Babits egyik prózai írása sem hasonlít a másikhoz. Nem állnak egymással olyan rokonságban, mint versei. Mindegyik külön stílusváltozás, külön modor, egyenesen a tárgyra szabva … Alakjainak jellemzése költői jellemzés. A tüzetes naturalista leírás helyett az író a költő fantáziájának varázsvizében füröszti meg őket. … A jelenségek másolása helyett lelki realizmus, ha van már ilyen kifejezés. Alakjai nemcsak szemtől szembe, velük egy síkon látja, hanem felülről is, ahol ő tarózkodik, és úgy, hogy nem rejti el magát.
(Illyés Gyula)
Tímár Virgil fia / Halálfiai / Válogatott novellák 4 csillagozás

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar Remekírók Szépirodalmi
Enciklopédia 14
Kedvencelte 1
Most olvassa 2
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 2

Kiemelt értékelések
Népszerű idézetek




Cicero mondja, hogy a megérdemelt kitüntetés buzdít, a meg nem érdemelt elkapat.
965. oldal, János és Péter (Szépirodalmi, 1976)




– Ó, a háború csakugyan nem törődik semmiféle üstökössel, és a tömeghisztériát legfeljebb fölhasználja – villant át az agyán. – Ostromállapot lesz… S ha az emberek végül is majd kiirtják egymást, s a messze csillagok aranyszeme éppoly közömbösen fogja szemlélni a drámát, blazírt nézők módjára, mint ahogy egy égi karambolt szemlélne, amilyentől ma retteg a világ…
1006. oldal, A világ teremtése (Szépirodalmi, 1976)




Gatti épp a teológia egy híres fogós kérdését fejtegette: tud-e az Isten ugatni?
– Bizonnyal: különben a kutya többet tudna a Mindenség Uránál.
964. oldal, János és Péter (Szépirodalmi, 1976)




A munkanélküliek bűzös kabátjukba csavarták fejüket, úgy aludtak a hidakon, lidércesen. Az üstökös égő keresztet tartott a világ fölé, mint régi kométák, dögvészt, ínséget, háborút jósolva.
– Az Isten mutatóujja! – üvöltötték a papok a templomban.
999. oldal, A világ teremtése (Szépirodalmi, 1976)




Hogyan mondjam el e percek szorongását? A galamb ijedt szárnycsapkodással röppent föl az almafára, a kutya fölágaskodva szűkölt, a virágok megreszkettek. Az árnyék, mintha súlya volna, szinte csikorogva mozgott a kavicson, és a fű szinte meghajlott alatta, és megborzolódott.
956. oldal, A torony árnyéka (Szépirodalmi, 1976)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Talamon Alfonz: Talamon Alfonz művei ·
Összehasonlítás - Békés Pál: Csikágó 95% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Messze van odáig! 97% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek 93% ·
Összehasonlítás - Gárdonyi Géza: Mi erősebb a halálnál? ·
Összehasonlítás - Markovits Rodion: Sánta farsang ·
Összehasonlítás - Fekete István: Vasárnap délután 92% ·
Összehasonlítás - Lengyel József: Igéző 90% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Karácsonyi krimik 88% ·
Összehasonlítás - P. G. Wodehouse: Majd a Tóbiás! ·
Összehasonlítás