Végtelen ​ösvények 0 csillagozás

Babits ​Antal kötete nagy nyeresége mind a judaisztikának, mind a középkori zsidó filozófia iránt érdeklődőknek. A könyv középpontjában a zsidó filozófia és misztika kölcsönhatása áll, mindenekelőtt a zseniális Széfer Jecírá (Az Alkotás könyve) értelmezése és hatástörténetének vizsgálata bontakozik ki. Babits nem csupán a szövegek gondos olvasója és a korszerű tudományos eredmények feldolgozója, hanem a hermeneutika módszerének alkalmazásával önálló felfedezésekkel is gazdagítja a szaktudományt, amikor például Szaadjá gáon, Jehuda Halévi és Maimonidész vallásbölcseleti műveit a középkori zsidó misztika szempontjából is olvassa.
Tanulmányai egyben paradigmaváltási kísérletek is, melyek új összefüggésekre is rávilágítanak. A kötet útmutatásait követve megismerhetjük azokat a szellemi mozgatórugókat, amelyek máig előítélettel és a meg nem értés csökönyös alapállásával tekintenek a misztikára.
Nem tartjuk véletlennek azt sem, hogy a leghangsúlyosabb helyet Maimuni korszakos… (tovább)

Babits ​Antal kötete nagy nyeresége mind a judaisztikának, mind a középkori zsidó filozófia iránt érdeklődőknek. A könyv középpontjában a zsidó filozófia és misztika kölcsönhatása áll, mindenekelőtt a zseniális Széfer Jecírá (Az Alkotás könyve) értelmezése és hatástörténetének vizsgálata bontakozik ki. Babits nem csupán a szövegek gondos olvasója és a korszerű tudományos eredmények feldolgozója, hanem a hermeneutika módszerének alkalmazásával önálló felfedezésekkel is gazdagítja a szaktudományt, amikor például Szaadjá gáon, Jehuda Halévi és Maimonidész vallásbölcseleti műveit a középkori zsidó misztika szempontjából is olvassa.
Tanulmányai egyben paradigmaváltási kísérletek is, melyek új összefüggésekre is rávilágítanak. A kötet útmutatásait követve megismerhetjük azokat a szellemi mozgatórugókat, amelyek máig előítélettel és a meg nem értés csökönyös alapállásával tekintenek a misztikára.
Nem tartjuk véletlennek azt sem, hogy a leghangsúlyosabb helyet Maimuni korszakos művének, A tévelygők útmutatójának beható vizsgálata és annak recepciója foglalja el, mely egyben mintegy tengelyét képezi Babits kutatásainak.
A szerző megítélése szerint az Útmutató befejezése előtt szigorú értelemben nem beszélhetünk kabbaláról − azaz, a kabbala szisztematikus írott formájáról, amely hozzáférhető lett volna −, azt is mondhatnánk, hogy Maimonidész volt az „első kabbalista”. Ebben a tekintetben úgy is fogalmazhatunk, hogy Maimuni egy ősi − ám sokak által vitatott − hagyomány olyan újrafelfedezője volt, aki új dimenziót nyitott az ezotéria integrálásának a zsidó vallásbölcseletben!
A kötetet olvasva kiderül az is, hogy a kabbala esetében éppen a sikeres meditáció avathat be olyan új szférába, amelynek segítségével átmenetileg megragadható az „Örökkévaló Palotájának” közelsége! Mindez az Istent kereső ember bölcseletet is meghaladó megtapasztalási igényéből fakad.
Tudományos szakszerűsége mellett a kötet számos izgalmas művelődéstörténeti és művészetfilozófiai kérdést is érint. Gondolatébresztő megállapításaival újabb szempontok keresésére ösztönöz. Babits Antal ezzel a művével a hazai judaisztikai kutatásban elsőként tesz komoly kísérletet arra, hogy a középkori zsidó vallásfilozófusok tanításait egybevesse a korabeli kabbala írásbeliségének kibontakozásával.