Izgalmas, magával ragadó. Újító és elgondolkodtató. Ez a regény egy kaland formájában állít görbetükröt a jelen társadalmának egy-egy problémájáról, úgy hogy a megoldást mindenki önmagában tudja megformálni.
„ Kedves Dr Meyerson! Ebben az évben az alább felsorolt betegek, a mellettük szereplő címmel és műfajjal leptek meg bennünket…”
Pár órát vesztegethettem csak a kereséssel. Ebédnél elmeséltem mindezt Theodornak.
– …tudod ez nem új dolog. Több ezer éve, Mezopotámiában is alkalmaztak ilyesmit. Akkoriban nem nagyon díjazták ha bárki bármilyen rendellenességgel született, vagy nőtt fel. A fizikai rendellenségeket ugyebár könnyebb kiszűrni, de a mentális rendellenességek már csak később fedezhetők fel, pláne, ha azok valamilyen sokk, tragédia, vagy bármilyen behatás következtében jelentkeznek. Ezeknek a mentálisan sérült embereknek gyűjtőházat építettek.
A sámánisztikus világokban a mentális zavarokban szenvedők egy része, rendkívül hasznos volt az adott… (tovább)
Az utolsó kötet 3 csillagozás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Népszerű idézetek
Nem hagyott nyugodni, hogy mi van, ha az intézet legborzadalmasabb
kezeltjét, akit nyilván az alagsor legeldugottabb kórtermében tartanak, a nagy
kapkodásban itt felejtették. És erre a rémképemre a hatalmas épület üresen
kongó falai által visszavert hangok ijesztő bizonyságot nyújtottak. Minden
meglehet. Meglehet, hogy csak saját neszünk volt mely az akusztika csapdájába
esett és bolyongott ott napokig, vagy a külvilág semmiképp sem barátságos
hangulata szűrődött be, de kijelenthetem, igencsak nyugtalanító volt mindez.
Lehet sokan nem is voltak a mi korunk értelemben betegek, csak többet tudtak
másoknál. Ez talán ma is alapvető probléma. Vagy az is lehet, hogy képességük
sodorta őket ilyen vagy olyan elmeállapotba.
…. ma már annyi mindent hall az ember, egyfajta misztikum. A Világ négy
különböző pontján, négy különböző embernek egyvalaki súg. Ugyanaz a belső
hang.
Nem zavarta senki, nem voltak lármás alakok, nem voltak telefoncsörgések,
nem volt ott más, csak ő.
A hold teledagadta fénnyel a részére megszabott teljes kört, melynek szélei
mintha kicsit feszültek volna már, számára ez nem volt túl megerőltető, hisz
rendszeresen megtette ezt, akár észrevették, akár nem.
Eszerint a mechanizmus szerint, pedig az általa kiváltott, elkerülhetetlen haladás
következtében egyre közeledett a folyóhoz és mivel akkora nagy giccs lenne, ha
most leülne ott egy padra a folyóparton, hogy írója rögtön fejbe is lőné magát,
így továbbhaladt megmentve íróját a kényelmetlenségektől. (kackac)
Számára sem volt különösebb ez a reggel, mint ezen reggel számára ő maga.
Igaz, hogy szereplőnk még érezte a tegnap esti séta ízét szájpadlásán, s
mindez apró merengésre adott neki okot. Pár perces bambulásnál ő sem
tartotta érdemesebbre. Láthatóan, mélázása mégis mély volt. Az este tapasztalt
megpihent érzés, sokkalta ismeretlenebb volt számára, mint azt gondolnánk,
és mint azt gondolhatta volna ő is. Ez a pár percig tartó méla-bambulás, mely
felidézte ezt az érzést, mélyen legbelül meghatotta Floyd nevű ébredőnket.
Édes cukorként kóstolgatta, majszolgatta emlék-nyalókáját, hogy újra és újra
felidézze az érzést, mely akkor, előző este átölelte.
Ebben a pillanatban, valami halk nesz törte meg hirtelen villámként Floyd
némán suhanó éjszakáját. Valami apró zaj, ami talán beazonosítható lett volna,
de az a gyors összerándulás, ami a bámészkodó lét álmából kitépte emberünk,
nem engedte, hogy összekuszálódott érzékei megtalálják a megfelelő emlékeket.
Így csak apró zaj maradt, ami kicsit másképp megismétlődött.
Csend volt. Hatalmas csend, mintha maga a világűr is halkabban lélegzett volna,
mintha minden és mindenki ugyanazt figyelné.
Olyan érzése volt, mintha minden más amit eddig hallott, halk szonáták
lettek volna, ahhoz a belső zajhoz képest, mit most szívverésének, monoton
gyorsritmusú mélységének dübörgése hallatott vele.
Floyd békésen ült tovább érezve a csendet és azt a végtelen nyugalmat, amely
talán kintről áradt be, feléjük, vagy talán belőlük áradt ki és festette a világot
saját, speciálisan egyedi látvánnyá.
Floyd lelke még mindig kereste a megfelelő formát, ahogy előtte illeszkedett
embertest alakú vödrébe.
Sebesen csodálta a fák szabadságát, a növények és apró rovarok szertelen
szerelmét. Érezte testében, létében a tér hatalmasságát és mindent átölelő
változatosságát. Furcsa érzés volt ez számára és csak az idő sürgetésének zord
csengetése volt mi megzavarhatta, és kicsit gyorsabb haladásra ösztökélte.
Továbbá rendkívül élénkítő volt lelkének a hegy és az erdő által nyújtott
változatosság, és mint gyermek a csokoládéboltban úgy majszolta az újabbnál
újabb részleteit.
Látni akarta a láthatót. Látni akarta, amit csak tud. Most nem habzsolta, csak
hagyta, hogy az őt körbevevő mindenség a saját kénye kedve szerint be-be
csússzon szemei likán, fülei barlangjaiba, orra és szája üregeibe. Nem várt el,
nem kért, nem követelt, nem birtokolt semmit, amit a körülötte paplanként
elterülő táj adhatott, rejthetett. Viszont békésen figyelte mi az, ami megtalálja,
és érzékszervein behatol, vacsorája mellett, falatkái között. Boldog volt, hogy
tudta, nem álmodik.
Tudatához érve, szemét kinyitva figyelte a bokor hangjátékát, mely hol
megrezdült, hol hallgatott. Mintha szólna, akarná, hogy Floyd felkeljen, de
a világért sem áll szándékában hangos riadalmat kelteni az álom világából
érkezőnek.
A szél mosdatta, a nap melegítette huncut paplanként takarva, mint az földi,
hideg reggeleken ismerős.
Így ültek ott, gombákat tisztogatva, mikor is Floyd megérezte, amit olyan rég
érzett már. Tudta, hogy az öreg beszélget vele. Beszélget, úgy hogy ő maga nem
tudta a kérdéseket, nem tudta a válaszokat és nem hallotta, pedig hallania kellett
volna. Tudta, hogy agya önállóan kontroll nélkül adakozik.
Igazán együtt járt a három test. Egyek voltak, de ez az egység csak a reggel
andalító takarójának egysége volt. Ez varrta össze őket olyan cérnával mit a nap
egyre fentebbről érkező sugarai oldanak majd fel, ha eljön az ideje.
Csendben voltak. Talán fejükben játszottak beszélgetés hangokat, talán
mindketten csak jól értették egymás érzéseit és így kellemes összhangban
egyként élvezték a létet, egyként lépték az erdő talaját, egyként hallgatták halk
imáit.
Szeméből áradt, hogy ebben a pillanatban, ebben a lélegzetben semmi mást nem
szeretne, mint hogy szerelmük tüze testük egybe olvadásával váljon világot
megváltó fénnyé.
Szerették az erdő megszokott illatát, szerették az út ismerős dallamát. Már
nem találtak semmi felfedeznivalót a levelekben, ágakban, fákban, bokrokban
így találták meg önön belső rengetegükben a kuszára és torzra nőtt bozontos
dzsungelt. Szerették együtt sétálva kibogozni az élet gombolyagát.
A te világod veled nő amikor jó és veled együtt megy össze amikor rossz
érzéseid vannak, ezért nem látod, ezért nem veszed észre a különbséget.
Nem volt részeg, csak dühös, vagy inkább elkeseredett és csalódott. Sokáig
utáltam, ma már nem teszem. Sajnálom, hogy ennyire nem értette. Csak egyszer
történt meg.
A legélesebben megélt tudásod áthat a többi önvalódra és hatással van ottani
létezésére.
Ha elveszed a teret a tengertől, ne csodálkozz, ha idővel visszaveszi azt. Lássuk
be a bolygód nem akar forogni, csak forog. A növény nem akar nőni, csak
nő, akarat nélkül. Nem akar virágot bontani, de teszi ezt, ha teheti. A nap sem
akar fényt és életet adni, csak teszi önmaga valójának legjobbját, a tőle telhető
legjobbat. Ti vagytok csak, akik akartok és akarattal tesztek.
Sokszor nem látom, csak hallom szavait. Van, hogy csak érintését érzem, vagy
csak a szagát, vagy csak egyszerűen a gondolatát. Lehet, hogy nem mindig van
itt tényleg.
Ha igazán figyeled meghallod, meglátod mögötte azt aki játssza, aki ezen a
folyosón sétál lelked felé.
E fogságból szabadulva, mely a gyaloglás alatt egyre inkább éreztette testük
létezését, s egyre többször rántotta ki őket gondolataik világából, könnyedén
szárnyalt lelkük egy másik valóságba.
Tudtok mindent, emlékszem mindenre és tudom, mindig emlékezni fogok.
Köszönöm ennek a testnek, hogy elvezetett és hű szolgám volt ezen az
úton, megadta nekem azokat az élményeket, érzeteket, és tapasztalásokat,
amelyet megadhat egy emberi test. Boldog vagyok és a boldogság összes
könnycseppével búcsúzom. Tudtom, hogy már nincs legközelebb. A
legközelebb már máshol van. Visszavonhatatlanul vége ennek a létnek. Sosem
lesz ugyanez, mindig másmilyen lesz. Ez a szépsége. És te.
– Köszönet Hugli Judit barátomnak a gyűjteményért!! –
Hasonló könyvek címkék alapján
- George R. R. Martin: Kardok vihara 96% ·
Összehasonlítás - Mo Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere 3. 96% ·
Összehasonlítás - Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város 96% ·
Összehasonlítás - Robert Jordan – Brandon Sanderson: A Fény emlékezete I-II. 97% ·
Összehasonlítás - Brandon Sanderson: Tündöklő szavak I–II. 95% ·
Összehasonlítás - W. Bruce Cameron: Egy kutya négy élete 95% ·
Összehasonlítás - Rebecca Gablé: Fortuna mosolya 98% ·
Összehasonlítás - Szép Zsolt: Kárpát Walzer 96% ·
Összehasonlítás - Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa 95% ·
Összehasonlítás - Karen Marie Moning: Új nap virrad 95% ·
Összehasonlítás