Létezik Szapphó-paradigma? Minden könyv egyetlen könyv töredéke: más lét lüktet, él, feltör, kiszakad belőle – más folyamatban. Babiczky Tibor könyve finom szövedéke a létnek, a leszboszi szálnak. Így lesz teljes a szőttes, időtlen – a mű a jelenlét mért idejébe beszőve saját, külön archipelágus. Elszigetelten is él, hat a szó, s a sorok maradéka sem töredék – körülírja, magába fogadja egy új vers pillanatában örökre a vágy, ama megnevezendő aktus a földi világban, ahol szerelemben örömmel is lehet istenin írni, tapintani fényteli formát: „élvezni az ujjak, a nyelv adományát, a gyönyört.” Látni: lélegzet remeg át a torzón, félsorok testén ragyog át a dallam, s könnyed lábakkal fut a vers aiol dal habtarajára. Tudja Babiczky Tibor, hogy a tengeri líra bolyongás, vágyakozás, utazás, hazatérés parttalan éjbe, s várakozás is a szókra, hajókra, ha nap süt a stégen… „Formáld újra a fényt” – szól, széppel sürget a költő. Létező Szapphó-paradigma minden. (Kovács András Ferenc)
Szapphó-paradigma 51 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2021
Enciklopédia 5
Kedvencelte 3
Most olvassa 1
Várólistára tette 36
Kívánságlistára tette 40
Kiemelt értékelések
http://ekultura.hu/2022/08/25/babiczky-tibor-szappho-paradigma
Azt hiszem, nem mondok túl nagy újdonságot azzal, hogy az utóbbi évtizedekben világszerte egyre inkább visszaszorulóban van a versírás és –olvasás, ezt mindannyian tapasztalhatjuk. És ha még azt is hozzáteszem, hogy idehaza sem éppen a költészet legszebb napjait éljük, akkor már tényleg nem nagyon kell magyarázni, hogy miért van szükség olyan kötetekre, amelyek képesek igazán megfogni az olvasót, és ha csak pár tucat vers erejéig is, de elröpítik a líra legszebb tájaira, mint az ókor óta oly’ sokszor. Az utóbbi időkben sajnos nem túl sok ilyen jellegű kötet született idehaza, de az egyik ilyen Babiczky Tibor Szapphó-paradigma című műve, amely egészen érdekes fúziója a 2500 évvel ezelőtti és a kortárs valóságnak.
„Elsuhogó fák képe szememben, ősz van,
nap rövidül – és látni, lélegezni öröm.”
Mit is tudunk Szapphóról? Az átlagember nem sokat, de igazából a kutatók sem. Az i.e. 6-7. század táján élt leszboszi költőnő inkább csak példaképként, kulturális viszonyítási pontként maradt meg az emlékezetünkben, hiszen az esetek többségében verseiből is csak néhány szó (néhány esetben egyetlen szó sem) maradt fenn az utókor számára. Talán éppen ezért szárnyalhatott az ezeket a töredékeket kiegészítő, átformáló és átértelmező Babiczky Tibor ennyire, hiszen azt tehette, ami egy művész lényege: világokat teremthetett.
„Hagyj még időt nekem, te isteneink
fölé tornyosuló üres égbolt, hadd
gyűljenek a bánat cseppjei bennem,
míg zivatar nem
leszek magam is, hogy egy valaha élt
hitvány gyerek arcát tisztára mossam.
Aki engem bánt, vigye messze a szél,
s rágja a bánat.”
Babiczky nem tett mást, mint fogta az eredeti versekből megmaradt és az új kötetben kurzívval szedett szavakat, sorokat, és kiegészítette saját szavaival, saját gondolataival, elérve azt, hogy ezek a koruk alapján archaikus versek számunkra se archaikusak, se érdektelenek ne legyenek. És csodák csodájára mi derül ki? Az ókori embereknek is ugyanúgy és ugyanolyan álmai, vágyai és érzései voltak, mint a maiaknak, és bizony az ókori Hellászban sem féltek túlzottan a szókimondástól sem.
Azt hiszem, minél több a Szapphó-paradigmához hasonló vállalkozás hiányzik a magyar irodalomból, mert Babiczky kötetét olvasva nem csak a kortársakat, vagy az ókori alkotókat szerethetjük meg és értékelhetjük nagyra, hanem a nagybetűs költészetet magát is.
Az elmúlt években igyekszem egyre több lírát is olvasni a prózatermés nyomon követése mellett, és bár én teljes mértékben ki vagyok békülve a posztmodern költészet formáival és nyelvezetével, tudom élvezni a rímektől és kötött ritmikától mentes verseket is, azért időről időre egyszerűen bitangul jólesik klasszikus versformákkal találkozni. Főleg ebben az átdolgozott, rekonstruált, 21. századi formájú kötetben, ahol az utószót talán én is a kötet elejére tenném, de ezen felül semmi máson nem változtatnék.
„Épp a költészet mutatja meg, milyen gyorsan szétfoszló zászlók alatt vonulunk fel. Nő és férfi – ami a lélek összetételét illeti – nincs külön. Weöres Sándor: nőies. Nemes Nagy Ágnes: férfias. A maszkulin Balassi Bálint, ha személyiségének női oldala nincs, talán sosem ír verset. Mary Shelley, lelkének férfi része nélkül, talán nem a Frankenstein sorait veti papírra. A sor a végtelenségig folytatható.”
Egy antikváriumban talált, görög-magyar kétnyelvű Szapphó-kiadást (mely tele volt kihagyásokkal) lapozgatva gondolta azt Babiczky, hogy dolga van – kiemelés tőlem – az i.e. 7-6. században élt költőnő 192, töredékben maradt szövegével. (Ezek közül a legismertebb egyébként a 102. – Édesanyám, nem perdül a rokka… -, ezt pedig középiskolai tanulmányaiból talán mindenki ismeri Radnóti Miklós fordításában.) Nagyon bizakodva, egyenesen reményekkel telve vágtam bele földim – mindketten fehérvári illetőségűek vagyunk – legújabb verseskötetébe, de túl sok kapaszkodót sajnos nem találtam hozzá. Hála neki van egy alapos és sok apró részletre kiterjedő utószó, s az illusztrációk is igazán jól eltaláltak, valódi antik hatást keltenek (kézzel fogható példányban gyönyörűek lehetnek…), de maga a szövegvilág nagyon távol áll tőlem. Kell hozzá egy bizonyos befogadókészség, ami talán hiányzik belőlem, de így is bátorkodom idefirkálni valamit az utókor számára, elvégre eltérő véleményekből az igazán jó táplálkozni.
Tény, hogy B. T. nagyon ügyesen kezeli a szapphói strófát, de hiába gondolja – és mondja is ki, egyenesen bele az arcunkba –, hogy mai fejjel könnyebb megérteni, olvasni az ókori görögöket, még az ő, kvázi huszonegyedik századi Szapphó-képét sem egyszerű kialakítani és végiggondolni magunkban. Magabiztos és érett költészet ez, továbbmegyek: egyenletes színvonalú, minden kétséget kizáróan ragyogó teljesítmény – különösen az egyébként sem túl bőséges eresztésben –, de számomra összességében idegen. Aki viszont valami különlegesre vágyik kortárs költészet fronton idén, ne hagyja ki ezt az élményt, hátha másképp csapódik majd le a számára! (Nagyon bizonytalan volt az ujjam a négy, illetve a három és fél között, végül aztán szembe mentem saját magammal. Ha nem is idén, de jövőre biztosan nekiülök újra.)
Régen készültem már, hogy valamit olvassak Babiczkytól. Kézenfekvő volt, hogy ezzel kezdem, mert ezt a kötetet vettem meg a Fiam részére. Alapvetően ezekkel a Szapphóval kapcsolatos versekkel még nem vagyok meggyőzve, annál inkább tetszett a kötet végén lévő értekezés. Csak arra adtam volna egy csillagos ötöst, úgyhogy tovább kísérletezem Babiczky Tibor többi versével is.
Engem már a negyedfeles daktilusokban megírt fülszöveg (by KAF) megvett magának :) Verseket írni, világot (újra)teremteni a szótöredékek köré izgalmas kísérlet, amiből nyitott, szellős, lebegő kötet jött létre. Nehéz volt rajta először fogást találni, kizökkentettek a kurzivált szavak, aztán elolvastam az utószót, és az segített átfedésbe hozni, egymásra úsztatni a rétegeket. Így újraolvasva rájöttem, megragadás helyett inkább sétálgatni lehet benne, mint egy nyitott oszlopcsarnokban, ahol az elemek már kétezer-ötszáz éve pusztítják a szobortorzókat, mit sem csorbítva szépségükön.
A keménytáblás borító feliratainak tipográfiája viszont indokolatlan haragot váltott ki belőlem :D
Érdekes és izgalmas kötet a Szapphó-paradigma, amit akkor értékeltem igazán amikor elolvastam az utószót (amely megjelent az Élet és Irodalom honlapján is – érdemes elolvasni). Ebben Babiczky Tibor röviden összefoglalja mit tudunk az ókori költőnőről, milyen magyar fordítások születtek a műveiből – ezek hogyan alakultak az évek során.
A kötetben Babiczky Tibor Szapphó verstöredékeit (ezek dőlttel vannak szedve) egészítette saját gondolataival, képeivel – mégis megőrizve az archaikus formát, hangulatot. Természeti képek, szerelem, élet és halál – egyetemes gondolatok, képek jelennek meg, amik az olvasók széles rétegéhez szólnak. Andalító, megrázó néhol – szeretném újraolvasni később!
A kötettel teljesen véletlen módon futottam össze, úgy ahogy magával az íróval is, de tudtam hogy nekem rögtön meg kell vennem. Nem tévedtem.
Babiczky, mint ember és mint költő is érti a poszt-hellenisztikus szemléletet, mely még nem volt terhelve a keresztény bűnösség érzésével és sugárzik belőle a tiszta költőiség. Az erkölcsös és a bűnös relatív és nem létezik értékítélet csak maga az „élet”, mert minden része annak.
Biztos, hogy az éjjeli szekrényem fogom tartani a kötetet, és az egészet ki tudnám idézni, akár egyben, akár töredékenként.
Nem tudtam letenni, pedig eredetileg nem akartam rohanni vele. Az utószóval kezdtem, amit nem bántam meg, fokozta az élményt. Azután belefeledkeztem, jött egyik vers a másik után, majd visszalapozások, bejelölések, hogy ezt majd újra, de már most bennem maradtak sorok és képek.
Egyébként nagyon szép a könyv kivitelezése, jó kézbe venni, tetszettek az illusztrációk is.
Népszerű idézetek
Ébredni egy őszi nap, hogy nem vagy itt,
s keresni nyomát a kezednek olyan,
mint örökre elveszíteni a fényt
és a sötétet.
13. oldal (Kalligram, 2021)
4
Vágyait felejtve ébred a lélek,
részem, mégis kívülem él egészen,
de rejtekhelyévé ha lenni bírok,
álmaim élem;
rejtve, zártan, mint ahogyan kivánom,
fehér fénye visszaverődik onnan,
hol ágyam lelem, miből bájos arc
vet sugarat rám;
ha fordul, és gyűrt haja, színe átvált,
lesz a fehérből fekete, nappalt így
követ az éj, és az éjt újra nappal –
légy te az otthon.
12. oldal (Kalligram, 2021)
29
Feloldozását csak a test igényli,
a lélek kedveli a mérsékelt, szép
arányú, múló- mély időt, és várja
istene jöttét.
27. oldal
26.
Éveim, ha elsorolom, gyakran súly
s bánat ül rám, mert akiken segítek,
éppen ők búsítanak oly erősen,
mint soha mások.
25. oldal (részlet)
A mai, elvakultságra hajlamos időkben, vagdalkozás és a sehová sem vezető dichotómia helyett érdemes volna az ókori görögöket tanulmányozni, amikor férfiak és nők dolgáról beszélünk. Ha a görög archaitás valóban az európai kultúra alapja lenne, nem volna szükség például az ún. érzékenyítésre. Ha állandóan jelenlévő tudatunk volna arról, hogy Hermész és Aphrodité nászából kétnemű lény (hermafrodita) született, hogy Apollónt gyengéd érzelmek fűzték egy férfihez, vagy hogy a királyok női ruhát öltöttek, amikor hatalmukat gyakorolták, máshogy fordulnánk egymás felé.
71. oldal, Utószó
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gulisio Tímea: Élettársi iszony ·
Összehasonlítás - Gulisio Tímea: Gyásztánc 78% ·
Összehasonlítás - Lesi Zoltán: Magasugrás 90% ·
Összehasonlítás - Szuda M. Barna: Versek, rokkák, levelek ·
Összehasonlítás - Gerevich András: Férfiak ·
Összehasonlítás - Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt 87% ·
Összehasonlítás - Nádasdy Ádám: A rend, amit csinálok 88% ·
Összehasonlítás - Nádasdy Ádám: Verejték van a szobrokon 85% ·
Összehasonlítás - Nádasdy Ádám: Az az íz 84% ·
Összehasonlítás - Olty Péter: Heteró közegben 74% ·
Összehasonlítás