Kivilágított ​ég 78% 44 csillagozás

Kiskamasz koromban voltak nyáréjszakák, amiknek különös, semmihez sem hasonlítható hangulatuk volt. Másnap nem kellett korán kelni, ha akartam, akár hajnalig fennmaradhattam, légüres térbe oltott szabadságélmény volt ez, amivel igazából nem tudtam mit kezdeni, mégsem érzem még utólag sem pazarlásnak. Más illata volt a levegőnek, minden egyszerre volt vibráló és békés, a csillagok a Holddal sugdolóztak, én a nyitott ablaknál hallgattam a zenéimet, amiknek a dallama és a szövege rendkívüli mélységekbe nyúlt, és a világ tele volt vágyakkal, reményekkel és egy jó adag, kellemesen fájó magánnyal.
Ezek a versek az ilyen régenvolt nyári éjszakáktól illatoznak.
Olyan hangulatuk van, mint ennek a festménynek – a korlátlan lehetőségek és a végtelen magány állapotát idézik: http://moly.hu/karcok/681813

A személyes és lelki vágányról az intellektuálisra váltva azt kell elmondom, hogy Babiczkynak én eddig csak a prózáját olvastam, az csalódás volt, de ez a kötet nagyon érett, nagyon kiforrott, valahogy megnyugodott verseket tartalmaz. Inkább hagyománykövető, mint -törő, kifinomult motívumrendszerrel dolgozik, az olvasótól nem kíván sok munkát, de ez nem baj, legalábbis nekem most nem volt baj, mert ezek a versek körülöleltek, elringattak, simogattak. Tényleg inkább a lelkemhez szóltak, mint az intellektusomhoz (ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne őket kielemezni bölcsészileg is, de már az, hogy erre nem érzek késztetést, sokat elmond), és ez, bevallom, most jólesett.
Ilyen értelemben nem túl izgalmasak, viszont sok bennük a pátosz nélküli hold, csillag, éjszakai szél és tenger, szóval nem lehet okom a panaszra.

A „Magas tenger” nagyon tetszett (annak ellenére, hogy általában nem vagyok nagy rajongója a magyar kortárs, lehúzós, kocsmázós, depressziós irodalomnak). Gondoltam jöhetnek a Babiczky versek is. Mint a cím is mutatja napszakokról van szó. Reggelről és estéről, nappalról és éjszakáról, az esőről a ködről. És érzésekről. Hangulatok gyűjteménye ez a kötet (és nem annyira lehúzós, mint vártam:) Szerettem olvasni.

Az eddig olvasott 2015-ös verstermésből ő áll legközelebb hozzám.
A képalkotása időnként lenyűgöző, ebben született zseni.
Sajnos az egyéb körülmények valahogyan nem kedveznek ahhoz, hogy igazán nagy költőként jelöljem meg a magam számára.
Vagy a benne lévő tűz nem elég nagy, vagy a körülmények, a kor nem a legmegfelelőbb a számára – néha mintha nem lenne témája, mondanivalója –, vagy nem tudja jól kezelni a saját erejét, tehetségét, nem tudom, de nekem valami hiányzik az egészből.
Elvileg még fiatal, még erősödhet. Ha fiatalabb lenne, azt mondanám magamnak, hogy ritka nagy ígéret. (Annak idején Bari Károlyról is ezt gondoltam, de mégsem lett a nemzet nagy költője.)

Igyekszem elolvasni a többi kötetét is, hogy jobban reménykedhessek. :-)
Néhol egyébként El Kazovszkijt és Hajnóczyt juttatta eszembe.
Figyelni és vigyázni kell őt. Időnként gyöngyöket és csillagokat hány. :-)

Felriadok nyári hajnalon.
Őrli az időt egy malom.
„Álmodtál?” „Sötét volt. Nem tudom.”
„Ébren vagy?” „Valahol félúton.”

Mivel a mai napom szabad, így a késő délelőttöt, kora délutánt a könyvtárban töltöttem. Sokat böngészgettem illetve olvastam is. Babiczky Tibor verseskötetét a könyvtárban olvastam el, nem akartam elhozni, ha ilyen terjedelmű mindössze. Vékony könyvecske, 60 oldalnyi lazán írt versekkel. A mai kor lényegét örökíti meg: a városi élet egyes momentumai tűnnek ki zömmel a versek közül. A modernség tükröződik a technikai eszközök bevonásával, ebben kicsit az All Machine-re hajazott Tóth Kingától. Viszont Babiczky nem annyira elvont, bár voltak benne fura versek. Kortárs eszközökkel (szabadvers-szerűen ) meg olyanok is, amelyek a hagyományos (rímvers) jegyeit mutatják. Szerintem egy jó 4-est (4,2 pont) megér nekem, volt már élvezhetőbb, kiegyensúlyozottabb kortárs kötet a kezem ügyében.

Nehéz dolog ez az értékelés…mert mindig olyan viszonylagos…
Nyíltan vállalom, hogy elfogult vagyok B.T-ral… mert, csak… *.*

Ez a kötet kevésbé tetszett, mint A jóemberek, így mivel az 4,5 csillag lett, ez mondjuk 4,49… csillagokban az 4*…de azért olvassátok, mert ott van benne @virezma által emlegetett chillis vagy tengeri sós csokoládé * ,azonban be kell vallanom a csokit én édesen szeretem. Tetszett viszont a férfias, felnőttes fájdalom, az elmúlás, a csillagok, az univerzum, a sötétség, a hidegség… [és ehhez tényleg a chillis csoki illik] * http://moly.hu/konyvek/babiczky-tibor-kivilagitott-eg/ertekelesek
@virezma +1 azért természetesen! :)

Ez a kötet olyan nekem, mint valami különleges csokoládé*. Kedvezményesen előrendeltem, aztán ott voltam a bemutatón és dedikáltattam, aztán kerestem a megfelelő alkalmat, amikor titokban, egyedül elővehetem, és apránként kiélvezhetem.
Mondhatni, előre eldöntöttem, hogy öt csillagot fog kapni, mert na. Aztán elkezdtem olvasni, és valahogy Arany leírásai és József Attila lírai alanya idéződött fel bennem. Aztán kezdtem úgy érezni, hogy jó, jó, de ez megint ugyanaz. És gondoltam, hogy jó, akkor legyen négy csillag. Aztán a III. részben (épp a villamosról szálltam le munkába menet), fogta, benyúlt a bordáimon keresztül a szívemig, és kitépte. B. meg, Tibi – gondoltam, és eleredtek a könnyeim.
És tessék, még ennek az értékelésnek a megírását is halogattam, mert bárhogy mondom is, profán. Inkább olvassátok!

*Ha meg kellene határoznom, milyen ízű csokoládé, akkor a chilit vagy a tengeri sósat mondanám. Szétolvad a nyelveden, aztán… Szeretem, ha fáj. @bagie

Valóban letisztult, sok helyen talán túlságosan is, mert sokszor azt érzi az ember, valami még hiányzik. És tudja, hogy ott van a költőben, mégsem lett leírva. Rövid villanások ezek a versek, melyek így is belénk égnek, mintha a Szaturnusz gyűrűin egyensúlyoznánk, de nincs alatta az az igazi mélység, ami óvatosságra intene minket. Nincsenek igazi titkok, mégis kiválasztottaknak érezhetjük magunkat. Ez a kötet lehetett volna sokkal jobb is, de így sem lehet nem szeretni. Őszi naplementékhez, forró teával.

És egy full-parafrázis, mert tele van jobbnál jobb sorokkal, képekkel:

Álom

Földből kifordult fa gyökerénél vetkőzik a halál,
nincsen arca, ahogy nekünk sincs, csak két árny,
akik között a fény szitál,
mögöttünk hullámverés, előttünk a magány,
nincs több hely, mutatsz szívedre,
tenger és dohány illata tenyereden,
ködkürt hangja az éjszaka mellüregében,
szemedben a Göncölszekér a földre hull
kívánhatnék, de a szavak nem jönnek,
sötét nyárfasor lett a szívem,
a vér szabálytalan ütemben
– akár egy fals vallomás –
fut végig a keskeny aorta-íven,
végül mégis szépek leszünk, a parton,
s lezárt szemhéjunk félholdja viaszos fénnyel felragyog.

A hajnal csöpögve olvad ránk,
Tejút íze a számban, mondd, mit álmodtál?
– gyöngyökkel megrakott tál –
s már gyújtasz is rá, meztelenül,
arcodon a bukás elkerülhetetlenül
kirajzolódik, a csend köztünk lakik,
meggyűrt ég tükörképe köldökömben,
nyelved újra bennem ég, s úgy ölelsz,
mint árva Szaturnuszt a gyűrűje,
még itt vagy belül, de már kint vagy,
s kilépek én is, mint rejtekéből a Nap.

Szürke szél simít szürke arcokat.

Féltettem háromütemnyi dalunkat,
mint utolsó, túlérett gyümölcsét a fa,
de folyóban és parton is mindennek egy a vége,
olvad és süllyed a világ, az utunk nem egy,
földbe szúrt pálca árnyéka délben,
így múlnak el a szétdobált évek,
végül így, emlékeimmel, lettem egész újra,
megtanultam cipelni az árnyékomat,
s ha bármikor újra látlak,
bennem magát írja egy csillagkotta,
neked mindez csak piszkos vázlat,
de szád szegletén a mosoly nem hazug,
csak fordul, mint a sors, tán féluton,
nincs több hely, üzened újra.

Szétfeszített kőpadlón ébredek hajnalban,
barna sör, whisky, ki tudja, hol jártam,
ki tudja, mit csináltam, sötét van.

Segédigékkel, mint a jövő, kel életre bennem a múlt.
Egy vonat magányos hangja a távolban,
tán nincs messze, és belefér még egy utolsó cigaretta…

És míg reszketve fújtam a füstöt,
és a léptem kopogott,
arra gondoltam, mi volt,

ami megtartott eddig nekem,
és ha nem fordultál volna el, mi fordított
volna mégis ellened.

Aki szereti a lírát, bátran vegye a kezébe ezt a könyvet. Érett kötet, egyenes és visszatérő vonalakból álló, és valóban olyan tiszta, ahogy Simon Marci slammer mondta, hogy amikor megérinti a művet, mocskosnak érzi a kezeit.
Babiczky költészete a nyarat élő emberé. Nem a világban lévő nyárról szól ez, hanem a lélek nyaráról. Ebben a nyárban nincsenek bulik, vízparti részegedések, mámor. Helyette a tavasz elmúlásának tudatosulása, s vele együtt az illúzióké, amik elhitetik az emberrel, hogy mindent lehet, és az élet végtelen. Pedig nem. És amikor erre először rádöbben, akkor kezdődik a lélek nyara, a forróságtól remegő, verőfényes tiszta nyár, amikor sokkal tisztábban látjuk a dolgok kontúrjait, mint a tavasz párás, bódító illatán keresztül.
Paradox módon épp az hiányzik belőle, ami a nyáron a legtöbb van: melegség. Olyan ez a kötet, mintha kilúgozták volna belőle az emberi érzelmeket, hűvös és távolságtartó. Hidegek ezek a versek, és csak ritkán lobban fel bennük a tűz, ami az írót jellemzi. Merthogy (újabb paradoxon) egy nagyon melegszívű emberről van ám szó. És talán épp ezért marad a hideg objektivitás tartózkodó leple mögött, hogy ezt a benső melegséget megvédhesse.

Egy fokkal talán világosabbak, mint A jóemberek versei. (Egyáltalán mondunk ilyet, ebben az értelemben? Mert itt most a nem az érthetőségre értem, hanem arra, hogy kevésbé sötét hangulatúak, borongósak, de azt mégsem írhatom, hogy vidámabbak, mert az meg elég félrevezető lenne.)
Szóval, nekem csak egy picit, de tényleg picit lett gyengébb, mint A jóemberek, bár ez a megfogalmazás már megint nem igaz, mert voltak olyan versek, amik jóval kiforrottabbak, elevenebbek, érettebbek voltak, inkább csak az összkép változott. Azt hiszem, Babiczky közel áll (sőt, talán ő áll a legközelebb) ahhoz, hogy kedvenc kortárs szerzőmnek kiáltsam ki, mert – bár tény, hogy nem sokat olvasok kortárs költőket, legalábbis nem teljes köteteket – az ő fogalmazásmódja, stílusa képviseli számomra azt, amit én a költészetről gondolok. Úgy újít, hogy közben tisztel is, nem akar minden áron művészi lenne, mert tudja, hogy a művészet anélkül is az, hogy ez direktben meg akarnánk lovagolni. Még itt várakozik a polcomon a Félbehagyott költemények, napokon belül azt is el fogom olvasni, utána meg csak reménykedem benne, hogy hamarosan jön az újabb kötet.

Több versnek is sikerült elgondolkoztatnia. A Nocturne számomra a legerősebb, de általában is megfogó a kötet verseinek képi, érzés világa.
Ha valaki kortárs versekkel ismerkedne, egynek tudom ajánlani.