Babus Antal (szerk.) · Bogdanov Edit (szerk.)

Szózat ​– egy kézirat története 1 csillagozás

180 éves a Szózat
Babus Antal – Bogdanov Edit (szerk.): Szózat – egy kézirat története

E kötetben először jelenik meg Vörösmarty Mihály Szózat című költeménye első két kéziratának hasonmása. Kiadását az indokolja, hogy Vörösmarty 1836-ban, 180 esztendővel ezelőtt vetette papírra második nemzeti himnuszunkat. A jeles évforduló alkalmából a kéziratot bemutató kiállítás nyílik őrzőhelyén, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. A hasonmáson kívül kötetünk tartalmazza a vers Aurora. Hazai Almanachbeli első megjelenésének (1837) reprintjét, a szövegváltozatokat, valamint két tanulmányt, melyek egyike a kézirat sorsát beszéli el, a másik pedig a vers eszmei előzményeit elemzi és hatását állapítja meg.

>!
26 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630986472

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Rózsafalvi Zsuzsanna – Borbély Mónika (szerk.): „Más csak levelenként kapja a borostyánt…”
Imre László: Arany János balladái
Brassai Zoltán: Gárdonyi Géza
Kispéter András: Tömörkény István
Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig
Szilágyi Márton: „Az utolsó magyar”
Imre László – Nagy Miklós – S. Varga Pál: A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig
Lőrincz Csongor: Költői képek testamentumai
Szauder József: Kazinczy Ferenc, az ember és az alkotó
Nagy Miklós: Jókai