Az ​év természetfotói – Magyarország 2017 6 csillagozás

The Nature Photographs of the Year – Hungary 2017
Az év természetfotói – Magyarország 2017

Az Év Természetfotósa pályázat Magyarország és a régió legrangosabb természetfotós versenye, melyet immár 25 esztendeje rendez meg évről évre a naturArt. A fotóművészet egyik legösszetettebb és legtöbb fáradsággal járó ágának hazai és határon túli képviselői ezúttal is alaposan kitettek magukért, amit látványosan bizonyítanak azok a rendkívüli fotók, amelyek újra és újra meghökkentenek, elgondolkodtatnak, vagy épp megnevettetnek bennünket. A pályázat az idén is kiemelkedő anyaggal ajándékozott meg minket. A díjnyertes képeket és a zsűri által legjobbnak ítélt fotográfiákat hagyományainknak megfelelően most is egybegyűjtöttük, és ebben a lebilincselő albumban mutatjuk be a természet szépségei iránt érdeklődő közönségnek.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Az év természetfotói – Magyarország Magyar Természetfotósok Szövetsége (naturArt)

>!
Alexandra, Pécs, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN/EAN: 9771785233068

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

RandomSky>!
Az év természetfotói – Magyarország 2017

Az év természetfotói – Magyarország 2017 The Nature Photographs of the Year – Hungary 2017

Ez az album elejétől végéig szemet gyönyörködtető, de egyúttal elgondolkodtató fotókkal van tele. Legyen szó makróról, amikor a rovarokat az életnagyságú méret sokszorosára nagyítva láthatjuk, vagy olyan képről, amin a táj is látszik, vagy épp a tenger vagy folyók mélye, netán mely Afrika ismeretlen tájain készült vagy Magyarország rejtett tündérvidékein – mind arra készteti a nézőt, hogy megálljon egy pillanatra, ráébredjen, micsoda gazdag világban él, és emlékeztesse rá, hogy mindez múlékony, a fotó csak a pillanatot örökíti meg, azt, amit ábrázol, nem.
Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-02…

Yvonne4 P>!
Az év természetfotói – Magyarország 2017

Az év természetfotói – Magyarország 2017 The Nature Photographs of the Year – Hungary 2017

Csodálatos fotóalbum, lélegzetelállító képekkel. Az egész könyv, a fotósok bemutatása, az egyes pályázatok leírása, a kép aláírások magyar és angol nyelven íródtak.
Kedvenc képeim:
Potyó Imre: Téli szárnyak
Szabó Irma: Volt egy álmom
Haarberg Orsolya: Szemtől szemben
Daróczi Csaba: A jégszív megszakad

Renáta_G>!
Az év természetfotói – Magyarország 2017

Az év természetfotói – Magyarország 2017 The Nature Photographs of the Year – Hungary 2017

Az Alexandra Kiadó által kivételes minőségben összeállított kötetben a pályázat 120, a természet szépségét mesterien megörökítő pillanatát gyűjtötte össze, a vadon szerelmeseinek legnagyobb örömére. Tökéletes ajándék lehet a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából ez a gyönyörű kötet a természet, a fotózás rajongóinak, illetve bárkinek, aki szeret időnként elmerülni a természet különlegességében és átadni magát a varázslatnak.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2017/11/08/az_ev_termeszetfot…


Hasonló könyvek címkék alapján

Csengel-Plank Ibolya – Hajdú Virág – Ritoók Pál: Fény és forma / Light and Form
Váradi Levente: Végtelen motívum
Díner Tamás: Világképeim – worlds views
Balla Demeter: Csak képek / Just Pictures / Bilder ohne Wörter
Baksa-Soós Veronika – Üveges Krisztina (szerk.): Kényszerleszállás / Emergency Landing
Friedmann Endre: A pillanatból élek – Living for the Moment
Tomas Opitz – Üveges Krisztina (szerk.): Fényképezte Zsigmond Vilmos / Photographed by Vilmos Zsigmond
Gaál Péter (szerk.): Varázslatos Magyarországunk 2010
Legát Tibor – Sándor Dávid (szerk.): Elfelejtett Budapest / Forgotten Budapest
Benkő Imre: Ikrek / Twins