Otthonos ​bábok – Bábos otthonok 3 csillagozás

Babos Eszter: Otthonos bábok – Bábos otthonok

A bábjáték a jelen művészete. Az alkotás ezer szálon kapcsolódik megálmodójához, annak környezetéhez. Először el kell képzelni, azután megvalósítani, és miközben dolgozunk, rengeteget tanulunk az anyagok természetéről, önmagunkról és egymásról. Akinek van belső képzelőereje, az és csak az lesz majd később képes önálló gondolatokra és önálló döntésekre, és neki lesz majd képessége mindezek megvalósítására.

Megkerülhetetlen feladat tehát gyermekeink képzelőerejének, önismeretének és önbecsülésének fejlesztése a játék, az alkotás öröme által.

Babos Eszter könyve közös játékra és alkotásra hívja az olvasót. Közös alkotásra buzdítja a szülőket, pedagógusokat úgy, hogy segítséget, vezetőt ad a kezükbe. Kiváló ötletek tárháza a mesék választásához, a bábok elkészítéséhez.
Dr. Józsa Éva

>!
Fekete Sas, Budapest, 2014
158 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639680906

Enciklopédia 3


Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Lèna>!
Babos Eszter: Otthonos bábok – Bábos otthonok

Kedves és átfogò könyv a bábozásròl, amit az ìrò sok személyes tapasztalata tesz igazán hitelessé. Külön tetszett, hogy vannak benne mese ötletek amiket itthon is különösebb rákészülés nélkül el lehet játszani. De a könyv által a bábok készìtéséhez is kedvet kaphatunk, a szükséges eszközök otthon is megtalálhatòk, a leìrások pedig gyakorlatiasak.

ejucus>!
Babos Eszter: Otthonos bábok – Bábos otthonok

Nagyon tetszik a könyv, mivel a bábozás minden részét bemutatja. Vannak benne báb készítési tippek, sőt a foglalkozásokon elhangzó mondókák is helyet kaptak! Külön élmény, hogy mi közvetlenül Eszterhez járunk a Bábos mesekuckóra, így a mondókák gyakorlásánál mindig eszembe jut: vajon Eszter hogy is csinálta? ….

gjudit8>!
Babos Eszter: Otthonos bábok – Bábos otthonok

Nagyon sok könyvet olvastam a bábkészítésről, de talán ez az első, amelyik a bábozásról szól. Érdekes és izgalmas technikai dolgokat tudtam meg a jól illusztrált kötetből. Különösen tetszett, hogy életkorokra bontva ajánl meséket, történeteket az író. Sok egyéni tapasztalatot és élményt oszt meg a szerző, amin átsüt a gyerekek és a bábozás szeretete. Sajnos néhány pontatlanság azért benne maradt: Töfi és Röfitöfi „szerepcseréje”, vagy egy gombszem-pomponszem a lepkénél. A mondókák ismételgetése nekem egy kicsit sok – jobb csoportosítással is lehetne válogatni belőlük.


Népszerű idézetek

gjudit8>!

Szép a mese, ha könyvbe kerül, de még szebb, ha szájra. A mese az ember nyelvén szokott ficánkolni, hallgatók fülén táncikálni. [Berecz András]

143. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mese · mesemondó · meseterápia

Hasonló könyvek címkék alapján

Zalka Csenge Virág: Mesemondók márpedig vannak
Kádár Annamária: Mesepszichológia
Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással?
Boldizsár Ildikó: Hamupipőke Facebook-profilja
Tótfalusi István: Új operamesék
Boldizsár Ildikó: Varázslás és fogyókúra
Bárdos József: Család a tündérmesékben
Ember Gabriella: Utazás a Varázsösvényen
Honti János: Mesetudomány és vallástörténet
Farkas Zoltán: Az égig érő fa