Asztalos Emese (szerk.) · Horváth Panna (szerk.) · Juhász Anna (szerk.)

Szemközt ​a pusztulással egy ember lépked hangtalan 24 csillagozás

Pilinszky János emlékezete
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Róla szól: Pilinszky János

A következő kiadói sorozatban jelent meg: POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport

>!
POKET Publishing, Budapest, 2021
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156384010

Enciklopédia 4


Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a kötetről. Biztosan elfogult is vagyok, hiszen Pilinszky költészete és prózája is örök és múlhatatlan szerelem számomra majdnem 30 éve. Hihetetlen széles spektrumban láthatunk rá Pilinszkyre emberként és alkotóként egyaránt. Igényes, hiteles, hatalmas mélységeket és magasságokat felölelő könyv ez. Amilyen kicsi, annyira súlyos. Méltó ünnepe a szerzőnek és pont olyan, mint Pilinszky munkássága. Ajtókat és távlatokat nyit meg. Az biztos, hogy most beköltözik a táskámba és mindenhová jön velem. Mert még sokáig fogom olvasgatni, próbálom megemészteni azokat a csodákat, amelyekek magamtól még nem fedeztem föl Pilinszky írásaiban.

Cukormalac>!
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

„Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam.” (Apokrif)

Ahogy az összes verseket, úgy ezt a maroknyi szöveggyűjteményt sem bírtam most letenni. Amint belekezdtem, egyszerűen egész éjszakára magához láncolt, elmerültem a Költőről szóló töprengések, visszaemlékezések tengerében, csodáltam a fotókat, lassan, apránként kortyolgattam a szavakat. Még az sem érdekelt, hogy szinte kifolyik a szemem.

Már látatlanban, esetleg bele-belelapozgatva is sejtettem, hogy beírja magát a kedvenceim közé, de befejezve erre a könyvre sem tudom azt mondani, hogy lezártnak tekintem az olvasást. Pont úgy, ahogy a verseskötethez, ehhez is jó lesz majd időnként vissza-visszatérni, közeli barátok és ismerősök, valamint kortárs alkotók gondolatait olvasgatni. Mert segítenek a megértésben, kiegészítik az olvasást, hozzátesznek a szöveg és az ember lelkéhez egyaránt. Hova máshova menekülhetnénk, ha nem hozzá, belé, ha már csak a csend, a gyilkos némaság tud hozzánk szólni?

És ez tesz igazán kedvenccé egy művet: hogy visszatéve a polcra is akaratlanul újra meg újra az ember kezébe csusszan, valóságos megtisztulással ér fel, ha belevetheti magát, nem akarja egykönnyen elengedni, hiába ismeri már valamennyire. Valahol a szerelemnek is az az igazi lényege, mint a művészetnek: a lehető legmagasabb hőfokon való izzás, működés. Ez a csodálatos kötet pedig a Pilinszky születésének 100. évfordulójához kapcsolódó eseménysorozat, emlékév végén igazi ajándék az ilyen szerelmes, szenvedélyes olvasóknak. Nem lehetünk elég hálásak érte.

Molymacska>!
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

Valamiért azt hittem erre a kötetre, hogy inkább lesz Pilinszky, mint az emlékezete, és hogy egy olyan válogatást olvashatok, amiben mélyebben meg tudom ismerni a munkásságát. Mondjuk, valamennyire sikerült, de nem teljesen erre számítottam.
Mielőtt belevágok, hogy bármit is írjak, szerintem érdemes tisztázni, hogy én hogyan kapcsolódok Pilinszkyhez. Mi ismertségünk a középiskolában kezdődött, amikor az irodalomtanárunk megmutatta a munkáit, a többiek pedig valahogy nem értették. Nem is a szavakat nem értették, sokkal inkább a lényeget, azt a mélységet, amit Pilinszky képvisel. Azt a szót, vagy szótöredéket, aminek ezernyi árnyalata van, és amit pont rövidsége, és a ki nem mondott szavak hiánya mutat meg. Valahogy azóta is nagyon szeretem a munkáit, hiszen azt képviseli, amit én annyira nagyra tartok: a tömörítést, a pontosságot, a lényeget.
Ebben a kötetben pedig huszadik és huszonyegyedik század költői, írói, személyei írnak Pilinszkyről. Van, aki inkább a személyéről, és az életéről, rejtetebb világáról. Ezek azok az emberek, akik közelségükkel tudnak valami mélyebb érzést, gondolatot áthozni róla. Szemly szerint ez inkább tetszett számomra, mert ezek a részek tudtak nagyobb újdánsogat mondani, és kicsit meghatározni, hogy milyen is volt az ember a sorok mögött.
Aztán voltak, akik a verseit elemezgették, és kicsit a kritika szempontjából mutattak rá, hogy mi a művészetében a különleges. Ez szerintem elég száraz volt, attól függetlenül, hogy a mondanivaló érdekes. Ezek miatt a részek miatt nem biztos, hogy egy szimpla olvasónak ajánlanám a kötetet, mert ehhez egyfajta elhivatottság is szükséges: hogy meg akarjuk ismerni részletes Pilinszky irodalmát.
A harmadik kategória pedig, amikor a versein keresztül a saját élményeiket mesélték el. Ez is érdekes, hiszen itt nem csak verseket kapjuk, nem csak a szavak egymásutaniságát elemezzük át, hanem kapunk egy személyes pluszt, amitől érdekes lesz, és amitől tartalommal telik meg az egész írás. Nem is csak Pilinszkyről szól ez az egész, hanem arról is, akí írta, és aki kifejezi, mitz gondol róla.
Itt térnék vissza a saját viszonyomhoz a költővel: szeretem, és ezt a kötetet is érdekes volt olvasni, de számomra ez túlságosan az a bölcsészeknek való könyv, amit nem feltétlen élvez az átlag műélvező. Barátaimnak említettem, hogy ez a kötet nagyon kicsit csoportot céloz meg: azt, aki ismeri Pilinszkyt, és tudja értékelni az ilyen szövegeket, de még el tudja olvasni a POKET betűit.
A kötet fizikai formájára is kitérnék, szerintem a borító most kevésbé volt merev (konkrétan nekem felpöndörödött az olvasás közben) ami elég furcsa volt, de igazából az a fontos, hogy a textúrája jó volt, és kellemes fogdosni. A kötetben vannak átlátszó, zsírpapírszerű papíron versek is, ezek pedig sokszor a folyószöveget vágták félbe, és nem két írás között helyezkedtek el. Nekem ez nem volt túl szimpatikus, hiszen így az olvasás ritmusát törte meg a vers (az csak a kisebbik gond volt, hogy a versek átlátszó papíron voltak, ami miatt el kellett emelni a papírt a következő oldaltól, de megértem, esztétikailag miért is olyan fontos ez).
Alapvetően azt mondom, nem volt rossz olvasmány, sőt, meglepően jó volt egyes részei. De alapvetően nem én voltam a célközönség, és szerintem a rendszeres POKET olvasók között sem mindenki tartozik a célközönségbe. Örvendetes ilyen könyvet olvasni, de nem hiszem, hogy sok hasonló könyvet olvasnék most.

theodora >!
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

2021-ben a 20. századi magyar irodalom egy különleges költőjére emlékezhettünk: Pilinszky János születésének 100., ill. halálának 40. évfordulója volt novemberben és májusban. Ennek apropóján több előadás, cikk foglalkozott vele idén; nyáron jelent meg Önéletrajzaim c. műve először, november elején pedig a róla szóló írásokat összegyűjtő Poket kötet.
A kettős évforduló miatt elhatároztam, hogy én is foglalkozni fogok vele idén.
Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan: Pilinszky János emlékezete

A kötetben egyrészt kortársai – írók és költők sorait olvashatjuk róla; a második felében pedig Pilinszky100 beszélgetéssorozatban részvevők előadásainak kivonatait. Ezekből a beszélgetésekből többet is megnéztem korábban, de jó volt írott – kézzelfogható formában is befogadni ezeket a gondolatokat.

Az írások egyrészt életrajzi tényeket, sztorikat közölnek, néhol egymást ismételve, de a kötet végén kialakulhat – kiegészülhet a képünk Pilinszky Jánosról. Lassan olvastam, többször elő-elővettem ezt a szép kis kötetet, jó volt elmerülni benne.

Az írásokat Pilinszky versei tagolják, a korábbi kötetekben is megjelent technika szerint – pauszpapírra nyomtatva, ami különösen tetszett. Ill. eddig nem látott fotók is 'színesítik' a kötetet.

Különleges költő lett számomra is Pilinkszy, attól függetlenül hogy nem érzem magaménak minden gondolatát vagy versét, de találtam sok olyat, ami megfogott. Szeretném majd időről-időre újraolvasni, akár kisebb adagokban.

Ezzel a bejegyzéssel zárom az én Pilinszky100-projekemet. :)

esztus02>!
Asztalos Emese – Horváth Panna – Juhász Anna (szerk.): Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan

„Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.”


Népszerű idézetek

Rituga P>!

Pilinszky a hiány költője. Egyfelől elvont formában mindannak a hiánynak, amelyet az emberiség java évezredes erőfeszítéssel be akar tömködni. Másfelől a lét rendjéből fakadó, betömhetetlen hiányénak. Annak, ami a semmi megsejtéséből, átéléséből következik. /Csukás István/

23. oldal

Rituga P>!

Fehér keze, fehér arca úgy világított az ötvenes évek alagútjaiban, mint a bányászlámpa. /Esterházy Péter/

35. oldal

Rituga P>!

Költészete úgy törekszik a tökélyre, mint amilyen abszolútum a kereszt jele […] Sírja fölött megjelölt fejfa. Én ráírnám: Isten írnoka volt. /Ágh István/

16. oldal

Rituga P>!

Amit Pilinszky a maga keresztényi csöndjében értett, a magam zsivajos életében én hogyan érthettem volna? /Csoóri Sándor/

20. oldal

Rituga P>!

Én azért szeretem Pilinszkyt, mert mindig az a mondat jut tőle eszembe, hogy „Kimondhatatlanul jól van, ami van.” […] Ezért Pilinszkynek mindent megbocsátok, ezért a sorért. Ez nekem segít élni, és végül is a vers azért van, hogy segítsen élni. /Dragomán György/

116. oldal

Rituga P>!

Mert nem lehet meghatottság nélkül olvasni az Apokrifet. Bármely verssorát, ha elolvassuk, nem nagyon tudunk mást mondani, mint hogy van egy kis esélyünk arra, hogy a végtelennel találkozzunk. /Fűzfa Balázs/

127. oldal

4 hozzászólás
Rituga P>!

Megtanított hát minket Pilinszky a hiány gazdagságára, kifosztottságainkra ráborítva a szakralitás égboltját. /Nemes Nagy Ágnes/

70. oldal

Rituga P>!

A Jánossal való nagy együttléteim mind az otthonainkban zajlottak. Volt nála egy kedvenc fotelem, amibe mindig én ültem. A falon lógott két Mednyánszky-rajz, amit a Baumgarten-díja kurátorától kapott ajándékba a háború után. Mind a kettő egy fiút ábrázolt, az egyiket különösen szerettem. Aztán amikor utolsó este játszottam a Nemzeti Színházban, mielőtt eljöttem húsz év után, akkor kopogott az öltözőm ajtaján, és behozott egy kis csomagot. Az egyik kép volt benne, most is ott van a velemi szobámban. /Törőcsik Mari/

89. oldal

4 hozzászólás
Rituga P>!

Azt hiszem, mi is azért szeretjük Pilinszkyt, azért tartjuk különlegesnek és szeretünk vele foglalkozni életünk különböző szakaszaiban, mert olyasfajta tükröt mutat a költészete és a szövegei, amelyekben jobban megismerhetjük önmagunkat. Azonban ez a tükör valamilyen módon mélyebb, mint ahogyan megszoktuk. /Fűzfa Balázs/

122. oldal

Rituga P>!

Áhitat. Ő mindenhez, minden témához, a legjelentéktelenebb dologhoz is így viszonyult. A legutolsó csúszómászó halála számára annyit ért, mint a napfelkelte. Ő mindenhez az áhítattal, már-már a szentség tiszteleetével közeledett. /Iancu Laura/

135. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Makay Gusztáv: „Édes hazám, fogadj szívedbe!…”
Vezér Erzsébet: Ady Endre
Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete
Szilágyi Márton: „Miért én éltem, az már dúlva van”
Korpa Tamás – Mészáros Márton – Porczió Veronika (szerk.): KAF-olvasókönyv
Sárközy Péter: „Mért ne legyek tisztességes!”
Szappanos Balázs – Bécsy Tamás – Harsányi Zoltán: Tanulmányok a műelemzés köréből
Kovács Sándor Iván: A „Syrena” és a szobor
Kulcsár Szabó Ernő: A megértés alakzatai
Szerb Antal: A világirodalom története