Üldözöttek (Morwen 5.) 25 csillagozás

Ashley Carrigan: Üldözöttek

A ​történet a Sápadt árnyak eseményei után folytatódik. A Justiciával folytatott tragikus kimenetelű küzdelem után Morwen teste a Tanács termeiben, mélyen a felszín alatt nyugszik, várja a gyógyulást. A tudata hosszú idő után végre felkúszik a sötétségből. Új fekete erő lakozik a testében, amit akarata ellenére Justicia erőszakkal ruházott rá a halála előtt. Képtelen kordában tartani ezt a pusztító energiát és veszélyesnek érzi magát a társaira, akiket szeret. Barátai felkutatására indul, hogy ismét együtt lehessenek, de egyenesen belecsöppen a húga családi kavalkádjába. Ráadásként a kis színes társaság magára vonja a helyi vámpírvadászok figyelmét, és ezzel kezdetét veszi a kíméletlen hajsza. Morwen és társai üldözöttekké válnak, menekülniük kell. Egy legendás hírű, kiváló vadász lohol a sarkukban, Cortez, aki bárhol képes megtalálni a kiszemelt célpontot. Régi ismerősöket láthatunk viszont és új arcokkal is gazdagodik a szereplőgárda. A sorozat ötödik részében drámai fordulatok… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Publio, 2015
216 oldal · ISBN: 9789633976647

Kedvencelte 4

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Tóth_Orsolya_3 P>!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Kavarognak bennem az érzelmek, annyi minden történt megint ebben a részben is.
Az előző rész függővége okozta kétségek szerencsére elillantak. spoiler
Morwen hosszú idő után újra a szerettei között lehet, de számos dolog megváltozott. spoiler
Mint az előző részekben, most is láthattuk, hogy a Morwent körülvevők mennyire szeretik, tisztelik Morwent, akár az életüket is adnák érte. Ezt a részt számomra valahogy szomorúság, fájdalom járja át. Valószínű ezt az érzést az utolsó fejezetek váltották ki belőlem, hisz az utolsó oldalakon olyan dolgok történnek, amik nagy mértékben változtatják meg Morwen életét. spoiler És a legszomorúbb, hogy most nem tudom olvasni a következő részt!!! :-((( Nagyon remélem, hogy hamar megjelenik, mert már most hiányoznak a szereplők!

3 hozzászólás
sahi P>!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Ez a rész egy kicsit baljósabb, sötétebb volt a többinél. Most sem volt hiány izgalomban, de sajnos a szomorúság, a fájdalom is része volt az eseményeknek.

Weber>!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Tetszett a sorozat. Lesz még több rész is? Ennek a kötetnek úgy lett vége, hogy kötelező folytatni.

2 hozzászólás
Nova_5>!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Ez már az ötödik része ennek a sorozatnak, de még most is éppen annyira tetszik, mint az előbbiek. Nagyon várom a folytatását és bízom benne, hogy mielőbb megjelenik az is.

vklara >!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Azt kell mondjam, ismét nem kedvelem Morwent.
Ahelyett, hogy örülne, hogy él, és játszaná az okos, megbízható vendéglátót, rögtön megint bele kell csapjon a lecsóba, ezzel természetesen magán kívül mindenki más nyakába is ömlik a nem kívánatos eredmény.
Bár, egy kívánatos ifjú is ezzel jár, akit nem meglepő módon csókkal izgat fel, majd következő lélegzetnél már ki is derül, hogy a srác kicsoda is valójában.
Hát, hurrá!
És megkezdődik az üldözés, harcolászás, előkerül Melkor, aki persze rögvest csábít, Morwen meg egészen véletlenül megint szerelmes.
Én meg felrobbanok.
Úgy tűnik ezt a halmozzuk az élvezeteket tökéletesen eltanulta a mesterétől.
Amúgy izgalmas, érdekes, de én jobban örülnék valami nyugdíjas tempó félének a hatezer évesek bölcsességét kamatoztatván.

Mrs_B>!
Ashley Carrigan: Üldözöttek

Most sem okozott csalódást a szerző. Valahogy mindig tudja, hogyan kell meglepetést okozni, izgalmas és kiszámíthatatlan irányba vinni a történetszálat. Vannak érdekes új szereplők és a váratlan dráma sem hiányzik.Tetszett és szeretném mihamarabb olvasni a következő részt vagy az volna a legjobb, ha az összeset egyben.


Népszerű idézetek

Tóth_Orsolya_3 P>!

– Melkor, történjék bármi, mi mindig egyetlen egészet alkotunk, elválaszthatatlanul összetartozunk. Kéretlenül is mindig annyit adtál nekem, mint soha senki a világon. Sokat vétettem ellened, hibát hibára halmoztam és teszem ezt most is, mert javíthatatlanul esztelen és makacs vagyok. De azt akarom, tudd, szeretlek. Úgy, ahogyan senkit nem szerettem és talán nem is fogok.

vklara >!

– Az én dolgom, kit teszek gyermekemmé! – csattantam fel.
– Egy vadászt hoztál a nemzettségbe, egyet az ősellenség soraiból! Ez megengedhetetlen!
– Óh, Anna! Most komolyan, hagyjuk ezt! Aailish meghalt, nem állt módomban megmenteni. Ez a fiú is haldoklott, képtelen voltam… De tudod mit? Eszemben sincs magyarázkodni! Tristan vámpír, közénk tartozik és én felelősséget vállalok érte.
Anna lassan ingatta a fejét.
– Jaj, Morwen! Hogy van az, hogy te vagy az egyik legjobb végrehajtónk, mégis te követed el a legnagyobb baklövéseket?

– Valami megváltozott benned, érzem – mondta. Tenyerét az arcom elé tartotta, majd elhúzta.
– Justicia mégis hagyott rám valamit.
Eszembe jutott, hogy Tristan csak néhány órája próbált megölni.
– Ahogy mondtad, Morwen, a te felelősséged. A fiúra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint mindannyiunkra. Ha véletlenül kiderül, hogy köze van egyetlen vértestvérünk halálához, kimondják rá a halálos ítéletet. És akkor csak reménykedhetsz, hogy nem te leszel, akinek végre kell hajtania.
– Húh! Kösz Anna! Ez aztán nagyon inspirálóan hangzott.

vklara >!

– Elnézést kérek a zavarásért, nem szerettem volna alkalmatlankodni.
Legyintettem.
– Ugyan Max, hagyd már azt az angol úri stílust!
– Sajnálom, – vont vállat – ilyen vagyok, túl régen élek itt. Szóval, az imént úgy tűnt, hogy te és Melkor… – szándékosan hagyta befejezetlenül a mondatot.
– Melkor a társam, nem csak a teremtőm, de a szerelmem is – mondtam szemrebbenés nélkül.
– Értem. Akkor hát Udimu…?
– Róla most ne beszéljünk!

vklara >!

– Kívánlak, érezni akarlak, a véredet ízlelni, de itt a házban nem lehetséges – morogta.
– Miért vagy hozzám ilyen jó, kedves és elnéző? Azelőtt sosem hagytad szó nélkül a hülyeségeimet.
– Majdnem elveszítettelek, édesem. Többé nem pazarlom veszekedésre az együtt töltött drága időnket.
_ Te tényleg szeretsz engem…- hebegtem már-már ostobán.
Melkor játékosan elmosolyodott.
– Mondom már egy ideje.

vklara >!

Annyi mindenen túltettem már magam, mert másképp nem lehetne ép ésszel kibírni, de Aalish elvesztése sok nekem. Létezik egy recept, hogyan kell átvészelni a gyermekünk halálát?

vklara >!

– Újra meg tudom csinálni, ha akarod. – a törött kőarccal a tenyerében megindult felém.
– Vannak dolgok, amiket nem kell, nem szabad megismételni, Melkor. Nem vagyunk már ugyanazok, akik akkor voltunk. Én biztosan nem – mondtam és figyeltem, amint megáll előttem.
– Joggal neheztelsz rám. Túl büszke voltam, elvakított a sértettségem, a fájdalmam, hogy az arcomba dörgölted, mással is tudsz boldog lenni. Azt képzeltem magamról, hogy nélkülözhetetlen vagyok, hogy én teremtettelek ilyennek, amilyen vagy és épp ezért képtelen leszel nélkülem létezni. Be kell látnom, hiába vagy az enyém, hiába vagy a részem, nem birtokolhatlak. Jó iskola volt, tanultam belőle.

vklara >!

– Hét éve azt hittem elveszítelek. Sosem szabadott volna engednem, hogy Udimunak add a véred és ezzel elpusztítsd önmagad. De ismerlek és tudtam, meg fogod tenni, nem állíthatlak meg.
…amikor évek múlva felébredtem az öröm helyett reménytelen szomorúság fogadott.
Megértettem Udimu miért ment el már korábban, miért hagyott ott minket.
Képtelen volt együtt élni a tudattal és a bizonytalansággal, hogy elveszítünk téged, hogy a te életed árán menekült meg. Hozzá hasonlóan én sem voltam képes sokáig ücsörögni a koporsód mellett.

vklara >!

Gabriel
– Kiképeztek? De minek? Hóhérnak?
– Óh, én nem rendelkezem akkora erővel, hogy ilyen kemény dolgot bevállaljak.
– Nem árulhatod el, igaz?
– Ne faggass, akkor nem kell mellébeszélnem!
Bólintottam.
– Oké, ez így becsületes. Annáról se kérdezzek?
A férfi a fejét ingatva hátradőlt.
– Ti nők mindent tudni akartok, nektek semmi sem szent – fintorgott.
– Bocsáss meg, nem sejtettem, hogy az iránta való érzelmeid szentnek számítanak!
– Morwen, ne gúnyolódj velem! Anna csak egy volt azok közül, akikkel igyekeztem kiverni téged a fejemből.

vklara >!

Anna
Ahogy belépett, becsukta maga mögött az ajtót.
– Üdvözöllek Morwen! – mondta.
Határozottan kedvesség áradt a hangjából. Egek! Mi van itt? Ezek tényleg ennyire örülnek nekem?


A sorozat következő kötete

Morwen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gaura Ágnes: Attila koporsója
Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok
Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor
Rose Woods: Minden időn túl – Kísértés
Sarah Robbie: Repugno
Andy R. Cain: Az átok őrzője
Bán Mór: A szigetkirály kincse / A Romok Úrnője
Leslie L. Lawrence: A Gonosz és a Fekete Hercegnő
Imre Viktória Anna: Első [dene]vérig
Mona Matthews: Immortalis