Kalle ​nyomozni kezd (Kalle 1.) 42 csillagozás

Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Nyugodtan indul a vakáció Lillköping csendes városkájában. Túlságosan is nyugodtan… Kalle, a szépreményű mesterdetektív fiatal kora ellenére – vagy talán éppen annak köszönhetően – a legnagyobb lelkesedéssel veti magát a gyanús egyének megfigyelésébe. Mérhetetlen szerencséjére érkezik is egy a szomszédba. De közben meg kell felelnie az artistákkal szemben támasztott elvárásoknak is, és mintha az ellenséges banda is mozgolódna… Lehet, hogy ez a vakáció mégsem lesz olyan nyugodt?

Eredeti megjelenés éve: 1946

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 2017
196 oldal · ISBN: 9789634153634 · Fordította: Tótfalusi István · Illusztrálta: Németh Gyula
>!
Móra, Budapest, 2017
196 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153634 · Fordította: Tótfalusi István · Illusztrálta: Németh Gyula
>!
Móra, Budapest, 2017
200 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634153634 · Fordította: Tótfalusi István · Illusztrálta: Németh Gyula

1 további kiadás


Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Gyula_Böszörményi IP>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Kalle Blomkvist úr az irodalomtörténet első kiskorú mesterdetektívje (ha nem számítjuk ide Tom Sawyert, bár ő inkább csak belesodródott a nyomozásba, úgyhogy ne számítsuk).

Astrid Lindgren regénytrilógiája már csupán eme fenti tény miatt is megérdemelné a figyelmünket, ám van itt még más is. Az 1907-ben született svéd írónő regényeit több, mint 80 nyelvre fordították le, műveiből számos filmet készítettek, és bár a Kalle-trilógiát mintegy 70 éve írta, népszerűsége máig töretlen. TÖBB ITT: https://librarius.hu/2019/09/07/az-irodalomtortenet-els…

Uzsonna >!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Ez a könyv nem tud elavulni. Izgalmas, kalandos történet gyerekeknek. Épp tegnap mondta az egyik olvasónk, hogy nagyon tetszett neki, s vitte is a folytatását is!

2 hozzászólás
Chöpp P>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Gyerekkoromban nagyon szerettem volna. Ifjú koromban hasonlót írtam volna. Respektálom.

meseanyu P>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Jópofa, kalandos, igazi nyári történet, ilyenekbe jó belemerülni a hosszú nyári délutánokon a cseresznyefa alatt üldögélve.

patakizs>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Kedves, aranyos történet, főleg gyerekeknek.
De jó lenne, ha a fiam ilyeneket olvasgatna (vagy bármit!) :)

Jesper_Olsen >!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Nagyon jó kis gyerekregény, sok Maigret, Poirot, Sherlock-említéssel, több mosolyogva olvasott mondattal. Jöhet a folytatás is.

1 hozzászólás
eeszter P>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Milyen jó kis történet volt ez! S úgy bosszant, hogy biztosan tudom, megvolt nekem a korábbi kiadása, de időközben elkavartam / kölcsönadtam / elajándékoztam vagy mi…

Barbiianyuja>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Nagyon szerettem a könyvet, mert könnyed, olvasmányos és izgalmas volt. Drukkoltam a gyerekeknek spoiler, főleg Kalle-nak, hogy fogják el a gonosz rokont. Nagyon tanulságos és kedves könyv, s közben példát mutat, és nevel: sportszerűség, becsület, barátság megjelenik a sztoriban.
Most keresem a második kötetet!

Mayath>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Ennek a könyvnek olvasása kimaradt gyermekkoromból, úgyhogy épp ideje volt megismerkedni Kalle Blomkvist mesterdetektívvel.
Biztos vagyok abban, hogy felnőtt fejjel már más hatást ér el egy gyerekkönyv olvasása, de így is kellemes, izgalmas olvasmány volt.
Kalle Blomkvist minden álma, hogy mesterdetektív legyen. Mit tehet ő arról, hogy a kisvárosban nincsenek bűnügyek?
Aztán a szomszédba érkezik egy idegen, aki gyanús dolgokat csinál. De Kallén és a barátain nem foghat ki egy bűnöző.
Szerethető gyerekszereplők, ellenszenves bűnözők, sok kaland és a bájos kisváros hangulata tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

GeekGunray>!
Astrid Lindgren: Kalle nyomozni kezd

Aranyos kis ifi regény jo volt ujra feleleveniteni a könyvet. Tobbireszevel isigy teszek majd :) egyik legkedvesebb ifjusagi sorozatom :)


Népszerű idézetek

vorosmacska>!

Miért olyan szerencsések egyesek, hogy London nyomornegyedében látják meg a napvilágot, vagy egy sötét chicagói kerületben, ahol a gyilkosság meg a lövöldözés mindennapos esemény?

5. oldal

Jesper_Olsen>!

– Nem, nem, csak tartsunk mértéket – mondta szerényen. – Hogy én volnék a legjobb detektív, aki valaha nyomozásra adta a fejét? Azért Poirot vagy Maigret is értett hozzá, nem igaz?

65. oldal

Jesper_Olsen >!

Már bizseregnek a szürke agysejtjeim – állapította meg Kalle elégedetten.

98. oldal

1 hozzászólás
Jesper_Olsen >!

– Egyet-mást ki tud következtetni az ember – felelte Kalle nyugodtan. – Egy bűnügyi rejtély felderítésekor az ember mindig a valószínűségből indul ki.

134. oldal

Jesper_Olsen>!

Detektív lesz, vagy semmi! Az apja választhat! Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Maigret, Kalle Blomkvist! Csettintett a nyelvével. És ő, Kalle Blomkvist különb lesz mindegyiknél!

6. oldal

Jesper_Olsen >!

Én marha, én címeres ökör… – sóhajtott fel Kalle. – Hát ennyit sem voltam képes felfogni! Hercule Poirot vagy Maigret már réges-rég kitalált volna mindent!

126. oldal

Jesper_Olsen >!

Egyetlen cél lebeg a szemem előtt: leküzdeni a bűnözést társadalmunkban. Hercule Poirot, Maigret, szerény személyem, no meg még néhányan mindent megteszünk, hogy a becsületes emberek biztonságban élhessenek.

193. oldal


A sorozat következő kötete

Kalle sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Åsa Larsson – Ingela Korsell: A kísértet
Henning Mankell: Utazás a világ végére
Rose Lagercrantz: Az én boldog életem
Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek
Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye
Holden Rose: A Nyúl akta
Irene Adler: A bűn fejedelme
Ulrike Rylance: A karácsonyfarablás
Berg Judit – Kertész Erzsi: A négy madár titka
Sir Steve Stevenson: Kémek a Norvég-tengeren