Az ​elhagyott falu 43 csillagozás

Bächer Iván: Az elhagyott falu Bächer Iván: Az elhagyott falu

„A ​kötet persze más is, több is ennél. Amit Bächer Iván szociográfusként, vizsgálódó újságíróként rögzít, azt voltaképpen – az általánosság, a számok, a trendek és hasonlók szintjén – máshonnan is tudhatjuk, s ha érdekel bennünket a dolog, tudjuk is. De hogy mindezekben benne lenni vagy legalábbis mindezeknek a közvetlen közelében lenni milyen érzés, azt már Gold Jenőtől tudjuk meg, azaz egy irodalmi alak és a sajátosan irodalmi tapasztalat révén. Bächer ugyanis legalább annyira író ebben a könyvében, mint amennyire újságíró, a kötet darabjai legalább annyira novellák, mint amennyire tudósítások. Itt-ott jólesően nyugtázzuk a nagy elődök szellemujjlenyomatait, Tömörkényt, Mórát, Móriczot, a magyar parasztnovellisztika divatjamúlt, csodálatos örökségét is, bár az elegy: a kimondó-figyelemfelhívó újságírói indulat és a közhasznúnál több és maradandóbb irodalmi látomás összjátéka érdekes módon ismét inkább a hatvanas éveket idézi, Galgóczit és – a ma már elfeledett – Galambos Lajos… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tartalomjegyzék

>!
Ab Ovo, 2010
170 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639378735
>!
Ab Ovo, (hely nélkül), 2010
176 oldal · ISBN: 9789639378735
>!
Göncöl, Budapest, 2001
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639183288

Enciklopédia 27

Szereplők népszerűség szerint

Gold Jenő


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Az első néhány oldal után azt gondoltam, nem fog tetszeni a könyv. Egyszerűen nem éreztem rá a hangulatára. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy egyik történetet olvasom a másik után. Gold Jenő történetei teljesen kikapcsolták a külvilágot. A lazán összekapcsolódó részek tökéletes egészt alkotnak. Egyedi hangulata és humora garantálja, hogy új kedvenc van születőben.

Goofry>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

(pontpontpont) … és minden valamire való író, (de asszem, még a semmirekellő is) kézhez közel fenntart egy jó, de főként öncélú irodalmi alteregót. Nos az a szitu, hogy ezen könyv kapcsán jutottam el (jobb későn, mint!) a szerző hírlapírói fluidumáig. Jobbadán szólva, eddig a fluidumig már régebben, de a Gold Jenő féle fiktív figuráig csak most.

Szóval muszáj lesz ettől több goldjenőt olvasnom eztán. ()ez itt egy tiszta sor?()

Eddig csak az urbánus-lipóti-kutyás-szódás Bächerhez volt szerencsém, és erre szépen fel is pacsMagolódott bennem rendesen, egy tisztességesnek gondolt, nagyon is kedvező kép az Íróról. Féltettem én ezt a képet ettől a könyvtől. Mert mi a túró keresnivalója lehet egy ilyen városi manusnak vidéken? – Kupálódva vagyok immár, kérem!, hát csakis annyi a dolog, ami mindig és mindenhol. És ami meg, ezen a téren belül egyáltalán még szóba jöhető cselekvény, az aligha több a semminél. – Mi mást is csinálna hősünk, mint szemléz (tessék: készenléti Szó). Ez pedig egy olyan cselekvést leegyszerűsítő verbum, ami több illetlen leskelődésnél, a dolog azon egyszerűségénél fogva, mivel a szereplőt ebben (ha tett nem okvetlenül) mégiscsak az állandó jelenlét determinálja: az ottlét. A közösségi, társasági, tájba simuló és a megkonstruált jelenethez tartozó, ahhoz szervesen illeszkedő figyelem. Ez a kötet ennek a vigyázó érdeklődésnek a szöveg-ciklussá formált manifesztációja.

Bächer nekem ettől a könyvtől nem lett kevesebb. Jobb lett. Elvidékiesedett-városi „lett“ (és igen, így jelek közé helyezett). Mert azt már Esterházytól tudom, hogy ami egyszer idézőjelek közé kerül, az attól kezdve múlhatatlan. (pont)

ppeva P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Nagyon élveztem a sétákat, a ténfergést, kocsmázást, falutörténeti elmélkedéseket a tolnai kis faluban. Nem nyugodtam addig, amíg be nem azonosítottam, melyik faluról is van szó, hogy nézhessem a térképen, a fotókon én is azt, amit Bächer látott.
Talán csak az első és utolsó történetet nem tudtam szervesen hozzákapcsolni a többihez. Ott adósom maradt némi megfejtéssel, magyarázattal.

2 hozzászólás
dokijano>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Nagyon jó kis könyv ez. Olyan, mintha novellafüzért olvasna az ember, de mégsem az. Összefüggenek a történetek. Nemcsak a főszereplő, Gold Jenő alakja köti össze őket, hanem az egész egyetlen kis tolnai falu lakóiról szól. A nem túl rózsás jelenük mellett visszapillanthatunk a kb. 250 évvel ezelőtti betelepülésük történetére is, aztán a következő évszázadok (főleg a XX. századi) ki-, be- és áttelepítések életeket megnyomorító eseményeire is. Emellett még egy tucat archív és újabb kori fotót is láthatunk.
Nagy élvezettel olvastam, és egy újabb oldaláról ismertem meg a szerzőt.

2 hozzászólás
lenne P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Bächer Ivántól még nem olvastam mást, mégis azaz érzésem, hogy Darvasi Lászlóval jóba lennének. Mind a ketten könnyedén kegyetlenek és „helyhez kötöttek”. Darvasi a szegedi poéta, Bächer nekem most a tolnai.
Tolna megyei svábokról olvasni nagyon felemelő érzés volt, mert szlovák gyökereim miatt se mindig egyértelmű egy-egy sváb tett, amit vőlegényeméknél tapasztalhatok. Pest megyeiként én tényleg elég szűk látókörűen gondolkoztam, fellegvárként gondolva a fővárosra. Tolnában is élnek emberek (sőt, még mennyifelé!), de ez valahogy ennyire nem tudatosult bennem egészen addig, amíg ide el nem jutottam és a saját bőrömön nem érzékelem, hogy egy fél nap kell ahhoz, ma Magyarországon, hogy a Duna egyik partjáról a másikra jusson az ember. Hiába kis ország (már) ez az ország, itt vannak távolságok. És igazából ilyen könyvek után érzem azt, hogy még csak két megyét ismerek úgy-ahogy, és még előttem van 17!

3 hozzászólás
Kek P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Nem találtam el először a könyv hangulatát. Valahogy untatott. S mivel fejezetekre van osztva, történetszilánkokra, amik eleinte még csak össze se kapcsolódnak nagyon – az összekötő személyt, Gold Jenőt, az elbeszélőt kivéve – hát nem is igyekeztem egyfolytában olvasni, csak itt-ott egy kicsit, mikor épp adatott rá időm. Nagy hiba volt! Mert ezt igenis egyhuzamba' kell elolvasni, hogy összeálljon az összkép, a benyomás a falu egészéről. Mert hogy a fejezetekben felbukkanó szereplők valójában egy-egy arcélei a falunak, külön sorsok, egyediek – mégis tipikusak a maguk módján. B. Iván pedig jó festőnek bizonyul – a művésztábor lánykáival szemben –, aki nemcsak köcsögöket és házakat, hanem történelmi múltat és a svábok jellegzetes ruháit, ételeit, nyelvét is megörökíti, a jelen hiányosságaival és oktalan pazar furcsaságaival együtt. A vége fele már kimondottan élveztem, ismerősömmé vált a falu, s ez kárpótolt a kezdeti ismeretlenség nehézségeiért. Tény, hogy van egyfajta humora a szerzőnek, (s így a műnek is) amolyan éleslátása… groteszknek mégsem mondanám, annak azért mégsem. Szóval komoly téma, komor téma, de nem túl sok, és minden durvaságot mellőzve. Épp annyi, amennyi nem túl sok. Múlttal, jelennel, fogyatkozóval, átrendeződésekkel. Ezt a falut sokan hagyták már el „élő korában” is, kényszerből vagy menekülésképp, netán kiemeltetve-felemelkedvén, de ugyanúgy jöttek is a helyükre ígéreteknek, programoknak felülve vagy önként, reménykedve. Ám a falu haldoklik, kik lendíthetnének a helyzetén, azok feledkeztek el róla, azok „hagyták el”, magára. Nem nyújtanak segítséget a felemelkedéshez. Tehát ez már a második értelme a falu elhagyottságának. De elhagyottá válik a szerző által is, hiszen a végén Lizi néni, az egyik hagyományokat őrző sváb asszony halála után maga Gold Jenő is elköltözik a faluból, ahova ugyan csak pihenni járt Pestről, de valószínű a távolság miatt egy újabb, közelibb helyet kénytelen keresni szívének kedves ismerősül. Az ismerősség kiépítéséhez azonban idő kell és egyfajta hűség. A helyben maradó, mások tulajdonát is bekebelező verebeké, és az időről-időre visszatérő Ödönöké.

1 hozzászólás
fióka P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Sírós-nevetős szerelme(te)s falu- és élettörténet tárca-lírában. Vagy lírai tárcákban. Nagyon szép, öröm volt olvasni.
Ez volt az első könyve, amit maradéktalan élvezettel olvastam. Semmi zavaró politizálás vagy aszerinti osztályozás.

>!
Göncöl, Budapest, 2001
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639183288
serengeti P>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 5
Érzelmek (ábrázolása): 4
Izgalom: 5

Egy újabb remekmű Bächer Iván tollából. Nagyszerű élményt adott a könyv, alig bírtam letenni. Bächer remek író, nagyon kedvelem a stílusát. Eredeti ötletből született a kötet, ami az író egy vidéki faluban töltött éveinek történetét dolgozta fel, olvasmányos novellafüzér formájában. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából meggyőző, a könyv világa jól átélhető. Bächer nagy érdeme a szereplők érzelmeinek színes ábrázolása. A kötet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.

>!
Göncöl, Budapest, 2001
220 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639183288
Krumplicsku>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Bächert olvasni jó (a legtöbbször). Akkor is, ha gyakorlatilag nem történik benne semmi…. csak épp zajlik az élet. Ahol sírunk, nevetünk, kínunkban nevetünk, vagy örömünkben sírunk. Bächer könyvei soha sem vidámak, még ha végig is mosolyogtam az egészet, akkor sem. A vége szinte mindegyiknek a halál valahogyan.
Ezt a könyvet a legkedvesebb Bächerek közé teszem, amiben szerencsére gyakorlatilag nincs politika (nem baj az, hogy van, sajnos, a legtöbbször még ma is teljesen találó, csak épp elrontja ezt az édes-bús hangulatot), amiben az összehasonlíthatatlan sítlusa még nem lépte túl egy kicsit sem a manír határait.
Nekem azért is kedves ez a könyv, mert mintha anyám, a rokonok, a faluja történetének folytatását olvastam volna, igaz, azok a rokonok, az a falu nem Tolnában, hanem Szabolcsban van, viszont ugyanígy félig sváb (csak katolikus), és ismerősek voltak nem csak az emberek, de a házak is.
De nem csak azért tetszett.
Minden novella önmagában is egy kerek történet, de az összes egymásutánja elég szép ívet zárt le, hogy a cím minden értelemben elnyerje jelentését, nem csak a svábok, nem csak a későbbi lakók a zsákfalut, de végül az író is elhagyja a falut.

XX73>!
Bächer Iván: Az elhagyott falu

Csendesen csobogó történetekből áll össze minden. Pusztulás és újrakezdés. Kitelepülés és kitelepítés. Rendes élet és lecsúszás. Élet és halál.

Szeretek Bächer Ivánt olvasni.


Népszerű idézetek

Kek P>!

Mindenki csinált valamit, és mindent csinált valaki. Gold Jenő például téblábolt és nézte, milyen flottul mennek a dolgok.

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szocializmus
Kek P>!

Megjöttek a fecskék!
Megjött Ödön!
A szerencsétlen.
Mert sajnos, onnan a gangról azt is lehetett látni, hogy teljesen hiába jöttek meg a fecskék, inkluzíve Ödön.
A fecskefészekben ugyanis időközben verebek vertek tanyát.
Ült a gangon és nézte Gold, ahogy jön Ödön, sok ezer kilométer szárnyalás után, megérkezik végre, fáradt, elcsigázott, hót radva szegény, de megjön, megérkezik haza.
Bújik be boldogan tavaly encsőrével épített fészkének kicsiny lyukán.
Aztán éktelen csivitelés, vijjogás, madárordítás hallatszik ki a fészekből, és már penderül is ki szegény Ödön.
Pár napig még tart a csetepaté, de végül győzedelmeskedik a veréb.
A fecske pár napot spekulál, nyilván azon, hogy visszamenjen-é a jó kis Afrikába, ahonnan hogy eljött, nyilván ezerszer megbánta már.
Aztán sóhajt egy nagyot a fecske, és valahol hátul, a gang végében új fészek építésébe kezd.
     Megjött Ödön – és most meg van sértve nagyon. Nem elég, hogy elvették otthonát, amelyet nehéz munkával teremtett tavaly, de még össze is pofozták, amikor reklamált.
     Ült a gangon Gold Jenő, és próbálta kicsinyt vigasztalni a madarat: „Ne búsulj, Ödön! Volt egy jó fél éved. Oszd be azt! Valahogy majd csak kihúzod ezt a másikat. Élsz addig az emlékeidből.”
     Megjöttek újra a fecskék.
A fecskék szépek, finomak, szelídek és hűségesek.
Hűségesek, mert visszajöttek.
De a verebek még hűségesebbek. Mert ők el se mentek.
Igaz, hogy a verebek rondák, hangosak, erőszakosak, skrupulus nélkül bitorolják a másét – de hát különben hogyan is bírták volna ki?
Itten.

75-76. oldal

1 hozzászólás
Kek P>!

Lizi néni profi betegápoló volt, nem csupán az övéit gondozta mindvégig, de karbantartotta a távolabbi rászoruló rokonokat, amikor már férj, feleség, édesgyermek se bírta a dolgot, ő zokszó nélkül ment naponta és tett tisztába, ágytálazott, pelenkázott, kezelt fölfekvéseket, bűzös keléseket, be soha már nem gyógyuló iszonyatos sebeket.
     Aki azt hiszi, hogy cserébe a jóisten megajándékozta Lizi nénit azzal, hogy mellette is legyen valaki, aki ápolja, aki fogja a kezét, aki eteti, tisztába teszi őt a végén – aki ezt hiszi, az a jóistent nagyon nem ismeri.

166. oldal

damaru >!

Állt a gangon, nézte a romot, és első gondolata – mi tagadás – az volt, hogy na, lőttek a szobai ténykedésnek.
De a második az volt, hogy ez rémesen összedűlt. Soha nem hitte volna, hogy valami ennyire össze bír dőlni. És akkor elszégyellte magát.
Hisz ez mégiscsak egy afféle víkendháznak a víkendháza volt, abszolúte luxusépület, milyen érzés lehet az, ha valakinek az egyetlen házával történik ugyanez, ha valakinek az élet során összekuporgatott, -kapargatott óvó otthona omlik össze. Hisz még neki is milyen fájó ez a kovácsműhely, pedig itt a nagyház, van városban is szép laka, no meg van munkahelye is egyelőre, van dolga, nem él egyedül, nem szenved ínséget semmiben – és hogy fáj mégis látnia a romot.
Napok, hetek óta mást se hallott, látott, mint lemosott, összedűlt házakat. Lám, mit tesz a bőr. Ha az ember a bajt a bőrén érzi. Amikor mi ázunk bőrig, amikor a mi bőrünkre megy a játék, amikor nem kell már a másik bőrébe bújni.
Nagy dolog a bőr.
És ott reggel, a gangon, arra gondolt, hogy a politikusokat, képviselőket, tótumfaktumokat, hatalomból szájalókat, bajban helikopterrel le-levizitálókat így kéne kondicionálni valahogy: ha árvíz van, akkor azonnal el kell árasztani valamennyi parlamenti képviselő és kormánytag házát. Ha tűzvész pusztít, akkor föl kell gyújtani legott. Ha háború tör ki, akkor az első bombát a hadügyminiszter házára kell pottyantani le.
Aztán persze nem spekulálhatott tovább.
Biciklire kapott, rohant a barátaiért, és egy óra múlva tucatnyi segítő kéz bontotta a romot, szedte a cserepet, mentette a menthetőt, ő pedig kezdte a könyveket bontani a törmelék alól.

Kapcsolódó szócikkek: tótumfaktum
psn>!

A tű egyszer használatosnak bizonyult – ez egyszer beoltottak vele vagy kétszáz kutyát.

Kapcsolódó szócikkek: kutya
Kek P>!

Tél volt, hát ettek.
Váltották a zsírt a hússal, a húst a zsírral, a kenyérrel spóroltak, ott volt a savanyú, jól termett az uborka.
Márciusra egy tonnát hízott a falu, biztosan.
Nem baj, majd leadja tavasszal. Ha az élet beindul.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hús · kenyér · tél · uborka · zsír
dokijano>!

    Szinte megrészegedve lapozgatta az egykori kollégákat.
    Egyszer éppen Gárdonyi gyermekkorra való visszaemlékezéseit olvasta. Ilyen mondatok vannak benne: Nekem összesen hat testvérem volt, de sosem élt több háromnál. Erre a mondatra mondják a maiak: rendben van.
    A borsodi Sály falusi iskolájára való emlékezésekben írja Gárdonyi, hogy telente minden gyerek a hóna alatt vitt egy hasáb fát az iskolai kályhába. Lúdtollal írtak, mindenki vitt tollat is tehát, amit a tanító metszett meg ügyesen és tintát se kellett venniök, mert azt meg bodzából főzték.

102. oldal, Gárdonyi (Göncöl, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Gárdonyi Géza · Sály
Bazil P>!

Az egér ráragadt a papírra, de csak a két hátsó lába, meg a feneke, az első lábaival tudott mozogni, összevissza vergődött a tékában, amikor Gold kinyitotta az ajtót, és egy percig döbbenten állt, az egér le is esett, a konyhakövön ment ide-oda a papírral, no erre már a kutya is reaktiválta magát, odarohant, és máris ott volt az egér a papírral a kutya pofáján, kétségbeesve ugrott a gazda, próbálta lehúzni róla, de a ragasztó már nem engedett, tudnak ezek az olaszok, húzta a kutya szőrét, a kutya vonított, az egér visított, ugrott ollóért, körbevágta a kétségbeesett kutya képén a szőrt, a kutya elrohant, a konyhakövön ott ugrabugrált egy visító szőrös ragacsos papírdarab, Gold két szemétlapáttal összefogta, kirohant a kert végibe, a fémlapáttal egy hatalmasat csapott a szőrpapírra, elhajított mindent, menekült a kocsmába, megivott öt sört, és másnap visszahurcolkodott Budapestre.

75. oldal, Egér (Göncöl, 2001)

hattori>!

Falun komótosabban jár az óra.
Több az idő. Nehezebb a dolgokat lekésni. Ha van mit – akkor azt lehet gondosabban csinálni. Jobban lehet figyelni. Elballagni, megülni, diskurálni.
Itt előbb fekszik az ember és előbb kel. Nyilván a több mozgás is teszi – nem rohanás, kapkodás, de mégis szakadatlan tötyörészés, ténykedés, szomszédolás, kocsmavizit, favágás, behordás, latyakseprés, felmosás, folytonos ki-be mászka.

11. oldal

ppeva P>!

Most, amikor oly sok féltő szó esik azokról, akiknek nem engedik vagy nehezítik, hogy nyíltan gyakorolhassák magyarságukat, mindig emlékezzünk azokra is, akiket a magyar állam taszított el magától, akiket a magyar nem engedett magyarnak lenni.
Hiába voltak hűek a hazához, hiába öltöttek szép magyar nevet, hiába cseréltek nemzetiséget is – elvitték őket innét. (Persze jelentős különbség, hogy németországi vállalkozó, kanadai marhafarmer lesz a deportáltból, vagy füst, hamu és lámpaernyő – de most nem erről van szó.) Elvittek innét nem csupán szorgos embereket, iparosokat, de elvittek kultúrát, nyelvtudást, egy darab polgári Magyarországot, népet, nemzetet.

107. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Nádas Péter: Talált cetli
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Bitó László: Nem könnyű demokratának lenni
Lázár Ervin: Csillagmajor
Galsai Pongrác: Páternoszter
Fenákel Judit: Egy regénye mindenkinek van
Karinthy Ferenc: Mélyvízi hal
Szil Ágnes: Tangram
Kornis Mihály: Sóhajok hídja
Alexander Brody (szerk.): Evés-ivás