Képtelen ​könyv 39 csillagozás

B. J. Novak: Képtelen könyv

Figyelmeztetés!

Habár a kezében tartott könyvtárgy látszatra épp olyan, mint egy rendes, komoly könyv, valójában TELJES MÉRTÉKBEN RÖHEJES!

Éppen ezért, ha egy gyerek megpróbálná Önt rávenni, hogy olvassa fel, minden bizonnyal a célból teszi, hogy behúzza Önt a csőbe.

Amennyiben Ön eleget tesz a kérésnek, az lesz a vége, hogy ÖN HÜLYESÉGEKET FOG BESZÉLNI, és mindenki nagyon-nagyon KI FOGJA ÖNT NEVETNI!

Én szóltam…

Tagok ajánlása: 3 éves kortól

>!
Európa, Budapest, 2015
52 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799881 · Fordította: Elekes Dóra

Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Chöpp >!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Imádtuk. Nem tudom, mikor vihetem vissza a könyvtárba és hányszor hozzuk még ki… Hacsak nem vetet egy saját példányt belőle Juditka. Még néhány szó a könyvről a teljesség igénye nélkül:
Csodálatos
Formabontó
Sikítva nevetős
Túl rövid

meseanyu P>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Úgy vettem ki a könyvtárból, hogy a könyvtárosnő azt mondta, szörnyű. (Most ne menjünk bele az illető hölgy kvalitásaiba, legyen elég annyi, hogy sokszor jobban el tudnám képzelni egy éjszakai bárban, mint gyerekkönyvtárban.) Mondtam neki, hogy ki így vélekedik, kinek meg tetszik, úgyhogy majd meglátom. Én valahol középen helyezkedem el, nem lettem óriási rajongója, de el tudom képzelni, hogy jókat lehet rajta röhögni, ha a megfelelő ember olvassa fel és megfelelő gyerek hallgatja.

3 hozzászólás
Batus>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Én olyan világban akarok élni, ahol a szülők az ilyen típusú gyerekkönyveket veszik, nem édibédi Bogyó és Babócát és társait (nem mintha el akarnám vitatni annak az érdemeit). De EZ vicces. EZ tényleg jópofa és merész.

memoir>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Cukiság ez a könyv, rengeteg lehetőséget ad a szülőknek a hülyéskedésre.
A legjobb persze B.J. Novak felolvasásában, nézzétek meg youtube-on.
Aztán nézzétek meg a magyar verziót is, már csak azért is, mert én csináltam. :)
https://www.youtube.com/watch…

noncsemma>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

@b3ck-val olvastuk, és nagyon jól szorakoztunk rajta :)

Sicc>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Jól használható könyvtári órán, ha jól adja elő az ember, imádni fogják!:D

Lovebooks>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Elsőre nem értettem ezt a könyvet, tartalmatlannak tűnt. Majd második nekifutásra már jót derültem rajta. Vicces, hogy ha kisgyermeknek olvassuk fel, bolondot csinálunk saját magunkból. Egy rövid foglalkozáshoz vgy akár bemelegítő gyanánt ötletes lehet, jó hangulatteremtő.

b3ck >!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Kontra: rengeteg papír, keménytábla, A4-es alap, ehhez képest bugyuta és kevés tartalom.

Pro: @noncsemma társaságában együtt olvastuk, és gyerekekkel nagyon vicces lehet, ha a sok hirtelen jött fura szót, bohóckodást sikerül átélni. Butáskodás, de szerintem a jobbik fajtából.

Értem a sok negatív és a sok pozitív véleményező álláspontját is, igazazok van.

melangecholie>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Ötletes, humoros könyv, jót röhögtem rajta – üde színfolt a modern gyerekkönyvek palettáján, érdemes (f)elolvasni, ha némi változatosságra vágyunk.

tealevel99>!
B. J. Novak: Képtelen könyv

Nagyon jó volt ez a könyv. Pont akkor került a kezem ügyébe mikor nagyon lehangolt voltam és nem volt semmihez se kedvem. Először csak néztem rá azt úgy döntöttem elkezdem csak úgy olvasni. Azonnal magával ragadott és nem tartott sokáig amíg megnevettettet. Miután végeztem az olvasásával már jobb kedvel tudtam hozzá állni a dolgokhoz.


Népszerű idézetek

Mónika_Esztojka>!

A könyvek azok ilyenek:

Mindent, amit mondanak, az olvasónak is mondania kell.

Bármit mondanak, akkor is.

Mindenképp.

Ez a szabály.

Mónika_Esztojka>!

mert a gyerekek tudják,
hogy ez az a könyv,
ami rákényszeríti
a felnőtteket, hogy
VICCESEKET
mondjanak!

>!

Ez itt egy képtelen könyv.
Nincsenek benne képek.

>!

A könyvek, azok ilyenek:
mindent, amit mondanak, az olvasónak is mondania kell.


Hasonló könyvek címkék alapján

Nick Bruel: Rossz Cica fürdik
Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Catherine Emmett: A mocsár királya
Aino Havukainen – Sami Toivonen: Tatu és Patu fura masinái
Majoros Nóra: Ramszesz 80 gyereke
Miloš Macourek: Mach és Sebesztova az iskolában
Alex T. Smith: Claude vidéken
Farkasházi Réka: Életmesék