Az ​aszódi evangélikus középiskola története 0 csillagozás

1728-1948
Asztalos István (szerk.): Az aszódi evangélikus középiskola története

Dr. ​Asztalos István Budapesten született. Iskoláit is a fővárosban végezte, ám közel ötven éve Aszódon él. Aszódinak vallja magát. Első éveiben az általános iskola tanára, majd két évig Bagon igazgató. 1965-től az épülő Rákóczi utcai iskola igazgatója, de tanított a Javító Intézetben és a Petőfi Gimnáziumban is. Az aszódi Petőfi Múzeumnak alapítójaként 1958-tól mellékállású, 1975-től nyugdíjba vonulásáig, főállású igazgatója.
A Galga vidék régészeti, történeti, irodalomtörténeti, néprajzi emlékeinek a gyűjtése, kutatása és publikálása töltötte ki éveit. Szerkesztette a Múzeumi Füzetek és a Galga Menti Műhely című periodikákat. Számos tanulmánya és könyve jelent meg történet (várostörténet, falutörténet, családtörténet), irodalomtörténeti (Petőfi) és műemlék-ismertető témakörökben. Nemcsak Aszód, de az egész Galga vidék múltjának kiváló ismerője.
Munkája során – a különböző szintű és jellegű fölkérések ellenére – mindig hű maradt hivatásához és szeretett Aszódjához.… (tovább)

>!
400 oldal · ISBN: 9637215964

Hasonló könyvek címkék alapján

Sienna Cole: Elmejáték
Katja Millay: The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Lontai Léna: Sebzett pillangó
Rick Remender: Orgyilkos osztály 4. – Halj meg a kedvemért
Mészáros Dorka: Filter nélkül
Kollár Betti: Álmomban megleltelek
Penelope Douglas: Szívatás
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Emma Chase: Taníts meg szeretni!