A ​kék szörny (Pipp és Polli) 37 csillagozás

Axel Scheffler: A kék szörny

Polli éppen süteményt süt, amikor az ablakban megjelenik egy félelmetes szörny. Szegény Polli! Nagyon megijed – egészen addig, míg észre nem veszi, hogy a kék szörny nem más, mint Pipp.
Még szerencse, hogy csak tréfa volt az egész! Polli is kipróbálhatja, milyen ijesztőnek lenni, aztán irány a kert!

Kiadói ajánlás: 2 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pagony, Budapest, 2015
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155441912 · Illusztrálta: Axel Scheffler

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Futóhomok>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Félelmetes – mondta felolvasàs után Zsombi (3), majd bepakolta a könyvet egy táskába, hogy tüstént juttassuk vissza a kék szörnyet a könyvtárba …

Újfent elgondolkodtam, mennyi minden apróság adja ki, hogy jól működjön egy mesekönyv. Tessèk komolyan venni a gyerekeket! Főleg, ha az ijesztgetés-félelem stb. a tèma. Szerencsére Axel Scheffler már megrajzolta a rèmisztő Graffalót, aki összcsaládi kedvencünk, így nincs harag.

Gelso P>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Utálom az egereket – miért hittem én eddig azt, hogy Pipp és Polli mindketten nyuszik? Csak ezért vettem le a könyvtár polcáról. NEM olvasok rágcsálós, úm.: egeres/patkányos stb. könyveket. Nézem az elején, hogy unatkozik, spoiler, meg minden, erre nézem, hogy jön lefele a kedves kis békájával a lépcsőn, meg kezet mos és lóg valami hátul – hátezmegmilyenállat? Ó, jaj, egy egér! A nagy francokat süt egy egér sütit! Fúj, ki sem nyitottam, már el is ment a kedvem a történettől… Most mit tegyek? Hát végigolvasom, legalább tudom, hogy legközelebb nem adok még esélyt sem…
Elolvastam, vártam a nyuszit, spoiler; jó nagy ijedelem lett.
Nem értem a történet lényegét – ez számomra eléggé élettelen; nem hiszem, hogy jóbarátok sírásig ijesztgetik egymást – még heccből sem – a nagyobbak még csak-csak, de a kicsik… Szóval ez egyáltalán nem normális mese – nem is fogom magamtól sem ajánlani, sem kézbeadni a könyvtárban. Ez nem barátságmese, azt is mondhatnám: hülyeség. Minek ilyet megírni? A rajzok inkább tetszettek – legfőképp a béka és a szörny spoiler, meg a halacska az ázó kertben.
Na, jó, persze, tudom, a mese lényege a mindenjó-hajóavége, itt is megvan a móka és a kacagás, a feszültség-gőz kiengedése után, piknikezés, sütievés – de mire fel volt az ijesztgetés??? Enélkül is meglett volna mindez… spoiler
Barátok! Ne hozzátok a frászt a másikra! Kösz!
És amúgy, még mindig érvényes az első mondatom: Utálom az egereket…

1 hozzászólás
Ninácska P>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Sajnos ismét csalódtam Axel Schefflerben. Ez a mese sem tetszett, ráadásul a kék szörny szerintem is félelmetes volt, nem csodálom, ha megijednek tőle a gyerekek. Biztosan nem olvasnám fel a gyerekeimnek, de még az illusztrációkat sem mutatnám meg nekik.
A történet szerintem értelmetlen, pénzkidobás az egész. A végét tényleg kicsit összecsapta a szerző.
Vannak jó Pipp és Polli történetek, de ez sajnos nem tartozik közéjük.
A borító aranyos, csak a kék szörny bár ne szerepelne rajta.

Sicc>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Egy kicsit szerintem ijesztő lehet a gyerekeknek….és hiába próbálja feloldani.

2 hozzászólás
nagara>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Jól indult, de a vége összecsapott. Nem igazán tetszett, nem venném meg.

atomarcú>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Ez egy kicsit ijesztőbbre sikeredett a kelleténél, de azért végső soron cukiság volt, sütisütéssel, piknikkel és paramadarakkal (akik lopják a sütit!).

imma P>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Ennek kevésbé láttam értelmét, mint a többi résznek.

Honey_Fly P>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Ez a rész kicsit kilóg a sorból, nem igazán tetszett egyikünknek sem. Biztos a félelmetes dolgokkal való találkozást hivatott feldolgozni, de nem volt benne semmi különösen aranyos vagy érdekes vagy mindennapi történés sem. De majd ha Sullivan kinéz a szekrényből, előszedjük a tudatalattiból :)

2 hozzászólás
windflower>!
Axel Scheffler: A kék szörny

Kisfiam (3 éves lesz) egyik kedvenc mesekönyve már hónapok óta. A rajzok tartalmasak, az alap sztorin kívül már csak a képek nézegetése közben is rengeteg mesélnivaló jön fel. Nekünk nagyon bejött. :)

Ajanka>!
Axel Scheffler: A kék szörny

1,5 éves korától olvassuk a lányommal Pipp és Pollit. Neki ez a kedvence. Állandóan ezt kellett olvasnom kb 2 éves korától.
Neki csak elsőre volt ijesztő. Utána már mindig mondta, hogy az a Pipp.

Rajzoltunk nagy szörny mancsot is és kiragasztottuk az ablakra. Szerette kiabálni, hogy VÁÁÁ…
Már 5 éves, de a sorozat a mai napig előkerül.


Népszerű idézetek


Hasonló könyvek címkék alapján

Julia Donaldson: A Graffaló
Julia Donaldson: Nyuszi álmos
Zdeněk Miler: A kisvakond reggeltől estig
Vajda Éva: Szása, a szibériai kistigris
Julia Donaldson: A bandita patkány
Katja Reider: Kiskecske keresi mamááát!
Julia Donaldson: Pikó, a nagyotmondó kishal
Julia Donaldson: Zog, a sárkány
Baranyai András: Apa
Berg Judit: Lengemesék számokban