A ​vívómester avagy a nő árnyéka a férfiszíven 85% 28 csillagozás

Megragadó könyv egy vívómesterről, aki magában hordja saját szélmalmait. Ehhez hasonló míves és találó – tusé – hasonlatokra bukkanhatunk olvasás közben. Az öregedő vívómester ártatlan és kívülálló, akit nem érdekel se a politika, se a hatalom, se egyéb hívságok. Legalábbis a víváson kívül. Keresi a kivédhetetlen szúrás szent grálját, miközben másokat tanít a tudományára, de nem találja. És akkor megváltozik az élete. Olyan események hálójába kerül, amelyekről semmit sem tud. Hogy a végére kivágja magát, vagy sem, megtalálja-e a szerelmet, vagy a grált… maradjon titok mindazok előtt, akik nem fogják elolvasni ezt a remekbe szabott vágott történetet.

Amikor megvettem, azt hiszem a címe fogott meg. Hisz magam is vívtam egykoron az öttusa sportiskolában. Nagyon nem csalódtam, sőt nagyon tetszett ez a könyv.
Volt benne egyszerre filozófia, történelem, sport és krimi, s a klasszikus férfi tartás és büszkeség is. És egyik sem ment a másik rovására a történetben, ami szerintem elég nehezen kivitelezhető bűvészmutatvány. Később kiderült, már olvastam a szerzőtől, s A flamand tábla rejtélye c. művét is kitűnőnek tartottam.

Az alapokat tudtam a vívásról (a szókincsem újra felidéződött, s gyorsan bővült a kardvívás hasonló szakszavaival, hisz én hajdan párbajtőrrel foglalkoztam, :D), sok érdekes közelítést, felvetést olvastam, és végigizgultam a végkifejletet, a meghökkentő lezárást. A legutolsó mozzanatok különösen ledöbbentettek, kifejezetten izgalmas volt! A stílusa pedig igazi, klasszikus finomsággal, tartással megírt, jóízű – nekem romantikus regény, aminek veretes szövegét, szinte minden szavát ropogtatni, ízlelgetni lehet olvasás közben.

Ismét egy új szerző, ismét egy kiváló könyv. A vívómester története először inkább egy idősödő, magányos férfi regényének tűnt, akinek az életébe új lendületet hozott egy fiatal hölgy tanítvány érkezése. Közben kirajzolódtak a kor (XIX. század vége) politikai viszonyai is. Majd az események hirtelen (?) fordulata következtében elkezdhettünk aggódni főhősünkért. Krimi? Társadalom- vagy lélekrajz? Leginkább mind együtt, remekül megírva.

     Már régóta vágytam olyan könyvet olvasni, amiben a víváson belül is a kardvívás kapja a főszerepet. Egy kardvívásról szóló könyvet ilyen címmel meg egyszerűen kötelezőnek éreztem olvasni.
     Már rögtön az első fejezetben igazolást nyert, hogy itt tényleg kard lesz, mikor azokat a szavakat olvastam, hogy terc meg kvart állás, amiket én is tudok,mit jelent, sőt, meg is tudom csinálni, pedig a teljes vívó tudománynak csak töredék százalékát ismerem. És aztán olvastam ezt a hasonlatot: „Ne feledjék a régi szabályt. Úgy fogják a markolatot, mint egy madarat: gyengéden, nehogy összenyomják, ugyanakkor határozottan, nehogy megszökjön.” Itt pedig akaratlanul is felrémlett bennem, mikor a mi edzőnk mondta ugyanezt nekünk, és ez nagyon jó érzés volt.
     A címe ellenére nem romantikus olvasmány, számomra sokkal inkább krimi és kalandregény, ami bőven tartogat is izgalmakat az olvasónak. Bár ebben az esetben is egy fiatal, gyönyörű nő megjelenése hozza magával a váratlan érzelmeket, bonyodalmakat. Mindig szívesen olvasok ilyen kosztümös korszakokban játszódó történeteket, ebben meg emellett még nagyon sok minden benne volt. A történetet végigkíséri a politikai szál is, melynek a végén fontos szerep is jut. De mindemellett ott van a sport, a vívás, a kardvívás, ami a legkülönlegesebb élményt adja mind közül. Beleláthatunk, mennyire más világ volt akkor. Vívómesterünk önmagával vív harcot, mikor döntésre kényszerül, vállalja-e egy nő oktatását. Akkoriban ez még a férfiak művészete volt. A regény végi botlásától eltekintve egy igen szimpatikus főhőst kapunk a maestro személyében, aki a maga egyszerűségével, naivságával érte el ezt. Az írói stílus pedig tökéletesen passzol ahhoz a klasszikus eleganciához, amit ez a regény rejt.

Igazi kalandos-sportos felüdülés volt a sok komoly olvasmány közt, ami mostanában a kezembe került.. Nagyon élveztem a spanyolos leírásokat, regényes fordulatokat, és a három testőrös légkört, szerintem kompakt kis történet!

A regény a XIX: század második felében játszódik,Spanyolországban, ahol ekkoriban legalább olyan fontos események történetek,természetesen spanyol szempontból,mint a távoli Japánban,ahol ekkor zajlott a Meidzsi- restauráció,vagy a húsz évvel korábbi . 1848-as Franciaországban, vagy Ausztriában.A kötet kissé régimódi,de annál rokonszenvesebb főhőse, az ötvenes éveit taposó Don Jaíme Astarloa azonban nem zavartatja magát efelől- éli mindennapi, rutinos életét- kávéházba jár, ahol barátaival beszélik meg a világ ügyes- bajos dolgait,vagy éppen tanítványait oktatja a vívás rejtelmeire.A főszereplő jól bevált alapokon álló életét egy fiatal nő megjelenése zavarja meg,aki arra kéri,hogy fogadja tanítványává.A meglett férfi,hosszas vívódás után belemegy a dologba,s míg ennek következtében szívében rég elfeledett érzések ébrednek, egy cselszövény akaratlan részese is lesz……………….A könyv írójától, Arturo Pérez- Revertétől ,bevallom,korábban még semmit nem olvastam,csak a regényeiből készült filmeket láttam, így „A Kilencedik Kapu”-t,és az „Alatriste Kapitány”-t,de be kell valljam,ez a könyve elsőnek tökéletes választás volt ! A könyvet,mely szerencsére nem túl terjedelmes,ajánlom a történelmi regények,vagy a Dumas- rajongók figyelmébe – nekik biztos tetszeni fog,mindenesetre részemről valószínű,hogy még fogok olvasni valamit az írótól !

Határozottan tetszett, nagyon jók a leírások. Az 1800-as évek Spanyolországát nagyon jól mutatja be. Olvasmányos, kellemes kikapcsolódás, ezért a szerző többi könyvét is elolvasom.

Kellemes olvasmány. Ajánlom mindenkinek…

Olyan közepes, de határozottan nem rossz!

Jaj, de jó kis krimi! Igényesen megírva, egy csipetnyi történelem/politika/intrika, kosztümök, úriemberek és kisasszonyok, stílus és rejtély. És mindez fölfűzve egyetlen csörtére, a fejezetek mint a vívómozdulatok allegóriái terelgetik az olvasót – mint mester a tanítványát – a végső összecsapás felé. Ha nagyon bele akarok kötni, akkor egy ponton éreztem kicsit logikátlannak a történetet: ha én mozgattam volna a szálakat, az ügy horderejét tekintve biztosan nem azt a két figurát vontam volna be „eszközként”, akiket az író, de ez tényleg csak szőrszálhasogatás, mert élvezetes olvasmány volt.