Az ​üvöltő molnár 34 csillagozás

Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Aarto ​Paasilinna finn író 1942-ben született a lappföldi Kittilä-ben. Rövid ideig újságíró volt, majd a hetvenes évek közepétől szabadfoglalkozású író, a legnépszerűbbek és legtermékenyebbek egyike Finnországban. Az első nagy nemzetközi sikert A nyúl éve c. regény (1975) hozta meg számára, amely jelentős figyelmet keltett 1983-as magyar megjelenésekor is (Magvető Könyvkiadó).
Művei elsősorban a skandináv és a francia nyelvterületeken ismertek és kedveltek. Fontos regényei még: Onnellinen mies (A boldog ember, 1976), Hirtettyjen kettujen metsä (Az akasztott rókák erdeje, 1983) stb. Eladott könyveinek összpéldányszáma mára meghaladja a másfél milliót.

Paasilinna írói hangvételét sajátos irónia jellemzi. Hősei kisemberek. akik életük nagy konfliktushelyzeteit a maguk „józan paraszti eszével” próbálják megoldani. Nem ismerik ki, talán nem is akarják kiismerni magukat a bonyolultan szervezett, modern társadalom szabály-dzsungelében, s nem… (tovább)

Eredeti cím: Ulvova mylläri

Eredeti megjelenés éve: 1981

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998
184 oldal · ISBN: 9639028274 · Fordította: Jávorszky Béla

Kedvencelte 8

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Kicsit filóztam rajta, hogy 4,5 vagy 5 csillagot kapjon, de aztán úgy döntöttem megérdemli az 5-öt, mert ugyan nem annyira vidám végkicsengésű, mint Az akasztott rókák, mégis remekül mesél itt is Paasilinna az emberek kedves és sötét oldalairól. Sajnáltam szegény molnárunkat, akinek csak annyi a bűne, hogy másabb, mint a falu „normális” lakói, mert szívből szeret állatokat és embereket utánozni vagy üvölteni néhanapján, ha túl nagy a nyomás a fejében és még annyi a bűne, hogy szeretne szabadon és „normálisan” élni, ami a falu többségének persze nem tetszik, mert előbb csak furának, majd egyre bolondabbnak tartják, ahogy egyre jobban belekeveredik önmaga védelme érdekében mindenféle örültségbe. Jó, lehet, hogy ennyire hirtelen haragúnak sem kellett volna lennie, de inkább az látszott, hogy milyen könnyen félreértik egymást az emberek, ha akarják… és itt ez történt mindkét oldalon folyamatosan és egyre mélyebbre merülünk mi is velük együtt az emberi szépség és sötétség mélységeibe. Huttunen, minden gaztette ellenére, azért is tudott szimpatikus maradni, mert nem gonoszságból csinálta, amiket csinált, ő csak azt szerette volna, hogy hagyják végre békén, de az embereket annyira megrémítette a mássága, hogy biztonságosabbnak látták eltávolítani köreikből. De öröm az ürömben, hogy azért mellette is állnak egy-ketten és a szerelem is megtalálja a Sanelma a kedves klubvezető személyében, aki nemcsak a zöldségkertjét tartja rendben, hanem a szívét is ápolgatja kitaszított hősünknek.

Szuper kis történet, ajánlom jó szívvel!

(Ja és filmben is nagyon el tudnám képzelni, természetesen Mads Mikkelsen főszereplésével, nagyon is illene hozzá Huttunen szerepe a „Zöld hentesek” és a „Férfiak és csirkék” után.:))

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998
184 oldal · ISBN: 9639028274 · Fordította: Jávorszky Béla
8 hozzászólás
Tigrincs P>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Két dolog történt az olvasása közben: egyrészt jött mindenféle érzelem, bosszankodtam, mérgelődtem, elszomorodtam. Másrészt meg az fogalmazódott meg bennem, hogy attól még, hogy most városokban lakunk és nem beszélgetünk a szomszédokkal, egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagy különbség van köztünk és a szereplők közt. Ha egyáltalán.
Persze, manapság divat az önismereti tanulás, a mások tiszteletben tartása, legalábbis szavakban; közben igazából ugyanúgy félünk a mástól, a furcsától – érdekes párhuzamos gondolatként az járt az eszemben, hogy ebben a könyvben az egyetlen önmegismerésre és megértésre törekvő ember egy „őrült”.

Éjjeli_bagoly>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Harmadik mű az írótól, aki, mióta ismerem úgy a szívemhez nőtt kalandos, szarkasztikus történeteivel. Természetesen most is különc emberekről olvashatunk, még mindig Észak-Finnországban járunk, és továbbra is a vadonban bujkálunk túlélőfelszereléssel. Nagyon szeretheti Paasilinna a szülőföldjét, azon belül is az erdőt, hiszen mindig azt választja a cselekmény helyszínének, mintha ott tudna igazán kiteljesedni. Én pedig nagyon szeretem őt ezért.

A molnár története igencsak különös, néhol komikus, de összevetve úgy érzem, hogy inkább volt szánalomra méltó, mint humoros. A komikumot többnyire az író megjegyzéseiben, hozzáállásában véltem felfedezni, mint magában a történetben. Paasilinna úgy alkotta meg a főhőse jellemét, hogy az utolsó oldalakig nem tudtam egyértelműen eldönteni, hogy tulajdonképpen Huttunen most dilinós vagy csak furcsa agglegény néhány kellemetlen szokással. (S az orvosok talán még kevésbé épeszűbbek, mint betegeik.)

Számomra talán az volt a legfontosabb mondanivalója, hogy bármennyire is ítélnek el más emberek néhány bosszantó tulajdonság, betegség miatt, ahelyett, hogy dühösen bosszút állunk, viszonozzuk a bántást, éljünk feddhetetlen életet, és ne nyeljük le a rosszindulatból fakadó sértéseiket; ellenünk irányuló tetteiket, ha tehetjük fordítsuk a magunk javára, elkerülve ezzel a növekvő kárt. Ha ez a mondanivaló nem is volt tudatos az író által, márpedig aligha hiszem, hogy az volt, mégis lényeges tanulsága a műnek.

Riru>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Kedves történet, kicsit groteszk, népmesei hangulattal, mégis nagyon valóságos is, úgy éreztem, bárhol, bármikor megtörténhet hasonló. Nekem főleg arról szólt, hogy milyen könnyen lehet az ember megbélyegzett, kirekesztett, üldözött, ha csak kicsit más, mint az átlag, az elfogadott. És persze arról is, milyen jó lehet időnként hangosan üvölteni, sőt, talán szükséges is, ha normálisak akarunk maradni…

Hoacin>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Stílusban és jellegben nagyon hasonlított az író másik általam olvasott könyvére, a Nyúl évére. A társadalomból kivonulás és a furaság ugyanúgy végigkísérte a művet, mint a tárgyilagos humor, de mégis, az valahogy sokkal jobban tetszett.
A Nyúl éve könnyedebb, vidámabb, az Üvöltő molnár hatványozottan depresszívebb, és nemegyszer tehetetlen indulat fogott el a galád igazságtalanságokat olvasva. Szegény molnár. „Szörnyű érzés lehet egyedül üvölteni!” Huttunen afféle áldozati kecskebak, akit a közösség közveszélyes őrültnek titulál, miközben persze saját szemükben a gerendát se veszik észre. Ha Huttunen darvakat utánoz, az ízléstelen bolondéria, de ha a köztiszteletben álló orvos teli szájjal harapdálja a medvebőr trófeáját, az jól előadott vadászélmény!
Ha az író másik könyve nem került volna már korábban a kezembe, lehet, jobban hat a történet. Így viszont nem tudtam olvasás közben elvonatkoztatni attól, hogy olyan ez, mintha a Nyúl évének a kevésbé szórakoztató, sokkal sötétebb demó verziója lenne.

Viszont nem nyugszom, míg el nem olvasom az Akasztott rókák erdejét. :)

„Happola szerint a kórház soha nem ült meg semmilyen ünnepet. Csak karácsonykor tanúsított némi lágyszívűséget: megengedte a pünkösdistáknak, hogy a házat körbejárva vigasztalan egyházi énekeket énekeljenek. Hozzátette még, hogy ilyenkor is nyomott hangulat üli meg a betegszobákat, a kórus fél ugyanis a zárt osztályok betegeitől, és ezért hadarva, és a biztonság kedvéért támadó hangnemben énekli zsoltárait.”

bbea>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Mindig törekszem rá, hogy ne legyek előítéletes, annyira meg különösen nem, mint az emberek a templomos faluban. Ezért aztán dühített és elszomorított a gonoszságuk. Nagyon drukkoltam Huttunennek, elolvastam a regényt egy nap alatt, hogy gyorsan megtudjam, miként alakul végül a sorsa…
Gonoszság ide vagy oda, a regényt áthatja a humor és az irónia. Színtiszta élmény. Nekem ilyen a jó regény.

Fapicula>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

A finnországi Rambo szépirodalmi változata, sok keserűséggel, humorral, iróniával.
Paasilinna története ismét magával ragadott. Hangulata hasonló volt, mint az akasztott rókák erdejénél, és megint nagyon tetszett.

Nightingale>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Végig egy kérdés járt a fejemben: ki az őrült valójában? A molnár, vagy a falu lakói?

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998
184 oldal · ISBN: 9639028274 · Fordította: Jávorszky Béla
Akiba2 P>!
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár

Egyedi iróniájú, olvasmányos kisregény. A skandinávoknak a világhoz való, mienkétől kissé eltérő viszonya végig meghatározó a szövegben. Az egyedi hangulatok és a nagyszerű stílus mellett maga a történet eléggé sablonos, ennyiben kevésbé izgalmas, mint a szerző Akasztott rókák erdeje című, hasonló kisregénye, ami a kedvenceim közé tartozik.


Népszerű idézetek

Kkatja P>!

    Gunnar Huttunen (…) most épp a malompatak partján üldögélt a hűvös nyáréjszakában és hallgatta a zuhatag hangját, melyben távoli források csobogása egyesült, s hömpölygött tova. Arra gondolt, hogy ha történetesen kelésekkel volna tele a melle, akkor biztosan nyugton hagynák, még sajnálnák is, és háborítatlanul betegeskedhetne felebarátai között. De mert az elméje különbözik a többiekétől, nem tűrik meg maguk között, hanem kitaszítják a társadalomból. Ennek ellenére inkább a magányt választja, mint az elmegyógyintézet rácsos ablakú kórtermét, ahol szomorú, apatikus emberi roncsok veszik körül.

91. oldal II. rész A hajsza

Kkatja P>!

    Amikor egy-egy fagyos téli éjszakán fölcsattant a Reutuvaara irányából a farkas hátborzongató üvöltése, így beszéltek az emberek:
     – Azért Huttunen valahogy természetesebb hangon üvöltött.

184. oldal (Utolsó mondatok)

Gedi>!

– Pletykálnak bombákról is, meg az az üvöltés… Igaz, hogy télen üvölteni szoktál?
Huttunen elszégyellte magát. Végül azonban ezt is be kellett vallania.
– Szó se róla, néha valóban üvöltök egyet-kettőt… de nem rossz szándékkal.
– Mondják, állatokat is utánozol… meg kifigurázod a falubelieket, Siponent, Vittavaarát, a tanítót, a kereskedőt… Igaz ez?
Huttunen elismerte, néha van olyan érzése, hogy valami rendkívülit kellene cselekednie.
– Olyankor valami kattan a fejemben. De nem vagyok veszélyes.
A klubvezető sokáig hallgatott. Szomorú volt, meghatottan nézte a kávéját szürcsölő molnárt.
– Bárcsak segíthetnék rajtad! – szólalt meg végül és a kezébe fogta Huttunen kezét. – Szörnyű érzés lehet egyedül üvölteni.

32. oldal

>!

A falu népe Kunnarit kétszeresen is bolondnak tartotta: nem elég, hogy hiányzik egy kereke, hanem még él-hal is a munkáért.

15. oldal

Nilse P>!

Huttunen nyugodt hangon közölte, hogy ő nem bolond, legfeljebb egy kicsit furcsa. Ha azonban körülnéz itt, jóval furcsább embereket lát.

71. oldal

>!

Arra gondolt, hogy ha történetesen kelésekkel volna tele a melle, akkor biztosan nyugton hagynák, még sajnálnák is, és háborítatlanul betegeskedhetne felebarátai között. De mert az elméje különbözik a többiekétől, nem tűrik meg maguk között, hanem kitaszítják a társadalomból.

91. oldal

Fapicula>!

Sanelma Kayramöben csak most tudatosodott, hogy itt, mindentől távol, egy elhagyott erdei szigeten üldögél kettesben egy félnótással. Hogy vállalhatott ekkora kockázatot? Hisz kiszolgáltatta magát, Gunnar Huttunen azt tehet vele, amit csak akar, anélkül, hogy ebben bárki megakadályozhatná. Megfojthatja, megerőszakolhatja… igaz is, vajon hol rejtené el a holttestét? Nyilván követ kötne a lábára és belökné a patakba. Csupán a haja úszkálna a víz felszínén, még szerencse, hogy nincs berakva.

42. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kjell Westö: Ahol egykor jártunk
Tuomas Kyrö: A koldus és a nyúl
Kjell Westö: Délibáb
Diego Marani: Új finn nyelvtan
Láng Attila D.: Medvebocsok
Katja Kettu: A bába
Ulla-Lena Lundberg: Jég
Väinö Linna: A Sarkcsillag alatt III.
Frans Eemil Sillanpää: Silja
Oláh József (szerk.): A fiúk téli kalandozása