Emberevő 97% 29 csillagozás

Gasztronómia két szeletét szeretem igazán, enni és főzni, veszélyes párosítás, ahogyan ez a súlyomon is sajnos látszik. Játszani az ízekkel, formákkal, alapanyagokkal mindig megnyugtat és feltölt (de hogy ezt valaki egy novellás kötetben tegye az maga a csoda) Iván szerint tálalj egy reggelit és megmondom ki vagy, hát nem tudom, egy pókerparti szerintem sokkal látványosabb, bár mind a kettő mélyén ott lappang a szenvedély. Mindenki étkezik, a főzés olyan mint az élet, lehet jól vagy rosszul csinálni, de mindig csak az végeredmény számít, ha kiürült a tányér valamit jól csináltál, ha nem, megette a fene, mindegy mennyi időbe, energiába került. Tudták ezt őseink is, ezért gyűjtötték a recepteket, válogatták az alapanyagokat, hitük, státuszuk, múltjuk szerint. Ez a könyvecske végigvezet a huszadik századon, sok-sok szalonnával, libamájjal, borsodóval nyakon öntve a történelmet. Megjelenik kedvenc novellám a mákdaráló, kicsit kesernyésebb változata (a másik jobban tetszett) de hát a mák éppen az az alapanyaga amiből nehéz kifogni tökéletes, nem avas vagy keserű adagot.
Második Bächer Iván könyvem, és rájöttem szerelmes vagyok ebbe az emberbe, szeretem ahogyan és amiről mesél, élő, látványos emberi történetek, nincs bennük egy csipetnyi rosszindulat se, csak maga az élő emlékezet.

Mikor elkezdtem, elhatároztam, hogy szép lassan, falatonként fogyasztom el. Nem sikerült. Úgy jártam, mint egy ínyenc, ha magára hagyják egy nagy tál finomsággal. Csak ettem, ettem, míg arra eszméltem, hogy már a végére is értem. Kár, nagy kár, hogy nincs tovább.
A könyv utolsó sorai meg elszomorítottak.
Valaha sok Hegelt olvastam Tengelyi tanár úr ajánlására, mára az egészből annyit őriz emlékezetem, miszerint Minerva baglya akkor kezd röpködni, ha az éj leszáll. Nem vagyok sem isten, sem madár, de úgy érzem, böcsülettel beszámolni valóban csak arról lehet, ami elmúlt, aminek vége van.
Ennek most nincsen vége.
VÉGE
Sajnos, eljött ez is. Be kell érnünk annyival, ami ott sorakozik már a polcon, legfeljebb újra és újra olvashatjuk. Én biztosan fogom.

Érdekes gasztronómiai utazásra invitált minket a szerző és nagyon hálás is vagyok neki ezért…olyan különleges és megnyerő a stílus, hogy alig tudtam letenni ezt a könyvet. Kétszer vettem a kezembe, majd sajnos vége lett, pedig úgy olvastam volna még további érdekes történeteket a rokonokról, ismerősökről, barátokról és hát valójában úgy a főzésről. Annyira egyediek a receptek, hogy korgó gyomorral már ne is kezdjen inkább bele senki az olvasásnak! Lám, én is megjártam… :) És igen, ami hiányzott még az olvasás mellöl…nos az nem más, mint a bor!
Fedezd fel te is ezt a remek írót magadnak, barátkozz meg vele és légy te is emberevő!

Nyálcsorgató könyv ételekről: régiekről és újakról. Emberekről, akik ezeket megfőzik (esetleg lefotózzák), és akik megeszik (vagy nem eszik meg). Színes írások puritán fotókkal – tökéletes összeállítás. (Ja, és merre is van a hűtőszekrény???)

Bächert olvasni jó, tudja aki tudja.
Élni is úgy élt, ahogy főzött, elegyesen. Csapongva.
A főzést maradékból abszolválva.
De a végeredményt sosem hívta másként, mint ami volt.
Ha rántott leves volt, nem szólította franciául, ha felindult volt, nem leplezte sima szókkal.
Olyan volt, amilyen. Sosem akart másnak látszani.
Ilyen ez a könyv is. Nem több, nem kevesebb.
Emberes, evős.

Kitűnő könyv, meg is lehet főzni, de azért a lényeg nem ez. Kedvet ad a főzéshez, kedvet az olvasáshoz és legfőképp kedvet a társasághoz.

Aki egy kicsit is érdeklődik a gasztronómia iránt, annak szerintem kötelező olvasmány.

Elmondtam már sokszor,
elmondom még egyszer:
Jól jegyezd meg könyvmoly,
mily jól ír ez a Bächer!
Na, erre a kis versikére azért ragadtattam magam – elnézést érte – mert nagy-nagy élvezettel és kedvvel olvastam végig ezt a könyvecskét!

A metrón kezdtem el olvasni a könyvet, és hamar rájöttem, hogy egy bizony nem utazós olvasmány, hanem télen kandalló mellé bekuckózós, nyáron cseresznyefa alá kiülős könyv. Úgyhogy hazamentem, és bár kandallóm nincs, de azért bekuckóztam vele, és annyira jó volt! Szerettem volna apránként kiélvezni, de habzsolás lett belőle, és olyan kár, hogy véget ért. Nem baj, nyáron újra előveszem, mert cseresznyefám viszont van.

Könnyed volt a stílus, jók voltak a receptek, sokszor bekövetkezett a pavlovi reakció (korgó gyomor, nyálcsorgatás, enni akarok!), aranyosak voltak a történetek, néhol jót nevettem, de sajnos ez nekem most nem volt elég, nem volt meg a „Hű!”. Így most ez nálam csak 4 csillag. Talán majd máskor.