Az ​akasztott rókák erdeje 47 csillagozás

Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

A könyv Paasilinna életművének egyik legtöbb figyelmet kapott darabja. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, olyan szenvtelen hangon beszéli el a szerző az abszurd történetet: a főszereplő, akinek a lelkén számos, súlyos bűncselekmény szárad, menekülés közben a hóba, sötétségbe burkolt Lappföldön találkozik egy öreg parasztasszonnyal. Ő is bujdosik, mert nem akar egy szeretetotthon ápoltja lenni. A két regényhős az erkölcsi skála két végletét képviseli, mégis -legalább egy időre- sikerül otthont teremteniük maguknak ezen az északi világvégén… A népszerű finn író sok humorral-iróniával ábrázolja szereplőit és a vad kalandokat, amelyek izgalmas, szórakoztató olvasmánnyá teszik regényét.

Eredeti cím: Hirtettyjen kettujen metsä

Eredeti megjelenés éve: 1983

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637486453 · Fordította: Jávorszky Béla

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Lappföld


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 101

Kívánságlistára tette 93

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Kkatja P
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Az eleje kicsit döcögősen indult, a bűnözős bevezetés annyira nem győzött meg, de aztán ahogy be(ki)kanyarodott a történet az erdőbe, egyre jobban belerázódtam, sőt a végére nagyon megszerettem a fura főszereplőket. :)
Érdekes, a fülszöveg nem is említi a másik főszereplőt Remes-t, a zakkant-keserűpálinka-vedelő őrnagyot, akit emiatt (is) kényszerszabadságra küldenek és így keveredik bujkáló bűnözőnk mellé, ahol először jó aranymosó és egyéb csicskája lesz Juntunennek, annak rejtett aranytartalékai végett spoiler. A legöregebb (kilencvenéves) kolta lapp asszonyság (Naska), a dorombolásra igencsak könnyen hajló és hasonlóképp agg macskájával (majdnem húszéves) Jermakkal, nem mindennapi körülmények között, csak a harmadik részben csatlakozik hozzájuk és kavar egyet ő is a kialakuló helyzeten, ami sokszor vicces és szarkasztikus, de leginkább életszerűen szomorkás mégis végtelenül melegszívű és szórakoztató. Na erre varrjatok gombot! :))

Több könyv is eszembe jutott közben pl. a nemrég olvasott Doppler, ahol hasonló kivonulást olvashatunk a természetbe (bár más okból), amikor meg Ötszázas-nak elnevezett rókica volt színen akkor A macskaróka és hangulatilag Leena Krohn is befigyelt no meg a skandináv stílusjegyek itt is jól látszanak, és hiába vagyunk a didergősen hideg Lappföldön, ez a könyvecske valóban melegített minden szempontból, ahogy @dontpanic nagyon jól megfogalmazza értékelésében. http://moly.hu/ertekelesek/549482

Az utolsó mondatok meg egyenest haláliak, ez a kép belém égett: spoiler és valóban:
„Aki egyszer látta őket, sose tud megszabadulni varázsuktól, és nem felejtheti el az egzotikus, aranyos Lappföldet.” :))))

Úgy szimmantom, új kedvencem van születőben, szóval jöhet a következő! És valaki megdobhat A nyúl évé-vel is, ami meg nincs meg a könyvtárban!!
Ezer ördög és pokol és cséphadaró! :))

>!
Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637486453 · Fordította: Jávorszky Béla
11 hozzászólás
>!
robinson P
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Őrületes és szórakoztató. Micsoda remek filmalapanyag, Guy Rirchi remekelhetne ebből a történetből. Fura figurák, némi lopott arany és az élet élvezetes értelme a hóborította Lappföldön.

1 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Akármilyen skandináv írótól olvastam eddig mind árasztja magából ezt a részint depressziós, részint alkoholista, részint bolond hangulatot. Azt is megfigyeltem, hogy ezek a népek többnyire ki akarnak vonulni a természetbe a társadalom elől (mindegy ha annak hasznos vagy haszontalan tagjai), a jóléti államok keserve. Hát nem volt egy világmegváltó könyv, ám jól szórakoztam. Elég ironikus amikor a bűnöző filozofál a bűnözésről az északi társadalmakban. Volt benne egy-két illogikus cselekmény is, de a végén rájöttem, miért kellett azokat beleírni.A legjobb karakter szerintem az öregasszony bölcsességgel vegyes naivságával. Jól mesél Paasilinna, szerintem olvasok még tőle. Csak az a fülszöveg. Csak azt tudnám feledni.

9 hozzászólás
>!
dontpanic P
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

A könyveket sokféleképpen fel lehet osztani. Meggyőződésem, hogy fel lehet osztani őket aszerint is, hogy meleg van-e a könyvben, vagy „fázol-e” benne. Lehet egy könyv zseniális, jól felépített, bölcs gondolatokkal tarkított, de ha vacogsz, miközben olvasod, sosem lesz igazi kedvenced. És lehet egy könyv kicsit egyszerű, nem a legzseniálisabb történetű, de ha meleg van benne, mindig emlékezni fogsz rá.
Ebben a könyvben, bár a zord finn télben játszódik, végig olyan jó meleg van, mint egy szobában, ahol ropog a kandallóban a tűz, te pedig forró teát iszogatsz.
Ez a könyv nem akarja megváltani a világot, csak elmesél egy történetet, néhány – nagyon különböző – ember véletlenszerű (sorsszerű?) találkozását. Teszi ezt viccesen, de nem a hangosan röhögős viccesen, hanem a csöndben mosolygós viccesen. Teszi ezt úgy, hogy nem magyarázza túl a néha kicsit abszurd történéseket, csak leírja őket, neked pedig nincs más dolgod, hogy elfogadd, befogadd őket.
Édes kis könyv ez, kétszer olvastam már, de még biztosan fogom, mert szeretnék újra bekucorodni a hívogató melegébe.

6 hozzászólás
>!
mohapapa I
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Szórakoztató. Nagyon. Nem akar nagyjából semmit mondani, de végső soron a szeretet lesz az üzenete, de nem nyáladzik, nem csöpög.
Őrült könyv. Paasilinna úgy megkeveri az emberi kapcsolatokat, hogy az ember csak kapkodja a fejét, és közben nagyon jókat röhög, még akkor is, amikor facsarodik a lelke. Az arcomon az önkarmolások majd begyógyulnak. :-)

Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb könyve volt számomra.

>!
Hanna I
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Ezek az északi népek különösek… Itt van ez a Paasilinna, aki nincs nagy véleménnyel az emberekről, szereplői zsiványok és ostobák, és mégis olyan szórakoztatóan és szeretettel ír zsiványkodásaikról és ostobaságaikról, hogy az ember egészen elnézi a leggázosabb gazemberségeket is. Valahogy úgy, mint egy mesében vagy népi anekdotában – a hős rókacsapdába szorulhat, átverhetik, elagyabugyálhatják,és mégis nevetni tudunk még a szerencsétlenségeken is.
Mert azért ezeknek a bűnösöknek – az aranytolvajnak és az alkoholista őrnagynak – van szívük, ha mélyre is van elásva. Befogadják az öregek otthona elől menekülő lapp öreganyót, szerető szívvel etetik a rókakölyköt az erdőben, és közben két kézzel szórják a vagyont, amire a tolvaj börtönből szabaduló tettestársának is fáj a foga…
Szórakoztató, szerethető kis könyv volt, hasonló A nyúl évéhez.

>!
Morpheus
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Nem volt rossz, ha éppen nem lesz kedveltebb írótól semmi a kezem ügyében, szívesen olvasom majd a többi könyvét is. Kicsit Rejtőre emlékeztetett. Körülbelül ezt is jó húsz évvel ezelőtt kellett volna olvasnom, de hát ez van. :) Vannak könyvek, amelyek korán jönnek, vannak amelyek későn, és az a legnagyobb buli, ha pont jókor jön! :)

>!
Gabye
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Meg kell állapítani, hogy kedvelem a skandináv írókat…És szerencsére ez alól Paasilinna sem kivétel. Bár azért a könyv címét meglátva sikítva dobom el és többé felé sem nézek – lévén állatérzékeny. Na de szerencsére megbízható előolvasók megnyugtattak, hogy nem mind róka ami akasztott. És tényleg.
Nem is tudom mi fogott meg leginkább – na jó, Jermak, Naska és Örszázas, nyilván de mégis – talán az ahogy ez az író a maguk módján gonosz, néha kegyetlen szereplőiből egy olyan szerethető kis baráti társaságot gyúr, hogy az ember simán szemet húny minden korábbi baklövés felett, és szinte kedve lenne együtt kvaterkázni ezekkel a mákvirágokkal. És aztán mikor megjelenik a színen Naska a legöregebb kolta lapp asszony, onnan pedig végképp magaménak éreztem a társaságot, és még irigyeltem is őket. Mert kiderül, hogy a zsivány is ember, méghozzá ha akar, jó ember, és ilyenkor megbocsájtjuk nekik a korábbi züllött életet, a munkaundort, az iszákosságot, és még azért is drukkolunk, hogy nehogy nyakon csípjék őket..

>!
Uzsonna P
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Egyszerű, abszurd és nagyszerű!
Fogok még az írótól olvasni.
Köszönet @Emmi_Lotta-nak, ajánlása nélkül valószínű, hogy kimaradt volna ez az ÉLMÉNY. :-)

3 hozzászólás
>!
Tigrincs
Arto Paasilinna: Az akasztott rókák erdeje

Nagyon-nagyon :)
Néhány kihívás a skandináv irodalom felé hajtott engem, és mondhatom, nem bántam meg. A tavalyi év a krimikkel telt, idén már más műfajokat is próbálgatok. Ez a kis könyvecske egészen különleges, szórakoztató és kedves. Annak ellenére, hogy van benne halál, meg gyilkos, bűntény, engem kicsit a mesékre emlékeztett mégis. Azért a mesékre, mert az író a megkíméli az olvasót a tragédiáktól, a nagy csalódásoktól, az emberi kétszínűségtől és minden szereplő egyenes és korrekt valahol a lelke mélyén. A megegyezésekhez igyekeznek tartani magukat, és aki mégis pórul jár, azon nem is annyira egy másik szereplő, mint a saját ostobasága fog ki. Afféle becsületes csirkefogók a főszereplők, néha furcsán értelmezik az erkölcsöt, de semmiképpen sem lehet azt állítani, hogy gonoszak lennének. Örülök, hogy olvashattam, kétségtelenül eredeti és sok helyütt szívet melengető történet.


Népszerű idézetek

>!
volna

Ó, a hétfán fütyülő rézangyalát ennek a krucifix világnak!

5. oldal

1 hozzászólás
>!
Kkatja P

(…) elővették a szerzetest, aki a paráznaság bűnébe esett, méghozzá idegen nővel. (…)
A végtelen megbánás jeleként az igumen úgy rendelkezett, hogy a bűnös testvér mindennap vigyen egy zsák földet a kolostor hátsó udvarára. A zsákot kaviccsal és kővel töltötték meg, így igencsak nehéz volt. A barát mindennap megtöltötte a zsákot, azután imbolygó lábon elcipelte oda, ahova az igumen mutatta. A bűnbánás zsákjaiból rövidesen egész „bűndomb” keletkezett, az évek során pedig „bűnhegy”, mely már a kolostor ereszmagasságát is meghaladta. A barát hozzászokott a cipekedéshez, nagydarab, erős férfi volt, olyan, aki jól keresett volna, ha rakodónak áll egy kikötőben. Tíz év múlva a domb már nagyobb volt, mint egy ház, de a szerzetes tovább hordta a zsákokat. Közben a kolostor igumenje is kicserélődött, és az új vezető eltűnődve nézte a hegyet. Úgy látta, hogy a barát a valamikori bűnt levezekelte, ezért nem kell a hegyre több földet és követ hordania. Az a veszély fenyegetett ugyanis, hogy a hegy beárnyékolja a kolostor épületét.
    A szerzetes azonban annyira hozzászokott a cipekedéshez, hogy nem lehetett tőle eltántorítani. Állította, hogy még mindig nem vezekelt eleget, ezért a munkát folytatnia kell. A hegy végül már óriási lett, combvastagságú fák nőttek rajta és a tetejére lépcsősor vezetett. Norvégiából jártak a csodálatára, azt tartották, ha egy lotyó megmássza, tisztességes nőként tér haza. Turistaszezonban több száz nő mászott fel a dombra.

158-159. oldal Harmadik rész 26

3 hozzászólás
>!
Gedi

– Ha még egyszer bevillamosozhatnék a hármassal Kallióból a Piactérre és vehetnék egy tízkilós lazacot, és bepácolhatnám. Itt csak fehérhúsú hal van, és a saját autómon kell mennem mindenhova. De a legeslegjobban a füstös szauna hiányzik. Gondolj bele! Ki a gőzből, be a tóba, utána pedig hűsölni a szauna előtt. Itt tisztességes, sütni való kolbászt sem kapsz. Nem készít ilyet egyetlen vágóhíd sem. Ha csak egy éjszakára elmehetnék Finnországba, bevenném magam a szaunába, megennék egy kiló főzőkolbászt hidegen és meginnék rá egy dézsa házisört.

17. oldal

>!
mohapapa I

Az egyetlen emlősfajta ugyanis, amely iránt Juntunen behatósan érdeklődött, a női nem volt.

40. oldal

>!
Danó

Több keserűség fortyogott benne, mint ezer feministában.

174. oldal

>!
Uzsonna P

Lappföld ege mindent lát, de nem árulkodik.

149. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Lappföld
>!
Kkatja P

    A rókakölyök hosszan szaglászta a macska nyomát. Erősen töprengett, miféle szörnyeteg hagyhatott maga után ilyen iszonyatos szagot. De nem tudta megoldani a kérdést, mert soha életében nem látott macskát.
    Így aztán félelmében nyüszített.

116. oldal Harmadik rész 18

>!
Gedi

A stockholmi Humlegården negyed egyik öreg, különösen értékes kőpalotájában tehetős népek laktak, köztük a finn Oiva Juntunen, aki mesterségére nézve útonálló volt.

(első mondat)

>!
Kkatja P

    Én a férjhezmenetelem előtt jártam először az Alsó-kolostorban. Az a szegény barát akkor már kilencvenéves volt, de még mindig hordta a földet. Télen a zsákra ülve, fenekén csúszott le a a dombról, ha úgy látta, hogy az igumen nem veszi észre. Meredek, vidám hegy volt.
    Aztán a barát zsákhordás közben meghalt, és a többiek úgy ítélték meg, hogy ezzel megszabadult földi bűneitől és be lehet szentelni, ahogy a többi barátot.
(…) Aztán jöttek az oroszok, és fölrobbantották a dombot, úgyhogy ma már nincs meg.
    Csak a bűn maradt meg.

159. oldal Harmadik rész 26


Hasonló könyvek címkék alapján

José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő
Bogdan Suceavă: A félhanggal emelt időből érkezett
András László: Egy medvekutató feljegyzései
Krzysztof Varga: Függetlenség sugárút
Petru Cimpoeșu: Simion, a panelszent
Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek
Pavel Vilikovský: Kutya az úton
Terézia Mora: Az egyetlen ember a kontinensen
Dubravka Ugrešić: Banyatanya
Sjón: A macskaróka