Hazatérés 92% 38 csillagozás

Elég sok fiatalokról szóló regényt olvasok, de ez kiemelkedik többi közül. A két idősíkon futó történet nem újdonság, de mégis valami mást nyújt. És nagyon mást, mint a szokásos, egy kaptafa tiniregények. Nem mintha azokat nem szeretném:)
Minden főszereplő a szívemhez nőtt, annyira emberiek, annyira igaziak.
Adélkámnak is olvasnia kell pár év múlva…

Az utóbbi időben sorozatosan olyan könyvekkel sikerült kapcsolatba kerülnöm, amik nem igazán nyerték el a tetszésemet, még a kedvenc műfajomban is akadt egy-két negatív gyöngyszem. De a jég most megtörni látszik, mert ez a történet tökéletes volt és végre egy olyan regény, amit szívesen és élvezettel olvastam.
A Hazatérés, anya és lánya – Marilyn és Angie története. Egy nagyon jól megírt történet, melyben anya és lánya életébe, felváltva nyer bepillantást az olvasó. Mind az írói stílus, mind a nyelvezet és a fordítás is véleményem szerint tökéletes. Nem igazán sorolnám a regényt kifejezetten az ifjúsági könyvnek kategóriába.
Nagy öröm számomra, hogy végre sikerült egy kedves és érzelmes történetet olvasnom, amitől én is úgy érzem, hogy hazatértem. :-)

Annak idején nekem nagyon tetszett az írónő előző regénye, a Kedves halottak. Szeretem a komolyabb hangvételű, érzékeny és elgondolkodtató ifjúsági könyveket, és a Hazatérés fülszövegét olvasgatva úgy tűnt, ezúttal sem kell majd csalódnom. Ezt aztán megerősítette az olvasás élménye is, bár kezdetben kicsit nehezen rázódtam bele a történet ritmusába, amikor sikerült, már el sem eresztett és jóformán alig tudtam letenni. A végére még egy nyilvános bömbölés is befigyelt a buszon, ami még akkor is nagy szó, ha figyelembe vesszük, hogy én még a kóla reklámokon is képes vagyok pityeregni. De nézzük meg közelebbről, mi volt az, ami nagy hatással volt rám ebben a történetben.
Maga a konkrét cselekmény se nem túl bonyolult, se nem túl egyedi: egy tinédzser lány engedély nélkül elutazik a volt fiújával Los Angelesbe, hogy édesapja után nyomozzon, aki anyja elbeszélése alapján már régen meghalt egy autóbalesetben. Mégis van számtalan apró trükk és csavar, ami miatt ez az egyszerűbb kerettörténet különösen megindító és érdekes lesz. Az egyik ilyen, hogy nem csupán Angie szemszögén keresztül olvashatjuk a történteket, hanem párhuzamosan az édesanyja, Marilyn nézőpontjából is. Sőt, ami azt illeti, az övé még dominánsabb is a regényben. A váltott szemszög és az idősíkokban való ugrálás egy igazán egyedi utazást tesz lehetővé: szép lassan megértjük, hogyan fonódik össze anya és lánya sorsa, illetve hogy a régi sérelmek, fájdalmak és traumák hogyan okozhatnak a következő generációban is komoly károkat, akkor is, ha azok nincsenek tudatosítva és a felszínre hozva.
Plusz csavart jelent az is, hogy Angie apja afro-amerikai volt. Ez talán nem tűnik nagy dolognak, de a félvér kislány számára meghatározó volt a saját identitásának kialakításában- pontosabban inkább a hiányok és a betöltetlen űr miatt, hiszen fehérbőrű, szőke édesanyja mellett folyamatosan azt érezte, hogy ő más, és hogy a lénye egy nagyon fontos részéhez semmilyen kapcsolódási pontja nincs, sem rokonok, sem ismerősök formájában. Ráadásul az sem segít, hogy Marilyn nagyon elzárkózik a múlt elől, nem szívesen beszél a lány édesapjáról, holott a visszaemlékezésekből hamar kiderül, hogy hatalmas szerelem volt az övék. Angie érzései nagyon ellentmondásosak ezzel kapcsolatban. Egyrészt rajongva szereti édesanyját, aki egyedül nevelte fel és mindent megadott neki, amit csak tudott, másrészt haragszik is, hiszen úgy érzi, csupán kísértetek veszik körül, akiknek nem tud nevet vagy formát adni, és ami miatt komoly problémái lesznek a saját kötődései kialakításával. (…)
Sokszor a történetekbe nem kell semmi természetfeletti vagy igazán extrém körülmény ahhoz, hogy végtelenül érdekesek és lebilincselőek legyenek. Számomra a legizgalmasabb téma amúgy is az emberi lélek, ebben a regényben pedig nagyon jól sikerült a szerzőnek ennek mélységeit ábrázolnia. Nagyon jó pszichológiai érzékkel látja és láttatja, hogy a múltbeli eseményeknek vagy a ki nem mondott szavaknak milyen hatása lehet a jelenre, és azt is, hogy a jóvátételhez és a megbocsátáshoz soha nem lehet túl késő. Engem is váratlanul ért, hogy a végére mekkora érzelmi katarzisba futott össze anya és lánya története, ami egyszerre volt fájdalmas és felszabadító. Nagyon örülök tehát, hogy kézbe vettem a könyvet és részt vehettem ezen a különleges hangulatú, szép és megható utazáson.
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/02/hazateres-ertek…

Most sem kellett csalódnom Dellaira történetében.
Témája is ismételten a gyász és a búcsúzás, bár most ez sokkal árnyaltabbá válik.
Teret kap a tudatalatti és a önismeret csodálatos világa.
Ami pedig legszebb üzenet a könyv során, hogy senki sem védhet meg mást, mindenkinek meg kell vívnia a maga harcát még azon az áron is, ha ezzel egy szerettünknek fájdalmat kell okozunk…

Szavakba se lehet önteni, hogy mennyire csodálatos…

Kicsit tartottam tőle, mivel belefutottam pár értékelésbe, ami elbizonytalanított kicsit. A könyvtárban viszont szembe jött velem úgyhogy arra jutottam, mi baj lehet belőle ha kiveszem. Abszolút nem bántam meg, érdekes volt a történet, azt az egyet hiányoltam csak, hogy nem tüntették fel melyik fejezet játszódik a múltban és melyik a jelenben. Szép történet, ami egy korunkat is meghatározó problémát vet fel.

Ava Dellariának sikerült, létrehozott egy újabb egyedi regényt, ami bár nem tökéletes, de nagyon belopta magát a szívembe. Szerettem az üzenetét, azt, ahogyan az életről, az álmokról mesél és tanít. A karakterek fejlődését is jó volt átélni, Marilyn pedig igazi kedvenc lett. Örülök, hogy ezt a regényt is elolvashattam, mert igazi élmény volt – minden apróbb hibájától eltekintve.

Bővebben a blogon:
» http://sorok-kozott.hu/2020/07/jon-magyarul-a-cursed-at…

Szeretem az olyan történeteket, amik maguk után hagynak illatokat, színeket, dallamokat és képeket. A Hazatérés – amely egy anya és lánya történetét meséli el párhuzamosan, végül egymásba fonódva– pontosan olyan könyv, ami nem ereszt a befejezés után sem, mert csordultig van a fentiekkel. Azt hiszem bevallhatom, hogy ezúttal is a borító tehet mindenről. Ha nem lenne ez a csodakék, origami kolibrikkel borított külső, akkor valószínűleg sosem olvasom el Ava Dellaira második könyvét. Egyrészt a konfortzónámon kívül esik, másrészt mostanában túl sok léleklehúzós olvasmányom volt, így nem hiányzott még egy szívfacsaró, bőgős történet. Szóval a kolibrik tehetnek mindenről, de igazából nem bánom.
A történet rettentően ambivalens érzéseket keltett bennem. Egyrész melankólikus és kissé szomorú, hiszen minden sorban ott van a tragédia ígérete, de közben hihetetlenül inspiráló és derűs is volt, tele értékes gondolatokkal és ahogy fentebb is írtam, illatokkal, színekkel, ízekkel, dallamokkal. Nem szoktam szeretni a jelen idejű, E/3-as személyű elbeszélést, de ezúttal nem zavart, mert valahogy illett a történethez, egy kicsit tompította a téma súlyosságát.
Bővebben: https://szofisztikaltmacska.blog.hu/2019/02/25/ava_dell…

Kedves történet volt, anyja és lánya kapcsolatáról, arról, hogy Marilyn egyedül, de nagy szeretetben nevelte lányukat. Nekem zavaró volt az, hogy nem voltak elválasztva igazából az idősíkok és hogy kinek a szemszögéből olvastuk az éppen aktuális részt. Örültem, hogy Angie elindult megkeresni az apját. Igaz őt már nem találta meg, de helyette kapott egy szerető kis családot és a végére mindenki megbékélt a múlt sérelmei miatt.

Nekem nagyon tetszett ez a regény, teljesen elvarázsolt. Jó volt visszacsöppenni a valóságba, egy olyan igazi ifjúsági regénnyel. A történet két szálon fut, egyszerre ismerjük meg a múltat és a jelent, mindkét lányt nagyon megkedveltem. Mindenkinek ajánlom ezt a regényt, tele van érzelemmel, szerelemmel, minden csodával ami egy jó regényhez kell. :)
A lányokkal együtt mi is önmagunk megismerésére és megtalálására indulunk, utazzatok ti is velük!