Végtelen ​ösvények 0 csillagozás

zsidó bölcselet és misztika
Babits Antal: Végtelen ösvények

Babits ​Antal kötete nagy nyeresége mind a judaisztikának, mind a középkori zsidó filozófia iránt érdeklődőknek. A könyv középpontjában a zsidó filozófia és misztika kölcsönhatása áll, mindenekelőtt a zseniális Széfer Jecírá (Az Alkotás könyve) értelmezése és hatástörténetének vizsgálata bontakozik ki. Babits nem csupán a szövegek gondos olvasója és a korszerű tudományos eredmények feldolgozója, hanem a hermeneutika módszerének alkalmazásával önálló felfedezésekkel is gazdagítja a szaktudományt, amikor például Szaadjá gáon, Jehuda Halévi és Maimonidész vallásbölcseleti műveit a középkori zsidó misztika szempontjából is olvassa.
Tanulmányai egyben paradigmaváltási kísérletek is, melyek új összefüggésekre is rávilágítanak. A kötet útmutatásait követve megismerhetjük azokat a szellemi mozgatórugókat, amelyek máig előítélettel és a meg nem értés csökönyös alapállásával tekintenek a misztikára.
Nem tartjuk véletlennek azt sem, hogy a leghangsúlyosabb helyet Maimuni korszakos… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Historia Diaspora

>!
Gabbiano Print, Budapest, 2010
360 oldal · ISBN: 9789638879103

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

>!

Napjaink szellemi válságának meghatározó eleme, hogy a régi paradigmák értékeit nem kellően ismerve és értékelve egyre többen keresnek új összefüggéseket, miközben azt hiszik, hogy a szellemi hagyományok ápolása már aktualitását vesztette. Az egyre markánsabb megfogalmazásokkal élő metaelmélet-metafilozófia azokban az esetekben lehet értékközvetítő, ha a fenti szempontok mezsgyéjén tud haladni. A valódi összefüggések tudománytörténeti aspektusai is akkor vezethetnek új felismerésekhez, ha a mindenáron való újat akarás helyett olyan egyszerre hagyományörző és forradalmi felismerésekhez jut, amelyek szintézisteremtő erővel rendelkeznek.

Babits Antal: Végtelen ösvények zsidó bölcselet és misztika

>!

„Aki Tórát tanul, s megtartja annak igéit, olybá tekintendő, mintha ő maga állott volna a szináji kinyilatkoztatásnál.”

Midrás Tanchuma Ree 1.

Babits Antal: Végtelen ösvények zsidó bölcselet és misztika

>!

„Tíz qab (ez egy mértékegység neve) bölcsesség szállt le a világba; Izraelé lett belőle kilenc, a többi nemzeté pedig az az egy (maradék).”

Talmud (Qiddusín 49 b)

Babits Antal: Végtelen ösvények zsidó bölcselet és misztika


Hasonló könyvek címkék alapján

Vajta Vilmos: Hit és élet összecsengése
Pavlovits Tamás: Mi egy ember a végtelenben?
Bolyki László: Kegyelem és kalmárszellem
Weöres Sándor: A teljesség felé
Hamvas Béla: Scientia sacra
László András: Tradíció és metafizika
Henri Boulad: A halálban ugyanis megszületünk
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Hamvas Béla: Az öt géniusz / A bor filozófiája
Borbély Gábor: A lehetetlen másolatai