Kis ​Pék Peti 0 csillagozás

Babay József: Kis Pék Peti Babay József: Kis Pék Peti

Az ​már régóta úgy van, hogy szegények meg gazdagok lakják a világot. De az egész világ szegényei között mégis talán a legelesettebb volt Kis Pék Peti, pöttömnyi embere, aki olyan kicsiny is volt egyben, hogy ellakhatott volna a legapróbb rózsabokor alatt. – Talán jobb is lenne, – sóhajtotta sokszor Kis Pék Peti, – ha a rózsabokorban vehetnék ki szállást. Összevarrnám a bokor ősz-hullajtotta leveleit, ebből lenne a paplanom. Kis tarisznyám volna a párnám, derékaljam meg a zöldecske fű, azonmód, ahogy a jó Isten növesztette. Hajnali meg déli, meg szép, estenti harangszó helyett madár dalolna nékem. Nappal nézném kis bokorkunyhóm küszöbéről a nap, meg a fellegek járását-szállását, éjjel meg, ha meleg volna az éjszaka, úgy kémlelném a messziséges csillagokat, akár a pusztában született pásztorok. Az is lehet, hogy a Göncölszekér megfordítaná a kedvemért a rúdját, egyszer kelet, másszor nyugat irányt s arra kerekezne, amerre kívánnám. Beszélgetnék a jegenyefákkal, azok meg velem,… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
86 oldal · puhatáblás · ISBN: 963041578X
>!
Singer és Wolfner, Budapest
76 oldal · Illusztrálta: Róna Emy

Hasonló könyvek címkék alapján

Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány
Zalka Csenge Virág: Törpeszarvas és a déli álom
Fazekas Anna: Öreg néne őzikéje
Marék Veronika: Coffi, Pocak, Paprika
Rigó Béla: Szaffi
Gimesi Dóra: Emma csöndje
Gimesi Dóra: Csomótündér
Csukás István: Pom Pom meséi – Az ásító szörnyeteg