Lángoló ​máglya (Morwen 3.) 92% 27 csillagozás

Camilla elérkezettnek látta az időt, hogy előre lépjen Melkor mögül. Vörös hajzuhatagát copfba kötötte, buja és szép volt a testének vonalát elrejteni képtelen köntösben. Elégedett mosoly bujkált a szája sarkában, ez nekem szólt, örülhetett, hisz Melkor az övé volt, mégis a kék szemében felfedeztem a mélyen megbúvó keserűséget. Még sincs béke a paradicsomban?
– Hallottuk mi történt Vegasban, ügyes munkát végeztél testvérkém, akár büszke is lehetnék rád.
– Hagyd ezt Camilla! – intettem.
– Azt mondtam, 'akár' – folytatta élesen, a szemei hidegen villogtak – de sokat levon a nagyszerűségedből az ostoba viselkedésed! Hálátlan szuka vagy, elfordultál a teremtődtől, tőle kaptál mindent, nélküle sehol sem volnál, és ha az orrom nem csal, csúnyán átverted.
– Camilla! – szólt rá halkan Melkor
– Azért hagytad el, hogy szabadon hentereghess az új szeretőiddel?

Udimu vidáman felnevetett.
– Jókor kezdesz aggályoskodni azon, – hogy is mondtad? – szóval hogy velem kefélsz. Megnyugtatlak, nem te vagy az első nő, aki mindkettőnk figyelmét magáénak tudhatja.
– Nahát, a te megfogalmazásodban mennyivel szebben hangzik! Jaj, hát persze, el is felejtettem, hogy nektek jól megy ez az osztozkodós dolog!
– Morwen, emlékezz vissza Melkor mennyire kiakadt, amikor lenyírtam a hajamat! Már akkor tisztában volt vele mit érzek irántad, sőt, sokkal előbb.
– Előbb, mennyivel előbb? – meredtem rá.
– Amikor kimentettelek Castus markából és idehoztalak súlyosan sebesülten, haldokoltál a kezem között, lépnem kellett. Nem bírtam volna hagyni, hogy elvérezz, szerettelek és mindenáron meg akartalak menteni. Üzentem Melkorért, tisztán az értésére adtam, ha ő nem jön segíteni, akkor én teszem meg, amit kell ahhoz, hogy életben maradj. Tudta, hogy komolyan gondolom, aztán amikor ideért rögtön látta vagy érezte rajtam, hogy nem csak baráti szeretet köt hozzád. Nem álltunk le megvitatni a dolgot, inkább nagyon gyorsan távozott, miután a vérét adta neked.
– Hát ezért volt velem olyan rideg, én meg azt hittem az zavarja, hogy hóhér lettem.

– Nem hittem, hogy ilyen lesz, ilyen elsöprő – mondta csendesen. – Azt tudom, hogy az azonos vérvonal fokozza az élvezetet, de veled…, ez több volt annál.
– A hatezer éves technikád lenyűgöző. Úgy tudsz velem egyensúlyozni fájdalom és gyönyör között, hogy azt hittem belepusztulok.
– Mert a megfelelő partner vagy. Melyiket kedveled a kettő közül?
– A kettő elegyét, de csak ha tőled kapom.
– Ezt vegyem biztatásnak, azt jelenti, hogy holnaptól nem fordulsz el tőlem?
– Miért nem szóltál soha, vagy tettél valamit, hogy észrevegyem magam?
– Mit léptél volna? A szíved csak Melkoré volt, nem láttál meg mást és nem akartál tudni másról. Ha akkor vallomást teszek, eltávolodtál volna tőlem, tán még az életedből is kizársz, inkább nem hazardíroztam a barátságunkkal.
– Örülök, hogy vártál.

– Csodálatra méltó a türelmed, ugyanakkor ijesztő is. A barátomnak mondtad magad és úgy is viselkedtél.
– Nem hazudtam, Morwen, a barátod vagyok. Nem terveztem, hogy első pillanatban rabul ejtesz. Szeretlek téged, szerelemmel szeretlek. Ha nem viszonzod, elfogadom, de engedd, hogy a vágyunk táplálja egymást ma éjszaka.

– Ezek után újra megkérdezem, hol jártatok, mert így ti is gyanúsak lehettek – figyelmeztetett Thor minket és baromira igaza volt.
Eszem ágában sem volt magamra terelni a gyanút azt hiszem Wernernek sem hiányzott ez. Volt így is elég baja, nem kisebb személy került életveszélybe, mint London mestere és ezért ő volt a felelős.
– Együtt voltunk, találkánk volt a galériában – mondtam egyszerűen.
– És kivel verekedtetek? – faggatott tovább Thor.
Wernerre néztem, és szemmel jeleztem, hogy nekem oké, tőlem nyugodtan elmondhatja.
– Egymással – mondta ki végül.
– Hogyan? – szaladt fel az öreg szemöldöke a homlokára. – Sok ezer éve már, hogy a gyermekem vagy, de mindig tudsz meglepetést okozni – dünnyögte.
Felkaptam a fejem, először azt hittem, nem jól hallottam, amit Thor mondott, de észrevettem Werner meleg mosolyát, ahogy az idős vámpírra néz, és tudtam, hogy igaz. Werner alkotója Thor volt és én majdnem megöltem a srácot. Basszus, basszus és megint csak basszus! Miért nem mond el nekem senki semmit?
…
– Ahhoz képest, hogy alaposan elvertétek egymást, láttam a mellkasát, ki akartad tépni a szívét. – Udimu átható tekintete elől sosem tudtam elmenekülni.
– Miért nem szóltál, hogy Thor fia?
– Nem szokás sz ilyesmit kibeszélni.
– Nem arról van szó, hogy pletykálásra buzdítalak, de ezt azért simán elmondhattad volna. Vannak még hasonló meglepetéseid számomra?
– Meglehet.
– Na ne! Mi derül még ki, hogy Anna a te lányod? A szentségit Udimu! Melkor a te gyermeked, én az övé, Werner Thoré, az egész Tanács egy családi vállalkozás!

– Kioldozna? – néztem fel rá.
Úgy csinált, mint aki nem hallja, elengedte a füle mellett és beszélni kezdett.
– Az első alkalommal tudtam, amikor találkoztunk, hogy hallottam már a Morwen neve valahol. Ott motoszkált a fejemben, aztán beugrott, hogy egyszer valakitől hallottam, hogy így neveznek egy hóhért, azt, amelyik végzett az én régi cimborámmal. Thor megerősítette a gyanúmat, amikor a fülem hallatára megnevezett téged, mint végrehajtót. Semmi kétség, te vagy, akit évek óta meg akarok találni. Morwen, a hóhér, Morwen, a gyilkos!
Elszorult a torkom, erre aztán nem számítottam, mint derült égből a villámcsapás, úgy értek a szavai. Erre mondják, hogy a szakma velejárója, csakhogy most ebben aligha kapaszkodhattam. Így megbilincselve, nem éreztem magam eléggé meggyőzőnek….
…
Lifttel levitt az épületből és a szemközti járda mellett parkoló autójához cipelt. Tőlünk jobbra színesen kivilágított, hófehérre festett épület állt, vörös neonszínek pulzáltak a bejárat felett.
– Az ott egy olyan kápolna, ahol villámesküvőket kötnek az emberek? – böktem a ház irányába. Werner elmosolyodott.
– Igen, néha vámpírok is megteszik brahiból, poénból vagy épp halál komolyan. Nem megyünk be? – fordította felém az arcát kérdőn.
– Lassabban Werner! Az előbb még a torkomat szorongattad, és el akartál ásni a sivatagban.
Ő továbbra is mosolygott, vidám volt, lefoszlott róla a komorság és a düh.
– Ideális kezdés egy házassághoz, ennél rosszabb aligha lehet.

– Már megint itt vagy? Miért van az, hogy folyton Werner közelében talállak? – sziszegte.
– Talán, mert dolgunk van egymással – mondtam egyszerűen.
– Dolgotok? Mi dolga lehet egy semmi kis testőrnek a város mesterével, amiért bezárkóztok? – a gyanúsan hisztéria közeli hangtól tikkelni kezdett bennem valami.
– Ruby! – szólt közbe az említett mély, figyelmeztető hangon.
A nő elengedte a füle mellett és tett felém egy lépést.
– Rühellem a képedet, jobban teszed, ha távol tartod magad a pasimtól! Elhiszem, hogy tetszik neked, vonzó lehet a pozíciója, a vagyona, de figyelmeztetlek, ő az enyém és nem engedem át senkinek! Szeretnél a helyembe kerülni mi, mint minden kis felkapaszkodott cafka, kiütnél a nyeregből, igaz?! Te is csak arra vágysz, hogy olyan lehess, mint én!
– Előbb lennék öngyilkos – sóhajtottam. Untam a csajt, de nagyon.
Azt hiszem, ezt sértésnek vette, mert nekem ugrott és úgy tűnt, ki akarja kaparni a szemeimet. Nagyon komolyan elszánta magát, hogy megteszi. Fellendítettem a kezem és szájon ütöttem, aztán megszorítottam a csuklóját, és fogva eltartottam magamtól. Mindez elég gyorsan történt, Ruby ajkából vér szivárgott és elakadt a hangja. Üdvözítő volt a csend.

– Nem könnyű látnom, hogy ti ketten ilyen jól megértitek egymást, kiöntöd neki a lelked és ő képes jobb kedvre deríteni – kezdte halkan, mint aki nem akarja, hogy kihallatsszon, amit mond. – Nem tudom nem észrevenni, mennyire egy húron pendültök, ő úgy ismer téged,ahogyan én nem. Minden rezdülésedből tudja, mit gondolsz, mire van szükséged, ő volt melletted az alatt a tíz év alatt, amikor nekem kellett volna. Velem kéne ilyen szoros, szeretetteljes viszonyban lenned!
Néztem szürke íriszét és elöntött a forróság, szerelmet láttam a tekintetében és kiszolgáltatottságot, amivé az érzései tették.
Megérintettem az arcát.
– Melkor, nekem te kellesz… – olyan csendesen ejtettem ki a szavakat, hogy az már majdnem suttogás volt. – Felejtsd el az óvatosságot, nem fogok összetörni a karjaidban! – közelebb léptem hozzá, és ő átölelte a derekamat, kezeit végigfuttatta a hátamon, aztán le a csípőmön.
– Nem merek hozzád érni, még túl korai, pedig sóvárgok utánad. Azt hiszem, ez kerget az őrületbe – mondta, és magához szorított.

– Udimu, itt vagy? – kérdeztem, aztán mire kimondtam már meg is jelent a ajtóban.
A csodálkozástól elakadt a lélegzetem, ott állt előttem rövidre vágott hajjal. Csodás fekete sörénye sehol sem volt, hirtelen olyan idegennek tűnt és mégis ő volt.
– Mit műveltél? – hebegtem és közelebb mentem hozzá.
Sebtében megnyírt tincsei kócosan meredeztek, erős szálú haja szabadon hagyta a nyakát, füleit. Valahogy modernebb és fiatalabb lett tőle.
– De hát miért?
– Nem akartam, hogy kirekesztve érezzed magad, majd együtt várjuk ki a hátralévő időt, amíg újra a régi leszel és kinő a hajunk, csupán pár hónap – mondta vigyorogva.
Olyan szeretetreméltó és kedves volt a pillantása, hogy legszívesebben megöleltem volna.
– Te megőrültél!
…
– Nem olyan nagy dolog ez – beletúrt a hajába, az ujjaival kihúzta a tincseket, azt méricskélte mennyire rövidek. – Kicsit fura.

A fickót befektettük a hátsó ülésre és hazaindultunk, Aailish feszülten vezetett.
– Mire jó ez az egész? – nézett rám.
– Ne kérdezz! Nem tudom megmondani, még sosem csináltam ilyent.
– Ez az első eset, hogy együtt jöttünk ki, és máris ilyesmibe keveredünk – bosszankodott a lány.
A kastélyba érve felvittem a fickót a szobámba és az ágyamra fektettem. Továbbra is eszméletlen volt és sápadt.
Melkor és Udimu azonnal megjelentek, körülállták az ágyat és várakozón néztek rám.
– Megőrültél? Ez mire volt jó? – kérdezte Melkor. A hangja nyugodt volt, de a szemén láttam, hogy ki van akadva.
– Két pasi erőszakoskodott velünk, ez az ember megpróbált közbelépni és segíteni nekünk – válaszoltam.
– Halandót hozol a fészkünkbe? Azonnal el kell vinni innen, mielőtt magához tér.
– Azt akarom, hogy maradjon – jelentettem ki.