Háborús ​napló 1939–1945 12 csillagozás

Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Tizenhét ​bőrkötéses füzet. Valamennyi egy ruháskosárban lapult Astrid Lindgren hajdani lakásában, és csak egy évtizeddel az írónő halála után, 2013-ban kerültek elő. A füzetek egyetlen naplóvá állnak össze, amelyet a háború kitörésétől egészen 1945 szilveszteréig vezetett. A kézírásos bejegyzések mellett fotók, több tucat újságcikk is található, valamint olyan levélátiratok, amelyekhez Lindgren a „piszkos meló” során jutott hozzá. Maga nevezte így rejtélyes munkáját, amelyet a svéd titkosszolgálat megbízásából végzett.

Annyira gördülékenyen és élvezetesen fogalmazott már akkor ez a rendkívüli ambícióval megáldott háziasszony, aki naplójában követni, dokumentálni és lehetőség szerint megérteni igyekezett a korszak bonyolult világpolitikáját. Azontúl, hogy éleslátással és fejlett kritikai érzékkel közelít a megismerhető adatokhoz, és értőn elemzi őket, családanyaként egészen új témákra is kitér – az élelmiszerektől és születésnapi ajándékoktól a gyermeknevelés problémáin… (tovább)

Eredeti mű: Astrid Lindgren: Krigsdagböcker 1939–1945

>!
Móra, Budapest, 2017
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634153009 · Fordította: Holländer Judit
>!
Móra, Budapest, 2017
232 oldal · ISBN: 9789634153009 · Fordította: Holländer Judit

Most olvassa 3

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Nekem valahogy Lindgren mindeddig kimaradt, de kedves ismerősöm fordította a könyvet, így részt vettem a könyvbemutatón, és nagyon megragadott, ahogy bemutatták őt és a könyvet, és egy dokumentumfilmet is levetítettek az életéről. Egyébként ez a háttér nagyon is kellett szerintem a könyvhöz, mert nagyon tömény olvasmány, lényegében tényleg arról szól, hogy Lindgren az újságokból, hírekből követi a háború eseményeit, ezeket ismerteti röviden és kommentálja. És nagyon vágyik a békére, holott egyébként Svédország megúszta a háborút, de nagyon jól látta, mi történik körülötte. És persze ír ezt-azt a család életéről is, de ez a kevesebb.

>!
vorosmacska P
Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Astrid Lindgren spoiler akkor kezdte írni háborús naplóját, amikor még nem sok köze volt az íráshoz. Családanyaként és titkárnőként élte világát, aki fontosnak tartotta nyomon követni a háború történéseit, amiket újságcikkekből és a svéd titkosszolgálatnak tett levélolvasói munkája során szerzett információkból merített. A háború mind a hat évét nyomon követi időnként nagy lelkesedéssel, később fásultabban. A beszámoló eleje tárgyilagos, szinte csak a politikai és harci eseményeket rögzíti, amiket ritkán kísér személyes információ. Végig érzi és hangsúlyozza azt a kiváltságos helyzetet, amit Svédország és lakói élvezhettek, hiszen ők kimaradtak az aktív háborús eseményekből, éhínségből, zsidókérdésből.
Érdekes volt belelátni egy olyan ember gondolataiba, aki nagy empátiával követi az eseményeket, és még nem tudja azt, amit mi már történelemként teljes rálátással szemlélhetünk.

Ugyanakkor 1944-re tehető első gyerekkönyv-sikere, a Britta kiönti szívét második helyezést ért el egy irodalmi pályázaton. Harisnyás Pippi alakja is ezidőtájt jelenik meg, amit egy bokarándulás alkalmával rögzít írásban, hiszen addig csak saját és környezete gyerekei ismerhették történetét, és akik nagy lelkesedéssel hallgatták azokat.

Gondolkodtam azon, vajon akkor is elovastam volna ezt a könyvet, ha nem Lindgren, hanem egy ismeretlen svéd nő írta volna. Valószínűleg nem, de mindenképp érdekes kordokumentum, egy viszonylag jólétben és biztonságban élő svéd család életébe is kissé bepillanthatunk. Viszont magáról az íróról, az írásról nagyon kevés az információ, nem érdemes ilyen elvárásokkal nekikezdeni a könyvnek.

>!
blackett
Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Ha van az embernek egy minimális affinitása a történelemhez, és esetleg közepes irodalmi érdeklődése (ennek hiányában egy tévékészüléke), akkor elég sokat hallott arról, hogy mit csináltak a háborúban az amerikai, orosz, német és esetleg még a brit – férfiak, többnyire a fronton. Jó, a brit Blitz-irodalom kínál némi képet a hátországról, és néhány női narratívának is sikerült elkúsznia odáig, hogy derült időben egy jó távcsővel szinte már ellát a Kánonig, de valljuk be, ez a kivétel, nem a szabály.

Nekem például halvány fogalmam sem volt arról, hogy mi a fészkes történt az északi országokban a háború alatt, azt leszámítva, hogy volt a téli háború a finnek és az oroszok közt, a svédek nyersvasat adtak el Németországnak, Dániában pedig virágzott az ellenállás. Valahol mondjuk megértem, hogy nem árad e téren az információ a köztudatba, mert hát valljuk be, nem annyira izgalmas, hogy a semleges svédek a parkban piknikeznek, míg a többi balti és északi ország azt próbálja eldönteni, hogy melyik a kisebb rossz, a bolsevik oroszok vagy a nemzetiszocialista németek? spoiler

De pont ezért hiánypótló ez a kötet. Mert igenis fontos, hogy nekik akkor és ott ezek voltak a problémáik. Hogy Svédországban egy kétgyerekes titkárnő újságcikkeken és a munkája során általa cenzúrázott leveleken keresztül követi nyomon a háború folyását (nem csekély politikai éleslátásról téve közben tanúbizonyságot), és miközben olyasmik miatt aggódik, hogy a kamasz fia mogorva vagy kevés a vaj, amit jegyre kapnak, pontosan közvetíti az olvasó felé azt a nyomasztó lelkiismeret-furdalást, amit mintha egy egész ország érezne afelett, hogy nem tehet sokat a szomszédaiért, hogy van mit ennie, hogy nem kell a frontra küldenie a polgárait, senki nem fenyegeti az autonómiáját, és mindezeknek egyszerűen nem tud nem örülni.

A svédek nagyrészt kimaradtak a kontinens történelmének legnagyobb kollektív traumájából, de úgy tűnik, ez legalább annyira frusztrálja őket, mint a többi országot az, hogy ők viszont nem.

>!
poggi IP
Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Lindgren külön kategória a maga nemében, ez a könyv pedig az ő életművében külön kategória. És nem is tudom, értelmezhető-e úgy, hogyha az ember csak a Harisnyás Pippit tudja köré tenni kontextusnak, és nem ismeri a harcos Lindgrent, a jogvédőt, a feministát, a politizáló ironikust, a gyerekjogok szószólóját, a gyámolításra szorulók védelmezőjét.

Persze 1945-ben Lindgren mindez még nem volt. Akkor átlagos stockholmi háziasszony volt két gyerekkel, egy félrelépő férjjel, egy háztartással, amit valahogy el kéne vezetni a háborús időkben, meg a hatalmas bűntudattal és tehetetlenséggel, hogy a világban valami borzalom történik, és mi, valami megmagyarázhatatlan csoda folytán kimaradtunk belőle, de nem tudunk segíteni azokon, akik nem részesültek ugyanebben a csodában.

De Lindgren mégsem volt már akkor sem átlagos háziasszony: remek íráskészsége volt, és kivételes kritikai érzéke, éleslátása és érzékenysége. Biztos vagyok benne, hogy százával írtak mások is háborús naplókat (nyilván rengeteget ki is adtak közülük), de ez akkor is megérdemelte volna, hogy napvilágra kerüljön, hogyha történetesen valaki más írja.

Nehéz dolog a skandináv világháborús tapasztalat narratíváját beilleszteni abba a világképbe, amit egész életünkben hallottunk, a kelet-közép-európai történetfelfogásba. Voltaképpen teljességgel inkompatibilis a kettő, pedig ugyanazt az abszurdumot írja le, és ugyanazt a tehetetlen értetlenséget, hogy egyáltalán, hogy lehet azzal az indoklással lerohanni és megszállni egy országot, hogy „muszáj volt, mert az ellenség éppen készült volna lerohanni, és ezt én meg akartam előzni?” És hogy boldog-boldogtalan egymásnak esik, és ettől hirtelen valaki egészen másnak a szövetségese lesz? És hogy az embernek választania kell, hogy a szovjetek vagy a nácik pártjára álljon?

És egyébként meg pontosan mi szavatolja, hogy egy ország semleges maradhasson egy háborúban? A vakszerencsén kívül? Mert nagyon szép és jó dolog azt mondani, hogy ezt a meccset én most kihagyom, kösz, de ha valaki véletlenül le talál bombázni, akkor mégse maradtam ki belőle annyira.

Ilyesmikről ír Lindgren, csak nálam természetesen sokkal okosabban. Meg persze olyasmikről is, hogy mit sikerült karácsonyi ajándékba adni a gyerekeknek, hogy a fia küszködik az iskolában és a lánya állandóan betegeskedik, és már vajat is csak jegyre lehet kapni. Meg olyasmikről is, amiket a titkosszolgálati munkájában tudott meg, holott abszolút nem lenne szabad tudnia. Meg mindenféle másról.

Nem mondja azt az ember egy második világháborús naplóról, hogy jó könyv és tessék elolvasni, mert jó lesz, noha jó könyv, érdemes elolvasni, és sok szempontból jó is, csak persze nem az a rózsaszín vattacukor-élmény. Cserébe viszont igaz az utolsó szóig. Annál meg kevés szívfacsaróbb van, mint amikor olvasod az optimista reménykedést, hogy már olyan régóta háború van, most már csak vége lesz hamar… és látod, hogy a dátum 1941-es, és még sehol sincs a vége. Szegény Astrid.

Úgyhogy már csak azt mesélem el, hogy miért adtam rá négy csillagot: úgy érzem, nem sikerült jól a magyar kiadás. A fordítás remek, egész végig úgy olvastam, hogy na majd belekötök mindenbe, de zökkenőmentes, lendületes, egyenletes stílusú és mindenestül jó; úgy emlékszem, a végén találtam egy darab elgépelést, és ennyi. De nem jó ez a fülszöveg, ami olyasmit ígér, amit nem tud betartani, és nem szerencsés az sem, ahogy a beragasztott újságkivágásokat kezeli: egyszer a főszöveg is utal rá, hogy itt van egy melléklet, aztán tartozik hozzá egy lábjegyzet is, hogy mi volt az a láthatatlan melléklet, és az egész valahogy nehézkes. Aztán néha ott vannak a képek az újságkivágásokról, meg beragasztott fényképek a családról, amik ott szerepelnek ugyanazon vagy a szemközti oldalon, és külön lábjegyzet is figyelmeztet rá, hogy ezen az oldalon látod azt a képet, amelyiket ezen a képen látod. Lefordítva csak a magyar vonatkozású cikkek vannak, talán kettő.

Nem az a baj, hogy nincs lefordítva minden újságkivágás (noha egyébként ez is némiképp meghamisítja a kötetet, ha már svéd szempontú háborús naplót akarunk, akkor miért fosztjuk meg magunkat attól, hogy lássuk, a semleges svéd sajtó hogyan számol be a világ történéseiről, illetve hogy mik azok a cikkek, amiket Lindgren fontosnak tartott megőrizni). Értem, hogy ez hatalmas terjedelem lett volna, és még a mostaninál is inkább rétegérdeklődésre tartott volna számot. Inkább az a bajom, hogy ez a végső kivitelezés a kihagyások körül kifejezettem esetlen, és mivel nagyon sokszor fordul elő, pár oldalanként belebotlani nem olyan jó.

Viszont ettől eltekintve meg tényleg remekül megcsinált könyv, minőségi, igényes, kiváló szöveggel, szóval olvassátok. Megérdemelne tizenhatnál valamivel több olvasót is.

>!
Virágszépe 
Astrid Lindgren: Háborús napló 1939–1945

Háborús napló távolról, Svédországból. Pontosan, időrendben követhetjük az eseményeket, hiszen a titkosszolgálatnál dolgozó Lindgren beleolvashatott a kezébe kerülő levelekbe, tájékozott, újságolvasó volt, így fontos információk birtokába jutott. Átfogó képet kapunk a hadba lépő országok helyzetéről, az írónő logikus következtetései, gondolatai igazán racionálisak. Viszont a norvég, svéd viszony kapcsolatainak figyelembe vételénél, már a svéd szempontokat veszi alapul: „érzéseink a norvégok iránt változatlanok, ők azonban ismételten tanúbizonyságát adják, hogy kimondottan gyűlölettel viseltetnek irántunk.” (61. oldal) . Érdekes. Szövetségek köttetnek, és bomlanak fel, érdekek, hazugságok és megszámlálhatatlanul sok emberi tragédia. Olvasva a naplót igazán irigyeltem a svédeket, akik kimaradhattak ebből az őrületből és ezekben az években is biciklis túráztak, születésnapot, karácsonyt ünnepelhettek. Őszinte, valódi kordokumentum Svédországból figyelve az eseményeket.


Népszerű idézetek

>!
vorosmacska P

Isten óvja szegény, őrület sújtotta bolygónkat!

1939. szeptember 1.

11. oldal

>!
vorosmacska P

Mennyire máshogyan beszél Churchill, mint ahogy Hitler szónokol. Hogy nem érti meg mindenki, hogy csak egy lelki defektussal rendelkező ember tarthat olyan beszédeket, mint Hitler!

111. oldal

1 hozzászólás
>!
vorosmacska P

Tegnap bementem egy könyvesboltba, és vettem egy példányt a Harisnyás Pippiből, ebből a veszettül vicces könyvből, amely valószínűleg sohasem született volna meg, ha nem ficamítom ki a bokám 1944 télutóján. Ami persze nem biztos, hogy nagy baj lett volna!

205. oldal

>!
Virágszépe 

Az embernek szerencsére nem lehet elég élénk a fantáziája, hogy elképzelje a szenvedés minden formáját.

86. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam
Anne Frank – Ernst Schnabel: Anne Frank naplója / Anne Frank nyomában
Anne Frank: Anne Frank naplója
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart
Charlotte Leffler – Szofja Kovalevszkaja: Szonja Kovalevszka élete és naplója
Selma Lagerlöf: Szelma Ottilia Lovisa Lágerlöf naplója
Margit Sandemo: Nyugtalan szív
Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Lévai Jenő: „…csak ember kezébe ne essem én…”