Évente hetvenezer rákbetegnek biztosítani az egészségügyi feltételeket szakemberek gárdáját, a rendkívül drága gyógyszereket és műtéteket – nagy próbatétele betegnek, orvosnak és az egészségügyi rendszernek.
A karcinómássá vált ember szerepkörei alapvetően megváltoznak: kiszolgáltatott lesz, s hiába a hozzátartozók minden áldozatkészsége – ha egyáltalán van ilyen, mert az sem mindig jellemző –, a beteg nyűgnek és tehernek éri magát szerettei nyakán. Menekülne, sokszor önmaga elől is, de nincs hová. Panaszos szavainak hatása kínjaival fordított arányban megkopik, az ápoló szeretetben elfárad az empátia, a szánalom, és az áldozatos közreműködés.
A rák mindenkinek „kínos”, fél tőle a megváltozott személyiségű beteg, és aggódó szeretete ellenére a lassacskán elfásuló ápoló. Ha ez utóbbi kórházi alkalmazott, csak fizetése arányában akar és képes áldozatot hozni, hiszen sok a beteg, ismétlődnek a helyzetek, és érzelmileg képtelenség feldolgozni, hogy a gyógyítandó személy az… (tovább)
Évente hetvenezer rákbetegnek biztosítani az egészségügyi feltételeket szakemberek gárdáját, a rendkívül drága gyógyszereket és műtéteket – nagy próbatétele betegnek, orvosnak és az egészségügyi rendszernek.
A karcinómássá vált ember szerepkörei alapvetően megváltoznak: kiszolgáltatott lesz, s hiába a hozzátartozók minden áldozatkészsége – ha egyáltalán van ilyen, mert az sem mindig jellemző –, a beteg nyűgnek és tehernek éri magát szerettei nyakán. Menekülne, sokszor önmaga elől is, de nincs hová. Panaszos szavainak hatása kínjaival fordított arányban megkopik, az ápoló szeretetben elfárad az empátia, a szánalom, és az áldozatos közreműködés.
A rák mindenkinek „kínos”, fél tőle a megváltozott személyiségű beteg, és aggódó szeretete ellenére a lassacskán elfásuló ápoló. Ha ez utóbbi kórházi alkalmazott, csak fizetése arányában akar és képes áldozatot hozni, hiszen sok a beteg, ismétlődnek a helyzetek, és érzelmileg képtelenség feldolgozni, hogy a gyógyítandó személy az esetek többségében mind elhanyatlóbb, útja a semmibe lejt. Évente harmincötezren halnak meg rákban vagy annak következtében. A tanúvá vált itt maradókban a végső pillanatban a fájdalom összevegyül a megkönnyebbüléssel.
Közvetlen tapasztalatok és ismeretek alapján erről a rövid, és mégis nagyon hosszú útról szól ez a regény. Az elfogadhatatlan elfogadásáról, az irreális reményekről, és arról, hogy a beteg félelmében már kérdezni sem mer, visszavonul betegsége leszűkült világába. Kevés szépirodalmi mű boncolgatja ezt a témát. A leghíresebb kétségtelenül Lev Tolsztoj kisregénye, az Iván Iljics halál. Sem a fenyegetett, sem a magát még egészségesnek gondoló nem akar szembenézni a betegség okozta problémával, illetve a mindig settenkedő, de távolinak remélt elmúlással.
Ez a regény az írót rákényszerítette a számot vető szembenézésre, és ezzel kell számolnia annak is, aki megveszi és elolvassa. Az érdeklődő nehéz, katarzisokkal teli keserves utat jár majd be, de biztos vagyok benne, hogy utána törekszik a tudatosabb életre, s jobban értékeli az önfeledtség állapotát, amely az egészség nem eléggé becsült ajándéka, és hiszem, hogy igyekszik majd megérteni azokat, akiknek a rák pokoljárása adatott sorsuk zárásaként. (…)" (a Szerző)
A regény „hőseinek” története több százezer ember története, hiszen nemcsak a közvetlenül érintett éli meg a csapást szörnyű rettenetként, hanem a családtagok, ismerősök, barátok is. Ebben a témában ilyen „hétköznapi” és folyamatában végigkísért drámai szembesülés a betegséggel és az élet értelmével nem igen jelent még meg magyar nyelven, mert író és olvasó igyekszik menekülni a szembenézés elől, de bármennyire igyekszik is, a valóság körbefogja, bekeríti, szembesíti önmagával és az élet értelmével.
