A ​tökéletesség útja / A belső várkastély 1 csillagozás

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja / A belső várkastély Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja / A belső várkastély

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Szent István Társulat, Budapest, 1979
496 oldal · ISBN: 9633601061 · Fordította: Szeghy Ernő

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Szelén>!

Ne gondoljátok, nővéreim, hogy ha nem jártok a világiak kedvében, nem lesz mit ennetek. Biztosítlak, hogy lesz. Sőt inkább soha se próbáljátok meg emberi okosságra alapítani megélhetésteket, mert akkor éhen haltok, s ebben az esetben én azt mondanám, hogy úgy kell nektek. Szegezzétek szemeteket a ti Jegyesetekre: az Ő dolga, hogy titeket ellásson. Ha Ő meg lesz elégedve veletek, akkor azok fognak nektek kénytelen-kelletlen enni adni, akik legkevésbé voltak irányotokban jóindulattal. Hiszen ezt különben már is tapasztaltátok. Ha pedig mindezt megteszitek és mégis éhen találtok halni, akkor én azt mondom: ó mily boldogok a Szent-József kolostor kármelita nővérei!

A tökéletesség útja II.1

marietina>!

Az Úr nem annyira a tettek nagyságát nézi, mint azt a szeretetet, amellyel azokat végrehajtjuk. Ha tehát megtesszük azt, amit tehetünk, az Úr meg fog bennünket segíteni, hogy napról-napra többre legyünk képesek. Ezért ne veszítsük el bátorságunkat mindjárt kezdetben, hanem ameddig ez a rövid élet tart – pedig talán rövidebb lesz, mint egyik-másik gondolná – ajánljuk fel a mi Urunknak belsőleg és külsőleg azt az áldozatot, amelynek felajánlása hatalmunkban van. Ő Szent Felsége majd egyesíti ezt azzal az áldozattal, amelyet miérettünk ajánlott fel mennyei Atyjának a kereszten és így bármi csekélység legyen is az, amit tettünk, olyan értéket kölcsönöz neki, amekkorát szeretetünk megérdemel.

482-483. oldal, A hetedik lakás IV. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Nagy dolog azonban mégis, hogy legalább átlépték a küszöbét.

267. oldal, Az első lakás I. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Ebben a szeretetben, mint mondom, semmi helye nincs az önérdeknek: hanem egyetlen óhaja, egyetlen vágya, hogy az a másik lélek minél gazdagabb legyen égi javakban. Ezt nevezem én szeretetnek, de nem azokat a nyomorúságos kicsinyes földi érzelmeket.

68. oldal, VII. fejezet - A tökéletesség útja

marietina>!

Mélységes titkok az Ő szándékai, de annyi bizonyos, hogy azt adja meg nekünk, ami leginkább előnyünkre válik.

305. oldal, A harmadik lakás II. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Az Úr majd gondját viseli a lelkeknek; mi csak könyörögjünk állhatatosan, hogy irgalmazzon nekik s akkor az Ő kegyelme segítségével előre fogunk haladni.

306. oldal, A harmadik lakás II. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Megértették ugyanis, hogy veszedelem fenyegeti őket s így alapos a remény, hogy előbbre fognak jutni.

281. oldal, A második lakás I. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Ha tehát megtörténnék veletek, hogy elestek, ne veszítsétek el a bátorságtokat, hanem csak menjetek újra előre: az Úr még ebből az esésből is jót tud kihozni.

287. oldal, A második lakás I. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

Kérjétek az Urat, hogy adjon nektek tökéletes felebaráti szeretetet, a többit pedig bízzátok reá.

356. oldal, Az ötödik lakás III. fejezet - A belső várkastély

marietina>!

…mert végre is Isten nem küld az emberre többet, mint amennyit el tud viselni s megadja hozzá a türelmet is.

368. oldal, A hatodik lakás I. fejezet - A belső várkastély


Hasonló könyvek címkék alapján

Szalézi Szent Ferenc: Filótea
Giovanni Pozzi – Claudio Leonardi (szerk.): Olasz misztikus írónők
Norwichi Julianna: Az isteni szeretet kinyilatkoztatásai
Keresztes Szent János: Lobogó istenszeretet
Federico Ruiz: Bevezetés Keresztes Szent János tanításába
Cleonice Morcaldi: Életem Pio atya közelében
Keresztes Szent János: Útmutató a tökéletes lelki életre
M. Jancard: Liguori Szent Alfonz élete
Szalézi Szent Ferenc: Szalézi Szent Ferenc szive
Liguori Szent Alfonz: Gondolatkincsek