Hatlábú ​(sőt több) 18 csillagozás

Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

A nagy sikerű kötet vadonatúj fotókkal illusztrált és újabb történetekkel bővült kiadásáról így ír a szerző:

„Mindig állatok között éltem, de kutyásnak lenni persze más. S ebbéli igyekezetemben annyira elmerültem, hogy meg is felejtkeztem a macskákról, akik addigi életemet kísérték. No meg nem állott módomban beszámolni az előző kutyaéltem utáni eseményekről sem, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy azok akkor még nem történtek meg.
Megpróbálom pótolni a mulasztást: eléje és hozzája is biggyesztek némi állatságokat, hadd kerekedjen tovább ez a furcsa emberi história, ami az enyém volt és – ha az állatok istene adja – még az enyém lesz egy kis darabig.”

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Ab Ovo, 2012
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639378896

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

fióka P>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Bajban vagyok. Nem tudok erről sem írni, mint ahogy a Hatlábúról sem tudtam. Mert érintve vagyok, nagyon. Úgyhogy nem arról írok, amiről szeretnék.
Nagyon, nagyon szeretem, ahogy Bächer kutyákról ír. Meg emberekről. De inkább kutyákról, ihletett pillanataiban. Ezt a könyvet pedig különösen szeretem, mert nem megérint, ó, nem. Ez agyoncsap. Legalábbis engem. Mert úgy ír kutyákról, emberekről, társakról, magányról és halálról, ahogy… Hogyan is? Talán úgy, ahogy kellene. Ez egy folyamat, minden egy folyamat, az egész életünk az. A kutyásodás pedig különösen az. Hiszen itt két élőlény tanulja egymást az egyikük teljes életén keresztül. És, ha minden úgy megy, ahogy mennie kell, akkor ez egy gyönyörűséges kapcsolat lesz. Szerelem. Olyan szerelem, ami nélkül az ember soha többet nem akar élni. Éppen ezért gondolom úgy, hogy ez a könyv elsősorban pontosan a nemkutyásoknak íródott. Mert a nemkutyás nem tudja, a nemkutyásnak el kell mondani, hogy miként lesz az emberből kutyás, hogy aztán soha ne maradjon többet magára. Még azután sem, hogy átmeneti, esetleg végleges üresedés támad kutyás-mivoltában. Mert a kutya vissza fog jönni hozzád. Azt hiszem, ez volt kutyás létem egyik legszebb és legmegdöbbentőbb része. Ám ez azok közé tartozik, amikről nem tudok beszélni.
Vissza a könyvhöz. Nem tartom túl szerencsés megoldásnak a macskás rész betoldását, ám legyen. Mint ahogy mindkét könyvből kihagytam volna a pitbullos (vagy staffordshire terrieres) és a Gyarmati Fannis részt. Az előbbi szörnyű és megtörténik, de semmi köze a Bächer és kutyája-történethez, míg a Fannié, bármilyen kedves is legyen, szintén kilóg a sorból. Ha ezeket elfelejtjük, a könyv szinte tökéletes. A fotók? Semmi különös, úgy általában jól ellettem volna nélkülük is.
Fontos könyv. Nem mondhatom, hogy kutyásoknak kötelező, mint már fennebb jeleztem, inkább nemkutyásoknak az. Kutyások csak akkor olvassák, ha mazochisták (lásd sírógörcs 1. és sírógörcs sok.), ha szeretik a kutyákat (vannak, akik nem szeretik, holott kutyások), ha emlékezni akarnak, ha simogatóan szépet szeretnének olvasni és ha még sosem maradtak kutya nélkül. Gyönyörű könyv.

4 hozzászólás
Bazil P>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Olvastam én ezt már, az eredeti kiadásában, pár évvel ezelőtt, de sajna csak könyvtárból kikölcsönözve a könyvet. Aztán amikor komolyra fordult Bächer-rajongásom, és elkezdtem szisztematikusan vásárolni meg olvasni a könyveit, akkor az újabb (sőt több) kiadást vettem meg.
Most, amikor célegyenesbe fordultam a Bächer-összessel, kedvtelve vettem kezembe (eszperente e szerkezet?), és nagy élvezettel abszolváltam. (Ragadnak a modorosságok, tudom.)
Nem is nagyon értem, a régebbire miért is adtam csak négyest, valószínűleg a megkopott emlékek folytán. Erre nem tudok (meg nem is akarok) ötösnél kevesebbet adni, azon egyszerű oknál fogva, hogy jók ezek a történetek, és hol viccesek, hol szomorúak, olyan bächeresek, nincs rá szó jobb, na.
Mert azt Iván tudja elérni nálam, hogy rövid időn belül könnyesre röhögöd magad, például az egeres sztorin (de úgy, hogy az öklödet a szádba szorítod, hogy ne nézzenek komplett idiótának a fürdővendégek, mivel újra lehet (háromszoros hurrá! és hip-hip!) fürdőbe járni és olvasni a termálvízben. Aztán pár mondat után a novellazáró soroknál a könnyeid nyeled, de ellenkező előjellel. Mert olyan gyönyörű.
Úgyhogy most az a helyzet, hogy az eredeti Hatlábú nincs meg itthon, de ez a bővített és szép piros borítós ott van a polcon. Azért azt is, majd valamikor…
Már csak kettő van az életműből olvasatlan. (Meg egy-két bónusz.)

Zálog>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Szeretem, ahogy ír. Mintha egy keddi nyári délután, egy kisfröccs mellett mesélné, melletted ülve, valami kiskocsma teraszán. A mondatok mélyén mintha ott lakna a sosemvolt magyar aranykor, a szép, ráérős, nyugodt kis élet. A kedves pletykálás, a furán csengő, szép sváb szavak.

Baj csak az, hogy bár kutyás, kutyás volt és lett, a kutyához nem ért.

Bár szörnyülködök, hogy kétszáz kutyát oltanak egy tűvel, hogy csokit zabál, sört és tehéntejet iszik az a szerencsétlen, pedig méreg neki. Hogy a kölykök hullanak, mint a legyek, mert – láttam én is – falun így megy ez. Szörnyülködök, de megbocsájtom.: az ember csak mostanában eszmél rá, mi is a kutya igazán, csak lassan tudatosítja, hogy tőle függ, sok választása nincs, azt eszi és úgy cselekszik, ahogy adatik neki, mert főleg és elsősorban ösztönlény, minden elképesztő képessége ellenére.

A pitbullozást viszont nem tudom megbocsájtani.
(Ugyanis: a pitbull – ami amúgy staffordshire terrier itt, de a lényeget érintően mindegy – nem kullancs, nem dög, még csak nem is ölni született. Nem jobb és nem rosszabb, mint akár a snaucer, a csivava, vagy a vizsla. Az ember persze mindent megtett, hogy szörnyet teremtsen, de nem sikerült neki. A pitbull imádja az embert, remek sport, és munkakutya – a megfelelő kezekben, de a nem megfelelő kéz tulajdonosa is rátehet legalább egy szájkosarat, viheti futtatni, energiát levezetni, neadj'isten szakemberhez. Az, hogy elfordulnak még ilyen sajnálatos esetek, nem a fajta hibája, csakis az emberé.)

A könyvre, minden erénye ellenére, néhány évtized múlva úgy fognak tekinteni, mint a sokéves barbarizmus egyik látleletére.
.

dokijano>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Akinek valaha volt, vagy pláne ha most is van kutyája, az szeretni fogja ezt az írást.
Nekem is volt dolgom falusi kutyával, városi (bent lakó) kutyával, akárcsak a szerzőnek. Élvezetesen írja le élményeit, akár pozitív, akár negatív. Persze azért a mérleg mindig pluszba billen. Az olvasáskor elmereng az ember a saját hasonló tapasztalatain, vagy azon, ő vajon hogyan reagált volna adott esetben.
Jó kis olvasmány ez, hamar befalja az ember.
Ja, azt ki ne hagyjam már, hogy Teknős Miklós kedves fotói csak még tovább emelik az élményt.

stippistop P>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Nem akartam, hogy ez a könyv véget érjen. Különösen sokat jelentenek ezek a kis anekdoták most, hogy én is hatlábú lettem, és most hogy az író már nem él.. Szeretem Bächer Iván komótos szemlélődését, otthonülését és elindulását. És szeretem, ahogy a kutyákról ír.

Kek P>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Könnyű, aranyos olvasmány.
Gyors egymásutániságban már a 2. olvasmányom a szerzőtől. S utólag milyen jó, hogy ilyen sorrendben olvastam őket! Mert ebben a kötetben találtam némi indokot arra – no meg pontos megnevezést is –, hogy miért kellett, s főleg, hogy melyik falut kellett elhagynia. Elhagyniuk. És igen, a svábokról, a németek kitelepítéséről is van szó ebben a kötetben is egy film kapcsán (117-119.o., Forgács Péter dokumentumfilmje Andrásovits Nándor hajóskapitány amatőr filmjei alapján).
Kutyás vagyok, noha nekem sosem volt kutyám – csak a családnak. Úgy közösen. Falusi kutya egy kertvárosban. Vagyis sose kellett vinni sétáltatni, állatorvoshoz. Az jött hozzánk. Főleg mióta az öcsém külön költözött és 2 házzal arrébb + 2 kutyával él. Meg persze sokáig nálunk is 2 kutya volt. Amikor épp nem volt egy rakás alom. Az első komondort, Pamacsot leszámítva persze mind anya, lánya vonal volt generációkon keresztül. Aztán, mikor megmérgezték az utolsót és az meghalt, kis szünet, kutyátlan állapot jött, de nem tarthatott sokáig, mert az utcát járó cigányok már kérdezgették, hogy hol a kutya… Így aztán lett újra egy. De én már régóta nem lakom ott. Tehát kutyátlanul vagyok kutyás, és a családi elvekkel ellentétben szinte bármilyen kutyáért képes vagyok rajongani. Na jó, van kivétel – mint Ivánnál – a pitbull. És a dogok úgy általában. És a másik véglet: az icipici, nagyhangú, arrogáns, szőrös vagy csupasz laposorrú ölakármik. A kutyának persze van magas dróthálóval elkerített külön birodalma a hátsó fronton, ahol napközben is szabadon rohangálhat – sose kötnénk láncra –, mert persze a kertbe bejárni tilos. Még ha az idő be is láttatta velünk, emberszabásúakkal is, hogy vannak azért helyek, ahova akkor is gödröt ás a kutya, ha tiltva van és büntetve érte. És persze naponta ki van engedve az utcára „iramodni”, a garázsba viszont bezárva bizonyos időszakokra.
E kitérő után a könyvről: tetszettek a sztorik. Igen, minden kutyásnak van több-kevesebb ilyenje. Falu legendája, mint Fanni nénié és Didóé, rémtörténete, mint a pitbullos, kutyával ismerkedős, lávsztorizós, csintalan-kártékony kutyakölykös, és gazdája után búsulós, halós. Sajnos előbb-utóbb minden kutyásnak lesz szomorú, a kutya elmúlását, elvesztését őrző emléke is. Nekem is van áttételesen egy ilyen: mikor hosszú távollét után hazaértem, kézzel fogható volt a szüleim gyásza, s én nem mertem rákérdezni, hogy ki halt meg. Ők meg csak nem mondták. Aztán, mikor rákérdeztem, kiderült, hogy a kiskutyákat mérgezték meg az utcáról, s 1-2 napba telt, mire sorra elpusztultak, hiába volt gyógyszer, orvos. És ők csak mesélték, hogy melyik hogy…
Kutyásként szerethető e könyv – nem kutyásként nem tudom, az élet azon oldaláról nincs ismeretem.
"A KUTYÁS AKKOR IS KUTYÁS, ha nincsen nála a kutyája éppen.
Másképp él, másképp gondolkozik, mást és másképp lát a világból, mint az, akinek kutyája nincsen."

3 hozzászólás
Elfelinor>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Nem olvastam az első kiadást, de ez a könyv nagyon tetszett. Magam is átéltem a történetek egy részét, emberekkel, állatokkal kapcsolatban, magamra és kutyámra ismertem bennük. A fotók zseniálisak, a könyv szebb, a tartalom is biztosan még jobb, mint az első kiadás.

Vali>!
Bächer Iván: Hatlábú (sőt több)

Nem tetszett. Végig vártam, hogy jobb lesz, de nem lett. A „pitbull”-os és „stafford terrier”-es résszel egyenesen a lelkembe gázolt.


Népszerű idézetek

dokijano>!

Utálok futni. Mióta nem járok focizni sajnos, tehát évek óta, nem futok soha sehova. Az a kiérlelt álláspontom, hogy futni a gyerekek és az idióták dolga. A meglett ember nem fut soha sehova, mert tudja, hogy úgyis odaér mindig mindenhova. Mert mindennek eljön az ideje, mert mindenre sor kerül. Nemcsak szégyen a futás, de haszontalan is.

Kapcsolódó szócikkek: futás
12 hozzászólás
Chillingó>!

Különben is, kutyával az ember nem marad egyedül soha.

Chillingó>!

Tettünk-vettünk, ismerkedtünk. De bármit csináltam is, közben figyeltem, mi van a kutyával, hogy van, hol van, mit csinál. Nem tudtam még, hogy ez így lesz most már mindig, minden nap, minden órában, minden percben tíz éven át; a kutyás egy pillanatra sem téveszti szem, ész, lélek elől az ő kutyáját. A kutyás élete a kutya körül forog.

Chillingó>!

A kutyasétáltatás megadja a gerincét a napnak .
És miközben mindig minden rend szerint esik, mégis mindig történik valami váratlan is. Megismeri az ember városának egy részét, ismerkedik, tanul. A kutya gazdagítja, tágítja, tarkítja a világot.
És, persze, szűkíti is.
Kutyával lenni, jönni, menni kötöttség. Figyelni kell rá lankadatlanul. Lesni: hol van, mit csinál, mit akar, mit fog csinálni. A kutya nem önálló lény. Tőlünk függ. Vigyázni kell rá.
De meghálálja a törődést hamar.
Mert másképp látunk mindent ővele.
Másként látjuk az utcát, a boltot, az embereket .

Chillingó>!

Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik. Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul.

Chillingó>!

Jól meg voltunk a kutyával. Egyikünket sem zavarta,hogy nem tudtunk egy másról mindent, hogy volt külön múltunk, sorsunk, titkunk is talán. Örültünk annak, amit tudtunk. Nem kell mindig mindent tudni.
Ki -ki cipelje csak magában a maga saját, külön bejáratú baját, bánatát; volt már közös is, épp elég.

Chillingó>!

Később lett baj köröttem épp elég, nem hiányzott ahhoz még egy kutya is.
Aztán a bajok egyszer csak váratlanul véget értek, igaz, szomorú véget, a lehető legszomorúbb véget, de mégiscsak véget: már amennyire a bajok véget tudnak érni . (Nem tudnak, persze.) De néha szünetelnek, bebújnak, elcsöndesednek.
Ez történt az én bajaimmal is.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Petri György: Összegyűjtött versek
Szabó Magda: Tündér Lala
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Hazatérők
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Tar Sándor: Ennyi volt
Konrád György: Elutazás és hazatérés
J. Goldenlane: A jósnő hercege
J. Goldenlane: Pokoli balhé