Vészkijáratbejárat 3 csillagozás

Asperján György: Vészkijáratbejárat

„Tíz ​órakor megteszem” – hajtogatja magában Julien Sorel híres mondatát a regény tizenhét éves hőse. Mint romantikus példaképe de Renalné meghódítására, ő is a nagy kalandra készül, a siker romantikus ábrándképeit szövi. Csakhogy a körülmények mások: vágyait a környezet realitásával kell összevetnie. Vajon hol van a munkásszállás olajfoltos konyhájában, betonpadlós hálótermében, elnehezült segédmunkások között tere a soreli elszántságnak?
Cselák Gyula nehezebb a sorsa, mint egy átlagos munkásfiúnak. Állami gondozásában, majd nevelőszülőknél nőtt fel. A valósággal szemben, amely körülveszi, álomvilágot alakít ki. Poétikus szerelmekről álmodozik, de a finomra formált elképzeléseket minduntalan elborítják a gyötrő vágyak; társaik nagyzolásait szó szerint veszi, és a maga értéktelenségére következtet belőlük.
A munkásszállások, csavargások gorkiji világban néhány gorkiji figura áll az otthontalanul hányódó mellé: majdnem írástudatlan és csupa jóság nevelőanyja, meg egy… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1975
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631503194

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

regulat>!
Asperján György: Vészkijáratbejárat

Asperján jól ír, ez kétségtelen, de attól még nem szeretem.
Nem szeretem, mert… az életről ír. Olyan életről, amiben szerencsére nem volt részem. És itt a hangsúly a szerencsén van.
Szerencsére én nem vagyok Cselák Gyula. Nem laktam munkásszállón, nem neveltek nevelőszülők, nem csak azt tudom, hogy ki az anyám, hanem azt is, hogy ki az apám.
De a cselákgyulákhoz volt szerencsém, igaz csak tíz évvel később. És tíz év nagy idő… de a cselákgyulák csak kicsit mások. Másképpen öltöznek…. de ugyanúgy nem tudják, hogy mit akarnak az élettől, na azon kívül, hogy NŐT! …meg PÉNZT, meg helyet a világban.
Meg egy vészkijáratot, hogy el tudjanak menekülni a bajok elől… meg egy vészbejáratot. Visszafelé.
Egy év története a könyv. Afféle kamasznapló, kockásfüzetbe… Semmi különös, csak egy év, amíg Gyula felnőtt lesz.
Vagyis inkább csak (?) nagykorú.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1975
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631503194
Lehoczky_János>!
Asperján György: Vészkijáratbejárat

Első könyve. Szerintem méltón nevezhető a magyar zabhegyezőnek vagy gépnaramcsnak! Nem tartom valószínűnek hogy ne e két könyv közül inspirálta volna Asperjánt hogy írjon.


Hasonló könyvek címkék alapján

Padisák Mihály: Gyalog Juli
Gergely Márta: Szöszi
Thury Zsuzsa: Ördögtánc
Thury Zsuzsa: Zalai nyár
Petrovácz István: Tavasz Óbudán
Szalay Lenke: Mogyoró
Szilvási Lajos: Egymás szemében
Dániel Anna: Hiányzik Szecső
Tolnai Lajos: Új föld, új szerencse
Kemény Zsófi: Én még sosem