Egyedül (Egy lélek fejlődése 9.) 15 csillagozás

August Strindberg: Egyedül

Végül ez hát a magány: belefonjuk magunkat saját lelkünknek a selymébe, begubózkodunk és várjuk az átalakulást, mert ez nem maradhat el. Időközben egyrészt saját élményeinkből élünk, másrészt telepatikus úton mások életét éljük. Meghalunk és feltámadunk; új nevelésben van részünk valami ismeretlen új életre.
Egyedül uralkodik végül az ember a saját személyiségén. Senkinek a gondolatai nem ellenőrzik a magam gondolatait, senkinek a hajlamai, senkinek a szeszélyei nem nehezednek rám. Fejlődésnek indul a lélek újonnan szerzett szabadságában, soha nem tapasztalt belső békességgel és csendes örömmel telik meg, érzi, hogy biztonságban van és csak saját magának felelős.

Eredeti cím: Ensam

Eredeti megjelenés éve: 1903

>!
Új Mandátum, Budapest, 1996
122 oldal · ISBN: 9637476504 · Fordította: Mikes Lajos

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Eva62
August Strindberg: Egyedül

Hosszú monológ ez a kisregény. Ötvenes éveiben járó özvegyember, aki ráébred, hogy a régi barátokkal képtelen felújjitani a kapcsolatot hisz mindannyian megváltoztak és nagyon eltávoltodtak már egymástól. Annyi minden történt az évek folyamán a régi ismerősökkel, jó és rossz is, hogy sokszor megfeneklik a társalgás, esetleg érezhetően tapintatlan a kérdés vagy utalás a régi körülményekre. Úgy érzi, az egyedüllét a megoldás, amikor saját örömére olvashat és fejlődhet lelkileg, nyugodtan alkothat. Végsőkig elmagányosodik, még a szomszédokkal, gazdasszonyával sem érintkezik, a fiától is elidegenedik. Balzacot és Goethét olvas, tanulmányozza a szent iratokat, Beethovent hallgat, sétál. Azért úgy tűnik, mégsem tud meglenni a teljes magyánban, figyeli az embereket, beles az ablakokon, a szomszédoktól átszűrődő hangokat hallgatja, végül néha társaságot is keres. Tanúja két fiatal szerelmének kibontakozásának is: „Örvendve, hogy immár ennyire jutottam, hogy örülni tudtam mások boldogságának szomorúság, sóvárgás vagy képzelt aggodalmak minden nyoma nélkül: otthagytam ifjúságom kínzókamráját, és hazatértem magányosságomba − dolgozni és tovább harcolni, egyedül.”
Önéletrajzi elemeket tartalmaz, vallomás saját érzelmeiről és gondolatairól. Valahogy sajnálatot és szánalmat érzek az ilyen magányos lélek iránt.

>!
Roszka
August Strindberg: Egyedül

Egy özvegy emberről szól,aki nem akarván újra nősülni, teljesen visszavonul önmagába.
Emlékezik életére, fiatalságára.

>!
Chöpp 
August Strindberg: Egyedül

Szeretem Strindberget. Borongós, szomorú és kilátás nélküli, mint az az őszi nap, amelyen születnem rendeltetett.

>!
alaurent P
August Strindberg: Egyedül

A főhős stílusa kinyitotta a bicskát a zsebemben. Annyira okoskodó, magának való volt a monológ szereplője, hogy önteltségében elviselhetetlenné vált. Eszmefuttatásai közül kevéssel tudtam egyetérteni. Megmagyarázni, miért felesleges a többi ember körülöttünk… nagy bátorság, és kimondhatatlan egoizmus. Strindberg ennél több.

>!
somogyiréka
August Strindberg: Egyedül

Az egyedüllét nem az ember tartós sajátja. Mélyen össze vagyunk kapcsolva, folyton-folyvást hatunk egymásra, és szükségünk van a másikra. Persze ideig-óráig érdemes kacérkodni az egyedülléttel, de aztán az ember csak egy kis akolmelegre vágyik, ilyen ez..Strindberggel nagyon régen nem találkoztam, még az egyetemen, akkor eredeti nyelven küszködtem vele, és csak találgattam, miről is ír..Most valahogy kiviláglott a könyvespolcról a germán résznél.
Nagyon jól indít, az olvasó észre sem venné, hogy a szöveg több, mint 110 éves. A problémák, az emberi elmagányosodás, az egykori barátok kiüresedő beszélgetései, a családszerep maszkja mögé elbújás problematikája nem változott. Vagy lehet, hogy Strindberg haladta meg a korát, mert roppant „modernül” ír. Szokatlan őszintén, önelemzően.
Nem jókedvből választja az egyedüllétet,hanem mert a világi kapcsolatai sorra elfáradnak, és ő maga még mindig lángol, a társaság viszont lehűti ezt a lobogást. Visszavonul hát a világ zajától, és szigorú napirend szerint él: olvas és ír, sétál. Vonulnak át rajta az évszakok, őrzi lobogását, de bizony, ahogy halad előre magában mind nehezebben viseli az egyedüllétet. Kezdetben még élvezi a saját csendje adta gyönyörűséget, Ahogy írja, fejlődésnek indul a lélek újonnan szerzett szabadságában, soha nem tapasztalt belső békesség, öröm..Mintha saját olvasztóműhelyében minden eddig összegyűjtött kincse most egy nagy egésszé állna össze. Ennek ellenére mégis fázni kezd, elfárad magától. Jólesne egy kis embermeleg, de nincs hova visszamennie már. Még réges-rég elvesztett fiához sem talál vissza, és már csak messziről nézi a szerelmesek egymásra találását is, ahol a felek még próbát tesznek arra, hogy megküzdjenek a magányossággal.
Szeretné Istent szóra bírni, ilyen-olyan vallásba mártja bele magát, de mintha igazán nem találna semmit, nincs egy pont, ahol megnyugodna igazán. De nem adja fel: hazatértem magánosságomban – dolgozni és továbbharcolni egyedül. Így zárul a mű, nyitottan a reménnyel, hogy itt a magány legmélyén mégis van Valaki, akiből ez az egész délibáb felbukkan, benne a teremtő képzetével is..De ezt már csak én remélem hozzá..

>!
imrekati
August Strindberg: Egyedül

Gonosz egy ember volt ez a Strindberg. Elmagányosodott, és sok Balzac regényt olvasott. Nekem Schopenhauer jut eszembe róla… Csúnya kis gonosz törpe. A drámáit nem ismerem. Pedig lehet, hogy kéne.

>!
melis
August Strindberg: Egyedül

Írásgyakorlatként hatott. Mint aki kalapból kihúzza a témát, és képes rá, megírja. Vagy szorgalmas diákként, házi dolgozatban bizonyít. Bölcselkedő, nem hiszek neki. Felületes, nem vagyok kíváncsi rá. Szájbarágós, lekezelő. Zagyvál, megkönnyebbül. Egészségére.

>!
Verebes_Adrienn
August Strindberg: Egyedül

Strindberg a termékeny magányról ír, egy olyan totális egyedüllét megteremtéséről és érzékeny megéléséről, amelyet szellemi gazdagság kísér és (így) nem őrül bele az ember. Magam olvasás közben több résznél is arra jutottam, hogy az utóbbi nem sikerült neki.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

Ha óráról órára rút dolgokat kell látnia annak, akinek van érzéke a szép iránt, ez rá nézve gyötrelem, amely arra csábítja, hogy vértanúnak képzelje magát. Ha kíméletből szemet kell húnynia igazságtalanságok láttára, ez képmutatóvá neveli. Ha ugyanebből a kíméletből hozzá kell szoknia ahhoz, hogy minduntalan elfojtsa a véleményét, ez gyávává teszi.

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

… ellenségei vagyunk egymásnak kétségtelenül mindannyian, s csak akkor vagyunk jóbarátok, ha arról van szó, hogy együtt kell harcolnunk.

>!
Chöpp 

A bánat és a fájdalom úgyszólván elégeti a lélek szemetjét, megfinomítja az ösztönöket, sőt magasabb rendű képességekkel is felruházza az agyongyötört testtől megszabadított lelket.

>!
Ουροβορος

Egyedül maradtam hát a magam társaságában, és erre a társaságra vigyáznom kell, mert különben rossz társaságba keveredem.

V. 84. o.

>!
Ουροβορος

Egy fehér ladik közeleg csendesen; valaki ott ül benne a kormánynál a fővitorla mögött; de csak a könyökét és a térdét látom; az elővitorla mögött egy nő ül; a ladik simán siklik tova s amikor látom körülötte a torlódó vizet, szinte hallom is azt a fájdalomcsillapító zsongást, azt a valamit, amit szakadatlanul maga mögött hagy az ember s ami szakadatlanul megújul; azt, ami a vitorlázás gyönyörűségének a titka; azonkívül, hogy az ember uralkodik a kormánylapát mellett, miközben a széllel és a hullámokkal viaskodik.

V. 73. o.

>!
Ουροβορος

(…) mert a serdülő ifjú csúf látvány a maga aránytalan vonásaival; a gyermek emberfölöttisége visszariasztóan keveredeik rajta az ifjú ébredő állati életével, szenvedések és harcok nyomaival, az ismeretlentőlvaló félelemmel, a már megismert dolgokból fakadó bűnbánattal. És az az állandó, rakoncátlan vigyorgás mindenen; a gyűlölet minden iránt, ami fölötte áll és nyomja őt, ennélfogva a gyűlölet az öregebbek, a jobban elhelyezkedettek iránt; a bizalmatlanság az egész élettel szemben, amely csak az imént változtatta át az ártalmatlan gyermeket ragadozó emberré.

V. 86. o.

>!
Ουροβορος

És amikor hazekerültem a magányba és a csendbe, visszanyertem újra régi énemet, belemerültem saját szellemi atmoszférámba, amelyben jól éreztem magam, mint a rám szabott ruhában, és egy órai elmélkedés után átengedtem magam az alvás megsemmisítő hatalmának, kívánságoktól, vágyaktól, akarásoktól szabadultan.
    Lassan-lassan abbahagytam hát kávéházi kirándulásaimat; gyakoroltam magam abban, hogy egyedül legyek; néha-néha engedtem ugyan még a kísértésnek, de mindannyiszor gyógyultabban kerültem haza, míg végül nagy élvezetem kezdett telni abban, hogy hallgassam a csendet és figyeljek az új hangokra, amelyeket ilyenkor hall az ember.

I. 14. o.

>!
Ουροβορος

(…) de bárha megvan hozzá a módom, mégsem akarok vásárlásokba kezdeni, mert az a szabadsághoz tartozik, hogy ne legyen az embernek semmije. Ha semmim sincs és ha semmit sem kívánok, akkor a sors legsúlyosabb csapásai nem férkőzhetnek hozzám. De ha ráadásul még pénzem is van bőven, és azt érzem, hogy mindenem lehetne, ha akarnám, ez a boldogság, mert ez a függetlenség, és ez is hozzátartozik a szabadsághoz.

II. 16. o.

>!
Ουροβορος

Van egy idősebb hölgyem is, akit a két kutyája sétáltat. Valahányszor ezek megállnak, megáll ő is; és a kutyák megállnak minden lámpaoszlopnál, minden fatörzsnél, minden utcasarkon. Mindig Swedenborg jut eszembe, amikor ezzel a nővel találkozom: az embergyűlölőre gondolok, aki annyira egyedül marad, hogy állatok társaságára szorul; és azt gondolom, hogy ezt a nőt a képzelődése bünteti. Azt hiszi ugyanis, hogy ő parancsol ennek a két tisztátalan állatnak, holott az állatok azok, amelyek arra kényszerítik őt, hogy engedelmeskedjék minden szeszélyüknek.

II. 23. o.

>!
Eva62

És észrevettük azt is, hogy egyikünk sem beszélt többé a jövőről, hanem csak a múltról, annál az egyszerű oknál fogva, mert benne voltunk immár mindnyájan a jövőben, amelyről valaha álmodoztunk, és újabb jövőről többé már nem álmodozhattunk.


Hasonló könyvek címkék alapján

Georg Klein: Haza helyett
Georg Klein: Vak akarat és önző DNS
Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Torgny Lindgren: Mint kígyó útja a kősziklán
Henning Mankell: A piramis – Wallander első esetei
Selma Lagerlöf: A generális gyűrűje / Egy udvarház története
Selma Lagerlöf: A generális gyűrűje
Selma Lagerlöf: Egy udvarház története
Selma Lagerlöf: A halál kocsisa
Torgny Lindgren: Dongóméz