Pesszimista ​írások 4 csillagozás

Arthur Schopenhauer: Pesszimista írások

A kötet először 1924-25-ben jelent meg Schopenhauer Kisebb filozófiai írások című négykötetes válogatásában. A jelen munka ennek az edíciónak a hasonmás kiadása. A Pesszimista írások Schopenhauer filozófiájának az alappilléreit foglalja magába. Az élettel szembe a halált és a szenvedést, az ember egyetemes fájdalmának kifejeződését állítja. A halállal szembeni valamennyi akarat hiábavalóságát, tehetetlenségét bizonyítja, hiszen „az élet folytonos meghalás, a halálnak már születésünkkor áldozatul esünk.” A határozatlan időre szóló életet igenlő ember valamennyi ellentmondása benne foglaltatik a kis gyűjteményben. Kár, hogy nem áll rendelkezésre frissebb fordítás a filozófia iránt érdeklődők számára.

Tartalomjegyzék

>!
Farkas Lőrinc Imre, Budapest, 1995
124 oldal · ISBN: 9638534931 · Fordította: Kecskeméti György, Kecskeméti Pál, Liebermann Pál

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 20


Népszerű idézetek

Carmilla >!

Mindenekelőtt: senki sem boldog, hanem csak törekszik egész életében egy vélt boldogságra, melyet ritkán érhet el s akkor is csak azért, hogy kiábránduljon: ám szabály szerint végül is mindenki hajótörötten s ledőlt árbócczal ér kikötőt.

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
3 hozzászólás
Sz_László>!

Kora ifjúságunkban, akár a gyerekek a színházi függöny előtt, úgy ülünk elkövetkező pályafutásunk előtt vidáman és izgatottan várva mind a dolgokat amelyek következnek. Micsoda szerencse, hogy nem tudjuk, mi jön majd a valóságban. Mert aki tudja, annak néha bizony úgy fognak feltűnni a gyermekek, mint ártatlan elítéltek, kiknek ugyan nem halálra, hanem az életre szól az ítéletük, a tartalmát azonban még nem hallották.

90. oldal, Pótlások a világ szenvedésének tanához, 155. §,

Carmilla >!

Ha nehéz, borzalmas álmokban tetőfokát érte el a szorongás; akkor épp ez maga ébreszt föl bennünket a mi által eltűnnek az éjnek mind ama rémei. Ugyanez történik az élet álmában, a midőn a szorongás legmagasabb foka kényszerít arra, hogy véget vessünk az álomnak.

Kapcsolódó szócikkek: szorongás
Carmilla >!

Majd ketten, aggság és tapasztalás
A sírig visznek, hol mindent beláss:
Lásd oly keserves, hosszú út után,
Hogy élted végig tévedés csupán -.

Sz_László>!

Mindamellett csodálatraméltó, hogyan idézi elő s hogyan tarthatja mozgásban az ember- és állatvilágban ezt a roppant nagy, változatos és szüntelen mozgást két egyszerű rugó: éhség és nemi ösztön, melyeknek legföljebb még az unalom segít kevéssé – s hogy mindezek képesek első mozgatói lenni ily bonyolult gépezetnek, mely a tarka bábjátékot rángatja.

70. oldal, Pótlások a lét semmiségének tanához, 144. §,

Sz_László>!

Az élet elsősorban úgy jelentkezik, mint feladat, tudniillik a maga fenntartásáé, a kenyérkereseté. Ha ez megoldást nyer, akkor, a mit megkerestünk, immár teher, s előáll a második feladat, hogy tudniillik rendelkezzünk felőle, már mint az unalom elhárítása végett, mely minden biztonságba jutott életre lecsap, mint az orvmadár. Tehát az első feladat megkeresni valamit; a második: miután megkerestük, érezhetetlenné tenni, mert különben teher.

72. oldal, Pótlások a lét semmiségének tanához, 146. §,

Sz_László>!

Valami sóvárgott dolgot elnyerni annyi, mint rájönni, hogy hívság, s ezért élünk mindenkor valami jobb utáni várakozásban, s gyakorta az elmúltnak bűnbánó visszasóvárgásában is. A jelenvalót azonban csak úgy elfogadjuk egyelőre s másnak sem tekintjük, mint útnak a cél felé. Ezért a legtöbben, ha végül visszatekintenek, látják, hogy egész életükön keresztül „ideiglenesen éltek”, s elcsodálkoznak, hogy az, a mit rá se nézve, ki sem élvezve elmúlni hagytak, az volt éppen az életük, az volt, minek a várásában éltek. És ilyenformán az emberek életútja rendszerint úgy foly le, hogy a remény bolondja, s a halál karjaiba táncol.

71. oldal, Pótlások a lét semmiségének tanához, 145. §,

Sz_László>!

Hogy az emberi létnek valamilyenféle eltévelyedésnek kell lennie, eléggé kiderül abból az egyszerű megjegyzésből, hogy az ember szükségleteknek szövedéke, melyeknek nehezen elérhető kielégítésével csak nem ér el mást, mint fájdalmatlan állapotot, melyben már csupán az unalomnak van kiszolgáltatva, mely egyenesen bizonyítja, hogy a létnek önmagában semmi becse nincsen: mert hisz az unalom maga nem más, mint a lét ürességének érzése. Ha tudniillik az életnek, melynek óhajtása tölti ki a mi lényünket és lételünket, pozitív becse és önmagában reális tartalma volna; akkor unalom nem volna lehetséges: hanem a puszta lét, önmagában, kellene, hogy betöltsön és kielégítsen minket. Már pedig mi a létünknek másképpen nem örülhetünk, mint vagy iparkodásban, mikor is távolság és akadályok kielégítőnek tükrözik elébünk a célt -a mely illúzió cél-éréskor szertefoszlik; – vagy pedig tisztán szellemi foglalkozással, mikor is azonban tulajdonképen kilépünk az életből, hogy kívülről szemléljük, mint páholyi nézők. Még az érzéki gyönyörűség is folytonos törekvésben áll s megszűnik, mihelyt célját elérte. Ha már most e két esetnek egyike sincs jelen, hanem magára a létre vagyunk rászorítva, meggyőződünk tartalmatlanságáról és semmiségéről – s ez az unalom

73. oldal, Pótlások a lét semmiségének tanához, 146. §,

Sz_László>!

Munka, gyötrődés, fáradtság és szükség a sorsa mindenesetre úgyszólván valamennyi embernek egész életén át. De hiszen, ha minden kívánság, alighogy támadt, be is teljesednék, mivel telnék meg az ember élete, mivel ütnők agyon az időt? Vigyük el ezt a fajt az óperencián túlra, ahol magától nő meg minden s a sült galamb az ember szájába repül, aztán meg szíve párját is rögtön megtalálná s huzavona nélkül el is vehetné mindenki. – Akkor az emberek részben belehalnának az unalomba, vagy fölakasztanák magukat, részben pedig ölnék, fojtogatnák, gyilkolnák egymást s így több szenvedést vennének a nyakukba, mint amennyit a természet most ró rájuk. – Szóval az ilyen fajtának nem való más lakóhely se más élet.

81-82. oldal, Pótlások a világ szenvedésének tanához, 152. §,

Sz_László>!

Mindenesetre még az is, akinek tűrhetőbb volt a sora, mennél tovább él, annál világosabban rájön, hogy az egész megcsalatkoztatás, sőt közönséges csalás vagy világosan szólva, hogy valami roppant szemfényvesztésnek, hogy ne mondjuk becsapásnak jellegét viseli. Ha két ifjúkori barát egy egész életen át tartó elválás után mint aggastyán találkozik; uralkodó érzésük, amelyet egymásnak meglátása kölcsönösen kelt, minthogy a régi idők emléke fűződik hozzá, az hogy az élet tökéletes megtévesztés, hisz valaha az ifjúság rózsás hajnalpírjában oly gyönyörűen feküdt előttük, annyit ígért s oly keveset tartott be. Viszontlátásukkor ez az érzés oly határozottan uralkodik, hogy nem is tartják szükségesnek szavakba foglalni, hanem hallgatólag téve föl mindkét részről, ezen az alapon beszélgetnek tovább.

90. oldal, Pótlások a világ szenvedésének tanához, 156. §,


Hasonló könyvek címkék alapján

Marie-Aude Murail: Oh, boy!
Delphine de Vigan: Semmi nem áll az éjszaka útjába
Bokodi Balázs: Szuicidrománc
Jodi Picoult: Sorsfordítók
Gayle Forman: Itt voltam
Thomas Bernhard: Egy okkal több
Julie Lawson Timmer: Öt nap
Cholnoky László: Bertalan éjszakája
Murakami Haruki: Norvég erdő
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy nevetséges ember álma