Oroszlánszívű ​testvérek 87% 122 csillagozás

Még egy fantasztikus történet, amit úgy szerettem volna gyerekként, de legalább fiatalként elolvasni. Nem is tudtam, hogy Astrid Lindgren ehhez a klasszikusabb mese vonulathoz is ilyen remekül ért!
Elkövettem azt a hibát, hogy a városi gyermeknapon kezdtem bele, és annyira potyogtak a könnyeim (azon a vállalhatatlan módon, amikor az embernek az arca is eltorzul nagy szívfájdalmában), úgyhogy vissza kellett süllyesztenem a táskámba és otthon folytattam. Az elején és a végén zokogtam, a közepén pedig követtem hőseimet az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba. Ez az a vigaszt nyújtó mese (vagy inkább fantasy?), amikor szívünk nem szakad bele a halál véglegességébe, mert a halál után csak újabb és újabb együtt tölthető idő van. Mi lehetne ennél kedvesebb gondolat azoknak, akik szeretik egymást?

Astrid Lindgren már a Ronja, a rablók lányával a gyerekkönyv írók csúcsára
repítette magát nálam, és ez a könyve is csak megerősítette ezt. spoiler
Halálról beszélni, írni gyerekeknek nem egyszerű dolog spoiler. Ez a könyv azon túl, hogy feszegeti a halál utáni élet kérdését, szívmelengető és egyben torokszorító módon mesél a testvéri szeretetről, összetartozásról, félelemről és bátorságról.

Nagyon erős a könyv kezdése: egy haldokló 10 éves kisfiú mesél arról, hogy
tudja, meg fog halni, hallotta, ahogyan összesúgnak a felnőttek körülötte.
Fél, mert nem tudja, mi történik vele azután. Erős, egészséges és szépséges
bátyja, akit mindenki csodál, Jonatán az, aki enyhülést és vigaszt nyújt az
egész nap az ágyban fekvő és minden kalandból kimaradó fiúnak. Tőle hall
először Nangijáról, ahová halála után kerül, és ahol mindenki együtt lehet
a szerettével. Ott fognak ők találkozni, nem szakadnak el egymástól. Aztán
a dolgok úgy alakulnak, hogy mégis Jonatán lesz, aki először távozik
Nangijába, ahová testvéröccse is hamarosan követi.
Nangija egy csodaszép világ, ahol mindenki egészséges, az emberek figyelnek egymásra, de itt is felüti fejét a gonosz, akivel meg kell küzdeni. Itt is van halál, és aki meghal, folytatja útját Nangilimába…

Lindgren nem magyaráz, nyitva hagy kérdéseket. Fontos könyv és a gyerekek rettentően szeretik. Vajon miért? Talán mert egy kisfiú meséli el a történetét, félelmeit, ragaszkodását, és mert van valaki, aki megsegíti, megvigasztalja. Érdekes, hogy a szülőknek nincs igazán szerepük a történetben, a gyerekek nagyon szépen megoldják a dolgokat. És ez is egy lényeges üzenet lehet: hagyni és nem irányítani mindenáron a gyereket, hogy pl. maga találja meg a bátorságát.
Szép, felemelő olvasmány.

Lassan 50 éve íródott ez a mese, ezért teljesen mást ad egy abban a korban élt gyereknek és megint más nyújt egy mai gyereknek. Felnőttként nekem már egyszerűen csak egy fantasy mese, ez a része egészen élvezetes, találunk benne sárkányt, van harc az elnyomás ellen, és fontos szerepet kap a testvéri szeretett. Viszont más szemszögből nézve a könyv a halál utáni életre is kitér, amit egy gyerek esetleg félre érhet, ezért mindenképp felnőttel érdemes elolvasni.

Jajj, hogy én hogy szeretem az efféle varázslatos, lélekkel megírt meséket! Ami még emlékszik arra, hogy a mese nem is igazán csak a gyerekeknek szól. És azért, mert mára már többnyire ők olvassák, a mesék az életet jelképezik, ezért nem szabad elfeledkezni bennük az olyan témákról, amikről nehéz beszélni. Igen, nem minden szép és jó. Igen, létezik halál, és egyszer mind találkozunk vele. De létezik szeretet, bátorság, varázslat is. És én ilyen meséket fogok majd olvasni a gyerekeimnek, ha készen lesznek rá. (Meg, izé, majd, ha lesznek. :D)

Ezt a könyvélményt Fredrik Backmannek (legalább három könyvében tesz említést róla) és egyik kollégám könyvespolcának köszönhetem spoiler
Meseregény. A halálról. És a halál utáni életről, ahol minden szebb és jobb, mint itt a Földön, de aztán kiderül, hogy mégsem. Merthogy ott is van elnyomás, zsarnokság, árulás, éhezés, fájdalom, veszteség. És persze sárkány és vízi szörny, meg hősök. Ki ne álmodozna arról gyerekként, hogy hős lesz, és megment, felszabadít, kiszabadít, felfedez, vagy bármilyen más nagy tettet hajt végre. Különösen, ha mindezekben a földi létben akadályoztatva van spoiler.
Nem tudott annyira lekötni, hogy egy ültő helyemben végigolvassam. Valahogy nem tudott igazán megérinteni. Hideg, tárgyilagos, távolságtartó. Nem éreztem azt a tüzet, hogy jajj, együtt vágtázok a gyerekekkel Nangija csodás völgyeiben. A halálukon szenvtelenül tovább lehetett lépni, mert nem azon volt a hangsúly. Sokkal inkább a halál utáni élet fantáziavilágáról, mely álomnak tűnt, amiből bármikor felébredhetnek a főszereplők. Viszont ahogy az egyik alábbi idézet is mutatja, azt sem lehet tudni, hogy ki álmodja ezt az egészet. Talán maga Isten?! (60. oldal)
Magukra hagyatottság. Bár voltak felnőtt segítőik, mégis sokkal inkább nekik kellett megoldaniuk az előttük tornyosuló feladatokat. Honnan jött egyáltalán a vágy, hogy felszabadítsák Vadrózsavölgy lakosait? Kit akar szimbolizálni a zsarnok elnyomó? Milyen egyéb érzelmi hiányokat kell betömniük ott a túlvilágon, melyből egy újabb túlvilágra spoiler zuhannak majd tovább, ha ott is „meghalnak”?
Nem vágyom újraolvasni, s nem tudom, hogy gyerekként tetszett volna, vagy pedig csak nyugtalan kérdések sorát hagyta volna bennem?! Pedig a halálon és a túlvilágon túl olyan fontos kérdéseket feszeget, mint az egészség fontossága a szépség felett; a bátorság kérdése, azaz félelmeink ellenére megtenni azt, amit az adott helyzet megkíván tőlünk; a testvéri szeretet önfeláldozása; a könnyelmű mások feletti ítélkezés helyett mások mély megismerésének a jelentősége.

A mondanivalót talán az alábbi mondat foglalj össze a legjobban:
– Ha igazán veszélyes a helyzet, akkor az ember mintha gondolkodás nélkül találna rá a menekülés útjára. (70. oldal)

Ideírom azokat az idézeteket, melyek megragadták a figyelmem:
– Azt hiszed, olyan jó a földben feküdni és halottnak lenni?!… hiszen csak a héjad fekszik ott. Te magad elszállsz valahova egészen máshova. (6. oldal)
– Az hal meg fiatalon, akit szeretnek az istenek. (12. oldal)
– Ahogy ott feküdtem a hídon, éreztem, hogy minden porcikám egészséges, és örülök a testemnek, akkor meg minek legyek még szép is. (18. oldal)
– …friss, fiatal, jó korszak, amelyikben jó és egyszerű élni. (25. oldal)
– …vannak dolgok, amiket akkor is el kell végezni, ha veszélyesek. (45. oldal)
– …túlságosan nagy volt a csönd, és túl jól lehetett hallani a gondolataimat. (47. oldal)
– Mit tehetnék én, hisz senki se tehetetlenebb nálam! Nem tehettem mást, visszabújtam az ágyba, reszkettem, úgy éreztem, mintha eltévedtem volna, féltem, és magányos voltam, a világon a legmagányosabb, azt hiszem. (48. oldal)
– …van, amikor azt kell tenni, ami veszélyes, különben nem ember az ember, csak egy rakás lekvár! (49. oldal)
– „Álmomban hívott valaki, és én megkeresem őt a távolban, a hegyeken túl.” (50. oldal)
– Mit gondolsz, ki álmodja ezt az egészet? Hisz ez nem én vagyok! Valaki más álmodta ezt a természetellenesen borzasztó és szépséges álmot! Talán maga az Isten? (60. oldal)
– …senki sem szereti az árulót, még az sem, akinek haszna van belőle. (65. oldal)
– Az ember lehet irigy, ám ugyanakkor rendes fickó. (…) Hogy milyen könnyű hamis dolgokat képzelni valakiről! (67. oldal)
– …arra gondoltam, hogy meg kell, mindenképpen meg kell próbálnom, hogy bátrabb legyek. De nem most, mert éppen borzasztóan féltem. (69. oldal)
– Ha igazán veszélyes a helyzet, akkor az ember mintha gondolkodás nélkül találna rá a menekülés útjára. (70. oldal)
– Úgy örültem, hogy úgy éreztem, a lelkem hangosan kacag. (79. oldal)
– …a zsarnokok mindig félnek. (94. oldal)
– A szeme mindig előremeredt, nem látta az embereket, olyan volt, mintha a számára csak egyetlen valaki léteznék, senki más, csakis ő maga, a karmanjakai Tengil. Borzalmas volt. (95. oldal)
– Valamennyien félünk – De néha vigyáznunk kell, hogy ki ne mutassuk! (111. oldal)
– Minden csendes volt. És valahogy nyomasztó. Nem tudom, miért volt olyan gondterhelt, elhagyatott s aggasztó érzés aznap felébredni. (113. oldal)
– Ez még semmi! Lesz ez még rosszabb is! Szép kis vigasz! Abban a pillanatban kisütött a nap, és a köd felszállt. A madarak énekelni kezdtek az erdőben, és azonnal eltűnt minden gond és baj, és a veszélyek már nem tűntek olyan veszélyesnek. (113. oldal)
– Ne hidd, hogy ez itt valóság! Úgy érzem, mintha valami őskori álom töredéke volna. (121. oldal)
– Ha egyszer vége a döntő harcnak, Nangija újra olyan lesz, mint régen, ahol a mesék szépek, az élet pedig könnyű és egyszerű. (122. oldal)
– Borzongtam ettől a naptól, de végül még én is várni kezdtem. Mert elviselhetetlen volt tétlenül várakozni. És veszélyes is, ahogy Jonatán mondta. – Nem lehet ennyi mindent ennyi ideig titokban tartani – magyarázta Orvarnak. – A szabadságról szőtt álmunkat nagyon könnyen eltiporhatják. (154. oldal)

Gyönyörű és szívfacsaró történet testvérségről, bátorságról, halálról és gyászról gyermeknyelven, mesébe ágyazva.

A legeslegfantasztikusabb gyerek-felnőttmese, amit valaha írtak és/vagy olvastam – eddig úgy hússzor.

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 4
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 1
Érzelmek (ábrázolása): 4,5
Izgalom: 5

Gyermekkorom egyik legnagyobb hatású könyvét olvastam (újra), sok-sok év után. Ma is éppúgy megmelengette a szívemet a két testvér története, mint egykor. A halál nagyon nehéz téma, ám ez a könyv olyan meghitten, bátorítóan szól róla, ami képes feloldani a gyermeki szív félelmeit. Felnőttként is együtt éltem a mesével; izgultam Jonatánért, szorítottam Károlyért, drukkoltam Mátyásnak és Zsófiának. Szívem szerint ezt a történetet minden 10-12 éves gyermek kezébe adnám.

A nyolc éves kisfiú, Tücsök súlyos tüdőbetegsége már minden erejét elszívta, naphosszat köhécselve fekszik a kis konyhában az ágyon, várja, hogy Jonathan, az ő szép, erős és okos bátyja hazaérve leüljön mellé és megnyugtató meséket mondjon arról a világról, ami a halál után vár rájuk, ahol az emberek a tábortüzek mellett szép történeteket mondanak egymásnak. Aztán mégsem ő, hanem Jonathan megy előre, belehalva a sérülésébe, amikor szinte magatehetetlen kisöccsét egy nagy ugrással kimenti a hirtelen támadt tűzből. Tücsök már az ismerősség bátorító érzésével lép át az élet után abba a világba, ahol Jonathan vár rá, egy gyönyörű völgyben, egy hasonló kicsi házban, horgászva a kis hegyi patak hídjáról…
Lassan megismerkedik ő is ezzel, a kezdetben hihetetlenül sokkal szebbnek látszó világgal, ami bármennyire szeretné is azt hinni, sajnos szintén nem mentes az emberi gonoszságtól és az élet árnyoldalaitól, itt is harcolni kell, hogy megmenthető legyen, ami igazán fontos és szép, itt is van félelem és fájdalom, és halál, amivel az ember innen is átkerül egy másik világba….

Életem első könyve. Felejthetetlen.
Örülök neki, hogy ezt olvastam elsőre.. :)