Aki ​a kékes égbe néz 0 csillagozás

Babits Mihály: Aki a kékes égbe néz

A XX. századi magyar irodalom egyik kimagasló alakjának, Babits Mihálynak kiadatlan, kötetben nem közölt verseit és töredékeit, illetve ezek java részét adja közre ez az összeállítás. Az alkotások többsége a korai időszakából datálódik: a népies, a szocialista, olykor már-már a forradalmi hangvétellel kísérletező, majd 1919 után az ezzel szakító Babitscsal ismerkedhetünk meg olvasásuk közben; más oldalról pedig a vallási kételyeit megfogalmazó, a filozófiai magyarázatok felé forduló, a magányába elzárkózó, elvágyódó költővel, vagyis részben az ismeretlen vagy a kevéssé ismert alkotóval. A későbbi időkből figyelemre méltóak például a Csinszkához írott szép szerelmes versek, valamint a nagy művekre rímelő, azok témáját és gondolatait próbálgató, hiteles és érzékletes alkotások.

>!
Magvető, Budapest, 1985
134 oldal · keménytáblás · ISBN: 963140384X

Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

nemleh>!

[SZERETNÉL ÉLNI KÉK HULLÁM ALATT…]

(TOLLAM ALÁ IS HA NEM CSURRAN, CSÖPPEN VALAMI)

    And the great element, which is to space
    what ocean is to earth…
     Byron Mar. [ino] Fal. [iero] IV. I*

Szeretnél élni kék hullám alatt
és hajókázni Némo kapitánnyal?
Mélye tenger ismeretlen csábu mélyén
szemlélni sok csodát: kövér halat
aranykigyót, fejlábu szörnyeket
rejtelmes formát, tajtékot, tarajt,
virágot, mely, megnézve, mégis állat
sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
tengeri pókot, polypot, tünő
aranyzöld foszlányt, csillogó korált,
csillogó korál cifra palotáit?
szeretnél járni kék hullám alatt?
Tengerben élünk; – mert mi más e lég,
melyet beszívok, mely köröttem árad
– felnézek: látom; mozdulok: megérzem –
az ég – a szél – mi más e kék özön,
e légözön, (többször szelid, de néha
orkáni vad, s hideg, s meleg) mi más
mint titáni térnek óceánja?
melynek lakója s útazója, én
elemnek érzem, melyben élek és
melyben halok s mely nélkül meghalok
Ez óceánban nézz körül ha vágysz
szemlélni sok csudát: kövér halat
aranykigyót, fejlábu szörnyeket
rejtelmes formát, tajtékot, tarajt
virágot, mely megnézve mégis állat
s sok nagy halat: sok néma kis hal átkát
tengeri pókot, polypot, tünő
aranyzöld foszlányt, csillogó korált
csillogó korál cifra palotáit.

Szeretsz-e élni kék hullám alatt?

1906 augusztus

*[A Byron-szöveg fordítása: „És a nagy elem, amelyik az az űrhöz, ami az óceán a földhöz…”]

31-32. oldal (Magvető Könyvkiadó, 1985)

nemleh>!

[AKI A KÉKES ÉGBE NÉZ…]

Aki a kékes égbe néz
nem fél-e hogy majd belevész?
Nem fél-e hogy majd belefullad?
Fejjel fölfelé belehullhat.
Mert amint fölszegi nyakát
eltűn a föld s a földi gát.
S a levegőég neki tenger
s a levegő hala az ember.
Aki a kékes égbe néz
nem fél-e hogy majd belevész?
Hogy majd belepottyan a dombrul,
amint a föld golyója fordul?
S e levegő, mely vízsűrű,
s e víz, amelyen nincs bürű,
s ez ugróháló, végtelenbe nyulván
fogadja mint az öngyilkost a hullám?
Aki a kékes égbe néz
nem fél-e hogy majd belevész?
s a szellemeknek hull a kába
mély, híg, padlótlan lakába,
ahol magas és mély a szállás,
ahol nincs mozgás, nincs megállás
s a hálón, amely végtelenbe tágul
kihull a végtelen világbul?

35-36. oldal (Magvető Könyvkiadó, 1985)

nemleh>!

Vagy Isten-, vagy magunkcsinálta sors van,
De mindenképpen fölfelé törő […]

(ZOLA)

20. oldal (Magvető Könyvkiadó, 1985)

nemleh>!

[SZEGÉNY KÜLÖNC POÉTA…]

Szegény különc poéta
jobb lesz hallgatni néked
rosszat fogott a kréta,
sok a rovás
s bár egy dalod se talmi
s ez álmokat, regéket
egyszer el kell dalolni:
dalolja más!
Ha tűn az emberöltő
lantomat örökölje
egy más, valódi költő
ki jönni fog,
uj húrokat, keményen
ver majd az ércöbölre
ugy üti bús-kevélyen
de nem nyafog.
Lelkében mint a tenger
forrnak uj képek, álmok
szivében igaz ember
igaz magyar
rebbenve majd a fénytől
hunyja szemét az álnok
de láncot tép s előtör
ki mer s akar!

[1905 vége előtt]

30-31. oldal (Magvető Könyvkiadó, 1985)

nemleh>!

BABITS MIHÁLY VERS-ÁLMA

Voltam édes sörte pörte
szélsöpört utcátokon
voltam alma, voltam körte
eltünő íz szátokon.

1941. március 31.

92. oldal (Magvető Könyvkiadó, 1985)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

József Attila: József Attila összes versei
József Attila: Nagyon fáj
Radnóti Miklós: Tajtékos ég
Pilinszky János: Pilinszky János összegyűjtött versei
József Attila: József Attila válogatott versei
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye
József Attila: Válogatott versek
Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraítélt!
Kosztolányi Dezső: Számadás
Juhász Gyula: Anna örök