Hatlábú 95 csillagozás

Ebkönyv
Bächer Iván: Hatlábú Bächer Iván: Hatlábú Bächer Iván: Hatlábú

"Kutyás ​lettem. Hatlábú.
Nem akartam az lenni. Eszem ágában se volt.
Meggyőződéses kutyátlan voltam harminchat éven át.
Szilárd elvi alapon nem volt kutyám.
Szeretem a függetlenséget, még akkor is, ha nemigen volt részem benne soha. Ebbe bele is nyugodtam rég. De hogy még egy kutyától is függjek, ez soknak tűnt fel előttem.
Harminchat évig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy póráz végére kötve naponta háromszor lemasírozzak egy térre, ahol nincsen semmi sem, és ami van, hát arról jobb nem beszélni.
Tudtam, hogy aki kutyát tart, az kutyás lesz. Elkutyásodik.
Kutyásokkal ismerkedik, kutyákról beszél, sőt kutyákkal beszél, kutyával fekszik, és kutyával kel, kutyával álmodik: elkutyul.
A kutya büdös, továbbá zajos és harap.
Ennyit tudtam a kutyáról, és ez nekem elég volt.
Kutya-tudásomat sétáltattam nap mint nap, több mint harminchat éven át.
Aztán egyszer csak kutya-tudásom elkóborolt, elszökött, nem… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Kossuth / Mojzer, Budapest, 2010
ISBN: 9789630961813 · Felolvasta: Gyabronka József
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2005
142 oldal · ISBN: 963725384X

Kedvencelte 12

Most olvassa 2

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 16

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
B_Tünde P
Bächer Iván: Hatlábú

Kutyásként élni egy életforma – gondolom én, akinek egész kicsi gyerekkorában volt először és utoljára kutyája, de azóta is jó szívvel emlékszem vissza rá. Szeretem a kutyákat, és – bár lehet, hogy furcsán hangzik – a kutyák is szeretnek engem, legalábbis kutyás ismerőseim körében ezt tapasztalom, és szeretem azt hinni hogy jól értelmezem a jelzéseiket. :))
Jó volt olvasni arról, hogyan válik valaki igazán kutyássá, és mindezt úgy tudta elmesélni, olyan távolságtartással, mintegy kívülről szemlélve önmagát, hogy nem volt lelkileg túlságosan megterhelő, vagyis nem olyan volt, amiért általában kerülöm a kutyás, vagy inkább az állatos könyveket. Így is átjött az, hogy mennyire jó kapcsolatot tudott kiépíteni ember és kutya, és hogyan teltek a mindennapjaik közösen, majd amikor búcsúzni kellett, azt is úgy írta le a szerző, hogy némi könnyezéssel túl lehet élni az olvasását, nem kezd tőle zokogni az ember. Szóval jó volt, nagyon tetszett, és megint csak sajnálom, hogy nem része az életünknek egy kutya. Macskánk van, szeretem is nagyon, de azt hiszem hogy a lelkem mélyén, gyerekkoromtól fogva, örökre kutyás maradok – bár nem hiszem, hogy különbséget kellene tenni. spoiler

2 hozzászólás
>!
tgorsy
Bächer Iván: Hatlábú

Egyszer valaki megkérdezte tőlem: Négy gyerek mellé minek neked a nyakadba nyűgnek kutya, macska, papagáj, akvárium?
Akiben ez a kérdés megfogalmazódik, annak úgy sem lehet megmagyarázni. Aki megérti, az meg nem kérdezi.

>!
sztimi53 P
Bächer Iván: Hatlábú

Kutyás vagyok, hatlábú, mindig is az voltam, gyerekkorom óta. Falusi kutyás. Örültem mikor pár hetesen hozzánk kerültek, játszottam velük, etettem őket, vigasztaltam őket, mikor féltek a vihartól, van egy csomó sztorim, ami senkit sem érdekel*, aztán megsirattam őket, mikor végük volt, akár egy családtagot. Milyen kutyásnak lenni? Ahogy Bächer megírta, na pontosan olyan. Már megint nem a könyvről írtam, de Bächer volt az aki előhozta az emlékeket, amitől megint kutyás akarok lenni, nem csak néhai, hétvégés hatlábú. Mindegy, hogy a kocsmáról ír vagy a kutyákról, szeretem. Az egeres részért odavagyok.

* pl. a Buksi. Az első kutyám Buksi volt. Csak az enyém. Németjuhász/puli keverék. Együtt nőttünk fel. Azt hiszem abban, hogy utáltam a kolit, az is szerepet játszott, hogy elszakított játszópajtásomtól. estébéestébé

7 hozzászólás
>!
krlany I+SMP
Bächer Iván: Hatlábú

Nem vagyok kutyás. Sosem voltam. Nem mintha nem szeretném őket – bármilyen szőrös, izé… szőrös és emlős állat a barátom (madárpókok kíméljenek!) –, de sosem laktam olyan helyen, hogy megfelelőnek ítéljem rá a helyet. Így aztán alkalmi állatsimogató státuszom van… Mint épp most. Négy napra egy labradorral lakom. Kertivel. Nyolclábunk van… Nem most találkoztunk először. Már megismerkedett velem (rajta múlik a kezdeményezés), megtapasztalta szigorúságom (bármilyen bociszemnek ellen tudok állni, és nincs leeső falat, míg a gazdi azt nem mondja). Viszont én vagyok a hajnali virslitárs. A jóreggelt virslinek köszönhetően úgy néz rám egész nap, mint egy Megváltóra… és pont most, itt olvastam a könyvet… és minden szavát értem. Mintha csak évtizedes gazdatapasztalatokkal lennék felszerelkezve.
Városi kutyás szeretnék lenni falun (ide nekem egy egeret!;))

>!
ursus MP
Bächer Iván: Hatlábú

Ez hirtelen jött, a kezembe ugrott a könyvtárban tegnap. Ma meg már el is ment…Most megint el kellene olvasni, de már nem lenne ugyanaz. Ebkönyv… Persze nem az. Emberkönyv, Mi-könyv és helyenként Ők-könyv, akik között és akikkel kénytelenek vagyunk élni, bármennyire is nem szeretjük. Azért nekem eszembe juttatta elmúlt csaknem harminc évem öt kutyáját. Titit, a kutyayuppit, Kócost, a hősszerelmest, Szisszit, aki ígéret maradt, Rozsdást, a kemény fiút és Kittikét a cicakutyát… Már két éve nincs kutyánk, kellett ez a könyv.

Ha kutyás olvassa, minden sora melegíteni fogja. Ha nem kutyás…, nem kutyás nem olvassa úgysem. Esetleg, ha nagyon kíváncsi, vagy túl van már a többi „bacheren”, csak éppen ez hiányzik még. Ha így van, jól teszi, ha belelapoz, mert Bacher így lesz teljes. Kutyásan. Ettől még nem kell kutyát tartani. Elég, ha az emberekre más szemmel néz. Mert nem tudhatja, ki a kutyás, ha éppen nincs vele a kutya…

10 hozzászólás
>!
Boritek70 P
Bächer Iván: Hatlábú

Voltam én gyerekkoromban falusi kutyás, most meg olyan kertvárosi lettem. Szerencsére néhány rövidebb időszakot leszámítva mindig az életem részei voltak. Ez a könyvecske annyira vissza tudja adni, mit érez az ember, mikor a kutya a fejét az ölébe hajtja, mikor önfeledten szaladgál a fűben, mikor rosszul érzi magát, és reménykedve néz, hogy segíts… Öröm volt olvasni, köszönöm az élményt :).

>!
cippo IP
Bächer Iván: Hatlábú

Ebugatta Bächer Iván, lennék én helyes vagy helytelen lábasjószág a házad táján.
Csak jambusokon
főne fejem mindég, úgy
három mora tájt.

3 hozzászólás
>!
PandaSára P
Bächer Iván: Hatlábú

Én is hatlábú vagyok, már lassan 7 éve. És életem legjobb döntése volt a kutya (Panda) megvétele. Sőt, nem is szeretem ezt mondani, hogy megvettem. Hozzánk került.
Mert neki ez a helye, ahogy Bächer Ivánéknál is helyes volt a kutya, majd a végén egy helyes.
Nem is tudom, mit írjak erről a könyvről.
Nagyon megható volt. A végén az én kutyám vigasztalt, aki rendkívüli empatikus képességekkel rendelkezik. Mint a kutyák általában.

>!
Maya 
Bächer Iván: Hatlábú

Én kérem igazi kutyás voltam valamikor régen. Ez a könyv felkavart bennem sok emléket. De elmondott kutya-ember (hatlábú) kapcsolatba bújtatva sok mindent a (2+2 lábú) kapcsolatokról, az egymásra figyelésről, ragaszkodásról, egymás kihasználásáról is. Nagyon örülök, hogy kicsit kanyaros úton a kezembe adtátok ezt a könyvet. A vége felé én majdnem elsírtam magam, pedig nagyon ritkán sírok. A fél csillag levonás az új kutya miatt van. Az utolsó hét oldal nélkül kedvencnek jelöltem volna.

7 hozzászólás
>!
eme P
Bächer Iván: Hatlábú

Kutya legyek, ha nem szeretnék most elkutyulni. De úgy igazán. Nem amolyan hébe-korba, hétvégén (vagy csak havonta) falusi kutyásnak lenni, mint most. Jó volna városi kutyássá (is) válni.
Ja, hogy itt a könyvről kellene írni. Hát akkor: mosoly, néha vigyor az arcon, néha kuncogás, néha hangos röhögés, máskor pici elkomorodás. Fel-felvillanó komolyabb gondolatok, melyek csak jelzések maradnak. De hát itt a hatlábú a főszereplő. A kutya és a kutyás, a maga hétköznapjaival. Álladó kutyagolással, néha kutya időkkel – de mindig mérhetetlen szeretettel és kutyahűséggel. Kell a kutya az embernek. És ha ez mégsem jönne össze, néha jólesik egy kutyakönyv is. Pardon: Ebkönyv.
Imitt-amott picit fura a szórend, vagy csak nekem tűnt úgy? Vajon szándékos?

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Maya

… városi kutyás lettem falun egy falusi kutyával. De ez csak egy pillanatnyi állapot volt. Mert mellettem néhány nap alatt a kutya is városivá vált. Nagyon könnyű dolog városi kutyává válni. Az ugyanis egy sokkal jobb beosztás. Mindig könnyebb megszokni a jót, a jobbat.
A falusi kutya a ház része. A városi kutya a gazda része.

30-31. oldal

>!
psn

Régen például gyűlöltem a harapós kutyákat.
Úgy véltem, aki harapós kutyát tart, az egy állat.
Aztán szépen, lassan szembenéztem a ténnyel: olyik kutya harap. Például az enyém. Nem mindig, de hébe-korba. Ő is lehet ideges. Különben sem harap nagyot. Odakap. Csippent.
Nem kell kiabálni. Nem kell hadonászni. Nem kell rohanni. Nem kell tarka ruhát ölteni. Nem kell zajos gyerekkel sétálni. És mindenekelőtt: nem kell görkorcsolyázni. Akkor a kutya nem harap. Talán nem.

>!
Kek P

A KUTYÁS AKKOR IS KUTYÁS, ha nincsen nála a kutyája éppen.
Másképp él, másképp gondolkozik, mást és másképp lát a világból, mint az, akinek kutyája nincsen.

101. oldal (2005-ösUlpius-kiadás)

1 hozzászólás
>!
Kek P

Minden Pozsonyi úti és környékbeli lakos ismerte jól a Wallenberg utca sarkán lévő baromfiboltot is.
     Remek üzletnek indult egykoron, naponta friss árutól roskadoztak a hűtőpultok, az obligát csirke mellett mindig volt kacsa, pulyka, liba, egészben, szelve, ügyesebbek jutottak libahájhoz, pulykasonkához, olcsó pecsenyemájhoz, messzi tájakról is zarándokolt ide élelmes vevő.
     Aztán leromlott a bolt hirtelen, választék csökkent, készlet csappant, hús besárgult, és ami a legmarkánsabban jelezte a bajt: büdös lett rémesen odabenn.
     Később kipucolták a helyiséget úgy-ahogy, a plafonról pedig belógattak néhány szegfűszeggel telinyomott citromot.
     Valami áru is akadt még azért.
     Vevő is betévedt néhanap.
     Mint az az idősebb kutyás hölgy, aki az egyik délelőtt betért ide. Törzsvevő volt a hölgy, finoman szólva is; 1935 óta lakott a Pozsonyi út 1. alatt.
     A hölgy, mint máskor, kikötötte a kis tacskót a bolt elé.
     Ekkor azonban egy baromfiszállító munkás üvöltözni kezdett, hogy oda ne kösse ki senki a kutyáját.
     A hölgy tehát nem kötött, mondta a kutyának, hogy várja meg őt a bolt előtt, lassú a kutya, kicsi, öreg, szófogadó, ebben a korban már sem ereje, sem kedve, sem lelkesedése, sem ostobasága nincsen ellenkezni ebnek.
     De hát szegény kiskutya nagyothallott nagyon.
     Miközben gazdája a pultnál állt a sorban, a tacskó betotyogott a boltba óvatlanul.
     Ekkor a baromfis megragadta a kutyát, fölkapta, a feje fölé emelte, és a nyitott ajtón teljes erejéből kihajította az utcára.
     Az eljárás a bolt dolgozóinak legteljesebb egyetértésével történt.
     A kutya kórházba került. Megmaradt.
     Természetesen bárkivel esik barbárság, szót követel az.
     De – mert van súlyosbító körülmény a földön – nem bárkivel történt. Magával a Pozsonyi úttal. A Pozsonyi út lett megsértve, megalázva, arcul köpve a boltban.
     A hölgy nélkül nincsen többé Pozsonyi út ugyanis. A hölgy úgy része a Pozsonyi útnak , mint a Palatinus-házak vagy a Szent István park. A Pozsonyi úton persze a kutyát is sokan ismerték, sokan tudták azt is, hogy 17 éves volt már a kis, öreg eb, süket, beteg, és egyetlen társa a hölgynek, nevét is tudták sokan a kutyának, errefelé még akadt csodabogár is, akiknek mondott valamit ez a név: Didó. Lakott még erre polgár, ki tudta, hogy Didó a hűség és önfeláldozás mitológiai asszonya, akinek mellesleg férjét megölték.
     De Didó gazdáját nem csupán a Pozsonyi úton ismerik, hanem mindenütt, ahol még ezen a szomorún magányos nyelven ember beszél. Mindenki, aki csak pár évre iskolába tévedt e tájon, ismeri a hölgy arcát, nevét, tudja, hogy a hölgy számára a Pozsonyi út búvó otthoni táj, ismeri a sokszor leírt, gondosan belakott, legendás kicsiny lakást is, ahonnan Fanni és Didó elindultak a boltba azon a szerdai napon. Sokan, akik soha nem jártak ott, tudják, hogy ha a hölgy az ablakhoz lép, akkor verssorok szállnak a Pozsonyi út fölött:
"Az ablakból egy hegyre látok,
engem nem lát a hegy;
búvok, tollamból vers szivárog,
bár minden egyre megy;"
     Nem élünk oly korban – abba a boltba a pozsonyi úti, pesti, magyar lábát be nem tehette többé.
     Tette, de hiába. A bolt pár hónap múltán tönkrement.

97-101. oldal (2005-ösUlpius-kiadás)

8 hozzászólás
>!
Maya

Jól megvoltunk a kutyával. Egyikünket sem zavarta, hogy nem tudunk egymásról mindent, hogy volt külön múltunk, sorsunk, titkunk is talán. Örültünk annak, amit tudtunk. Nem kell mindig mindent tudni. Ki-ki cipelje csak magában a maga saját, külön bejáratú baját, bánatát; volt már közös is épp elég.

13. oldal

>!
psn

A kutyát első életében semmi erővel nem lehetett autóba kényszeríteni. Most – mint mesélték – egyetlen ugrással vetődött be az évtizede megszokott udvaráról a kocsi nyitott ajtaján. Onnantól boldogan szállt be bármikor. Tudta: ha autóban van, akkor nincsen otthagyva. Azt hiszem ettől rettegett leginkább: az otthagyástól.

1 hozzászólás
>!
Aquarius

Az a kiérlelt álláspontom, hogy futni a gyerekek és az idióták dolga. A meglett ember nem fut sehova, mert tudja, hogy úgyis odaér mindig mindenhova.

89. oldal

>!
Kek P

Hamar elérzékenyedtem Újlipóciában. Megszerettem itt, megszerettünk hamar.
Olyan volt ez is, mint egy kis falu.
Budapest teli van faluval.
Persze ezekben nemigen van jó hozama a földnek, és a marhát is csak ritkán hajtják ki már, de egy-egy pesti negyed, háztömb, tér vagy utca kívülálló vidéki számára ismeretlen, lelkileg zárt, külön világ, önálló hagyományokkal, mitológiákkal, törvényekkel, szokásokkal.

95-96. oldal

>!
borga

És meg kell hagyni, igen helyes a kutya. Színre, szőrre, szemre szakasztott elődje. Zsemlyeszínű, hosszú szőrű, meleg szemű. Mindig az ember szemét lesi. Orra kicsit tömpébb, termete kisebb, masszívabb, de még nő. Meglátjuk, hova fut ki. Nincs vele sok gond, végtére is. Egész nap meg nem áll, mindent szétrág, mindent fölzabál, mindent összekoszol és rémesen ugat, de más gond nincs vele, valóban. Szép kutya. Be kell látni, szép kutya.

>!
Kek P

Mert mellettem néhány nap alatt a kutya is városivá vált. Nagyon könnyű dolog városi kutyává válni. Az ugyanis egy sokkal jobb beosztás. Mindig könnyebb megszokni a jót, a jobbat.
A falusi kutya a ház része. A városi kutya a gazda része.
Ha falusi gazda elmegy, a kutya marad. Ha a városi megy, viszi a kutyát is magával.
A falusi kutya kinti kutya. A városi benti.
Dorisz élete első felében házba be nem tehette lábát. Mostantól néha ki is ment. Ha kedve szottyant, vagy ha ott volt dolga éppen.

30-31. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Reményik László: Ezermester kutyák
Tóth Krisztina: Vonalkód
Varró Dániel: Szívdesszert
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
Bálint Ágnes – Karel Čapek – Csukás István – Karinthy Frigyes – Márai Sándor – Örkény István – Schäffer Erzsébet: Karácsonyi csillagok
Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek
Spiró György: Álmodtam neked
Háy János: Házasságon innen és túl
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
Szabó Magda: Tündér Lala