A ​Highgate temető ikrei 270 csillagozás

Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

A ​legendákkal övezett híres londoni viktoriánus temető, a Highgate szomszédságban áll egy fura ház, a Vautravers. Mielőtt rákban elhunyt, itt élt az excentrikus Elspeth, aki lakását Amerikában élő ikernővérének huszonegy éves ikerlányaira, Juliára és Valentinára hagyta. A lányok birtokukba veszik Elspeth hagyatékát, beköltöznek a lakásba, és lassan felfedezik Londont: megismerik szűkebb környezetüket, a baljós árnyakkal teli temetőt, a bogaras szomszédokat, sőt, Elspeth volt szeretőjét, a megtört lelkű, gyászoló Robertet is.
Az ikrek kapcsolatára azonban rányomja bélyegét Valentina rossz egészségi állapota, a folyamatos egymásra utaltságuk, és egy szörnyű titok, amely miatt anyjuk és Elspeth valamikor régen örökre eltávolodtak egymástól.
Amikor Valentina és Robert kapcsolata elmélyül, kiderül, Elspeth kísértetként még mindig a lakásban él, és egyáltalán nem nézi jó szemmel a bimbózó viszonyt…
Az időutazó felesége szerzőjének legújabb regénye igazi megható mese a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Athenaeum, Budapest, 2010
426 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632930763 · Fordította: Gálvölgyi Judit

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Robert Fanshaw · Valentina Poole · Dante Gabriel Rossetti · David Tennant · Elizabeth Siddal · Elspeth Noblin · Julia Poole

Helyszínek népszerűség szerint

London


Kedvencelte 23

Most olvassa 8

Várólistára tette 125

Kívánságlistára tette 57

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Viktoriánus módon távolságtartó és hűvös kísértethistória a XXI. század elejéről.
Nem olyan fagyos, hogy metszően belehasítson az idegekbe, de elég hideg ahhoz, hogy a kevésbé edzettek számára kényelmetlen legyen sokáig időzni benne.

Nehéz szívből szeretni ezt a történetet, de még nehezebb közönyösnek maradni vele szemben.
Aki Az időutazó feleségében megismert punkosan szenvedélyes, nyersen áradó érzelmekre vágyva veszi kézbe a könyvet, az csalódni fog.
Ebben a regényben a pasztell halványságúra tompult remények, a melankolikus és tétova várakozás keveredik a tehetetlenségbe való belenyugvással, melytől inkább lesz a könyv hangulata hasonlatos egy kamarazenekar koncertjéhez, mintsem egy vad, gitártépéses bulihoz.

A cselekmény meglehetősen lassan bontakozik ki, s hasonló komótossággal ismerhetjük meg a szereplőket, akik között csupa esendő, múltjuk kínos titkait, a jelen görcsös félelmeit és elfojtott vágyait magával cipelő, árnyalt karakter van.
Niffenegger nagyon figyel rá, hogy kerülje a sztereotípiákat, s az egyik szereplőről a másikra rebbenő narrációval remekül be tudja mutatni, hogy egy-egy karaktere az összes hibája és hiányossága ellenére, miért is válhat szerethetővé.
S az olvasó azon veszi észre magát, hogy megkedveli ezeket az önmagukkal birkózó embereket, miközben egyre erősödik az a szorongás is, hogy a történet mégis rossz irányba fog fordulni, mert a vágy és az önzés végül kétségbeesetten őrült tettre ragadtatja majd őket.

A történet eredeti címe: Rettentő szimmetria, s én úgy éreztem, hogy valóban ennek jegyében fogant a mű, s nem csupán a kulcsszereplő ikerpárok miatt.
Az események és a szereplők mintha mind egymást tükröznék, így mintha kénytelenek lennének együtt mozdulni, bármennyire is nem akarják ezt.
S ebből a kényszerű kettős táncból, csak úgy tudnak szabadulni, ha a párjuk elfoszlik a képből, és így végre megszabadulva a birtoklási vágy béklyóiból rátalálhatnak a szabadságra.

S végén aki érdemes rá, szárnyra kellhet, még ha csupán varjúszárnyon is…

21 hozzászólás
>!
AeS P
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Véletlenül rossz helyre tettem a könyvjelzőt olvasás közben, 50 oldallal elcsúszva folytattam a történetet, és NEM VETTEM ÉSZRE FÉL ÓRÁN ÁT!
Pedig az időutazó és az ő felesége miatt (amit még szintén nem olvastam) azt hittem, hogy ez valami remek dolog lesz. De legalább nagyon olcsó volt, valami pályaudvari Relay-ben vettem.

>!
ggizi P
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Ez nagyon fura könyv volt.
Egyrészt imádtam a sajátos hangulatát, ami belengte az egészet, a lányok eltévelyedése során bemutatott londoni környezetet, de elsősorban magát a Highgate temetőt, a történeteit, és igazából mindent, ami a temetőkkel kapcsolatban előkerült. Annyira különleges atmoszféra lengte be az egészet, hogy jobban örültem volna (így utólag), ha megragadunk ezen a szinten. Mert sajnos a történetet magát az ikrekről és a környezetükről nem tudtam hová tenni. Az első része pedig még kellemes is volt, ahogy megismertük az egypetéjű ikrek (pontosabban tükörikrek) történetét, sajátos (külső szemmel kissé beteges) kötődésüket egymáshoz, amit egy normál szerető kapcsolatban lévő testvér se tud igazán átérezni. Összességében nem nagyon fogtak meg a szereplők. Talán Martin volt az egyetlen, aki közel került hozzám, de neki is túl ideálisan alakult kényszerbetegségének kezelése. És aztán eljutottunk Valentina agyament ötletéhez, amitől minden kifordult magából és egy morbid és romlott masszává vált. Mintha egy fura szemüvegen keresztül néznénk a történéseket. Tele volt emberi butasággal és önzéssel.
Sajnálom, hogy a szereplők viselkedése ennyire lerontotta ezt a könyvet, pedig a könyv maga is nagyon tetszett a fejezetcímeivel és betűtípusával.

4 hozzászólás
>!
tasiorsi
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Nagyon nehéz értékelnem, pedig rengeteget agyalok rajta. Érdekes, mert tény, hogy nagyon olvastatta magát, mégsem tetszett.
Az alaptörténet kíváncsivá tett, a helyszínnek pedig különösen örültem, hiszen gyakorlatilag szerelmes vagyok Londonba (többek között a London-képem hiányzott a könyvből). Mégis… az egész annyira… kidolgozatlan, néhol ellentmondásos, esetenként értelmetlen. Lehet szőrszálhasogató vagyok, de nem akarok spoilerezni, így csak apróságokkal példálóznék: melyik huszonéves unja magát halálra a tévé elromlása esetén, és fekszik le inkább korán aludni, ha előtte azon szenvedett, hogy el ne felejtsen átalakítót venni, hogy tudja majd használni a laptopját?

A szereplőkért sem tudtam különösebben izgulni, pláne, hogy tudtam előre végig, hogy mi fog történni (egy szálat kivéve, de az amúgy is akkora baromság volt, mint ide Lacháza), de nem azért, mert olyan ügyes vagyok, hanem mert mindent konkrétan leírt előre. A platinaszőke ikreket egyszerűen el se tudtam képzelni, pláne talpig fehérben. Tipikus amerikaiak, jáj. A Roberthez hasonló karakterekbe normál esetben szerelmes vagyok. Hát, ebben az esetben nem jött be a séma. A többi szereplő is cselekvőképtelen és önző.
Egyedül Martin és Marijke párosát tudtam őszintén szeretni. Martin a tényleges betegségével együtt normálisabb volt, mint a ház összes többi lakója együttvéve. A Marijkével bevezetett ici-pici holland szál pedig nekem hangulatosabb és érdekesebb volt a szeretett angol környezetemnél.

Ebben a könyvben mindenki vesztes. Aki kap kárpótlást, az is olyan keveset, hogy tanmesének se lenne jó.
Viszont nagyon remélem, hogy Niffenegger fog még írni beteg emberekről, mert engem érdekelne egy regény külön Martinról vagy egy sorstársáról.
(Persze még mindig kavarog bennem, hogy hány ponton volt elrontva, de ezeket csak egy bögre kakaó mellett tudnám kifejteni jó részletesen.)

Ui.: Az eredeti cím nagyon klassz. A borító meg… tegyük fel, hogy tetszik ez a kép (nem.), de akkor is, mi ez a betűtípus, és az eleve rányomtatott piros plecsni? Agyam eldobom.

11 hozzászólás
>!
Pixelhiba
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Első reakció: hűűű. Második: hűűű, ez nagyon ott van a topon. Bár az egészen nyilvánvaló, hogy az előző regényével való összehasonlításnak nulla a jogosultsága, ezentúl ha valaki Niffenegger-t akar olvasni, én inkább ezt fogom ajánlani (a megfelelő figyelmeztetésekkel), mivel nekem ez az írónő inkább, ebben éreztem, hogy valami igazán különleges atmoszférát teremtett meg, annak ellenére, hogy a szereplői korántsem voltak tökéletesek. Szép volt a kezdet, az ív, amin haladt, és lehet nem hiszi el senki sem, én tudtam, hogy mi fog következni, ezzel nem azt mondom, hogy kiszámítható, mert nagyon nem, egyszerűen ennyire bukfences a fantáziám, hogy most bejött. Sok-sok óóó jöhetne még itt, Robertbe az életben belezúgnék, Martin pedig mellékszereplőnek tökéletes volt, az ikervilág egy kívülálló számára örök rejtély marad, szóval engem teljesen elvarázsolt, még akkor is, ha egyáltalán nem hiszek az ilyen paranormális dolgokban. (de azért az mégis jelenthet valamit, ha egy könyv könnyet csal ki belőled, pedig nem sokszor lehetséges, az idei évben ez a második)

3 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Ez is azon könyvek közé tartozik, amelynek a hatása alól nagyon nehezen vonja ki magát az ember. Amikor olvastam, minden gondolatot kitörölt belőlem, én magam is üres lappá váltam, amelyre Niffenegger szereplői vésték fel a történetüket. Hol fekete tintát használtak, hol pirosat, hol kacéran érintették meg a papírt, hol keményebben, hol pedig lágyabban, simogatásszerűen.

>!
cseri P
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Én aztán tényleg bizalmat szavaztam ennek a könyvnek, és sokáig igazán élveztem is. A Highgate temető, meg az a ház… volt egy hangulata kétségtelen.
Aztán amikor jött az a macskás sztori, hirtelen zuhanórepülésbe ment át a dolog. Viszolyogtató, és mindamellett nagyon blőd is az egész. De nem ez a baj vele, ez még önmagában semmi. Valami elkeseredett dühöt éreztem, amikor olvastam az utolsó kb. 100 oldalt. Ez a történet ördögi és romboló. Így érzem.

2 hozzászólás
>!
Kuckókapitány
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Borzongásra számítottam, egy kísértettörténetre. Sokkal inkább lélektani regénynek éreztem. Magát a „kísértetet” is inkább a lélek ottrekedésének. És ez a lélek már életében is hozott rossz döntéseket, a halála után pedig elszakadva a valóságtól még tetézte a dolgot. Az ikerség biztosan különleges dolog, de elmehet, mint itt is, egy egészségtelen irányba. Nem tetszett, hogy a lányok szülei ezt hagyták. Főleg az anya, aki tanulhatott volna a saját hibájából. Nem gondoltam volna, hogy Martin lesz az, aki pozitív irányba tudja fordítani az életét, bár ki tudja ebben mennyi része van a „vitaminoknak”. Robert pedig, hát… Azt képzelem, hogy én tudtam volna nemet mondani, de spoiler

>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei

Nagyon belefeledkeztem. Magával ragadott a történet, meg is beszéltem magammal, hogy végre egy normális regényt találtam.
De a címe azért lehetett volna gyanús.
Jaj, istenem, hogy sose tanulok a hibáimból.
Amikor Elspeth megjelent, akkor esett le a tantusz, hogy megint áldozat lettem.
Jó, visszatér a halott feleség szelleme, ami ugye rendben is lenne, ha elütötte volna egy autó, vagy lelövik egy bankrablás során. De egy – bocsánat mindenkitől – elsorvadt, beteg ember szelleme?
Meg aztán ki kit szült kinek és ki mit tudott kiről és ki mit hitt arról, hogy ki mit tud.
Pedig olyan jól indult.


Népszerű idézetek

>!
s_l_m

A haldoklásban az a rossz, hogy kezdem úgy érezni, mintha kiradíroznának.

47. oldal, 2010

>!
Nita_Könyvgalaxis

– Miért tartasz öngyújtót a kesztyűtartódban? – kérdezte Jack, a férje.
– Ráuntam a kötögetésre. Mostanában gyújtogatok – felelte Edie.

13. oldal

1 hozzászólás
>!
Lobo P

Szerelmesnek lenni… nyugtalanító – mondta Martin. Az ember tetszeni akar, aggódik, hogy ő olyannak fog látni, amilyen valójában vagyok. De akarom, hogy megismerjen. Vagyis…. az ember meztelen, jajgat a sötétben, semmi méltósága…. Azt akartam, hogy lásson, és szeressen, annak ellenére, hogy pontosan tudja, ki vagyok és én is tudtam róla.

292. oldal

1 hozzászólás
>!
Miestas

Két lelkünk csakis úgy lehet,
ahogy körzőn kettős a szár,
tiéd a pontba-rögzitett,
mégis mozog, ha párja jár.

S ámbár e szár középen ül,
mégis ha párja útra kél,
hajlik felé, utána dűl,
feláll, mikor az visszatér.

Donne-vers (ford. Károlyi Amy)

192. oldal · John Donne

1 hozzászólás
>!
Lobo P

A szex olyan, mint egy „belső poén”: az embernek részt kell benne vennie, hogy megértse.

137. oldal

>!
island

… kétféle valóság van: az igazi és a megélt.

155. oldal

>!
s_l_m

Viszlát, kísértet – mondta Valentina ellenséges hangon, és Elspeth arcába vágta az ajtót. A kísértet próbálta nem személyes sértésnek tekinteni.

161. oldal

>!
Miestas

Lám, új kertet kerítettem
Új Szerelmem köré:
Helyén hagytam a holt rózsát,
Az újat meg fölé.
Miért vártam, hogy jön a Nyár,
S volt szívem ostoba?
Régi Szerelmem arra járt,
S kertem kifosztotta.

Arcán a megfáradt mosoly
Épp úgy, ahogyan rég;
Körülhordta tekintetét,
S hideg lett, mint a jég.
Amihez nyúlt, mind elpusztult,
Mind megölte a dér;
Minden fehér rózsa lehullt,
S a vörös lett fehér.

Arthur William Edgar O'Shaughnessy (ford. Gálvölgyi Judit)

366. oldal

>!
piciszusz

– Szóval már akkor ismerte őket? – kérdezte Valentina. Mr. Roche annyira vénnek látszott, hogy azt is elhitte volna neki, hogy Viktória királynőt is ismerte.

Roche ügyvéd úr, 105. oldal

>!
Lobo P

Többször is megguglizta őt, de felesége azon ritka, kifinomult teremtmények közé tartozott, akik abszolút csakis a való világban éltek.

59. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Állattemető
Stephen King: Kedvencek temetője
Amanda Stevens: Örök kísértés
Stephen King: Éjszakai műszak
B. N. Toler: Lélekvesztők
Ania Ahlborn: Vértestvérek
Darren Shan: Árnyak asszonya
Stephen King: A ragyogás
Madeleine Roux: Sanctum – A rejtélyes társulat
Stephen King: Az