Az ​istenek halnak, az ember él 9 csillagozás

Babits Mihály: Az istenek halnak, az ember él

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1929

>!
Athenaeum, Budapest
62 oldal

Várólistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Iustitia 
Babits Mihály: Az istenek halnak, az ember él

Ami a verselést illeti, nem olyan igazi Babits. Témáiban és tudásában annál inkább, csak sajnos kevéssé élvezhető. Néhány vers mintha inkább lett volna versformájú esszé, teljeskörű boncolgatása az adott kérdéskörnek.
Ebben a kötetben aligha vannak egyszerű életképek, ugyanis minden leíráshoz tartozik egy magyarázat is. Olykor látomásszerű, máskor visszatekintő.
Mintha összegző funkciót látna el, egy életpálya feltérképezését. Említi példaképeit, Vörösmarty Mihályt, Dantét – ezzel talán célozva legfőbb véghezvitt fordítói munkájára is –, kedvelt témái, a mitológia, a görögök is teret nyernek, élete fontos állomásai közül a Nyugatot emeli ki. Lezárásjellegű, mintha már nem várna túl sokat a léttől; ami egyértelműen szemben áll a címmel.
Amiért érdemes volt elolvasni ezt a kötetet, az kétségkívül a Cigány a siralomházban.

>!
Trillian
Babits Mihály: Az istenek halnak, az ember él

Ennél a kötetnél már kezdtem azt érezni, hogy minél több verset olvasok Babitstól, annál kevésbé szeretem. (Vagy csak a jobb kötetekkel kezdtem.) Vagy a tartalmuk nem tetszett, vagy a verselésük, legrosszabb esetben pedig egyik sem. Azért találtam pár olyan verset is, amely tetszett, mint például a teljesség igénye nélkül A gazda bekeríti házát, a Jó termés, a Csak a tilos szabad már…, a Cigány a siralomházban vagy a Halvány téli rajz. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, és biztosan fogok olvasni még a szerzőtől, de verseket nem hiszem, hogy a közeljövőben.

>!
Belle_Maundrell
Babits Mihály: Az istenek halnak, az ember él

Még mindig nem zártam a szívembe Babits bácsit, de jobban tetszett, mint a Sziget és tenger.


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell

(…)
Napjaink úgy hullnak,
mint elfútt levelek

Vadak a fa körül (részlet)

>!
MrClee I

Cigány a siralomházban

Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy – ha nem bírja már s minden összetört –
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?

>!
Iustitia 

Szelek sodrában


A táj most olvadt tűzben reszket, de a szél
a forró levegőbe vágja késeit,
hogy ing a ház s a kerekfaru dombok is
vonaglanak, mint a cirkuszban egy kövér
artistanő, kit férje tőrrel hány körül,
vonaglik mozdulatlan vonaglással a
deszkák előtt; s e domb, e tőrök, mind a Föld
a reszkető léggombolyaggal titkos és
léttelen szíjjon rántva lódul a nagy Ür
vad gépházában. Hogy tudsz nyugton ülni holt
emlékeken tünődve, képzelt pontokat
rajzolva e röpke vonalba, vagy bolond
szívvel fogódzva a bukó jelenbe, mint
székének karfájába a lezuhanó
aeroplán hajósa? Nincs gyökered az
időben, s nem vagy mint kemény hegyoldalak
árvalányhaja, melyet hasztalan cibál
a vak vihar, hanem mint pitypáng pelyhei,
legek koldusa, szállj csak semmi sem tiéd
s hol fogsz a végén virágozni, nem tudod.

>!
Iustitia 

Halavány téli rajz


Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.

Gyere, édes, az ablakhoz,
tekints szét az udvaron!
Nézd, a friss, a lágy, a vaskos
szőnyegen még semmi nyom!
Csak a kis szolgáló lába
rajzolódik halavány,
s elvész, mint a Szaharába
egy zarándok karaván.

Szalma közt fagyottan áll a
kert füzes mélyén a kut
intve dermedt jégszakálla
hogy az év, mint óra, fut.
Jertek apró, jertek sűrű
pillanatok pelyhei
jobban mint e szalmagyűrű
szívünk kútját védeni.

Milyen furcsa füstünk árnya
a túlsó tető haván:
mintha távol emlék szállna
rokon szívbe tétován.
Ki gondolhat ránk e csöndben,
míg körülvattáz a hó?
Titkos lánc nyúl át a földön
összekötve aki jó.

>!
Belle_Maundrell

Milyen fehér csöndesség ez!
Messze házunk télben ül.
Gyere az ablakhoz, édes!
Csókolj meg és nézz körül!
Süt a nap, elállt a hó már,
mégis pelyhek hullanak:
puhán, halkan, pehelymód száll
pillanat és pillanat.

Halavány téli rajz (részlet)

>!
Bogas P

…mert jól tudom, ki vagy? s hogy benned és általad élek,
kenyerem és levegőm! s rég nem volnék, ha te nem volnál.

Engesztelő ajándék

>!
Bogas P

…és úgy fakad ki a pünkösti rózsa,
tövis nélkül, mint oktalan sebek,
vagy fájdalom, mely bosszút állni tompa.

A lélek ünnepe

>!
MrClee I

Ne ily halált, ne ily harcot!

Nem kell nékem örök béke
(meglesz majd a temetőbe').
Örök harc a kívánságom,
de nem ahogy tegnap láttam
hivatalos-kényszeredve,
kinek nincs is semmi kedve,
gyávaságból s alázattal
elmenni egy szolga-haddal;
ölni ismeretlen testvért,
aki bennünket nem is sért,
mert – bár közös minden eszménk –
ellenségnek kinevezték;
parancsszóra halni végül
cél nélkül és haszon nélkül
kutyamód és árokmélyen –
még a kutyát jobbnak vélem,
mert ki tudná ránevelni
ártatlan ebtársát ölni?
Ne ily halált, ne ily harcot
adjon Isten a magyarnak!
Elég soká volt élete
játék mások kezeibe':
ne legyen már többet játék!
Legyen eztán a magáé!
Harcolja meg, ha van harca,
igazságát föl ne adja,
mert a föladott igazság
a világ testén sebet vág.
De senki se szálljon hadba,
ha egy angyal nem ragadja
saját hittel, saját célért,
s csak ha önkényt adja vérét
és nem gyávaságból bátor,
hanem angyala szavától.
Nem kívánok örök békét,
csak a gyáva harcok végét.
Szent áldozat ez az élet,
ha igaz szívvel fecsérled,
de amelyért kényszer-vér folyt,
a zászlón szenny lesz a vérfolt.
Ne szűnjenek hát a harcok:
magam is zászlókat tartok.
Hogy lehetne béke boldog
míg a tiprott jog sikoltoz?
Hisz a sikoltás a csendben
hangzanék még rémesebben.
De csak az álljon ki sorba,
kit angyala küld a harcba,
s ha kincsét oltárra hozza,
ne a más vérét áldozza!
Tisztelje a más békéjét,
ki halni kész az övéért:
akkor csupa hős ví harcot,
angyalok tartják a pajzsot
és az Isten újra ránk néz
felhőkből mint generális
és így szól a szívek nyelvén:
"Béke és harc mind az enyém!
Jó katonám, hű zsellérem,
fegyveretek elcserélem.
Béke lesz az igaz harcból:
de a béke tovább harcol.
Új csata, más kard, új tábor,
új csillagban győztes sátor!
Nem kell nékem örök béke,
csak méltóbb had szövetsége."

>!
Belle_Maundrell

Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!

Micsoda föstmény! (részlet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ady Endre: Ady Endre összes versei
Ady Endre: Válogatott versek
Ady Endre: Ady Endre összes verse
Kosztolányi Dezső: Életre-halálra
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső versei
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső válogatott versei
Kosztolányi Dezső: Válogatott versek és versfordítások
Kosztolányi Dezső: Kaláka – Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső: Válogatott versek