Az ​501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell 22 csillagozás

Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

A kötet nem csak a filmrajongóknak kötelező olvasmány, hanem azoknak is, akik egyszerűen csak szeretnek moziba járni. Találkozhatunk benne a legtöbb klasszikussal, miközben az ifjú kritikusok friss hozzáállásuknak köszönhetően néhol egészen új összefüggéseket tárnak fel velük kapcsolatban. A gyűjtemény a filmeket műfaj szerint, időrendben csoportosítva sorolja fel fényképes illusztrációval, valamint megdöbbentő és érdekes háttérinformációk kíséretében.

>!
Alexandra, Pécs, 2007
544 oldal · ISBN: 9789633698617 · Fordította: Császár László
>!
Alexandra, Pécs, 2006
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633698618 · Fordította: Császár László

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 11

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

ancsee P>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Vannak benne tényleg jó filmek és vannak, amiknek a jogosultságával nem értek egyet. Szép, színes, érdekes, kicsit hatásvadász.

szodav>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Nem volt benne a számomra öt legfontosabb film:

1) Mennyei teremtmények (Peter Jackson
2) Mulholland Drive (David Lynch)
3) Az órák (Stephen Daldry)
4) A vágy villamosa (Elia Kazan)
5) A kék angyal (Josef von Sternberg)

Ezek szerint mégsem olyan „fontos” ez a könyv!

Sceurpien I>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Vannak benne filmek, amiket csak ebből ismertem meg, és azóta sem hiszem, hogy olyan fontosak lennének, de a legtöbbel egyetértek. persze hiányzik is belőle jó sok.

slawter>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Aki teheti, inkább az 1001-et vegye meg. Ez a köynv sem kifejezetten rossz, de sok az átlagos és egyszerű írás benne, valamint a Hollywood központúság jellemzi. Viszotn így is kad benne legalább 200-250 mestermű, gondos leírással, amiért ha kedvezményesen akadsz rá a műre, érdemes beszerezni.

Jealousman>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Remek gyüjtemény elég sok az amerikai film benne de ebben is találtam sok jó filmet amit meg kell néznem! :)

Nahar>!
Az 501 legfontosabb film, amit mindenképpen látnod kell

Egyetértek azokkal, akik szerint túlzottan az amerikai filmeket állítja a középpontba a könyv. Sok olyan film szerepel benne, amelyekről előtte nem is hallottam, illetve olvastam. Ennek ellenére egyszer érdemes elolvasni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Steven Jay Schneider (szerk.): 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
Ed Catmull – Amy Wallace: Kreativitás Rt.
Kelecsényi László: Latinovits Zoltán
Stőhr Lóránt: Személyesség, jelenlét, narrativitás
Nemeskürty István – Szántó Tibor: A magyar filmművészet képeskönyve
Edward White: Alfred Hitchcock tizenkét élete
Kováts Réka (szerk.): Kérdezz! Felelek! – Film
Erőss Gábor: A történelmi filmek szociológiája
Lichter Péter: 52 érzéki film
Noah Isenberg: Nekünk megmarad Casablanca