Tímár ​Virgil fia / Halálfiai / Válogatott novellák 4 csillagozás

Cicero mondja, hogy a megérdemelt kitüntetés buzdít, a meg nem érdemelt elkapat.

965. oldal, János és Péter (Szépirodalmi, 1976)

     – Nem kell az embernek a pokolba jutni, hogy kárhozott legyen! A pokol maga jön el az emberhez.

971. oldal, Hármas história (Szépirodalmi, 1976)

     – Ó, a háború csakugyan nem törődik semmiféle üstökössel, és a tömeghisztériát legfeljebb fölhasználja – villant át az agyán. – Ostromállapot lesz… S ha az emberek végül is majd kiirtják egymást, s a messze csillagok aranyszeme éppoly közömbösen fogja szemlélni a drámát, blazírt nézők módjára, mint ahogy egy égi karambolt szemlélne, amilyentől ma retteg a világ…

1006. oldal, A világ teremtése (Szépirodalmi, 1976)

    Vitányi Vilmos alakjában Ignotus önmagára vélt ismerni; Vitányi jellemzését sértőnek érezte magára nézve, s Babits meg Ignotus viszonya ettől kezdve feszültté vált.

1034. oldal, Belia György: Utószó (Szépirodalmi, 1976)

Ó, ti halandók, kik az élet álmát alusszátok, sejtitek-e, hogy jobb álmok is vannak? Nagyobb, nagyobb álmok?

908. oldal, Odysseus és a szirének (Szépirodalmi, 1976)

    Gatti épp a teológia egy híres fogós kérdését fejtegette: tud-e az Isten ugatni?
     – Bizonnyal: különben a kutya többet tudna a Mindenség Uránál.

964. oldal, János és Péter (Szépirodalmi, 1976)

A munkanélküliek bűzös kabátjukba csavarták fejüket, úgy aludtak a hidakon, lidércesen. Az üstökös égő keresztet tartott a világ fölé, mint régi kométák, dögvészt, ínséget, háborút jósolva.
     – Az Isten mutatóujja! – üvöltötték a papok a templomban.

999. oldal, A világ teremtése (Szépirodalmi, 1976)

Boldog az, aki csak önmagát szereti; de az ember olyan, mint az erdei növény, mely mindig a szomszéd növény felé tapogat szálaival. Ó, jaj, hogyan összenőttek a növények, és mennyire nem elég egyik sem magának!

932. oldal, Mythológia (Szépirodalmi, 1976)

Mit ér egymásba fogózni? És mit ér a múltba kapaszkodni? Mikor a jelen időnek istene muzsikál a testünkön, mint a hegedűn!

940. oldal, Mythológia (Szépirodalmi, 1976)

    Hogyan mondjam el e percek szorongását? A galamb ijedt szárnycsapkodással röppent föl az almafára, a kutya fölágaskodva szűkölt, a virágok megreszkettek. Az árnyék, mintha súlya volna, szinte csikorogva mozgott a kavicson, és a fű szinte meghajlott alatta, és megborzolódott.

956. oldal, A torony árnyéka (Szépirodalmi, 1976)