Az ​isteni és az emberi természetről I-II. 3 csillagozás

[…] ismerje az egy Istent: egy lényeget, három személyt; a lényeg háromszemélyű Egységét és a személyek egylényegű Háromságát; Egységet a Háromságban és Háromságot az Egységben; nem egyiket és másikat, sem egyiket a másik mellett, sem egyiket a másikon keresztül, sem egyiket a másikban, sem egyiket a másikból; hanem ugyanazt, amely önmagában, önmaga által és önmagánál önmagával azonos; Egység is és Háromság is, aki keveretlenül birtokolja a keveredés nélküli egyesülést, és a feloszthatatlan és részekre nem bontó megkülönböztetést; aki Egység a lényeg, vagyis a létezés szempontjából, de nem összetétel, feloldás vagy bármiféle keveredés szerint; viszont Háromság létének és fennállásának mikéntje szempontjából, de nem felosztás, elidegenedés vagy bármiféle szétdarabolás szerint. Hiszen nem darabolódik szét személyekre az Egység, és nem is viszonyként van bennük és szemlélhető; és nem személyek tevődnek össze Egységgé, sem nem összegződésükkel töltik ki azt, hanem mint önmagával azonosat, ugyanazt, bár más és más módon. Hiszen a személyek szent háromsága lényege és a benne lévő egyszerű alapelv szempontjából keveredetlen egység; a szent egység pedig a személyek és a létezés módja szempontjából háromság. Különféle módon ugyanaz az egész az egyik is és a másik is, amikor – mint mondják – más és más szempontból gondoljuk el: egy és egyetlen, oszthatatlan és keveredetlen, egyszerű, nem fogyatkozó és változatlan Istenség, amely teljességében Egység a lényege szerint, és ugyanő teljességében Háromság a személyek szerint; a hármasfényű egy világosságnak egy sugarát egyetlen formában sugározza.

A májnak, a vér forrásának a feladata a táplálékkal való ellátás. A bekerülő tápanyag ugyanis kifakasztja a májban a vér forrásait, ahogyan a hegycsúcsokon lévő hó saját nedvességével táplálja a hegy lábánál fakadó forrásokat, úgy, hogy tömege következtében vizét a lenti vízerekbe préseli. A szívben lévő levegőt a szomszédos szerv vezeti be, amelyet tüdőnek neveznek. Ez a levegő tárlója, mely a szájig érő csövön keresztül szívja be lélegzéskor a levegőt. Körülveszi a középen elhelyezkedő szívet, mely az örökmozgó tűz tevékenységét utánozva szüntelen mozgásban van. A kovácsműhelyek fujtatóihoz hasonlóan beszívja a mellette levő tüdőből a levegőt, kitágulásakor megtölti vele belső üregeit, és felszítja vele saját tüzét, melyet ezután a szomszédos csatornákba lehel. Tevékenységében nincs szünet. Ami körülötte van, azt kitáguláskor saját kamráiba szívja, ami pedig benne van, azt összehúzódással a járatokba küldi. Úgy vélem, ez a mi önkéntelen légzésünk oka.
[…]
Mivel a májnak igen nagy szüksége van a melegre, amikor a nedves anyagból előállítja a vért, a szívtől azonban távol van (mert nézetünk szerint a májat, mint az életerő egyik forrását és gyökerét nem lehet túl szűkös helyen összezsúfolni a másik életforrással), hogy a hőforrástól való távolsága következtében a test háztartása kárt ne szenvedjen, egy ideghez hasonló vezeték (a hozzáértők artériának hívják) veszi fel a szívből és szállítja a májhoz a meleg áramlatot. Ez a vezeték körülbelül azon a tájon torkollik be, ahol a nedvek is a májba jutnak, s a meleggel forrásba hozva a nedveket nekik is juttat valami tűzszerűt, amennyiben vörösre színezi a vért. Innen kettős vezeték ered, melyek közül egyik csőben a vér, a másikban a levegő halad, hogy a nedves elemet a meleg mozgása hajtsa és könnyítse útját.
[…]
A meleg elemből a legtisztább, a nedves elemből a legfinomabb elegyedik és egyesül, és ezek kipárolgásaikkal táplálják és fenntartják az agyvelőt.

255-258. oldal (Nüsszai Szent Gergely: Az ember teremtéséről)

Másfelől a világ egy, mert részei [ti. a szellemi és az érzéki világ] nem osztják meg; ellenkezőleg, maguknak a részeknek a természetes sajátságaiból fakadó különbségét is körülhatárolja, önmaga egységéhez és osztatlanságához fűződő viszonyuk által. Megmutatja, hogy a részek keveredés nélkül azonosak vele magával és kölcsönösen egymással; hogy egyik a másikban, mint egész az egészben benne van; hogy a két rész teszi teljessé magát az egy egészet, és maga mint egész által lesznek egyformák és tökéletesek a részek. Az egész szellemi világ ugyanis titokzatosan formált jelképes alakzatok révén megmutatkozik a látni tudók számára az egész érzéki világban, és az egész érzéki világ, a szellem által értelmileg leegyszerűsítve, benne van az egész szellemiben. A szellemi világban az érzéki az értelmiben van jelen, a szellemi világ pedig az érzékiben a hasonmások által, de mindkettőjük műve egy, mintha “egyik kerék a másikban” lenne, amint Ezekiel, a nagyszerűségek csodálatos szemlélője mondja (Ez 1,16), mert – úgy vélem – a két világról beszél. Továbbá: “Mert ami benne láthatatlan, azt a világ teremtése óta műveiben értelmileg szemlélhetjük (Róm 1,20) – mondja az isteni apostol. Ha pedig a megnyilvánuló dolgokon keresztül szemlélhetjük azt, ami nem nyilvánul meg, akkor – amint meg van írva – mennyivel inkább fogják fel értelmileg a meg-nem-nyilvánuló dolgokon keresztül a megnyilvánulókat azok, akik a lelki szemlélődésig nőnek fel. A szellemi dolgoknak a láthatókon keresztül történő jelképes szemlélése nem más, mint a látható dolgoknak a láthatatlanokon keresztül történő lelki megismerése és megértése. Hiszen szükségszerű, hogy az egymást kölcsönösen kinyilvánító dolgok teljes igazságukban és tisztaságukban tükrözzék egymást, és megfelelésük hiánytalan legyen.

Hitvalló Szent Maximosz: Müsztagógia – Beavatás a szent titkokba, II. kötet, 275. o.