Intőkönyv (Gold Jenő 5.) 86 csillagozás

Bächer Iván: Intőkönyv

„De ​azért meglepetések érték. Például, amikor először járult a dobogóra helyezett tanári asztalnál trónoló Nusi néni elé, aki egy hatalmas pofonnal engedte visszaútjára el. Vagy amikor először térdelt tíz percen át ugyanezen dobogó vasalt szegélyén. Nusi néni egyébként szerette a változatosságot, néha vonalzóval dolgozott, ilyenkor a kinyújtott és összeszorított ujjaknak kellett a körmöst viselnie… Altalánosságban előrebocsátható: több évtizedes iskolai pályafutása alatt Jenő közelről tanulmányozhatta, mint lesz a poroszos, tekintélyelvű, ám hatékony iskola szépen fokozatosan nyugati típusú, liberális és egyben hatástalan intézménnyé, amelyben elébb a nevelés tűnik el teljesen, majd megszűnik a tanítás is. Olyan iskolában kezdte, amelyben a tanár verte a gyereket, és olyanban végezte, amelyben a gyerek verte a tanárt.” Így veszi kezdetét Gold Jenő szocializációja. Kilépése az otthon óvó melegéből a nagyvilágba. De körmös ide, körmös oda, az ifjú Gold mindenek dacára egy életre… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2008
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632541112

Enciklopédia 1


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

n P>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Bächer Ivánnal jó nosztalgiázni, mert annyi mindent újra lehet élni, érezni.
Még azt is, amit már a felejtős polcra rakunk.
A 70-es évekből megosztok veletek egy óvodai emléket:
Utáltam aludni az oviban, főleg azokon az összecsukható ágyakon – amin Gold Jenő is álmodozott. De a szemünket akkor is kötelező volt becsukni, ha nem aludtál. Ha nem így tettél, Ica óvónéni azt mondta – ráírja a homlokunkra, hogy nem aludt_ és akkor otthon is tudni fogják. Apámtól kaptam egyszer egy gyönyörű hajas babát, imádtam vele babázni. De nem alvós baba volt, vagyis a szemét nem tudta becsukni, hiába fektettem le a délutáni játék alvásnál… Igen, ma is ott van a homlokán a kriksz-krakszom… :)

latinta P>!
Bächer Iván: Intőkönyv

@dokijano, köszönöm.
Bächer Iván/Gold Jenő hangját is mindig szeretni fogom. Legyen bár a Wekerle telep kisiskolás lakójáé, a Cukor utcai általános iskola és gimnázium egykori diákjáé, az előfelvételis, majd tizenegy hónap után leszerelt honvédé-tizedesé, a leendő egyetemistáé… Ott vibrálnak benne a későbbi tanárember, publicista, író érzései, az egész nagymúltú, retteneteket megtapasztalt családú, a jelen borzalmait is átélő, megélő embernek a hangjai…

Gelso>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Ez már más volt, mint a Vendégkönyv, visszatérni látszik a családregényeihez, de még így is a kettő között helyezkedik el: számomra olyan volt, mint egy sulis ellenőrző könyv és egy emlékkönyv összevegyítve.
Jó volt olvasni extanárként, (de jelenleg is tanárlelkülettel rendelkezőként) ismét kicsit a régi kollégák (vagy azok lelkei/emlékei/árnyai) között éreztem magam.
Jó volt olvasni, – mit jó – megható, megmosolyogtató volt olvasni a nőkről (legyen az óvónő, padtársnő, sztártanuló, szupereszű osztálytársnő, táncpartnernő, tanárnő, táborozási emléknő, falusi szerelememléknő vagy akár kollégistanő) írott belső vallomásait, Gold Jenő nőkhöz fűződő félénk (?) viszonyulásait…
Jó volt olvasni kezdő tanárkénti botladozó kísérleteit arra, hogy átvegyen néhányat a gimisként megélt tanítási/nevelési módszerek közül.
Remélem, kiheverte már a kémiatanár okozta „egyik sarokba be-másik sarokból ki”-váltókat (viszont a fotószakkörös jótékonysági gesztusát kifejezetten szívet melengetőnek találtam); én örülök, hogy nekem nem volt ilyen pontozós kémiatanárom, bár aki volt, az sem volt veszélytelenebb… (ennek ellenére volt kedves tantárgyam a vegytan…) Viszont az Apáczai könyvlapokról is érezhető hidegen sütő és kegyetlen falai közé nem kívánkoztam, (bár ez már – igaz –, nem is aktuális). Jó volt nekem Egerben a Gárdonyi. Igaz, azt nem tudom, hogy a hetvenes években, amikor minden tantestületben ültek káderek, milyen lehetett ott a légkör? Azért a 129. oldal legfelső bekezdése és az azt követő sorok visszavittek 1990-be, és az én undorítóan elviselhetetlen kollégiumomba, az Adyba…(ott is voltak, akiknek menniük kellett, mert nem hunyászkodtak meg – köztük ma van ügyvéd, tanár, pénzügyi szakember; vagy épp késztetést érzett, hogy részt vegyen a Depeche koncerten… ő pedig ma bíró egy megyei bíróságon…)

Igyekeztem bepasszírozni sűrűre bevállalt kihívásaim közé, sikerült befejeznem, és nem bántam meg! Sőt, nagyon tetszett, már korábban is utaltam rá, hogy nekem nagyon is bejön ez az adomázó, kissé savankás, szomorkás mosollyal szája szegletében mesélő-író Bächer. Érdekesnek találtam ezt a talán csak rá jellemző mondatszerkesztést, hogy kiveszi a megszokott helyéről az ott megszokott szavakat, és a mondat végére teszi, ilyeneket, mint pl.: „Donászy Magda verseiből olvasott kicsinyt”, „keresztrejtvényt fejtett: mindenekelőtt”, „be is tudott volna durrantani egy nagykohóban bármikor”, „amelyben néhány ismerős gyerek volt csupán”, „szőke fiú és hallgatag mindenekelőtt”, „úgyhogy azt Jenő kerülte lehetőleg” stb.
Tulajdonképpen kedvencelhettem is volna, de a katonaság részben található katonaorvosos-kórházas részt kifejezetten undorítónak találtam, és ez eltérített végül ettől…ugyanezért vettem le a fél csillagot. Viszont meg kell jegyeznem, hogy katonaságot illetően gyarapodott a „szókincsem” a már ismert szimatszatyor, dandár-dizsi mellett olyanokkal, mint a bukta, futótépés, villamosoztatás…

Három kihívásra jelöltem elolvasottként:
Elsősorban a Vendégkönyv Bächer Ivánnak kihívásra, és a másik két magyar kortárs olvasókampányhoz:
Magyarok előnyben
Vásárolj két könyvet! – Kampány a magyar ÍRÓKÉRT

3 hozzászólás
dokijano>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Ambivalens érzésekkel olvastam e regényt. Eddig kb. az egynegyedét olvastam a szerző regényeinek, és eddig mindegyik nagy élmény volt. Ez az egy azonban – talán a személyes érintettség miatt – kevésbé tetszett.
@Gelso értékelése miatt vettem a kezembe a kötetet (pontosabban annak képernyőn olvasható változatát). Egyébként is sorra került volna, de így előrébb rukkolt a várólistán. Kedves Moly-társunk ugyanis azt írja: „Viszont az Apáczai könyvlapokról is érezhető hidegen sütő és kegyetlen falai közé nem kívánkoztam, …” Hát abba az Apáczaiba én sem kívánkoztam volna, az biztos. Csakhogy a gimnázium szerencsére nem egészen olyan volt, ahogy a szerző leírásából, néhány tanára bemutatásából gondolnánk. Én is abba a gimibe jártam, és ugyanazokban az években (egy év csúszással), és minden elfogódottság nélkül mondhatom, jó légkörű tanintézmény volt*. Sőt, én ráadásul kollégista is voltam, ami súlyosbító körülmény volt a fokozottabb bezártság miatt. Ennek ellenére kellemes emlékeim vannak arról is. Persze, hogy volt néhány kellemetlen is, de melyik kamasz elégedett a nevelőivel és a környezetével, melyik nem kritizálja még a legjobb akaratú irányítgatást is?

A szerző természetesen – egy-két kivétellel – megváltoztatta a megemlített tanárok és a tanulók családnevét, de beszédes, (nekem legalábbis) könnyen dekódolható neveket választott. Érdekes volt újra átélni az akkori élményeket. Az még érdekesebb lett volna – ha sokkal korábban a kezembe került volna a regény –, ha a szerzővel össze tudtam volna futni egy öregdiák-rendezvényen, és megbeszéltük volna az eltérő és a közös tapasztalatainkat, emlékeinket.
Összegezve: kétségtelenül jól megírt regény, élvezettel olvastam.

* Persze a kor viszonyaihoz képest kell érteni a jó légkört: a szocialista értelmiségi kinevelése érdekében (?) voltak bizonyos korlátok, amiket nehezebb volt elfogadni, de mindenki tudta, hova jelentkezett. Az itt érettségizettek zöme egyből bejutott az egyetemre, akármelyikre is felvételizett.

2 hozzászólás
Habók P>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Ez olyan volt, mintha egy régen látott iskolatárssal találkoztam volna, és emlegetnénk a régi szép időket. Emlékszel, amikor Juci a szertárban… és mit mondott akkor a tanárbá? És amikor az építőtáborban a sátorban…? És amikor az osztálykiránduláson a… És amikor a KISZ-taggyűlésen… Minden helyszín, minden esemény, minden dal ismerős volt – még a doni kozákokat is énekeltük építőtáborban, noha nem olyan jól, és nem fütyült senki a végén. De a „jól odacsap”, az nálunk is hangzott! Nevettem, pityeregtem, nosztalgiáztam.

2 hozzászólás
stippistop>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Én is, én is wekerlei! Meg a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim is azok voltak… Éppen ezért, vagy ennek ellenére sok utcanevet nem tudok, ma is gyermekmódra közelekedem itt, mint ahogy nagypapámmal képzenfogva tettem anno: hosszú utca, macskás ház, református templom, iskola, óvoda, ugatós kutya, otthon vagyok.
Szerettem hát olvasni a wekerlei részt, közben gondolatban és tettleg is róttam az utcákat, amik nekem az otthont jelentik. Gyerekkori barátaimnak fel is olvastam: „hallod, Kiserdő és Büdös-árok, mi is arra játszottunk!! És most ír a József Attila lakótelepről!”
Jó volt olvasni a sztorizgatást, a férfisorsot. De meg kell mondjam, a végére hivatalossá vált, hogy kiütést kapok az iniciatíva, a klapancia és a konzekvencia szavaktól. (Viszont úgy tud írni a kajálásról, hogy azzzonnal szereznem kell disznósajtot és csemegepaprikát, no meg friss kenyeret. Lehetőleg rögvest!)

4 hozzászólás
Francesca>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Az elmúlt hónapok keszekuszaságában sokszor hiába próbáltam fajsúlyosabb könyveket olvasni, félre kellett tennem őket, mert az élet épp olyan sebességgel sodort, hogy a fennmaradásra kellett koncentrálni, nem tudtam komolyabb figyelmet olvasásra összpontosítani. De szerencsére jött a Gold Jenő sorozat, és átsegített a legnehezebb napokon. Mert Gold Jenőtől mindig felfrissültem, belelkesültem, és kikapcsoltam egy kicsit. A kötet remek korrajz a 70-es évekbeli budapesti elitgimnáziumi létről, valamint a 80-as évekbeli előfelvételis katonaságról. Az elfogyasztott alkoholmennyiségtől viszont kicsit lesokkolódtam.

ppeva P>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Már az Eleven irodalom első estjén kinéztem magamnak ezt a könyvet, mikor Bächer Iván részleteket olvasott fel belőle. Gold Jenőt már ismertem, valamelyik újságban olvastam régesrégen a róla (azaz B.I-ról és családjáról) szóló karc-sorozatokat. Már akkor is tetszett.
Szeretem Bächer stílusát, még a kis modorosságait is. Szeretem a BKV-figyelős leírásait, melyik busz/troli/villamos merre ment – mert én is jobban emlékszem a hetvenes évek járataira, mint a mostani összekevertekre… Szerettem a Bächer-féle iskolaleírásokat – mert én is hasonló régimódi iskolákba jártam anno (bár olyan rendszerezős-pontozós kémia tanárom nem volt szerencsére, mint neki). Szerettem a régi családi, baráti, hétköznapi élet leírásait – mert ismerősek voltak. Katona viszont nem voltam, a bátyám katonasága pedig csak nyomokban emlékeztetett Gold Jenőére.
Nagyon örültem, hogy Jenő végül megjavult – nagy hiba lett volna, ha eltűnik az alkoholizmus feneketlen mélyén…..

1 hozzászólás
XX73>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Végtelenül sajnálom, hogy már nincs köztünk ez a halszemű kis spoiler

B.I. ifjúkori visszaemlékezéseiben egy olyan világot vázol fel, melynek letűnt szele még megrebbentette tarkómon a kislány-copfok alatt a pihéket. Még láttam, át/éltem, de ez a kor már nem teljesen az én világom.

Amolyan átmenet vagyok, értem/érzem/(meg)élem, de a követő generációk valami nagyon másról szólnak; tán nem is értik, jajdekár.

fülcimpa>!
Bächer Iván: Intőkönyv

Kedves @Gelso, üzenet neked: amelyik tanárnak nem tetszik ez a könyv, az jobb ha fölmond, mert nincs humorérzéke, az pedig szükségeltetik ehhez a pályához! :) Ennyi!

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Esmeralda P>!

A lányok közül Szakács Gabi kedves, mosolygós arca rögzült Jenő emlékezetében és dacolt az idővel. Ő volt az első szerelme Jenőnek ugyanis. Vonzalma abban mutatkozott meg, hogy egyetlen egy szó nem sok, annyit sem intézett négy éven át Gabihoz. Mivel a lány sem szólt őhozzá soha, érzeményük alighanem kölcsönös volt. Mindenesetre mindvégig változatlanul magas hőfokon izzott, hisz nem volt semmi, ami lehűtötte volna. Jenőnek nővel később már soha nem sikerült ilyen szép, nyugodt, harmonikus kapcsolatot létesítenie.

18. oldal

damaru>!

Aki volt már tanár, az tudja, hogy ennek a pályának az osztálykirándulás az egyik legkeményebb próbatétele. A kirándulni vitt gyerek a vonatot, a buszt biztosan kési le. Ha mégsem, akkor nem száll le arról időben. Ha hoznia kell valamit, azt otthon felejti. Amit hoz, azt elveszti gyorsan. Ha valamire föl lehet mászni, azon ő máris fönn van. Ha nem lehet fölmászni, akkor is. Aztán már esik is lefele. Ha a kiránduló gyerek valami véletlenségből kifolyólag épen marad, akkor előbb-utóbb lemarad, eltéved és elvész nyomtalanul.
A serdülő kirándulóval már kevesebb a baj, annak csak orrán-száján dől a füst, az csak beiszik, beszív, és ha egy pillanatra nem figyelsz oda, máris gyereket csinál.

1 hozzászólás
damaru>!

Ide érkeztek meg tehát, úgy három óra felé, a Hegyre. Nagymama kétségbeesett arccal ücsörgött a nappali egyik bicegő székén.
– Mi baj van, nagymama? – kérdezte Ede.
– Kiszakadt a fülem, Edikém.
– Hogyhogy kiszakadt?
– Hát a fülbevalómat húzogattam, s egyszer csak kiszakadt.
– Az eszem megáll magán, nagymama! Először is mi a fészkes fenének hord maga fülbevalót nyolcvanéves korában. Másodszor is, ha már hord, minek húzogatja? Na, mutassa!
– Csinálj valamit, Edikém.
Ede komoly képpel nézte a pergamenvékonyságú, ám jókora cimpát.
– Van itthon pillanatragasztó, nagymama?
– Azt hiszem, van.
Miután Ede megragasztotta nagymama fülét, s lelkére kötötte, hogy legalább egy fél óra hosszat tartsa szorosan két ujjával össze, megittak egy liter bort, és már mentek is tovább, hiszen még rengeteg volt az elintéznivalójuk.

2 hozzászólás
Etike P>!

Kétféle tud lenni a tanár: az egyik figyel a gyerekre, a másikra a gyerek figyel.

dokijano>!

    Hiába, ezt is csak a Magyar Néphadseregben lehetett megtanulni: a futás közben való berúgást, más szóval a futótépést.

2. fejezet (Ulpius, 2008)

dokijano>!

    Matematikából még úgy is bőven meglett a hármasa, hogy két példában is alkalmazta Püthagorasz nevezetes tételét, holott a szóban forgó háromszögek nem zártak be sehol kilencven fokot. Minden aprósággal már akkor se bíbelődött Gold Jenő.

1. fejezet (Ulpius, 2008)

sassenach>!

Aki volt már tanár, az tudja, hogy ennek a pályának az osztálykirándulás az egyik legkeményebb próbatétele. A kirándulni vitt gyerek a vonatot, a buszt biztosan kési le. Ha mégsem, akkor nem száll le arról időben. Ha hoznia kell valamit, azt otthon felejti. Amit hoz, azt elveszti gyorsan. Ha valamire föl lehet mászni, azon ő máris fönn van. Ha nem lehet fölmászni, akkor is. Aztán már esik is lefele. Ha a kiránduló gyerek valami véletlenségből kifolyólag épen marad, akkor előbb-utóbb lemarad, eltéved és elvész nyomtalanul.

74. oldal

1 hozzászólás
Etike P>!

Dani jól elvolt a padjában hátul, elrajzolgatott csöndesen, nem szerette ugyan, ha megzavarták, de ritkán zavarták, kulturált tanáraik voltak, akik becsülték azt a gyereket, amelyik nem csap zajt.

DTimi>!

Nyár volt, persze, akkor is.
Meleg, augusztus végi nyár. 1972 nyara. Típusa szerint: igazi első nyár.
Mert sokféle a nyár is. Van viharos nyár, van csavargós nyár, nyugis nyár, lidérces nyár, adódik inganyár, kórházas nyár, halálnyár, költözködös nyár, táboros nyár, felejthető és felejthetetlen nyár, egyennyár, munkanyár, flaszternyár, falusi nyár. Egyszer az életben adódhat első nyár is.

Etike P>!

– Hinnye, a kirelejzumát!
– Jesszusom!, mi történt?
– Elfelejtettük a kaprot!
Visszamentek a piacra gyorsan, és a zöldséges standokat vizslatva jártak körbe-körbe. Kaporra azonban nem leltek sehol.
– Nincsen kapor – sopánkodott Jenő.
– Olyan nincs, hogy egy piacon ne legyen kapor – jelentette ki Ede, és bement a hullámzó embertömeg közepére, a Garay középső, akkor még fedetlen, négyszög alakú szabad terére, megállt ott, tölcsért csinált a kezéből, és felbődült irdatlan, zengő tenorján:
– Hol van kapor?!
Egy pillanatra teljes csönd támadt, elhallgatott az egész meghökkent piac, aztán kiáltás harsant innen is, onnan is:
– Itt van, fiatalurak, tessék, tessék, itt van kapor!


Hasonló könyvek címkék alapján

Cselenyák Imre: Tiszta szívvel
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Presser Gábor: Presser könyve
Oravecz Lizanka – Orosz Ildikó: Lizanka
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Mirko Kovać: Malvina Trifković életrajza
Márton Evelin: Farkashab
Fahidi Éva: A Dolgok Lelke
Jávor Bence – Csapody Kinga – Gelencsér Milán: Na még mit nem?!
Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa