bizonyos korok, élethelyzetek ábrázolásában bosszantóvá is. Igazi mélységek, tétek helyett inkább csak valami felvett (kicsit sértett, szemrehányó) magatartást éreztem a sorok mögött. Pont az a torokszorító érzés hiányzott, ami a Klétkában nekem megvolt.
Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 4,5
Izgalom: 5
A Gold Jenő-sorozat könyveit – mint a legtöbb Bächer Iván-művet – egy szuszra elolvastam. Ennek a nagyszerű írónak régóta rajongója vagyok, nagyon kedvelem a stílusát. Remek élményt adott a könyv, alig bírtam letenni. Eredeti ötletből született a regénysorozat, ami egy magyar polgári család életének momentumait tárja elénk, több generáción keresztül; olvasmányos, néhol szívbemarkoló történeteken keresztül. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából meggyőző, a könyv világa jól átélhető. Bächer érdeme a szereplők érzelmeinek színes ábrázolása. A sorozat minden tagja mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.
Nagyon érdekes, izgalmas család és történelmi regény, mely ugyan álnevek alatt de gyakorlatilag végiveszi és bemutatja a 20. század irodalmi életét egy család történetén át. Én azon szerencsések közé tartoztam aki egy könyvtári könyvet fogott ki, és a szereplők felsorolását egy korábbi olvasó kiegészítette ceruzával a valódi nevekkel. (ha sikerül, írok egy karcot róla, mert sokat segíthet. Vagy hagyjam meg másnak is a kutakodás örömét?) E kötetében a Gold (Bacher, Thury ) családdal ismerkedhetünk meg. Az ő sorsukon, életükön keresztül villant fel képeket a 20. századból, annak minden gondjáról, bajáról a benne élt embereken keresztül. Érdkes volt megismerni a csíkoskönyvek Thury Zsuzsáját, és bepillantani Kassai Jenő ( Márai Sándor), Csíkcsekefalvi Pál (Cs. Szabó László), Korbulya Pál (Illyés Gyula)… és még sokan mások életébe úgy ahogy eddig még nem. Mindezt a már korábban megismert és megszeretett irónikus, fanyar humorú Bacher Ivános stílusban.
A nevek egy részének készen lévő megfejtése ellenére engem is kutatásra sarkallt a regény. Jó volt alaposabban utánanézni a szereplőknek és az emlegetett Kossuth díjasoknak. Feladta Iván a rejtvényt, bízva az emberi kíváncsiságban és jó ezzel játszani. Jó vele játszani!
Népszerű idézetek
– Az én férjemmel te se tudtál volna bánni. Az ugyanis tökéletes volt. Rendes, megbízható, becsületes, nem ment el sehova, csak velem… – mondta Anna.
– Rémes.
– Alig bírtad megutálni, ugye?
– Még szerencse, hogy olyan volt a háta, hogyha csak ránéztem, a guta ütött meg.
– Milyen volt a háta?
– Hát… mit mondjak… rémes…
– Mindnek olyan a háta.
– Csak figyelni nem tudott igazán oda rám soha… Hogy énvelem mi van… Hogy én, én vagyok… azt nem bírta megemészteni…
– Azt egyik se tudja.
– Nem bírnak figyelni… Csak magukra.
– Gondolj csak szegény anyám vizére – mondta Kornélia.
– Milyen vízre? – kérdezte Lenke, aki viszonylag új ember lévén a családban – csak tíz éve volt benne –, nem ismert minden történetet.
Anna örömmel mesélt hát:
– Amikor Kornélka anyja, szegény Fáni néni már nagyon a végét járta, akkor éjjel fölébresztette férjét, hogy hozzon be neki egy pohár vizet. Ákos bácsi kikászálódott az ágyból, kiment a konyhába, engedett egy nagy pohár vizet…
– Ki is engedte a csapot – pontosított Kornélka –, mert mindig ki szokta engedni, hogy jó hideg legyen, mert rendes ember volt az is…
– Mind az, persze, mind…
– Engedett egy jó pohár hideg vizet, visszacsoszogott a hálószobába, leült az ágy szélére, gondolkodott egy kicsit…
– Mert okos is volt…
– Akár a többi…
– Aztán szépen megitta az egész pohár vizet, letette a poharat, visszafeküdt, és már aludt is. Mire reggel fölébredt, Fáni néni halva volt.
– Egy utolsó kívánsága volt szegény mamának…
– Az is el lett felejtve…
– Nem lett elfelejtve, persze… Lett íva víz…
– Csak más itta…
– Családban maradt végül is…
190-192. oldal, Ilyen mind (Göncöl, 2000)
Minden becsületes élet korszakokra osztható: tagolja időnket a táj, város, az utca, a ház, ahol éltünk, tagol társ, szülő, gyerek, munka és betegség, azok az emberek, akikkel egy-egy szakaszban együtt vagyunk, találkozunk naponta, akiktől – azt hisszük akkor – el nem válunk már soha, és akiket a következő fejezetben elejtünk és felejtünk, nem látjuk őket évekig, új emberek járnak az új etappal, hogy aztán a végén mindenki megkerüljön, hisz nem vész el senki, és semmi sem múlik el soha.
Tanultam tőle stílust és művészi alázatot, otthonos lettem általa a festők társadalmában is, ő adott kezembe Ibsent, Zolát, Maupassant-t, Hauptmannt, Turgenyevet, Tolsztojt, Gogolt. Münchenben tanultam meg a piszkos németeket utálni, eljárogattam a szocialisták gyűléseire, jó pajtásom lett egy félmaréknyi lengyel és orosz emigráns, kinyílt az én vidéki szemem a világra, Bandikám, el kell mennünk nekünk, hogy itthon otthon lehessünk, hidd el nekem Bandikám, el kell menned neked is.
– Elmegyek majd, ne félj!
– Párizsba is el akartam jutni, de oda már nem futotta koldusokat megszégyenítő kondícióimból.
– Párizsba is elmegyek.
– Menj Bandikám, menj csak, legalább te juss el oda..
[…] Egy regény irodalmi értéke és kritikai elbánása között nincs egyenes arány. Jó kritikát szokás írni barátainkról és azokról, akik esetleg jó kritikát írnak majd a mi könyvünkről. Valahová tartozni kell annak, aki jó kritikára vágyik, és mennél jobb helyre tartozik, annál többet várhat.
352. oldal, Amerika (Göncöl, 2000)
Negyvennégy után minden másképp lett, mint addig volt. Új emberek költöztek be az életekbe, és régiek tűntek el nyomtalanul. Csudás gazdagságú anekdotakincs keletkezett ezekben a napokban. Ami ezekben az időkben történt, arról aztán lehetett vitatkozni, veszekedni évtizedeken át.
Negyvennégy bevéste agyába, szívébe, zsigerébe mindenkinek, hogy itt bármikor bármi megtörténhetik, itt mindig föl kell készülni a bajra, itt a baj a természetes, arra kell berendezkedni, abban kell élni szépen.
Ezt aztán ki-ki gondosan örökítette tovább gyermekekbe, unokákba.
Negyvennégy következménye lett az is, hogy a Horthy-rezsim mély megvetése, sőt engesztelhetetlen gyűlölete konstans alapérzés lett minden Goldban és Romlakyban – úgy élték meg, hogy mindaz, ami 1944-ben történt, az előző évtizedek természetes folyománya volt.
252. oldal, Negyvennégy (Göncöl, 2000)
– Anyukám, majd eljön egy olyan világ, ahol lesz fonal, amennyit akarsz, írhatsz majd levelet, amennyit csak akarsz, és nem fognak fölakasztani senkit. De addig, míg ez az idő eljön, addig harcolni kell azok ellen, akik nem akarják, hogy ez a világ eljöjjön. A jót, a szépet néha erővel is rá kell az emberekre kényszeríteni.
– Ezt Sándor mondja, nem te.
– Nem, anya. Ezt Lenin mondja. Az pedig nagyon okos ember volt.
Gojszi megvonta a vállát.
– Lehet. De nem volt a fiam.
Kevés barátságos gettót állított föl Magyarországon Horthy Miklós apparátusa ezekben a napokban, de a balassagyarmati gettó a legszörnyűbbek közül való volt. Ez mindenekelőtt köszönhető Óriás Oszkár csendőr parancsnoknak, aki a sok száz kegyetlen, szadista, tolvaj és gyilkos csendőrtiszt közül is kitűnt elvetemültségével. (Elszökött a bitó elől, nyilván aranyos nagypapa lett belőle Düsseldorfban vagy Montevideóban.)
244. oldal, 44. fejezet - Negyvennégy (Göncöl, 1999)
A sorozat következő kötete
Gold Jenő sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla: Buda & Pest 95% ·
Összehasonlítás - Silingi Terézia: Ómama nyaklánca 95% ·
Összehasonlítás - Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert 95% ·
Összehasonlítás - Gerlóczy Márton: Mikecs Anna: Altató 92% ·
Összehasonlítás - Vámos Miklós: Apák könyve 91% ·
Összehasonlítás - Szabó Magda: Régimódi történet 90% ·
Összehasonlítás - M. G. Brown: Csak egy pillantás volt 94% ·
Összehasonlítás - Bánki Éva: Esőváros 91% ·
Összehasonlítás - Wass Albert: Mire a fák megnőnek 90% ·
Összehasonlítás - Erdei Zsuzsanna: Változó idők ·
Összehasonlítás