Bralgu a halottak szigete az ausztráliai törzsek mitológiájában. Ha a bennszülött meghalt, hite szerint a lelke háromfelé válik: az egyik rész megtér őseihez Bralguba, a másik megül a szent vízgödör alján, s ott várja, hogy újjászülessen növénynek vagy állatnak. A harmadik a törzsi földeket járja, és bosszút áll a fehéreken.
Az elbeszélések tájain, Ausztrália északi részén van a nyugati világ urániumkészletének negyedrésze – az őslakók elvesztették ősi földjeiket, és a feltárások színhelyén megkétszereződött a fehérekéhez mérten hússzoros bennszülöttcsecsemő-halandóság is. Ebből a pusztuló és jogaiért éppen harcolni kezdő népből való Banumbir Wongar. Belülről ismeri tehát az ausztráliai bennszülöttek hit- és gondolatvilágát, de mivel, egyik szülője fehér lévén, Európában járt iskolába, megvannak hozzá az eszközei – és persze az írói tehetsége – hogy számunkra is átélhetővé tegye.
Bralgu ösvényén 9 csillagozás
Eredeti cím: The Track to Bralgu
Eredeti megjelenés éve: 1978
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa
Enciklopédia 11
Várólistára tette 9
Kívánságlistára tette 2
Kiemelt értékelések
Akkor a Puszták után tovább folytatom az ausztráliai felfedező utamat! :) Térben most jóval északabbra „mentem”, és az európai telepesek leszármazottainak szemszöge után most az ausztrál őslakók nézőpontjából látjuk ezt a földrészt. Helyileg a Kutya fejtetőjéhez (Ausztrália alakját nevezzük kutyafejnek) kapcsolódnak ezek a történetek, ugyanis az Északi területen, az Arnhem-földön járunk.
Hopp, álljunk csak meg egy(néhány) szóra! Bennszülött szempont? Ki ez a B. Wongar? A fülszöveg szerint „Ebből a pusztuló és jogaiért éppen harcolni kezdő népből való Banumbir Wongar. Belülről ismeri tehát az ausztráliai bennszülöttek hit- és gondolatvilágát, de mivel, egyik szülője fehér lévén, Európában járt iskolába, megvannak hozzá az eszközei – és persze az írói tehetsége – hogy számunkra is átélhetővé tegye.”
Amikor megjelent itthon ez a mű, 1981-ben, akkor ezt tudták az íróról. Ma már más a helyzet! :D
B. Wongar, született Sreten Božić, Belgrádtól jó 80 km-re délre látta meg a napvilágot még 1932-ben. Tehát született szerb! Az 50-es években kezdte írói, újságírói karrierjét, de a Tito-i Jugoszlávia „politikailag nem korrekt írásai” miatt kiutasította az országból. 1958 Párizs, majd 1960-tól Ausztrália következett. Itt többek között az északi részen vállalt munkát az építkezéseken és az uránbányákban, vagyis az elnyomó fehérek oldalán élte mindennapi életét. Aztán egyszer a Tanami-sivatagon kellett egy tevével átkelnie (bizony, Ausztráliában elég nagy a teve-populáció, ez is megérne egy mesét! :D), de eltévedt és majdnem meg is halt. Élete fonalát egy őslakos mentette meg. A törzs befogadta, 10 évig élte életét úgy, mint az őslakók. Ő is egy lett közülük, bozótlakó. Tőlük, a bennszülött feleségétől kapta a B(onumbir) Wongar, vagyis a Hajnalcsillag (Vénusz), avagy a Szellemvilág Hírnöke nevet. Ezt azzal érdemelte ki, hogy amíg köztük élt, megismerte világukat, hiedelmeiket, történetüket, amit aztán később a történeteiben meg is örökített. Első könyve ez volt: a Bralgu ösvényén, amelyben a Jolngu törzs végnapjaiba és az ausztrál őslakók gazdag hiedelemvilágába nyerünk bepillantást. Az eredetmondák, az Álomidők, egy-egy epizódja megtalálható a túlélésért küzdők akkori (1960-70-es évek) történeteiben. Mindkét korszak feldolgozása fontos, bár kezdetben ezzel nem törődött a brit, majd az ausztrál kormányok sora.
A történetekben saját családja sorsa is benne van. Bennszülött felesége és gyerekei mérgezett víztől haltak meg.
Sok megaláztatáson és keserűségen ment keresztül, amíg elfogadták őt és írásait. Imádja a dingókat, ez is benne van a történetekben.
Közben a szerbek is felfedezték a messzeségbe szakadt hazájuk fiát és ma már büszkén mutatják, hogy az egyik legjobb ausztrál bennszülött szakértő, antropológus egy szerb születésű ember…
Hát, remélem, így, ezeknek a tényeknek az ismeretében még jobban tudjuk értékelni azt a munkát, azokat az erőfeszítéseket, amit ez a kezdetben angolul is alig beszélő szerb ember tett az őslakókért.
Ez a könyv is nagy kincs – és igazi irodalomtörténeti különlegesség! A kiírt sok idézet jó példa erre! :D
Kicsit Hosszú Toll, kicsit Szürke Bagoly…
@pwz értékelése (https://moly.hu/ertekelesek/2202956) elmondja a szerzőről és a könyvről, amit tudni kell. Én csak annyit teszek hozzá, ezt a kis könyvet nem azért érdemes elovasni, ahogyan beszél, hanem azért, amit mond. A tartalomért, nem a formáért kapja tőlem a csillagokat.
Mert miért is?
Nagyjából a semmiért. Mert vonz a semmi, elolvadok tőle/benne.
Szerencsére ma még van Magyarországon olyan túraútvonal, ahol, ha nem akarok, sok tizenóráig sem találkozok senkivel.
De úgy gondolom, Ausztráliában azért sok nagyságrenddel nagyobb a lehetőségek tárháza.
Hát főleg ezért.
A szerző sorsa, és ahogy azt a könyvében szublimálja, az mélyen megérint.
Ez amolyan gyűlölve-szeretős könyv. Szerintem; szeretem.
Ausztrália… a fegyencek/sittesek és erőszaktevők „paradicsoma” sorozatgyilkosok (máshol is bőven akad) lerakata…
Régen álmaim egyik netovábbja volt, hogy eljussak oda, prezentációkat is készítettem suliba, többször is :D de amikor megtudtam a háttértörténetet jól meglepődtem… a valóság nem egy lányregény és nem is brazil szappanopera hogy jó legyen a vége…
Nos a könyv, apukám egyik kedvence…
Nem sűrűn egyezik az ízlésünk, de ez a könyv jó
Szomorú mennyire hamar rombol az ember és mennyire semmibe veszi a természetet és a természetes közeget, hogy megépítsen valamit aminek semmi köze a természethez, majd jó sokat fizet – átalakít -rendez, hogy kialakítson egy új helyet, ami olyasminek tűnjön mintha természetes lenne..de persze sok hely a „kit érdekel” kategóriába kerül és pusztuljon mind!!!
Az írón meglepődtem, és amikor még nem volt mindenhol a világot körbetekerő háló, mennyire jól el lehetett adni valamit, aminek nem sok köze volt hozzá… és itt eszembe jutott Winnetou is (Gojko Mitić) :D :D
Ajánlom :)
Az Ausztrália című film keltette fel érdeklődésemet a kontinens társadalma, hitvilága és természeti tüneményei iránt. Azokat az elbeszéléseket tartom igazán autentikusnak amiket az ott élők írnak világukról, igazi gyöngyszem ez a könyv a kevés megmaradtak hangján szólnak a legyilkolt őslakosok.
Népszerű idézetek
A fehérember furcsa törvényt szab – jognak hívja, csakhogy élni aszerint bajos. Amióta az eszemet tudom, mind azon álmodozok, hogy majd kibújok a jogból, és megyek a magam esze után. Csak ahhoz erő kell, és ha nincsen, íme, föld s ég, minden rád omlik.
41. oldal, A nyomozó
A vének regélik, hogy valamikor az Álomidőben Jingana, a Szivárványkígyó lejött az esőfelhőből, és a mi namanamaidj-unkon kúszott által – akkor maradt a nyomában a Jingana folyó medre. Három napba tellett az útja, s ahol megállt pisálni, ott nagy tavakat hagyott – meg is vannak máig, nem száradnak ki évhosszat. Az útja végén Jingana a fennsík alján kúszott vissza a földbe, akkor vájta azt a mély barlangot a folyófőnél.
83. oldal, Maramara
Ha a fekete meghal, a lelke háromfelé válik. Ganguman-ganguman-tól tudom, hogy az egyik visszatér a djungunj-ba, ide a vízgödörbe a sziklák mögé, s megül, úgy várja az újjászületést. A másik birimbir elered Bralgunak, megtér eleinkhez. A harmadik itt bóklász a törzsi földön, és megbosszulja, amit ellene vétettek
73. oldal, Balandák
Buwad, a Légy-ember az Álomidőben élt a mi földünkön, amikor még a hal meg a jamgumó olyan bőven termett, hogy neki csak az ének meg a tánc volt a dolga. Egy szép nap aztán Waruk, a Gonosz Lélek is odaköltözött, és minden ennivalót elhabzsolt előle. Buwadnak csak az alja maradt, azért is könyörögnie kellett. S valahányszor könyörögni ment, Waruk elzavarta. Csakhogy Buwadnak nem volt hova lennie, hát vissza-visszatért. Egyszer aztán Waruk meghívta Buwadot lakmározni egy nagy halom halon, és amikor Buwad betért a betért a barlangjába, Waruk óriás sziklát gördített elébe. Buwadot azonban meg nem foghatta. Buwad léggyé változott, és egy kicsiny résen elillant. Légy azóta is, s valahol csak élelmet szimatol, ott zizeg-dönög, kéri a részét.
49-50. oldal, Buwad, a légy
Magyaráznak az ilyen sziklák felől, de én egy szavukat nem hiszem. Az igaz történet elmondja, hogy a kezdet idején, a midjindá-ban madárasszony, brolga járta ezt a vidéket, s itt pihent meg a sziklák alján. Nagaiang, a Gonosz Lélek pedig felkelt a barlangjából, és megindult feléje. A madárasszony megsejtette a jöttét, s a tojásait vitte loppal háncsszatyorban. A haragos Gonosz lándzsát vetett utána, de csak a szatyrát találta. A tojások kihullottak belőle, s amint szétloccsantak, kőszállá vált mindenik. A háncsszatyor meg emitt, ahol leesett, belesüllyedt a földbe, s akkora gödör támadt, hogy vízzel tele évhosszat.
72. oldal, Balandák
Hasonló könyvek címkék alapján
- Henry Lawson: A batyu románca ·
Összehasonlítás - Karig Sára (szerk.): Jelzőtűz az éjszakában ·
Összehasonlítás - Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere 96% ·
Összehasonlítás - Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai 95% ·
Összehasonlítás - Peter Carnavas: Az elefánt 95% ·
Összehasonlítás - Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok 93% ·
Összehasonlítás - Kate Morton: Az elfeledett kert 92% ·
Összehasonlítás - Colleen McCullough: Tövismadarak 92% ·
Összehasonlítás - Jane Harper: Az elveszett férfi 92% ·
Összehasonlítás - Richard Flanagan: Keskeny út északra 91% ·
Összehasonlítás