Erdély ​tragédiája 9 csillagozás

1657-1662
B. Szabó János: Erdély tragédiája

Ma ​Magyarországon az 1657. év talán még az érettségizett olvasók számára is csupán egy – a szinte biztosan feledésre ítélt – sok-sok évszám közül a középiskolai tankönyvekből. Az Erdély múltjában tájékozottabb olvasók – és mindenekelőtt az erdélyi és partiumi magyarság – számára ugyanis ez az évszám alighanem az Erdélyi Fejedelemség történetének egyik legnagyobb jelentőségű dátuma: az ebben az évben lejátszódó tragikus eseményeket Csorba Dávid történész joggal nevezte az „erdélyi fejedelemség Mohácsának”.
A korabeli értelmezések szerint az erdélyi hadsereg ez évi lengyelországi fogságba esése nyitotta meg – s ikonikus módon meg is jelölte – az 1657–1662 közötti időszakot. Ezzel kezdődött Erdély „fatális” éveinek sora, amikor öt év alatt öt fejedelem került trónra, s közülük három is erőszakos halállal hunyt el. Az utókor szemében ezzel az évvel vette kezdetét Erdély „haldoklása”, amikor rövid idő alatt nem maradt talpalatnyi föld sem az országban, amit ne pusztított volna el… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 2019
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631366167
>!
Corvina, Budapest, 2019
320 oldal · ISBN: 9789631366556

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
B. Szabó János: Erdély tragédiája

Kedves Molynép! Közületek bizonyára sokan olvasták Sienkiewicz Özönvíz című regényét*, melyben egy forrófejű, vitéz (bár valljuk be, emellett meglehetősen ostoba), ifjú litván nemes, Andrzej Kmicic orszai zászlós, korábbi tévedéseit jóváteendő, egy tatár csambul (vagyis portyázó és rablókülönítmény) vezetőjeként a svéd csapatokat öldösi, és a porosz választófejedelem földjeit pusztítja, az 1650-es évek derekán. Sienkiewicz gondosan részletezi a tatárok hatékony gyorsaságát, és kegyetlenségét (a különítmény tatár góréjának nevét már elfelejtettem).

Nos, ha Sienkiewicz a magyar történelemmel is foglalkozott volna**, akkor megemlíti, hogy egy-két évvel később ugyanezek a derék tatár martalócok (igaz, már lengyel vezető nélkül) az erdélyi magyarokat, székelyeket, szászokat és románokat öldösik, vagy hajtják el a krími rabszolgapiacra, a kegyelmes szultán parancsára, de a saját üzleti érdekeiknek megfelelően.

Mert a zavaros lengyel belharcokba a nagyravágyó II. Rákóczi György is beavatkozott, a lengyel királyi korona,vagy legalább Lengyelország egy része elnyerésének csalóka reményével. A váltakozó sikerű hadjárathoz nem kérte a török Porta hozzájárulását, de nem ez volt a legsúlyosabb hiba, amit elkövetett. Hanem az, hogy a bonyolult és változékony szövetségi rendszerben átkerült a krími tatárokkal – s így a szultánnal is – ellenséges oldalra. Csapatai egy részét a tatárok elfogták, és a Krímbe hurcolták. Súlyos sarc és a szultán büntetése fenyegette Erdélyt, de ha ekkor Rákóczi lemond a fejedelmi címről, akkor Erdély népe a legrosszabbtól – a tényleges török-tatár támadástól – megmenekül. Veszíteni tudni kell… Ám Rákóczi nem tudott, s így, a közmondással szólva, nemcsak a patkót vesztette el, hanem a lovat is. Konkrétan: nem csak a fejedelmi címet, hanem az életét, és Erdély népét is…

Öt évnyi tragédia következett, óriási ember-„ anyagi, és területveszteséggel. Elesett Erdély egyik kulcsa, Nagyvárad, s a fejedelmi címért folyó hatalmi marakodásban három fejedelem (II. Rákóczi György, Barcsay Ákos, Kemény János). De a legszönyűbb mégis az egyszerű emberek szenvedése volt, akit ostoba uraik mohósága vetett oda martalékul.

Nemeskürty a XVI. század első feléről szóló három tanulmányát, mely Dózsa György harcaitól az ország három részre szakadásáig tárgyalja a magyar történelmet, ezzel a címmel adta közre: Önfia vágta sebét. S ez a cím Erdély tragikus pusztulására is ráillik. Ami ezek után az évek után jött, az engedelmes török csinovnyik, Apafi Mihály fejedelemsége alatt, az már csupán a tartomány agóniája volt.

Ez a könyv azért értékes, mert a nemzetközi érdekviszonyok, az európai politikai és katonai küzdelmek erőterében mutatja be Rákóczi balsikerű vállakozását, majd az utána következő kétségbeesett ámokfutást. Ez az öt év Erdély számára a tatárjárással felérő pusztulást hozott (és konkrétan valódi tatárjárás is volt), amit a tartomány magyar népe demográfiailag nem is tudott kiheverni. Egy homályos foltot világít meg hazánk történelméből, amely folt e kötet elolvasása után sem lesz szebb, de a mintája tisztábban kirajzolódik.

Ha pedig valaki az eredeti forrásokra is kíváncsi, három szemtanú (sőt, aktív résztvevő) emlékiratait is tudom javasolni:
Kemény János: Kemény János önéletírása
Bethlen Miklós: Bethlen Miklós önéletírása
Szalárdi János: Szalárdi János siralmas magyar krónikája

* Legalábbis jóval többen, mint ezt a történelmi tanulmányt…
** A regény végén egy mondattal azért utal Rákóczi György balsikerű lengyelországi kalandjára

2 hozzászólás
Bolondkandúr>!
B. Szabó János: Erdély tragédiája

Egy alig ismert korszak alapos és olvasmányos bemutatása. Rengeteg vér és szörnyűség jellemzi ezt az öt évet, ebből a szempontból elég tömény. A legszomorúbb, hogy a nagyurakat a fejedelmi trónért folytatott huzakodásaik során mennyire nem érdekelték az olyan „mellékhatások”, mint a török és tatár seregek pusztításai, rengeteg ártatlan ember legyilkolása vagy rabságba hurcolása.
A könyv szép és igényes kiadvány, az egyetlen probléma, hogy (az általam olvasott A mohácsi csatához hasonlóan) sok elírás, hiba maradt a szövegben.

galu>!
B. Szabó János: Erdély tragédiája

Újabb hiánypótló írás napjaink talán legjobb ismeretterjesztő történészétől. Ezúttal kevesebb tévhitet kell eloszlatnia, mint Mohács vagy Muhi esetén, hiszen maga a téma közel sem annyira népszerű. (amennyire emlékszem, talán egy bekezdés volt a gimis törikönyvekben Bethlen és II. Rákóczi Ferenc közt)

A könyv két részre oszlik. Körülbelül az első fele II. Rákóczi György lengyelországi beavatkozásával, a második fele pedig a fejedelemség pusztulásával foglalkozik. Mindkét részt megelőzi egy Európai kitekintő, ami nagyon jól érthetővé teszi a nagyobb hatalmak reakcióját, továbbá az első rész előtt található egy gyorstalpaló is Erdélyről (feltételezem nem magyar származású olvasóknak?).

Összességében egy jól követhető forgatókönyv a térség egy sokáig kevéssé kutatott sorsfordító eseményéről, felhasználva az utóbbi harminc (?) év eredményeit, és a szerző saját kutatását is. Mellékesen érdekes jellemzés egy alapvetően tehetséges, de az irreális elvárásoknak, ambíciónak megfelelni nem tudó fejedelemről.

Habár kicsit szárazabb, valamint kevésbé mítoszromboló mint a korábbiak, de ajánlott olvasmány.


Népszerű idézetek

Bolondkandúr>!

Mindenek előtt – írta Molin {Alvise Molin, Velence bécsi követe} 1661. évi összefoglaló jelentésében – figyelmet érdemel a magyar királyságnak alkotmánya, mely ország inkább névleg, mint valóságban van alávetve a császárnak, mert a magyar urak oly tág szabadságnak örvendenek, hogy nemcsak királyuknak, de még saját törvényeiknek sem engedelmeskednek, melyeket látszatra nagy lelkesedéssel hoznak az országgyűléseken, de azon kívül, mindannyian teljes féktelenséggel megszegnek.

115. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Papp Imre – Angi János – Pallai László (szerk.): Emlékkönyv ifj. Barta János 70. születésnapjára
Gyulai György – Demkó Attila: Napról napra Trianon
Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj
Miloslav Stingl: Indiánok hadiösvényen
Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig
Pósán László: Magyarország és a Német Lovagrend a középkorban
Barta János – Horn Ildikó: Három ország egy haza (1526–1699)
József Álmos (szerk.): Mire a falevelek lehullanak…
Benda Kálmán: Erdély végzetes asszonya
Hungler József: A török kori Veszprém