Szarajevó ​rózsája 70% 42 csillagozás

A Szarajevó rózsája egy kemény könyv. Sajnálatos, hogy a magyar kiadás borítóját meglehetősen félrepozícionálták, mert bár a rózsa, mint motívum, szerepet játszik ugyan a történetben, de ebben a környezetben és háttérszínnel inkább romantikus regény benyomását kelti a kötet. Nem jön át úgy a motívum üzenete, mint egyes külföldi kiadásoknál, és ez elég zavaró, azon olvasók számára pedig, akik nem tudják, mit is vesznek le a polcról, egyenesen félrevezető lehet. Márpedig nem a romantika uralja a fő történetszálat, még ha a háborút közvetlenül megelőző időszak egy szerelmi háromszög problémáit feszegeti is. A rózsa egyrészt utalhat a bosnyák származású főhősre, Nimetára, de a címválasztás valós oka inkább egy hadtörténeti rettenet: Szarajevó rózsáit aknavetőgránátok okozták, amik egyedi nyomot hagynak a betonban. A háború után aztán azokat a nyomokat, ahol a szemtanúk és egyéb bizonyítékok szerint legalább egy ember meghalt, vörös gyantával kiöntötték. Ezeknek a nyomoknak a sajátos formája és a színe pedig sok esetben rózsáéra emlékeztet…

Nehéz elkezdeni az értékelés írását, mivel a téma maga alapból nem túl felemelő, hiszen a délszláv háborúról szól, annak is a bosnyák vonatkozásáról. Az elején magával a könyvvel is nehezen haladtam, mert néha olyan érzésem volt, mintha egy történelemkönyvet olvasnék, az események kronologikus ismertetése mellett maga a történet kissé háttérbe szorult. Így utólag azonban azt érzem, fontos volt ez így leírni, hiszen azért, mert mi viszonylag közel voltunk/vagyunk az akkor harcoló felekhez, de Ayşe Kulin célja ezt a háborút más, távoli vidékekkel is megismertetni.
A háború borzalmas. Mindig. Nincs kivétel. Nincs olyan háború, ami magasztos célt szolgálna. Háborúzni a béke érdekében képmutatás. A kisemberek számára mindenképp. Nimeta családján, barátain, kollégáin keresztül mutatja be a háborús hétköznapokat, Szarajevó ostromát. És néha kegyetlenül gyomorszájon vágja az embert. Ilyenkor le kell tenni a könyvet, mert úgysem látsz a könnyektől…a néma könnyektől. Mert van, amire nincs magyarázat, nem lehet. A II. világháború után sokan hitték, hihették azt, hogy nem lesz több népirtás, mert ezt nem engedhetik meg többé a nagyhatalmak. Pláne nem Európában, a modern világban. De mindenki hallgatott….ezrek szenvedtek, haltak kínhalált, lettek roncsok egy életre.
Nimeta, Stejo, Burhan, Fiko…a nagymama…a szomszédaink, a barátaink is lehetnének. Nincsenek túlmisztifikálva, átlagos emberek, értelmiségiek, mint bármelyikünk. Egy olyan világból, ahol mindenki egyforma, mindegy miben hisz, milyen vallás dogmáit tartja csöppenek egy olyan világba, ahol a szerbség és a kereszténység lesz az egyedüli elfogadott, minden más üldözött. És mindez a 21. század közvetlen előestéjén történt.
Ayşe Kulin könyve rávilágít arra, hogy amiről azt hisszük, hogy többet nem történhet meg, az igenis megtörténik, mert a történelem ismétli önmagát…mindig, vég nélkül. „Aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újra átélje.”
Az egyetlen negatívuma a könyvnek (okés, a hosszú történelmi tényismertetés is valamilyen szinten) az a vége: spoiler

Régóta halogatom a téma miatt ezt a könyvet, de mégis vonzott. Nem tudom, hogy aki a borítót tervezte és aki jóváhagyta, tudta-e miről szól a könyv. Mert nagyon nem illik hozzá és félrevezető is.
Szarajevói háború első részét ismerhetjük meg a könyvből (nem derül ki, hogy miért nem az egészről szól) egy bosnyák család szemszögéből. Nem sikerült a tényeket és a fikciókat jól összeilleszteni. Az anyuka a helyi tv-ben dolgozik riporterként, hozzájut az információkhoz. Akár jó is lehetett volna ez, de annyira mesterkéltek a párbeszédek, ahol a háború a téma. Van egy romantikusabb szál is a könyvben, ami nem kellett volna szerintem. A könyv végi hosszú történelemlecke a bosnyák nép életéről a 13. században meg pláne nem hiányzott. A történet nincs lezárva, a háború közepén vége van a könyvnek.
Sajnálom, lehetett volna ebből egy jó könyv is, de nagyon félrecsúszott.

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 4,5
Stílus (írói): 3
Ötlet (eredetiség): 3
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 2,5
Érzelmek (ábrázolása): 3
Izgalom: 4,5

Hát ez furcsa könyv volt. Olyan, mintha egy romantiks történetet akart volna az író belegyömöszölni egy száraz történelemkönyvbe. Vagy fordítva. Ayşe Kulin középszerű író, nem kedveltem meg a stílusát. Nem túl eredeti ötletből született a regény, ami a boszniai háború történetét mutatta be egy család sorsán keresztül. A tartalom kidolgozott, a mondanivaló átjut az olvasóhoz. Hitelesség szempontjából nemigen meggyőző, a könyv világa korlátozottan átélhető. Kulin nem helyezett különösebb hangsúyt a szereplők érzelmeinek ábrázolására. A történet egyébként – a száraz történelmi dokumentumszerű betétektől eltekintve – mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.

Nagyon profin megírt, ütős történet. Külön érdekessége és értéke, hogy a regénybe ötvözve nagyon közérthetően elmeséli, hogyan torkollottak az események a délszláv háborúba, olyan stílusban, hogy még az is megérti, aki nem sokat tud erről.
A teológiai vélemény különbségeim miatt (eretnek bogumilok, iszlám) nyilván nem lettem „bosnyák-rajongó”, de ettől ez még egy monumentális emberi történet.

Irodalmi értékekkel nem sokkal ruházták fel a művet. Mégis jelentős alkotás. A bosnyák nép történelmét ismerhettem meg belőle a saját szemszögükből. Teljesen másként értelmezendő így. Kulin bán nevét hallottam tanulmányaim során, viszont emberi volta most elevenedett meg.
A háború pedig…
Nekem is nehéz róla beszélni, hát még azoknak, akik megélték. A szenvedő Szarajevó képe még nagyon sokáig fogja kísérteni ismerőinek létét. Viszont minden alkotás, mely a témában születik egy-egy terápiát jelent nekik, nekünk. Így tekintve a könyvre, nagyon fontos munka.

Történelem imádók figyelem! Első körben ez a könyv nektek való! A jugoszláv háborúról úgy olvashatunk, mintha mi magunk is ott lennék, elképesztő részletességgel mutatja be az írónő a romba döntött városokat, a háborús körülményeket, a háború kellős közepén élő emberek napjait, életét. A politikai ok-okozatot is nyomon követhetjük, kinek és milyen döntése által történt az, ami. Ha bár, őszintén én a sok név között néha elvesztem, hogy ki kicsoda, és kinek az oldalán áll.
A történet pedig emelett tovább facsarta a szívünket Nimeta szomorú családi vonalával. Egy széthullóban lévő család. Egy tiltott kapcsolat. A múltból elő-elő bukkanó történések amelyik ehhez a pillanathoz vezettek. És szeretet. Annyira izgultam, hogy a gyerekeknek legyen semmi bajunk a háborúban. De hát nem az írónő, a sors ilyen. #spoileralert Szerintem elvesztettük őt, nekem a végén úgy jött le…
Illetve amikor Nimeta testvére is mondhatni testközelből tapasztalta meg a nagymamával a mészárlást – zvorniki mészárlás….Ahogy egy falunnyi embert csak úgy lekaszaboltak, mert muszlimok voltak….Velük sírtam.
Érdekesség, hogy a cím nem csak Nimetára, a főszereplőre, utal. Szarajevóban, ahol aknavetőgránátok csapódtak a földbe, érdekes virág alakú nyomot hagyva a betonba, ezeket a „lyukakat” vörös gránáttal töltötték ki, ha a becsapodásban valaki meghalt vagy megsebesült. Fájdalmasan gyönyörű emlék szerintem. Félreértés ne essék, jobb lenne, ha nem lenne ilyen nyom a betonban egyáltalán. De az, hogy így is jelképezik a háború áldozatait, magára a háborúra így emlékeznek… Gondoljatok bele, sétáltok, és paff belefuttok egy ilyenbe. Anyu/apu, mi ez? És ni már meg is ismerkedtünk a jugoszláv háborúval, s áldozataival. A történelem mindenhol ott van, minden apró kis szegletben, lyukban ott bújik valami a történelemből, s várja, hogy megtaláljuk, belebotoljunk. Hogy emlékeztessen minket.

Tulajdonképpen tetszett, érdekes volt. Már gyerekkorom óta érdekelt a délszláv konfliktus, szerettem volna többet tudni róla, és arra ez a könyv tökéletes volt. Igazából a háttérsztori is jól ki lett találva, egész valósághű. Nimeta néhányszor halálra idegesített a határozatlanságával, meg hogy sohase tudta eldönteni, mit akar, aztán megsértődött mindenen és mindenki elég sokat lelkizett, tépelődött. Kicsit fura nekem az is, hogy a családtagok néha olyan közömbösnek, visszafogottnak tűntek egymáshoz, mint az idegenek és pl. az anyukájával is sokszor úgy beszélt, mint egy kutyával. Tudom, más kultúra, lehet, hogy náluk ez a normális, nekem szokatlan.
Szóval a sztori érdekes volt, amire kíváncsi voltam, megtudtam, a szerelmi szál majdhogynem mellékes volt. Engem nem igazán zavart a „vége”, mert igazából a a történet lényege Szarajevó ostroma és Jugoszlávia felbomlása volt, nem pedig egy bosnyák család története vagy a szerelmi háromszög.
Az egyetlen zavaró rész számomra a végén a 75 oldalnyi bosnyák történelem majdnem a kezdetektől, szerintem túl részletes volt. Biztos, hogy lényeges abból a szempontból, hogy megértsük, miért került Bosznia ilyen helyzetbe, de lehetett volna ezt a részt rövidebbre fogni, és inkább Szarajevó ostromáról írni többet.